2014. november 22. szombat

nov. 22
5:33
Körönd: épülhet a tető (Alternatív Energia)
Elhárították a Kodály köröndön még nyáron kigyulladt palotában az életveszélyt.
nov. 22
5:35
Megnyílt a Budapesti Autószalon (Alternatív Energia)
Tízéves szünet után rendezik meg ismét a húsz kiállítót és 24 márkát felvonultató eseményt.
nov. 22
5:37
Négy évet késett a forintosítás (Alternatív Energia)
A devizahiteles történetben csak egy jó volt, hogy véget ért - A végtörlesztés hiba volt.
nov. 22
5:39
Bojkott felhívás a mindig nyertes láncok ellen (Alternatív Energia)
„Szóval az van, hogy ez az oldal egy magánkezdeményezés, és azért indítottam, mert nem tetszik, ami ebben az országban történik."
nov. 22
5:41
Matolcsy lódított 2011-ben az Audiról (Alternatív Energia)
A Nemzetgazdasági Minisztérium korábban még azt közölte, hogy a kormány 11,2 milliárd forinttal támogatja az Audi új gyárát.
nov. 22
5:43
Mérgező saláta(törvény) (Alternatív Energia)
A Varga Mihály által benyújtott költségvetést megalapozó törvényjavaslat alaposan átírja a magánnyugdíjpénztári rendszer szabályozását.
nov. 22
5:45
Fekete lett a péntek (Alternatív Energia)
Az Extreme Digital rendkívüli árleszállítása nem bírt az óriási érdeklődéssel.
nov. 22
5:47
Válaszol: Katona Tamás, egyetemi tanár (Alternatív Energia)
nov. 22
5:51
Nagykoalíció Kijevben (Alternatív Energia)
Kifütyülték Porosenkot a Majdanon.
nov. 22
5:53
A magyaroknak dolgozik a világ? (Alternatív Energia)
Már sokan vagyunk, de még mindig nem elegen - Prioritás marad a honosítás.
nov. 22
5:55
Obama ajánlata (Alternatív Energia)
Ötmillió papírok nélkül élő kaphat mentességet – Perelnék Obamát a republikánusok.
nov. 22
5:57
Abe lemond, ha nem kap többséget (Alternatív Energia)
A japán kormányfő fogyasztási adó emeléséből remélte finanszírozni a növekvő nyugdíjköltségeket.
nov. 22
5:59
Kilép a rendőr, aki lelőtte a fekete fiút? (Alternatív Energia)
A hétvége előtt közzétehetik a St. Louis-i nagyesküdtszék döntését, hogy vádat emelnek-e Wilson ellen.
nov. 22
6:01
Bűnvádi eljárás a katalán vezér ellen (Alternatív Energia)
Madridi álláspont szerint az alternatív népszavazás sértette a spanyol törvényeket.
nov. 22
6:03
Tárlat a változások 25 évéről (Alternatív Energia)
A Ludwig Múzeum huszonöt napig ingyenesen látogatható kiállítással ünnepli a születésnapját.
nov. 22
6:05
Ákos Stefi a Stefánián (Alternatív Energia)
November 23-án, vasárnap délután újra felcsendülnek a legendás énekeső slágerei a Budapesti Stefánián.
nov. 22
6:07
Görgey: Ez a kurzus eltűnik a történelem süllyesztőjében (Alternatív Energia)
"Az Antall-kormány alatt sem történt olyan megalázása és leépítése a kultúrának, ami az Orbán-kormány szellemiségéhez hasonlítható."
nov. 22
6:09
Csapattársak háborúja a vb-címért (Alternatív Energia)
Történelmi pillanat jött el az F1-ben: az első és rögtön az utolsó dupla pontos futamot rendezik meg a hétvégén Abu-Dzabiban.
nov. 22
6:11
Milánói derbi, avagy az eltűnt idő nyomában (Alternatív Energia)
Jött Mancini, akivel a 2000-es években három bajnoki címet is nyert az együttes.
nov. 22
6:13
Veszprém: csoportelsőség a tét (Alternatív Energia)
Ha a veszprémiek nyernek, gyakorlatilag nem veszíthetik el a csoport első helyét.
nov. 22
6:15
Nyilvános Garcia-jelentést! (Alternatív Energia)
Egyre nagyobb botrány fenyeget a FIFA 2018-as és 2022-es vb-helyszíneihez kapcsolódó korrupció ügyében.
nov. 22
6:17
„Várjuk őket szeretettel!” (Alternatív Energia)
Az NB I. 15. fordulójának rangadóján Ferencváros látogat az éllovas Videoton otthonába.
nov. 22
6:19
Pacman a régi önmagát ígéri (Alternatív Energia)
"A sebességem, az erőm, az elszántságom és agresszióm ismét a régi."
nov. 22
6:21
A politika mint provokáció (Alternatív Energia)
Itt végső soron minden az övé, hiszen ahogy adta, úgy el is veheti.
nov. 22
6:23
Lövedéki letét (Alternatív Energia)
Hiába temették, nincs még vége a kabarénak.
nov. 22
6:27
Az újpesti horgony (Alternatív Energia)
Lehet és érdemes is vitatkozni pártpolitika és pártelitek "elutálásán".
nov. 22
6:27
Horváth: én ajánlottam Ádert Orbánnak (ATV)
„Húszezer ember előtt beszélni a Kossuth téren felemelő érzés. De igazából nem akartam felszólalni. Ha a szervezők előző este nem kérnek meg, magamtól biztosan nem megyek fel a színpadra” – mondja az úgy­nevezett NAV-botrány kirobbantója, Horváth András két nappal a „Közfelháborodás napja” című tüntetés után. Horváthot az elmúlt egy évben szinte az egész ország megismerte. Pontosabban nem is őt,…
nov. 22
6:29
Megvan a csapat (Alternatív Energia)
Már Minarik Ede (a mosodás) is megmondta, hogy kell egy csapat.
nov. 22
6:31
"Ez itt az én hazám" - "Bözsi" már fél évszázados (Alternatív Energia)
"Az elsők között mentem át rajta. Büszkén a hazámra, Budapest legújabb látványosságára."
nov. 22
6:33
Mert bloggolni jó! (Alternatív Energia)
http://mo.gyo.ro/tippek/
nov. 22
6:35
A fővárosi megbízott tanítók mozgalma (Alternatív Energia)
Népszava, 1906. november 10.
nov. 22
6:37
Rögeszme (Alternatív Energia)
"Nem értett egyet azzal sem, hogy a „gonosz” transzatlanti Martonyi helyén most "az igazi, tökös Szijjártó" van (...)"
nov. 22
6:39
Washington elvesztette türelmét (Alternatív Energia)
Orbán: A magyar fél nem adja be a derekát a nyugati nyomással szemben a Déli Áramlat ügyében.
nov. 22
6:45
Egy időközi választásról (Alternatív Energia)
"Ha Horváth Imre győz és Navracsics Tibor helyét is a demokratikus oldal jelöltje foglalja el, megszűnik a kormánypártok 2/3-os többsége."
nov. 22
6:45
A dzsihád vulkánjai: gyorsan tanuló iszlám hadsereg (ATV)
Az iszlám hitre való áttérés sem mentette meg a haláltól Peter Kassiget. Az amerikai segélymunkás az ötödik nyugati túsz, akit az Iszlám Állam lefejezett. Az erről készült videó azonban különbözik a korábbiaktól: nem látható sem a lefejezés, sem az az előtti pillanatok, és nem is fenyegetőznek újabb fogoly kivégzésével. Ugyanakkor bemutat egy kivégzőosztagot, amelynek tagjai között európaiak is…
nov. 22
6:47
Mentális probléma? (Alternatív Energia)
"A vitézi rend idején, történeti tényszerűséggel mondható, nem volt Magyarországon polgári demokrácia!"
nov. 22
6:49
Érdekes érdekek (Alternatív Energia)
"Egy igazi szláv rokon, még a rossz rokont is egy tányér levessel meg egy kupica horilkával megkínálja."
nov. 22
6:51
Őrizetbe vették az előző portugál kormányfőt (Infostart)
Őrizetbe vették péntek éjjel José Socrates korábbi portugál miniszterelnököt egy korrupciós vizsgálat keretében - jelentette be a portugál ügyészség.
nov. 22
7:27
Hétvégi műsor az InfoRádióban - Arénák (Infostart)
Vasárnap lesz az utolsó idei Formula-1 futam, eldől, ki nyeri a világbajnokságot. Vasárnap 18 órától az Aréna vendége lesz Dávid Sándor Formula-1-es szakíró és Szabó Róbert, az AutóMotor főszerkesztője. Mások mellett hallhatják a hét végén az InfoRádióban Nagy Zoltán Zsolt professzort, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának igazgatóját és Sárközi Mátyás írót, a Cs. Szabó László könyv…
nov. 22
8:15
Újabb bizottsági vizsgálat tisztázta a CIA-t és a katonákat (ATV)
A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és a hadsereg megfelelő módon járt el 2012-ben, a Bengáziban működő amerikai diplomáciai képviselet elleni támadás idején - állapította meg a republikánus többségű amerikai képviselőház hírszerzési bizottságának jelentése, amelyet kétévi vizsgálódást követően pénteken hoztak nyilvánosságra.
nov. 22
8:17
Megvonta Izraeltől a pozitív kilátást a Fitch Ratings (ATV)
Megvonta Izrael államadós-besorolásának eddigi pozitív kilátását a Fitch Ratings, elsősorban azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a nyári gázai hadműveletek visszavetették az izraeli államháztartási konszolidáció folyamatát.
nov. 22
8:19
Obama 5 millió illegális bevándorlót fogadott be a memorandummal (ATV)
Barack Obama amerikai elnök pénteken aláírt két elnöki memorandumot, amelyek végeredményben törvényes státust és munkavállalási engedélyt biztosítanak az Egyesült Államokban csaknem 5 millió illegális bevándorló számára.
nov. 22
8:33
Több vonalon is késnek a vonatok (Alternatív Energia)
Nem működik üzemszerűen a vasúti jelző- és biztosítóberendezés.
nov. 22
8:35
Az ígéret beváltása (Alternatív Energia)
Több tucatnyi Ötvös András van a színpadon, mert lenyűgöző tudathasadással megsokszorozza önmagát.
nov. 22
8:37
5 millió illegális bevándorlón segít Obama (Alternatív Energia)
"Továbbra is együtt dolgozunk majd a kongresszus tagjaival azért, hogy egy állandó reform megvalósulhasson".
nov. 22
8:39
Kezdjünk el castingolni végre! (Alternatív Energia)
„Elvtársak! Ne beszéljünk folyton a kudarcainkról, mert a sikereink is eléggé elszomorítóak!”
nov. 22
8:51
Ő lehet a budapesti amerikai nagyköveti (Alternatív Energia)
Colleen Bell televíziós producer és különböző környezetvédelmi, művészeti és szociális ügyek támogatója.
nov. 22
8:51
Rövidesen döntenek az új budapesti amerikai nagykövetről (ATV)
A küszöbönálló hálaadásnapi hétvégét követően, december 1-jén szavaz majd az amerikai szenátus a Barack Obama elnök által a budapesti amerikai nagyköveti posztra jelölt Colleen Bell producer kinevezéséről - közölte pénteken internetes kiadásában a The Washington Post című napilap.
nov. 22
8:53
A kulcsok pedig elvesztek (Alternatív Energia)
"Kicsi anatómiát", "kevéske élettant", "csak néhány szakkifejezést" tanítani az egészségügyben megengedhetetlen.
nov. 22
8:53
Óriási vulkánkitörés Mexikóban (ATV)
Mexikó nyugati részén kitört a Colima vulkán, és öt kilométer magas hamuoszlopot, valamint gáz- és kőzetfelhőt lövellt a magasba. A lakosságot nem fenyegeti veszély.

Keresés