Baleseti előélet, flottakor, pilótaképzés és ellenőrzések egyaránt számítottak abban a friss európai rangsorban, amely tíz év adatai alapján vetette össze a kontinens húsz nagy légitársaságát. Az élen a görög Aegean végzett, a Ryanair a második helyet szerezte meg, az első ötbe pedig további két fapados társaság is bekerült.
Vannak típusok, amelyeknél a 200 ezres futásteljesítményt már igyekeznek titkolni a tulajok, például amikor eladósorba kerül a gép. Ezért épült ki az óratekerés biznisze. Ám vannak olyan kocsik is, amelyek tulajdonosának e táv többszöröse után is büszkeséggel dagadhat a mellkasa. Jan Schol és 2006-os Toyota Corolla Versója hosszú ideje hű útitársak
A Párizsi Autószalon nyitónapján a Geely Európában is bemutatta a Monjaro EM-i SUV-ot, amely többek között Magyarországon is kapható lesz. Íme a részletek!
Az újdonság megőrizte az ID. Buzz modellcsalád jellegzetes formavilágát, amely a márka legendás első generációs mikrobuszait idézi modern, futurisztikus köntösben. A hosszított változat rakterében már két Euro-raklap is elfér, és a rakodást egy szélesebb oldalsó tolóajtó is megkönnyíti. A haszonjármű két- vagy háromszemélyes első üléssorral is rend
A Volvo Cars biztonsági központja által elvégzett kutatás rácáfol arra a régóta fennálló tévképzetre, hogy az autók természetükből eredően nem biztosítanak azonos védelmet a női és férfi utasok számára. A kutatás rávilágított, hogy amennyiben valós balesetek elemzéseiből nyert adatokra alapozzák a biztonsági fejlesztést, megvalósítható az azonos sz
A ZalaZone járműipari tesztpályán olyan körülmények között tehettük próbára az autókat, amilyenekkel egy hétköznapi tesztvezetésen ritkán találkozhatunk. Az illendően rövid elméleti bevezetőben megismerhettük a Suzuki összkerékhajtásának történetét, valamint az új Across modellt is bemutatták. A tölthető hibrid annyira új, hogy a tesztvezetés idejé
"Az Uber számára a biztonság nem egyetlen funkció vagy egyszeri kezdeményezés. Az élmény szerves része attól a pillanattól kezdve, hogy az utas leadja a rendelést, egészen addig, amíg megérkezik az úti céljához. Az Uber folyamatosan fejleszt olyan technológiákat és eszközöket, amelyek célja, hogy az utasok az utazás során végig nagyobb átláthatóság
A Datahouse adatai szerint idén az első kilenc hónapban 129 ezer 949 új személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon, 10,6 százalékkal többet (11 ezer 973 jármű), mint 2025-ben január 1. és szeptember 30. között. A márkák között első a Toyota (13 ezer 758 jármű), második a Ford (10 ezer 673 jármű), harmadik a Skoda (10
Ma már természetesnek tűnik, hogy Magyarország légi közlekedésének központja a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, amit sokan ma is régi nevén, Ferihegyként emlegetnek. Ez azonban nem volt mindig így: a két világháború között egy ideig a XVI. kerületi Mátyásföld fogadta a polgári repülőgépeket, majd 1937-től közel másfél évtizeden át Budaörs került
Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) szeptember végén közzétett elemzésében arra szólította fel az Európai Bizottságot és az uniós tagállamokat, hogy utasítsák el a Tesla FSD (Supervised) nevű vezetéstámogató rendszerének két, a sebességválasztást érintő funkcióját. Az időzítés nem véletlen: október 6-án ülésezik a gépjárművekkel foglalkoz
A karácsonyi vásárokra idén sem kell decemberig várni, hiszen több közeli nagyvárosban már november végén megkezdődik az adventi készülődés. A fényekkel feldíszített belvárosokban ekkor már helyi finomságokat kóstolhatunk, és a kézműves standok között is körülnézhetünk. Öt, Magyarországról is könnyen elérhető külföldi vásárt ajánlunk egy hétvégi ki
Baleset történt az M0-M5 csomópontban az M0-sról a M5-ös Szeged irányra lehajtó ágon. A kihajtó ágat itt lezárták, ezért aki az M1-es autópálya felől érkezik, annak egy csomóponttal tovább kell hajtani, a 34-es km-nél levő Gyál-Pestszentimre csomópontig, majd ott visszafordulva tud eljutni az M5-ös Szeged irányára. Az M0-s autóúton, az M1-es autópá
A Tresorit egyike a legsikeresebb magyar startupoknak: egyetemi projektből indulva nemzetközi céggé vált, a titkosítási piac egyik legfontosabb szereplője.
Egy nagyon csúnyán elhibázott manőver szélsőséges esetben akár odáig is vezethet, hogy egy személyautó szabályosan felborít egy nyerges vontatót – ahogyan ez az alábbi videón is látszik.
"A Párizsi Autószalonon leleplezett DS F3VER arra született, hogy azonnali reakciót váltson ki a szemlélőből, és tájékoztasson arról, hogy a DS Automobiles hogyan képzeli el jövőbeli alkotásait. Már a név is kifejezi a tanulmányautó küldetését: azonnali reakciót ébreszteni, olyan lázat, amely feltüzeli a koncepcióautó kívánatosságát és vonzerejét."
Bár a Párizsi Autószalonon megvillantott E-T16 csupán egy koncepció, amely a 205 T16 sikereinek évfordulójára készült, valójában messze túlmutat önmagán a szóban forgó tanulmány. Mutatjuk, miért!
Az RCZ Vision tanulmányautó a gyár "Az oroszlán jövője" néven bemutatott új formanyelvének eddigi legteljesebb kifejeződése. Az RCZ Vision az STLA One műszaki architektúrára épül, 1000 voltos elektromos rendszert és a Factorial Energy vállalattal együttműködésben fejlesztett szilárdtest-akkumulátort tartalmaz. A cél 500 lóerős teljesítmény, akár 60
Fotó: Aufinity Újdonság a portfólióban az Aufinity Cash Collection, egy olyan szoftver, amely az autókereskedések kintlévőségeinek hatékony kezelésére és beszedésére szolgál, ahogy a vállalat is beszámol róla. Az Aufinity-t 2018-ban alapította Lasse Diener és Ulrich Schmidt, és több mint 200 embert foglalkoztat több mint 20 országban. Körülbelül 20
Ha a thaiföldi kormány elfogadja az új adótervezetet, a jövőben többet kell fizetniük azoknak, akik repülővel hagyják el az országot. A turisztikai ágazat szereplői attól tartanak, hogy a kilépési adó visszafoghatja az utazási kedvet, miközben Thaiföld idegenforgalma még mindig nem érte el a járvány előtti szintet.
Fotó: Vitézy Dávid Facebook oldala Vitézy Dávid kiemelte: a magyar közúthálózat megfelelő fenntartásához nemcsak pénzre, hanem korszerű, megbízható munkagépekre is szükség van. "Az elöregedett, egyre drágábban üzemeltethető járművek cseréje évek óta sürgető feladat, különösen a téli útüzemeltetésben. Most négy új, háromtengelyes, Mercedes-Benz Aroc
Képünk illusztráció Fotó: Mercedes Az F1 keddi hírleveléből kiderül, hogy az országgal tízéves szerződést kötött a sorozat kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media. Azt egyelőre nem tudni, pontosan mikortól rendeznek majd versenyeket a Bugeserában - a fővárostól, Kigalitól 40 kilométerre - újonnan épülő aszfaltcsíkon, de a tervek szerint "valamik
A vadonatúj BAYON még magabiztosabb szabadidőjárműves személyiségjegyekkel bír, amit mozgékonysággal, praktikummal és egyszerű mindennapi használhatósággal társít. A modell merész külső megjelenéséhez olyan belső tér társul, amely ösztönösen kezelhető technológiát, fejlett vezetőtámogató rendszereket és fokozott kényelmet kínál minden utas számára.
A Ryanair bejelentette a 2027-es nyári menetrend első 29 új útvonalát, amik között egy Budapestről induló járat is szerepel. A légitársaság marketingigazgatója szerint azonban a bővítés ezzel nem ér véget, a következő időszakban további új összeköttetésekre is számíthatunk.
A kínai járműgyártó tervei szerint 2030-ra több mint 40 ezerre bővíti dolgozóinak a számát Európában. Stella Li, aki a cég nemzetközi üzletágát felügyeli, azt mondta, hogy európai munkaerő-állománya a közeljövőben már meghaladja a 10 ezret. A vállalat szakembereket kíván felvenni mind az autóiparból, mind más iparágakból, beleértve azokat is, akike
Beszédes nevet kapott a DS frissen bemutatott koncepcióautója, amely vélhetően a következő 3-as formavilágát hivatott előrevetíteni. Mutatjuk, mit árult el a márka az újdonságról!
Az elmúlt időszakban egyre több külföldre látogató autós találkozott egy ismeretlen, elsőre fejtörést okozó jelzéssel: kék alapon megjelenő fehér rombusz tűnt fel a többsávos utak mentén. Nem egy újabb átmeneti terelésről van szó: az európai közlekedésszervezők ezzel a szimbólummal indítottak harcot a csúcsforgalmi dugók és az "egy autó – egy ember
Az új BMW 7-es limuzin egy exluzív esemény keretében a Magyar Állami Operaház színpadán mutatkozott be 120 meghívott vendég számára. A különleges kultúrális térben a vizuális, zenei és szinte minden érzékszervre ható márkaélémény részeként a BMW Concept Speedtop is színpadra gurult, Kriszta Kinga operaénekes, Jean Klára zongoraművész, illetve az es