2026. szeptember 30. szerda

szept. 30
17:45
Már tervezi a jövő haszonjárműveit a Peugeot (Autószektor)
Nagy offenzívára készül a Peugeot: a francia márka 2030-ig hét vadonatúj személyautót mutat be, amelyek közül néggyel olyan területekre is elmerészkedik, ahol jelenleg nincs jelen. A cél ehhez mérten ambiciózus: a tavalyi 1,1 millióról az évtized végére 1,5 millióra szeretnék növelni a Peugeot éves globális értékesítését. Európában eközben 5,7-ről
szept. 30
18:21
Őrült összeget invesztál az új 3-as sorozatgyártásába a Bmw (Autószektor)
A müncheni központú vállalatcsoport létesítményei készen állnak az új 3-as BMW sorozatgyártására. A BMW 3-as sorozat több mint öt évtizede határozza meg a bajor prémiummárka esszenciáját: sorozatgyártásának 1975-ös beindítása óta a modellből világszerte körülbelül 18 millió példány talált gazdára, ezek közül pedig mintegy 15 millió darab Németorszá
szept. 30
18:27
Három éven belül komoly terhelést kaphat a magyar vasút (autopro)
Több mint félmillió teherautó-sofőr hiányzik jelenleg Európából, a következő években pedig további 600 ezren érhetik el a nyugdíjkorhatárt.
szept. 30
19:15
Ezentúl a piros lámpánál is lehet jobbra fordulni! (Autószektor)
Azok, akik autóval utaznak Németországba, két új útjelző táblával találkozhatnak. Az egyiken egy zöld nyíllal kísért kerékpár látható, míg a másikon egy piros autó van egy fekete kerékpár és motorkerékpár mellett. Zöld nyíl és kerékpár Az egyik legérdekesebb tábla egy kerékpárt ábrázol, amelyet egy zöld nyíl kísér. Ez a jelzés a közlekedési lámpák
szept. 30
19:21
Friss fotókon az Opel hamarosan érkező kombija! (Autónavigátor)
Néhány héten belül bemutatkozik az Opel vadiúj tanulmányautója, az STX Concept, amely a márka jövőbeli formanyelvét és a soron következő kombik kinézetét vetítheti előre.
szept. 30
20:15
Idén is nagy siker volt a szegedi E-Sreet Parade - képeslapok, videók (Autószektor)
A legkisebbek egészen apró, természetesen elektromos meghajtású járgányokkal körözhettek az erre kialakított mini pályán, a szülők óvó, aggódó figyelmétől kísérve. A gyerekek szinte minden kiállított autóba beleülhettek és bátran éltek is a lehetőséggel. Köszönhetően annak, hogy a szegedi márkakereskedők "nagy erőkkel" vonultak ki a rendezvényre.
szept. 30
21:33
Sok jármű ütközött az M0-s autóúton, nagy a káosz a körgyűrűn (Autószektor)
Sok jármű ütközött össze az M0-s autóúton, a déli szektorban, az M5-ös autópálya felé vezető oldalon, Szigetszentmiklós térségében. – jelentette az Útinform. Egy tehergépjármű az M1-es autópálya felé haladva átszakította a középső elválasztó szalagkorlátot, majd ütközött egy kamionnal és két személygépjárművel a szemközti oldalon.. A baleset a Szig

2026. október 1. csütörtök

okt. 1
0:24
Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be 1173 autóst (Autószektor)
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1173-an lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább 50 ezer forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, a kiszabható büntetés összegének maximuma pedig 468 ezer forint. Volt olyan sofőr, aki Kecskeméten, az 5-ös számú főút belterületi részén 112 km/h-val ment; neki
okt. 1
3:18
Régi akkumulátorból új, olcsóbb akkumulátor? Különleges villanyautók mentek gyártásba (Villanyautósok)
Ha ezt sikerül nagyban csinálni, az teljesen átírja a villanyautók jövőjét.
okt. 1
4:18
Akkuhiány: leáll a Stellantis villanyautó-gyártása (Villanyautósok)
Legalább egy hétre leállnak a gyártósorok, mert nem tudják teljesíteni a növekvő rendeléseket.
okt. 1
4:30
Az SMC segítségével életre kel az automatizálás Debrecenben (autopro)
Az SMC Hungary Kft. egy egyedi fejlesztésű, ipari automatizálási megoldásokat bemutató Pick and Place demonstrációs berendezést adományozott az Agóra Tudományos Élményközpont számára.
okt. 1
4:36
Új rendszerrel szűrik ki a gyorshajtókat a szlovén autópályákon (Drive)
Ha ősszel átautózunk Szlovénián, nem árt még jobban odafigyelnünk a sebességünkre. Szeptemberben ugyanis új szakaszos mérőrendszert vezettek be az autópályákon, ami már nem egyetlen ponton rögzíti, milyen gyorsan haladunk, hanem egy hosszabb útszakaszon számítja ki az átlagsebességünket.
okt. 1
5:18
Innentől sokkal egyszerűbb lehet nagy töltőparkot építeni – itt a portugál csodafegyver (Villanyautósok)
Ilyen rendszerekre szükség lesz, ahogy még több nagy akkumulátoros jármű kerül az utakra.
okt. 1
5:36
Ez most a legolcsóbb új Tesla! (Autónavigátor)
Nálunk járt a Tesla Model 3 belépő szintű változata, amely kapcsán joggal merül fel a kérdés: mennyi kompromisszumot kíván egy drágább kivitelhez képest? Alaposan leteszteltük, íme a válasz!
okt. 1
5:36
Három műszakban gyárt a debreceni BMW (Zöldjárműipar)
A BMW Debrecen a sorozatgyártás felgyorsításával a következő szakaszba lépett: 2026 szeptemberétől a BMW iX3 modelleket 24 órás gyártási ütemterv szerint állítják elő. A harmadik műszak bevezetése újabb fontos mérföldkő a debreceni gyár történetében, mindössze néhány héttel azután, hogy legördült az összeszerelő sorról az ötvenezredik Debrecenben g
okt. 1
6:12
Megérkezett a Range Rover Sport Electric: 800 voltos rendszer, 550 lóerő (Villanyautósok)
Bemutatkozott a Range Rover Sport első tisztán elektromos változata.
okt. 1
6:12
Nincs központi fűtés, az ajtók papírból vannak: így vészelik át a telet Japánban (Drive)
Japánban az otthonok kialakítása és fűtése sok szempontból eltér attól, amit Európában megszoktunk, és ez különösen a téli hónapokban válik feltűnővé. A tradicionális japán házak könnyű szerkezete kevésbé tartja bent a meleget, a központi fűtés pedig az ország nagy részén ma sem számít általánosnak.
okt. 1
6:24
Átadták a Saab repülésfejlesztési központját Budapesten - közelebb a Gripenhez (Autószektor)
A központ létrehozásával a Saab és Magyarország közötti együttműködés új szintre lép - mondta Nils-Erik Svangard, a budapesti létesítmény vezetője. A központ mintegy fél év előkészület után 25 magasan képzett szakemberrel kezdi meg a működését, a létszám a közeljövőben jelentősen bővülhet. Elsősorban az autóipari, informatikai és játékfejlesztési s
okt. 1
6:30
Megtalálta a Mercedes, miért csökken a nyeresége: túl sok a home office (autopro)
A Mercedes-Benz szűkíti az otthoni munkavégzés lehetőségét.
okt. 1
7:18
Kínában már tombol, Európában most éledezik a benzines biztonsági háló (Autószektor)
Az EREV az angol Extended-Range Electric Vehicle, vagyis megnövelt hatótávolságú elektromos jármű rövidítése. A konstrukció egyik lényegi sajátossága, hogy a kerekeket elektromos motor hajtja, az autóban azonban egy belső égésű motor is található. Ennek elsődleges feladata nem a kerekek közvetlen meghajtása, hanem az elektromos energia előállítása,
okt. 1
7:30
Mostantól vonattal is utazhatunk Dubaj és Abu-Dzabi között (Drive)
Új lehetőség nyílt azok előtt, akik az Egyesült Arab Emírségek két legnagyobb városa között utaznának: szeptember 30-tól már személyvonattal is eljuthatunk Dubajból Abu-Dzabiba. Az Etihad Rail új járata mindössze 64 perc alatt teszi meg az utat, ráadásul a dubaji végállomás közvetlen kapcsolatot kínál a város metróhálózatával is.
okt. 1
8:30
Mit adhat egy több mint 30 éves gépipari cég a Z generációnak? (autopro)
Az Integrator FM podcastbeszélgetésében a Jankovits Engineering képviselőivel többek között arról beszélgettünk, hogyan dolgozhatnak együtt a különböző generációk egy több mint harmincéves családi vállalkozásban.
okt. 1
8:42
Beárazták itthon az első elektromos Range Rovert! Ennyit kérnek érte! (Autónavigátor)
Immár Magyarországon is rendelhető az első tisztán elektromos Range Rover. Mennyiért lehet hazavinni? Máris mutatjuk!
okt. 1
8:54
Halasztott elektrosokk - később lép életbe Budapesten a nehezebb autók parkolási díjemelése (Autószektor)
A Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén elfogadott javaslat azt tartalmazza, hogy 2028. január elsejétől a 2000 kilogrammnál nagyobb saját tömegű személygépkocsik, valamint egyes tehergépkocsik a normál parkolási díj kétszeresét fizessék Budapesten. A kétszeres díj nem haladhatná meg a közúti közlekedési törvényben meghatározott felső korlátot - olva
okt. 1
9:18
Villanyautóval az Adriára: Volkswagen ID.3 Neo – a látszat csal (Villanyautósok)
Neked mennyit ér meg fél óra előny?
okt. 1
10:00
Túlsúlyokkal is küzd Michelisz Norbert (Autószektor)
Nem lesz könnyű hétvégéje a háromszoros világelső túraautós magyar pilótának, mert a TCR bajnokság esélyegyenylítő szabályainak megfelelően harminc kilónyi büntetősúlyt kell cipelni Hyundai Elantrájával, hála korábbi győzelmeinek. Ennek ellenére Michelisz Norbert optimista: "Túl hosszú volt a nyári szünet, hiányzott a versenyzés. Szerencsére a múlt
okt. 1
10:30
Fellépett az AUDI ellen az Audi Németországban (autopro)
Jogi lépéseket tett a vállalat a Kínából szürkén behozott AUDI modellek miatt.
okt. 1
10:36
Huszonhét márka ötvennégy autója versenyez a díjakért (Zöldjárműipar)
Lezárult a nevezés az Autós Nagykoalíció által szervezett Év Magyar Autója verseny 2027-es díjaira. Huszonhét márka és három magyarországi autógyártó összesen ötvennégy jelölést nyújtott be az Év Magyar Autója 2027, a Magyar Év Autója 2027 és az Év Zöldautója 2027 díjakra. A győzteseket jövő tavasszal hirdeti ki a szakmai zsűri. A nyolcadik évadban
okt. 1
10:42
Íme a 2027-es Év Magyar Autója díj jelöltjei! (Autónavigátor)
Az aktuális kiírásban 27 márka 54 autója száll versenybe a különböző kategóriákban, köztük egy titkos, egyelőre be nem jelentett Suzuki modell is.
okt. 1
10:54
1700 éve dacol az idővel az ókori világ egyik legnagyobb építménye (Drive)
Srí Lanka egykori fővárosának romjai között olyan monumentális építmény magasodik, amely mérnöki teljesítményét tekintve a gízai piramisokkal is egy lapon említhető. A Jetavanaramaya közel 1700 éve épült, eredetileg 122 méter magas volt, és mintegy 93 millió égetett téglát használtak fel hozzá. Térfogata alapján pedig máig a valaha emelt legnagyobb
okt. 1
11:12
Megállt az Ausztria felé vezető D4-esen egy Bmw-s, majd ütni-vágni kezdte a kocsit (Autószektor)
Fotó: Szlovák Rendőrség A rendőrség tájékoztatása szerint az eset a D4-es autópálya 22. kilométerénél, Ausztria irányában történt. A fiatal férfi a leállósávban állította meg a járművet, kiszállt, majd látszólag minden előzmény nélkül nekiesett a BMW-nek. Az autóról később kiderült, hogy nem is az ő tulajdona: egy autókölcsönzőtől bérelte. A helysz
okt. 1
12:18
Közel 10 ezer milliárd forint hiányzik a magyar úthálózatból! (Autónavigátor)
Hiába költött rengeteg pénzt az utakra az állam, az alsóbbrendű szakaszok többsége továbbra is rossz állapotban van. Hogyan lehetséges ez? Máris mutatjuk!
okt. 1
12:30
Búcsúzik a közforgalomtól a valaha volt legsikeresebb Ikarus (autopro)
Októberben közlekedik utoljára menetrend szerinti forgalomban Ikarus 260-as Magyarországon.
okt. 1
12:36
Halálos áldozata is van a tegnap esti M0-son történt balesetnek (Autószektor)
Fotó: Mihádák Zoltán - MTI A katasztrófavédelem szerda este azt írta a honlapján, hogy az egyik autóba egy utas beszorult. A tűzoltók drótkötél segítségével levontatták a járművet a szalagkorlátról, majd feszítővágó használatával kiemelték a sérültet. Az Országos Mentőszolgálat az MTI érdeklődésére csütörtök reggel azt közölte, hogy a baleset követ
okt. 1
13:54
Huszonhét márka ötvennégy modellje versenyez az Év Magyar Autója díjakért (Autószektor)
Elsőként az Audi Hungaria jelölt: az Év Magyar Autója díjra a győri Q3-ast nevezte. A királykategóriában a Suzuki a Vitara Urban Black kiadását, a Mercedes-Benz kecskeméti büszkeséségét, a C-osztály elektromos változatát nevezte. Fontos modellekkel vesz részt az idei évadban a Mercedes-Benz, amely további két, Kecskeméten gyártott autót indított: a
okt. 1
14:30
Hamarosan jön a BMW iX4, jó eséllyel Debrecenben fogják gyártani (autopro)
A BMW Group a 2026-os tőkepiaci napján mélyreható betekintést nyújtott vállalati stratégiájába.
okt. 1
14:42
Egy város 28 Tesla-töltőjét tették tönkre egy hétvége alatt a tolvajok (Villanyautósok)
Világszerte egyre gyakoribbak az ilyen esetek.
okt. 1
14:48
Beárazták itthon a frissített Kia XCeedet! Ekkora kedvezményt adnak most rá! (Autónavigátor)
Immár Magyarországon is rendelhető a ráncfelvarrott Kia XCeed, amelynek hazai forgalmazását rögtön komoly kedvezményekkel indítja a Kia. Íme a pontos összegek!
okt. 1
15:00
Hőségriadót hirdetett a Fia a Bahreini Nagydíjra - az eső sem kizárt (Autószektor)
A szövetség a sportszabályzat B1.5.10-es cikkelye alapján hozhat meg döntését, miután a hivatalos meteorológiai szolgálat 31 Celsius-fok feletti hőérzetet jelez a vasárnapi nagydíj idejére. Ilyenkor pedig a hőségriadó automatikusan életbe lép. Az intézkedés kihirdetése azt jelenti, hogy a csapatoknak be kell szerelniük a versenygépekbe hűtőrendsze
okt. 1
18:24
Hivatalos: új megfizethetőbb villanyautó készül a BMW-nél! (Autónavigátor)
A modellpaletta mindkét végét bővíti a BMW, hiszen érkezik egy megfizethetőnek mondott villanyautó, valamint egy az X7-es fölé pozicionált SUV. Mutatjuk, mit lehet eddig tudni a szóban forgó típusokról!
okt. 1
18:48
Sokan kihagyják ezt a fővárost, pedig Európa legpihentetőbb helyének választották (Drive)
Ha pihentető utazásra gondolunk, könnyen egy eldugott tengerpart vagy egy vidéki falu jut eszünkbe, pedig egy főváros is meglepően nyugodt úti cél lehet. Egy új rangsor szerint Európa legpihentetőbb városáért egészen a balti régióig kell utaznunk.

2026. október 2. péntek

okt. 2
0:12
Nem bírná kiszolgálni az autóipart az európai akkugyártás (autopro)
Az ACEA megbízásából készült elemzés szerint 2028-as bevezetés esetén mintegy hárommillió autó eshet el a „Made in the EU” ösztönzőktől pusztán azért, mert nem állna rendelkezésre elegendő, az előírásoknak megfelelő akkumulátor.
okt. 2
0:12
Így lehet tesztpilóta a Rolls-Royce ügyfél (Autószektor)
A Rolls-Royce Motor Cars idei Project Nightingale programjában mindössze száz autóból áll a Coachbuild kollekciót. Az egyébként is exkluzív autómárka most a teljes tervezési szabadságot ötvözte a márka kompromisszumok nélküli, teljesen elektromos hajtásláncával, a Project Nightingale a legextravagánsabb kifejezést képviseli arról, hogy mire képes m
okt. 2
0:16
A műszaki pályák felé terelné a fiatalokat az Opel Szentgotthárd (autopro)
Több mint hetven hetedik és nyolcadik osztályos diák kapott betekintést az ipari szakmák világába az Opel Szentgotthárd pályaorientációs napján.
okt. 2
0:16
Egymást érik a súlyos sztrádabalesetek, a teljes útzárak - óriási a torlódás (Autószektor)
A Vértesszőlős térségében történt ráfutásos balesetben a gépkocsi a kamion alá szorult. A tatabányai hivatásos tűzoltók egy embert feszítővágó segítségével emeltek ki a járműből. A műszaki mentést a Komárom-Esztergom megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítja. Az M5-ös autópálya főváros felé vezető oldalán, Lajosmizse és Örkény között i
okt. 2
0:20
Egymást érik a súlyos sztrádabalesetek, a teljes útzárak - az M5-ösön meghalt egy ember (Autószektor)
Frissítés: Egy ember életét vesztette, hárman pedig megsérültek abban a balesetben, amelyben két kamion, egy teherautó és egy személyautó ütközött Lajosmizsénél - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán. A forgalmat a Lajosmizsei pihenőnél átmenetileg leterelték. Korábban írtuk: Az M5-ös autópálya főváros fe
okt. 2
0:24
Az európaiak mindössze 8 százaléka fontolgatja elektromos autó vásárlását (Autószektor)
Az Európai Gépjárműfelszerelési Szövetség (CLEPA) megbízásából készült YouGov felmérésből az derült ki, hogy az utósok mindössze 8%-a fontolgatja elektromos autó vásárlását, miközben a vásárlási szándékok továbbra is eltérő technológiák között oszlanak meg. A közvélemény-kutatás során 5221 francia, német, olasz, lengyel és spanyol állampolgárt kérd
okt. 2
0:24
Szuperhorror karavánok a magyar utakon (Autószektor)
A horrorkaravánnál a rakomány közlekedésbiztonsági veszélyt jelentő szabálytalan rögzítése mellett fontos a túlsúly is, ami veszélyezteti a többi járművet - gondoljunk csak a szerelvény fékteljesítményét messze meghaladó terhelésre, vagy a kanyarstabilitásra -, és persze az utat is. Amint azt képünk mutatja, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. úthálózat
okt. 2
0:28
A Toyota mozgó kamerává alakítja az autót - oda fotóz, ahova a sofőr néz (Autószektor)
Mivel a Toyota a világ legnagyobb autógyártója, természetes, hogy rengeteg új fejlesztéssel rukkol elő. Ezért az utóbbi időben rendszeresen ránézünk a szabadalmi hivatalok honlapjaira, mert igazi kuriózumokra bukkanhatunk. A Toyota US 2026/0261754 A1 számú szabadalma például abból indul ki, hogy a mai autókban és rajtuk már sok nagyfelbontású kame
okt. 2
0:32
Sportos rakéta, olasz módra - Fiat 600 1.2 Hybrid Sport teszt (Autószektor)
Az olasz stílus és a sportosság ötvözésekor szinte biztosan nem egy Fiatot képzelnénk el, hanem sokkal inkább egy Alfa Romeót, egy Ferrarit, vagy egy Maseratit. Ma viszont a legsportosabb Fiatról - nem, az Abarth most nem játszik - lesz szó, amely az utóbbi években népszerűvé vált crossovert öltöztette sportos köntösbe. Annyit kielemelnék elöljárób

Keresés