A 29 éves pilótának ez az idei második és karrierje 73. győzelme. Verstappen korábban még soha nem áll a dobogó tetején Szingapúrban. Az egymás után második sikerét arató holland versenyző mögött Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája ért célba másodikként, míg a dobogó alsó fokára a világbajnoki pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonelli állha
Erős átformálódáson megy keresztül a Nissan világszerte, és, ha félretesszük a Qashqai megkérdőjelezhetetlen sikereit Európában, ez is rájuk is fért már. Egyrészt már van kínai technikai alapokkal rendelkező nagy szedánjuk, másrészt nem sokára bemutatkozhat nálunk is az eddig dél-amerikai fókuszú és meglehetősen sikeres Kicks modelljük. Ez egy B-ka
Geely E2 A 2027-es díjakra összesen 27 márka 54 modelljét nevezték. Az Év Zöldautója mezőnyében a tisztán elektromos Geely E2 a kedvező árú villanyautók, az E5 a legjobb elektromos autók, míg a plug-in hibrid STARRAY EM-i a legjobb hibridek kategóriájában szerepel. STARRAY EM-i A Geely E2 7 490 000 forintos indulóárral, akár 345 kilométeres WLTP-ha
Fertőrákos határában különös, szinte föld alatti világ nyílik meg a látogatók előtt. A több millió éves kőzetet már a római korban is fejtették, az évszázadokon át tartó munka pedig hatalmas sziklafalakat és mélybe vájt csarnokokat hagyott maga után.
Még 2022-ben jelentette be a tajvani tech óriás Foxconn és a szaúd-arábiai Public Investment Fund (PIF), hogy közösen indítanak autómárkát CEER néven. Most be is futottak az első képek az első modellcsaládjukról, ami EXOBOT névre hallgat és meglehetősen más értékrendeket tart szem előtt, mint az elsőre gondolnánk. Például külön kiemelik a mindössze
Gyorsabb döntések, kevesebb bürokrácia és új üzleti lehetőségek – alapjaiban formálná át a Bosch működését Christian Fischer, a vállalat új vezérigazgatója.
A Ryanair novembertől korábbra hozza a repülőtéri becsekkolás és a poggyászfeladás határidejét. A módosítással a légitársaság több időt hagyna a biztonsági és útlevél-ellenőrzésre, hogy kevesebben késsék le járatukat a repülőtéri sorok miatt.
A Varta Automotive tulajdonosaként és a járműipari kisfeszültségű energiatárolási megoldások globális gyártójaként ismert Clarios regionális együttműködéssel erősíti stratégiai szerepét a következő generációs nátriumion-akkumulátorok területén.
Van egy furcsa szokás, amelyet rengeteg autós csinál anélkül, hogy különösebben gondolkodna rajta. Ha parkolóhelyet keresünk, szűk helyre állunk be vagy tolatni kezdünk, lejjebb halkítjuk a rádiót. Pedig ettől nem lesznek nagyobbak az ablakok és a tükörben sem jelenik meg több információ. Akkor mégis miért csináljuk?
Már a Párizsi Autószalon előestéjén bemutatta a Fiat a Multiplay koncepcióautót, amely bevallottan a Multipla szellemi örököse. Vajon most is a különcségével fog kitűnni? Íme a részletek!
Az angliai és walesi kórházakba felvett elektromos rolleresek sérülései között az életkori különbségek kiszűrése után több mint háromszor akkora arányban fordult elő traumás agysérülés, mint a motorosoknál, és 74 százalékkal nagyobb arányban, mint a kerékpárosoknál. Ezt állapítja meg a Scientific Reports tudományos folyóiratban augusztusban megjele
Európában évente több mint 1500 karácsonyi vásárt rendeznek, így nem könnyű kiválasztani közülük a legjobbakat. Ebben segíthet az European Best Destinations friss rangsora, amelyhez több mint 800 ezer utazó szavazatait összesítették. Európa legjobb karácsonyi vásárai között 2026-ban ráadásul egy magyar város is bekerült az első ötbe.
Szinte minden elemében a legendás elődöt idézi az új Citroën Kacsa, amely egyelőre ugyan csak koncepcióként mutatkozott be, de két éven belül biztosan érkezik a kereskedésekbe – nem is akármilyen árcédulával.
Hatalmas torlódás nehezíti a Budapest felé tartókat az M5-ös autópályán, az Ócsa térségében kiépített terelésnél. A jelenlegi adatok szerint a torlódás meghaladta a 10 km-t, és tovább növekszik a reggeli forgalom hatására. "Lehetőség szerint, válasszák az 5-ös főutat, és az Újhartyáni csomópontban, de legkésőbb az Örkényi csomópontban hagyják el az
Forrás: Vitézy Dávid Facebook oldala Vitézy Dávid bejegyzésében Barna Zsolt közúti közlekedési ügyekért felelős államtitkár posztját osztotta meg, amely szerint az október 10-től hatályos új szabályok értelmében a 100 kilométer per órás legnagyobb sebességre engedélyezett buszok üzemeltetőinek a korábbi jogszabályokkal szemben már nem kell minden m
Hivatalosan is bemutatkozott az Opel STX Concept, amely a márka saját bevallása szerint a jövő kombijának formavilágát hivatott bemutatni. Mutatjuk, mit érdemes tudni róla!
"Az Opel STX Concept újraértelmezi a kombit! Merész formavilágával a legújabb rüsselsheimi tanulmányautó megerősíti, mit értünk mi az Opelnél német mérnöki tudás és jövőbe mutató formatervezés párosítása alatt. Az STX Concept ízelítőt ad abból, milyen izgalmas és érzelmekkel teli lehet a holnap kombija – maximális funkcionalitással és hatékonyságga
Az elmúlt években szinte csak SUV-okat és crossovereket dobott piacra az Alfa Romeo, azonban a márka most gondolt egy merészet, és bemutatott egy hibrid V6-os kupét. Íme a legfontosabb részletek!
Fotó: ZF A ZF eredetileg azt tervezte, hogy a telephely 2000 munkahelyéből mintegy 450-et megszüntet. A gyár azonban nem kerülheti el teljesen a létszámleépítést: Az ADAS részleg eladásának részeként mintegy 300 alkalmazott kerül át a Samsung leányvállalatához, a Harmanhoz. Ezenkívül a ZF októberben elindít egy önkéntes végkielégítési csomagokat kí
A 2009 és 2015 között gyártott RCZ még mai szemmel nézve is a Peugeot egyik legkülönlegesebb modellje volt. A márka most egy új koncepcióval rukkolt elő, így könnyen elképzelhető, hogy a közeljövőben visszatér a kupé.
A Japán északi részén fekvő Aomorit a világ egyik leghavasabb városaként emlegetik, nem véletlen: télen méteres hótorlaszok gyűlnek össze az utcákon, a közeli hegyekben a fák szoborszerű alakot öltenek a rájuk rakódó hótól és jégtől, tavasszal pedig akár 8-9 méter magas hófalak között is lehet sétálni.
Magyarországon a személyautók és kishasznonjárművek összesített szegmensében 124 949 új autót adtak el az idén január és szeptember között, 10,6 százalékkal többet, mint 2025 első háromnegyed évében. Az importőr cég közleményében kiemeli, hogy a kivonásoktól (reexporttól) megtisztított piacon a Toyota 12 863 új autó értékesítésével szintén az élen
A SUV-ok elterjedésével az európai piacon gyakorlatilag kihaltak az egyterűek, a Renault viszont gondolt egy merészet és álmodott egyet. Vajon lenne rá kereslet?
Egy osztrák állampolgár jelentkezett kilépésre a tompai határátkelőhelyen 2026. október 10-én 9 óra 15 perckor egy osztrák rendszámú BMW 520d xDrive sofőrjeként. Az ellenőrzéskor kiderült, hogy a kocsit a szlovák hatóságok körözik, és a lefoglalását rendelték el. Az autó vezetőjét előállították, az autót pedig a kiskunhalasi rendőrök lefoglalták. T
Vannak autók, amelyek egy egész korszakot határoznak meg. Mások kiállják az idő próbáját. Ám kevés modell testesített meg annyira erőteljesen egyetemes szabadságeszményt, mint a Citroën 2 CV. A kettős nyíl emblémájáról ismert márka ma ebből a legendából merít ihletet, és bemutatja a radikális, kortárs újraértelmezést, amelyet a 2026-os Párizsi Autó
A megújult Közlekedik a család – Nagy Családi KRESZ-teszt október 9-én indult. A játékban a diákok mellett a szülőket is várják. A nyertes család lehetőség kaphat arra, hogy jövő tavasszal egy vadonatúj személygépkocsit nyerjen.
Egy mindössze néhány száz lakosú kelet-magyarországi községben bújik meg hazánk egyik legkülönlegesebb vallási épülete. A tákosi református templom a magyar népi építészet egyik csúcsteljesítménye: több mint 250 éve vesszőből, fából és sárból emelték, belsejét pedig festett mennyezeti kazetták és színes népi motívumok díszítik. Nem véletlen, hogy a
Megérkezett Európába a BYD Atto 8, a márka új csúcsmodellje. A régiónkban ez az első, amely megkapja a gyártó Flash töltésre is alkalmas rendszerét. Mit kínál ezen kívül? Máris mutatjuk!
Forrás: Bahart A Balatoni Hajózási (Bahart) Zrt. honlapján közölt adatok szerint az első kompok indulási ideje nem változott: Szántódról 7 órakor, Tihanyrévből 7.15-kor indul az első járat. Az eddigi menetrendhez képest pár, korábban közlekedő esti járat elmarad, így az utolsó járatok Szántód felől 19 órakor, Tihanyrévből 19.15-kor indulnak. Novemb
Bátran kijelenthető, hogy a Fiat 500-as az egyik utolsó stílusikonnak számít az autóiparban - főleg az egy sémára épülő SUV-k tengerében. Pont emiatt vártam annyira, hogy kipróbálhassam az új, 12 voltos mild hibrid hajtással ellátott Fiat 500-ast, melyből a Torino Edition-t kaptam kézhez. A modell szülővárosa előtt tiszteleg, amit az elszórtan fell
A Citroën 2 CV koncepcióautó leleplezését már előzetesen beharangozta a márka, viszont az áruszállítóról csak a Párizsi Autószalon nyitónapján rántották le a leplet.
Az előzetes pletykáknak megfelelően valóban a Párizsi Autószalonra időzítette a Bayon második generációjának világpremierjét a Hyundai. Íme a legfontosabb tudnivalók!