A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSzÉSz) örömmel fogadta, hogy a parlament által megszavazott 2015 évi adóváltozások a tervezettől eltérően változatlanul hagyják a nem pénzbeli juttatások (cafeteria) közterheit, és azt remélik, hogy a szállodák iránti belföldi keresletben meghatározó szerepet játszó SZÉP-kártya felhasználás nem fog csökkenni.
Egy svéd fellebbviteli bíróság elutasította csütörtökön Julian Assange-nak, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítójának beadványát, amelyben az ellene 2010-ben nemi erőszak vádjával kiadott elfogatóparancs visszavonását kérte.
Az új polgári törvénykönyv alapján örökbefogadásnál a lemondó szülő a gyerek hat hetes koráig visszakérheti csecsemőjét. A Gólyahír Egyesület és a Bölcső Alapítvány vezetői az InfoRádiónak egyaránt úgy nyilatkoztak: ez a lehetőség hatalmas lelki megterhelést jelent az örökbefogadó szülők számára.
Áremelések, bércsökkentések, és kirúgások jöhetnek a nagy élelmiszerláncoknál. A parlament elfogadta az élelmiszerfelügyeleti díj emelését, amely az egyik hipermarketnél például 30-szoros. Varga Mihály legújabb indítványa pedig ellehetetlenítené a veszteséges áruházláncokat. A javaslat a CBA-t a Reált, és a Coop-ot nem érinti.
Nincs kollektív bűnösség, nincs bűnös nemzet, csak bűnös politikusok vannak - jelentette ki a köztársasági elnök csütörtökön a Sándor-palotában a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) résztvevői előtt.
A 2020 végéig, vagyis a hat éven belül lejáró devizahitelek forintosítását tenné opcionálissá egy bizottsági módosító javaslat, amelyet csütörtöki ülésén fogadott el az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának kormánypárti többsége.
Befejeződtek az Andrássy út 83-85. alatt található épület közvetlen külső és belső életveszély-elhárítási munkálatai - közölte a terézvárosi önkormányzat csütörtökön az MTI-vel.
Nincs kollektív bűnösség, nincs bűnös nemzet, csak bűnös politikusok vannak - jelentette ki a köztársasági elnök csütörtökön a Sándor-palotában a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) résztvevői előtt.
A korrupcióra sokan legyintenek, mondván az mindenütt van, és nem szüntethető meg, de ez ellen küzdeni kell, mert Magyarországon olyan szintet ért el a korrupció, ami már valóban veszélyezteti az ország működőképességet – ezt Hadházy Ákos mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Terrorcselekmény előkészítése címén emeltek vádat csütörtökön Londonban három fiatal muszlim férfi ellen, akik feltehetően emberrablásra és foglyuk lefejezésére készültek.
Fegyverkezésének fokozásával fenyegetőzött Észak-Korea. Phenjan ezzel válaszolt az ENSZ-közgyűlés határozatára, amely szerint az észak-koreai vezetőket Nemzetközi Büntetőbíróság elé kellene állítani. Közben Vlagyimir Putyin Moszkvában fogadta Észak-Korea különleges megbízottját.
A 2020 végéig, vagyis a hat éven belül lejáró devizahitelek forintosítását tenné opcionálissá egy bizottsági módosító javaslat, amelyet csütörtöki ülésén fogadott el az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának kormánypárti többsége.
Októberben 35 milliárd forint volt az államháztartás központi alrendszerének többlete. 2015 a szakképzés éve lesz a Kárpát-medencében is - jelentette be a miniszterelnök.
A jobb kommunikáció szükségességét hangsúlyozta csütörtöki találkozóján Michael Garcia és Hans-Joachim Eckert, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) etikai bizottsága két részlegének vezetője azután, hogy az elmúlt napokban egymásnak ellentmondóan nyilatkoztak. A megbeszélés eredményeként a FIFA tovább elemzi a 2018-as és a 2022-es világbajnokság odaítélésének körülményeiről készült jelentést.
Eredménytelennek ítélte a LIGA Szakszervezetek a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezetőivel folytatott csütörtöki egyeztetést, így megtartják a péntekre meghirdetett budapesti demonstrációt.