2014. november 22. szombat

nov. 22
0:12
Az unió kereskedelempolitikájának a növekedést és a munkahelyteremtést kell szolgálnia (ProfitLine)
Az Európai Unió kereskedelempolitikájának elő kell segítenie a munkahelyteremtést, valamint a növekedés beindítását - ismerteti az unió külkereskedelemért felelős miniszterei tanácskozásának üzenetét a Külgazdasági és Külügyminisztérium pénteki közleményében.
nov. 22
1:51
Megvonta Izraeltől a pozitív kilátást a Fitch Ratings (ProfitLine)
Megvonta Izrael államadós-besorolásának eddigi pozitív kilátását a Fitch Ratings, elsősorban azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a nyári gázai hadműveletek visszavetették az izraeli államháztartási konszolidáció folyamatát.
nov. 22
4:03
Hogyan lesz hozam, ha nincs kamat? (ProfitLine)
Hosszabb távon a jelenlegi befektetési környezetre kell számítani, tehát alacsony infláció, ebből fakadóan alacsony kamatok várhatók, így a hozam érdekében át kell gondolni a befektetéseket – mondta Duronelly Péter, az Aegon Befektetési Alapkezelő Zrt. elemzője az Aegon Prémium befektetői estjén.
nov. 22
4:48
Elindult a “Danke Ungarn” kampány Németországban (GazdaságPortál)
Elindult a “Danke Ungarn” kampány Németországban pénteken, a nyári kampány folytatásával Magyarország a két ország közös történelmi múltjára, illetve gazdasági és politikai kapcsolataira hívja fel a figyelmet. Nyáron a budapesti Német Nagykövetség és a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara a “Danke Ungarn” elnevezésű magyarországi plakátkampánnyal emlékezett a 25 évvel ezelőtti határnyitás…
nov. 22
5:00
Szükségállapot, szélsőséges időjárás, tovább nőtt a korai tél halálos áldozatainak száma (GazdaságPortál)
Legkevesebb 13-ra nőtt a korai tél halálos áldozatainak száma péntekre az Egyesült Államok északi részén, New York állam nyugati régióiban. Buffalóban és környékén, ahol egyes helyeken három nap alatt egy éves mennyiségű hó – csaknem 214 centiméternyi – esett, mintegy 30 épület tetőszerkezete beszakadt a rendkívüli megterheléstől. A tető és a falak roskadozása miatt a ...
nov. 22
5:06
USA fenyegetés: nagy pofont kaphat az orosz gazdaság (GazdaságPortál)
Még nagyobb árat fizet és elszigetelődik Oroszország, ha tovább élezi a kelet-ukrajnai konfliktust – jelentette ki Joe Biden amerikai alelnök pénteken Kijevben, Petro Porosenko ukrán államfővel közösen tartott sajtótájékoztatóján. Rámutatott arra, hogy a világközösség szankciókkal próbálja rábírni Moszkvát Ukrajna szuverenitásának és területi épségének tiszteletben tartására. Az amerikai politikus…
nov. 22
6:15
Szigorodott az e-matricák ellenőrzése (ProfitLine)
A Népszabadság szerint elvesztették a napon belüli utólagos autópályadíj-fizetés lehetőségét az autósok, motorosok, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. ugyanis szigorította az e-matricák ellenőrzését.
nov. 22
6:45
Táppénzen van, gyedre megy? Így kell kiszámítani az ellátást (Adózóna)
Olvasónk gyermeket vár, veszélyeztetett terhes. Azt kérdezte, hogyan számolják ki részére a táppénzt, a terhességi-gyermekágyi segélyt és a gyedet? Széles Imre tb-szakértőnk válaszolt.
nov. 22
7:00
Ukrán válság – Nagygyűléssel emlékeztek meg Kijevben a Majdan-tüntetések kezdetéről (GazdaságPortál)
Nagygyűlést rendeztek Kijevben pénteken a Függetlenség terén a Majdan-tüntetések kezdetének első évfordulójának napján. A megmozdulás kezdetén becslések szerint mintegy 5-6 ezren gyűltek össze a főtéren. Hozzájuk később csatlakoztak az európai integrációt és hatalomváltást követelő tüntetőkből alakult önvédelmi egységek tagjai – mintegy kétezren -, akik a belváros egy másik teréről, a Mihajlovszka…
nov. 22
7:21
Vasárnapi zárva tartás - megszűnhet a munkavállalók kiszolgáltatott helyzete (ProfitLine)
A Pest megyei kormánymegbízott szerint az üzletek vasárnapi nyitva tartásának korlátozásával megszüntethető lenne a munkavállalók jelenlegi, sokszor kiszolgáltatott helyzete a munkaadókkal szemben.
nov. 22
7:54
Napi pár perc futás: plusz 3 év (ProfitLine)
A legújabb kutatási eredmények alapján mindössze napi 5-10 perc rendszeres futás is jelentősen csökkenti a halálozást.
nov. 22
8:24
Jövő héten forintosíthatja a devizahiteleket az Országgyűlés (GazdaságPortál)
Háromnapos üléssel folytathatja munkáját az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők ezúttal is kedden délelőtt szavazhatnak, így egyebek mellett ekkor dönthetnek a devizahitelek forintosításáról és a kormány fair bankokról szóló előterjesztéséről, továbbá a jövő évi költségvetést is módosíthatják a benyújtott képviselői változtatási javaslatok alapján. A Ház ülése a szokásoknak megfelelően hétfőn…
nov. 22
8:27
Kiemelkedő eredményeket hoz a jutalékmentes üzleti modell (ProfitLine)
Munkahelyeket teremtenek, növelik cégüket, jutalékmentes árbevételt generálnak – adnak, és ezzel nyernek. Az „Aki ad, az nyer!” üzleti gyakorlatot követő 730 magyar vállalkozás körében végzett legfrissebb felmérés idén is számos pozitív eredményre világított rá.
nov. 22
9:00
Nőtt a háztartási méretű kiserőművek beépített teljesítménye (ProfitLine)
A megújuló energiahordozók villamosenergia-mixen belüli részaránya a 2004-es 2,22 százalékról 2013-ra 6,68 százalékra emelkedett, a növekedéshez legnagyobb mértékben a biomassza alapú villamosenergia-termelés járult hozzá, de egyre jelentősebbek az exponenciálisan bővülő háztartási méretű kiserőművek is.
nov. 22
9:18
Zala megyében csökkent az álláskeresők száma tavaly óta (GazdaságPortál)
Zala megyében október végén 28 százalékkal kevesebb volt a regisztrált álláskeresők száma, mint az elmúlt év azonos időszakában, szeptemberhez képest azonban 5,4 százalékkal több álláskereső szerepelt a nyilvántartásban – közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja pénteken az MTI-vel. Október végén a megyében 11 264 álláskeresőt regisztráltak: az egy évvel korábbinál 4,3 ezerrel…
nov. 22
9:30
Obama döntött, milliók lélegezhetnek fel (Privátbankár)
Az amerikai elnök pénteken aláírt két elnöki memorandumot, amelynek értelmében törvényes státust és munkavállalási engedélyt kap az Egyesült Államokban csaknem 5 millió illegális bevándorló. Több mint 11 millióan élnek az Egyesült Államokban engedély nélkül, sokan Las Vegasban, nem véletlen, hogy Obama éppen itt, a repülőtéren, az elnöki különgép fedélzetén írta alá a dokumentumokat.
nov. 22
9:42
Hitelminősítés – Megvonta Izraeltől a pozitív kilátást a Fitch Ratings (GazdaságPortál)
Megvonta Izrael államadós-besorolásának eddigi pozitív kilátását a Fitch Ratings, elsősorban azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a nyári gázai hadműveletek visszavetették az izraeli államháztartási konszolidáció folyamatát. A nemzetközi hitelminősítő péntek éjjel, az európai és az amerikai piaci zárások után Londonban bejelentette, hogy az osztályzatjavítás lehetőségére utaló pozitívról…
nov. 22
9:48
Berágott a hitelminősítő a közel-keleti konfliktusra (Privátbankár)
A Fitch Ratings levette a napirendről Izrael felminősítését, elégedetlen a békefolyamattal és nem tetszik neki a Hamásszal folytatott harc.
nov. 22
10:06
Hogy kerül a targonca az udvarra? A NAV is kiszúrta (fotók) (Privátbankár)
Milliókra büntethetnek egy illegális fémtelepet Abonyban. Élelmiszeripari berendezéseket bontottak.
nov. 22
10:06
Elindult a Mézes reggeli program (ProfitLine)
Megkezdődött pénteken a Mézes reggeli elnevezésű program, amelynek célja a mézfogyasztás és az egészséges táplálkozás népszerűsítése az általános iskolások körében.
nov. 22
11:12
Hat százalékkal nőtt egy év alatt a szupergazdagok száma (ProfitLine)
Hat százalékkal, vagyis 12 ezer 40 fővel nőtt egy év alatt a szupergazdagok száma a világon, összvagyonuk pedig hét százalékkal csaknem 30 ezer milliárd dollárra gyarapodott: ez a világ összvagyonának 13 százaléka, az Egyesült Államok bruttó hazai termékének (GDP) majdnem kétszerese - derül ki a UBS bank és a Wealth-X cég közös ez évi felméréséből.
nov. 22
11:18
Megvan, kik fizetnek rá a pálinkaadóra (Privátbankár)
Csődbe mehetnek a bérfőzéssel is foglalkozó főzdék, és a kézműves párlatkészítők is ráfizethetnek.
nov. 22
11:18
Növeli kapacitását és a munkahelyek számát a Schott Kft. (GazdaságPortál)
Tíz új gyártósort vásárol és bővíti termelési kapacitását, illetve a beruházásnak köszönhetően újabb munkahelyeket hoz létre a Vas megyei Lukácsházán a gyógyszercsomagoláshoz használatos üvegtermékeket előállító Schott Hungary Kft. – közölte Szabó Imre, a cég pénzügyi igazgatója az MTI-vel. A több mint 2,6 milliárd forint értékű beruházáshoz a vállalkozás a Gazdaságfejlesztési Operatív Program…
nov. 22
11:45
Obama aláírta a bevándorlásügyi intézkedéseket (ProfitLine)
Barack Obama amerikai elnök pénteken aláírt két elnöki memorandumot, amelyek végeredményben törvényes státust és munkavállalási engedélyt biztosítanak az Egyesült Államokban csaknem 5 millió illegális bevándorló számára.
nov. 22
11:51
Hányan vannak munka nélkül? Tényleg befékeznek a beruházások? Minden kiderül (Privátbankár)
A KSH a harmadik negyedévi beruházási adatokat közli. Lesz még más érdekesség is a jövő héten.
nov. 22
12:18
A felsőoktatás a nemzetgazdaság egyik legsikeresebb ágazata (ProfitLine)
A nemzetgazdaság egyik legsikeresebb és legversenyképesebb ágazatának nevezte a felsőoktatást a házelnök pénteken, az Óbudai Egyetem Napján. Kövér László hozzátette: minden lehetőség adott, hogy létrehozzák Közép-Európa legjobb felsőoktatási rendszerét.
nov. 22
12:30
Nem szeretne földadót a Kisgazda Polgári Egyesület (GazdaságPortál)
A vidék képviseletéről, a gazdák problémáiról is szó volt a Kisgazda Polgári Egyesület szombati budapesti közgyűlésén. Az egyesület ellenzi az esetleges földadót. Az ülés szünetében tartott sajtótájékoztatón Kövér László, az Országgyűlés elnöke a lehetőségként felmerült termőföldadó kérdéséről azt mondta: a gazdálkodók nem hagyhatók bizonytalanságban, ezért a Fidesz frakciója foglalkozni fog a…
nov. 22
12:45
Illegálisan tartózkodsz Amerikában? Elmondjuk, mit jelent Obama beszéde (Privátbankár)
Barack Obama amerikai elnök november 20-án tartott beszédében felvázolta a bevándorlási rendszer módosítására irányuló rendelkezéseit. Átfogó amnesztiát nem hirdetnek az illegális bevándorlóknak, de egy részüknek megnyílik a lehetőség, hogy törvényesen maradhassanak az országban. A Golberger Law Firm összeállítása segít megérteni az új helyzetet.
nov. 22
12:47
Kiderült, hova utazik jövő héten Orbán Viktor (Privátbankár)
Hivatalos látogatást tesz jövő héten Dél-Koreában Orbán Viktor kormányfő - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szombaton az MTI-t.
nov. 22
12:51
Finomítani kell a pálinkafőzés és párlatkészítés szabályozását (ProfitLine)
A Pálinkamesterek Országos Egyesületének alelnöke szerint jövőre olyan változtatásokkal kellene finomítani a pálinkafőzés és párlatkészítés szabályain, amelyek az uniós keretek között is segítik a pálinkafőző szakma előrelépését.
nov. 22
13:21
Kiraboltak egy luxusóra-boltot Budapesten - rendőrök és mentők az Andrássy úton (Privátbankár)
Kirabolták az Hublot luxusórákat árusító üzletet Budapesten, az Andrássy úton, és a rablás során személyi sérülés is történt - értesült a helyszínen az MTI.
nov. 22
13:24
Dinamikusan fejlődnek a magyar-spanyol gazdasági kapcsolatok (ProfitLine)
Dinamikusan fejlődnek a magyar-spanyol gazdasági kapcsolatok, jó lehetőségek kínálkoznak a két ország közötti együttműködésre - mondta Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken az MTI-nek.
nov. 22
13:36
Új szabályozás készül az étel- és italautomaták üzemeltetésére (GazdaságPortál)
Az Ital- és Áruautomata Szövetség bevonásával már készül a piac átláthatóságát biztosító szabályozás – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium szombaton az MTI-vel. Az intézkedés célja a piac kifehérítése, átláthatóságának biztosítása, ugyanis számos olyan automata működik Magyarországon, amely mögött nem áll legális gazdálkodó – közölte a tárca. Emlékeztettek arra, hogy az Országgyűlés által…
nov. 22
13:57
Halaszthatatlan a keszthelyi vadgesztenyefasor megújítása (ProfitLine)
Számos példány élet- és balesetveszélyes, ezért halaszthatatlanná vált a Keszthely egyik jelképének számító, 730 vadgesztenyefából álló fasor egy részének kivágása és újratelepítése - tájékoztatta a Magyar Közút (MK) Nonprofit Zrt. szombaton az MTI-t.
nov. 22
14:00
Gyurcsány: a 2016-os előrehozott választások kikényszerítése a cél (GazdaságPortál)
Gyurcsány Ferenc véleménye szerint a kormány intézkedései ellen az elmúlt hetekben tiltakozó mozgalmaknak és az ellenzéki pártoknak nem lehet más a céljuk, mint a parlamenti ciklus felére kikényszeríteni az előrehozott választásokat – a Demokratikus Koalíció elnöke erről a párt IV., szombati, budapesti kongresszusán beszélt.   A Demokratikus Koalíció elnöke erről a párt IV., szombati, budapesti…
nov. 22
14:15
Itt az újabb sarc: a kormány leszámol az italautomata-bűnözéssel (Privátbankár)
A kormány újabb, az egész társadalomra leselkedő veszélyforrást azonosított, amelyet gyorsan fel is számolnak: esetenként 30 ezer forint befizetésével szerencsére sikeresen vissza lehet szorítani az italautomata-bűnözést.
nov. 22
14:17
Nagyon vérszegény produkció: elkeserítő számok a fejlett gazdaságokról (Privátbankár)
Mérsékelten erősödött az OECD országok gazdasága a harmadik negyedévben az előző három hónaphoz képest.
nov. 22
14:30
Csaknem 30 magyar élelmiszeripari cég termékeit mutatták be Szingapúrban (ProfitLine)
Szingapúrban 28 magyar élelmiszeripari cég termékeit mutatták be mintegy félszáz helyi élelmiszerforgalmazónak, valamint szálloda- és étteremvezetőnek a Szingapúri Magyar Kereskedőház (HTHS), a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) és a Szingapúri Séfszövetség közös rendezvényén - közölte a HTHS pénteken az MTI-vel.
nov. 22
14:32
Hazai beruházási adatok és kamatdöntő ülés lesz a jövő héten (ProfitLine)
A jövő héten megjelenő hazai makrogazdasági mutatók közül a harmadik negyedévi beruházási adatok számíthatnak a legnagyobb érdeklődésre. A monetáris tanács kamatdöntő ülése várhatóan ezúttal sem tartogat meglepetést.
nov. 22
15:06
Fidesz: Gyurcsány bevallotta, hogy a baloldal áll a megmozdulások mögött (GazdaságPortál)
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke megint hazudott, mert néhány napja még úgy tett, mintha távol tartaná magát az elmúlt időszak tüntetéseitől, szombaton viszont “bevallotta, hogy valójában a baloldal áll a megmozdulások mögött”. A nagyobbik kormánypárt az MTI-nek küldött közleményében a DK kongresszusán elhangzottakra reagált. Gyurcsány Ferenc a rendezvényen egyebek mellett úgy…
nov. 22
15:36
Tarlós: folyamatosan emelkednek az új autó eladások (ProfitLine)
Véget ért a 2008 óta tartó recesszió, amelyben az autókereskedők 60 százaléka ment tönkre, az utóbbi 14 hónapban újra és folyamatosan emelkednek az új autó eladások - hangsúlyozta Budapest főpolgármestere pénteken a Mobilitás autókiállítás és vásár megnyitóján Budapesten, a Syma csarnokban.
nov. 22
15:38
Nem várható pedagógus elbocsátás (ProfitLine)
A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint a jövő évi költségvetés számaiból nem lehet pedagóguselbocsátást kiolvasni, és az életpályához szükséges források is rendelkezésre állnak.
nov. 22
16:00
Magyarország turisztikai teljesítménye meghaladja a világátlagot (Infostart)
Magyarország turisztikai teljesítménye jelentősen meghaladja a világátlagot: az első nyolc hónapban 7,6 százalékkal nőtt a külföldről Magyarországra érkező turisták száma, az ebből származó bevételek pedig közel 10 százalékos növekedést mutattak az előző év azonos időszakához képest - ismertette a Magyar Turizmus Zrt. MTI-hez eljuttatott hírlevelében.
nov. 22
16:00
Az autósok fele nem hisz majd a szemének? (Privátbankár)
Ha csak a hét mérlegét nézzük, akár rá is vághatnánk: biztosan megint olcsóbb lesz az üzemanyag, lassan kezdünk hozzászokni. A hét második felében azonban kisebb fordulatot vettek a piacok, az olaj és a dollár is drágulni kezdett, így már nem olyan egyértelmű a helyzet. Az autósok egyik fele viszont megint örülhet.
nov. 22
16:09
Aláírhatja a BKK a Széll Kálmán tér felújítására vonatkozó szerződést (ProfitLine)
Aláírhatja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Széll Kálmán tér felújítására vonatkozó kivitelezési szerződést, miután a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) lezárta a jogorvoslati eljárást.
nov. 22
16:42
Új szabályozás készül az étel- és italautomaták üzemeltetésére (ProfitLine)
Az Ital- és Áruautomata Szövetség bevonásával már készül a piac átláthatóságát biztosító szabályozás - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium szombaton az MTI-vel.
nov. 22
16:42
Olcsóbb a kötelező biztosítás átlagdíja, mint tavaly (GazdaságPortál)
A csekkes befizetés helyett az átutalást, illetve a havi vagy negyedéves fizetés helyett az éves egyösszegű díjfizetést vállalva csökkentik az autósok a kötelező gépjármű felelősségbiztosításuk (kgfb) díjait a most folyó kampányban – közölte a Biztosítás.hu online alkusz az MTI-vel. Már csak egy hetük van azoknak az autósoknak, akik fel akarják mondani a meglévő kötelező biztosításukat. ...
nov. 22
17:15
Elindult a 'Danke Ungarn' kampány Németországban (ProfitLine)
Elindult a "Danke Ungarn" kampány Németországban pénteken, a nyári kampány folytatásával Magyarország a két ország közös történelmi múltjára, illetve gazdasági és politikai kapcsolataira hívja fel a figyelmet.
nov. 22
17:24
NGM: meg kell akadályozni, hogy a magánnyugdíjpénztárak feléljék a nyugdíjasok pénzét (GazdaságPortál)
A magánnyugdíjpénztárakról az Országgyűlésnek beterjesztett javaslat védi a korábban kötelezően befizetett tagdíjakból származó, a jövőbeni nyugdíjjáradékok fedezetéül szolgáló vagyont – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium szombaton az MTI-vel. A közlemény szerint ugyanakkor az új szabályok megkönnyítik az életképes magánnyugdíjpénztárak működését és erősítik a pénztárak átlátható…
nov. 22
18:06
Nem kell saját számítógép ahhoz, hogy dolgozzunk - fordulópont előtt állunk (Privátbankár)
Az International Data Corporation tanulmánya szerint az EMEA régió (Európa, a Közel-Kelet és Afrika) desktop virtualizáció piaca 2016-ra átlépi az 1 milliárd dolláros határt. Ha a felhőben ott van minden számítástechnikai kapacitás, amire a munkánkhoz szükség van, fölösleges egy saját számítógépet fenntartani.

Keresés