2014. november 6. csütörtök

nov. 6
0:12
Prezi: az év európai internetes vállalkozójának választották Árvai Pétert (ProfitLine)
Árvai Péter, a Prezi társalapítója és vezérigazgatója nyerte el az "Év internetes vállalkozója" díjat, amelyet még soha nem kapott meg magyar cég vagy vállalkozó - közölte a cég szerdán az MTI-vel.
nov. 6
1:18
Közös programokkal segítik a foglalkoztatást Békés és Arad megyében (ProfitLine)
A Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program (HU-RO) támogatási keretéből Arad, Bihar, Békés és Hajdú-Bihar megyéket lefedve közös munkaerő-piaci adatbázist hoznak létre, közös monitoring rendszert építenek ki és a munkaadók igényei alapján mind a két országban elismert szakképzéseket indítanak.
nov. 6
1:28
A Tesla megint bohócot csinált az elemzőkből (Portfolio)
Elon Musk nem hazudtolta meg önmagát, csapatával ismét bohócot csináltak a legtöbb elemzőből, mert ugyanaz történt, ami korábban már annyiszor: rácáfoltak az előzetes várakozásokra. A piacon...
nov. 6
1:45
A Tesla megint bohócot csinált a fél világból (Portfolio)
Elon Musk nem hazudtolta meg önmagát, csapatával ismét bohócot csináltak a fél világból, mert ugyanaz történt, ami korábban már annyiszor: rácáfoltak az előzetes várakozásokra. A piacon kialakult...
nov. 6
2:24
Önteszt-rendszert dolgozott ki önkormányzatoknak és egyházaknak az ÁSZ (ProfitLine)
A települési önkormányzatok, a helyi nemzetiségi önkormányzatok és az egyházi intézmények a jövő héttől megtalálják az Állami Számvevőszék (ÁSZ) honlapján a szervezet által kidolgozott teszteket, amelyek kitöltésével pontos képet kaphatnak saját működésükről és szükség esetén szabályosabbá tehetik azt.
nov. 6
3:30
A túlszabályozottság és az ellenőrzések ellen tiltakoztak országszerte a gazdák (ProfitLine)
A túlszabályozottság és az ellenőrzések ellen, valamint a francia gyümölcsök és zöldségek védelmében termékeik ingyenes szétosztásával tiltakoztak szerdán országszerte a francia gazdák.
nov. 6
4:03
Ez lenne a jövő? - A bankrendszer integrációjáról beszélt az MNB alelnöke (ProfitLine)
A bankrendszer integrációjáé a jövő - mondta a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a Szegedi Tudományegyetemen szerdán tartott előadása kapcsán az MTI-nek.
nov. 6
4:06
Ilyet még soha nem kapott meg egyetlen magyar sem, Európa internetes csúcsán a Prezi társalapítója (GazdaságPortál)
Árvai Péter, a Prezi társalapítója és vezérigazgatója nyerte el az “Év internetes vállalkozója” díjat, amelyet még soha nem kapott meg magyar cég vagy vállalkozó – közölte a cég szerdán az MTI-vel. Az Európai Bizottság a Hub Instituttal közösen, a világ legnagyobb internetes konferenciáján, a dublini WebSummiton jelentette be a döntést szerdán. Az Europioneers díjért 27 ...
nov. 6
5:24
Gyorsjelentés 2014 III : Nőtt a Mol időszaki eredménye a harmadik negyedévben (GazdaságPortál)
A Mol-csoport 29,5 milliárd forint mérleg szerinti eredményt könyvelt el 2014 harmadik negyedévében, szemben az egy évvel korábbi 30 milliárd forint veszteséggel – közölte a társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az olajipari társaság működési eredményei szintén növekedtek, amely elsősorban a feldolgozás és kereskedelem (downstream) üzletág kimagasló eredményjavulásának…
nov. 6
5:30
Gyorsjelentés 2014 III : Felére esett vissza a Richter profitja a harmadik negyedévben (GazdaságPortál)
A Richter Gedeon Nyrt. adózott nyeresége 49,9 százalékkal 5 milliárd 688 millió forintra csökkent 2014 első negyedévében az előző év azonos időszakában mért 11 milliárd 344 millió forinthoz képest – közölte a társaság a tőzsde honlapján. A csütörtökön közölt, nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült gyorsjelentés szerint a társaság összes árbevétele 7,5 százalékkal nőtt, ...
nov. 6
5:42
Gyorsjelentés 2014 III: Magyar Telekom: kissé csökkenő árbevétel, növekvő profit a harmadik negyedévben (GazdaságPortál)
A Magyar Telekom 157,5 milliárd forint bevételt ért el az idei harmadik negyedévben, ami 0,5 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest, míg a cég adózott eredménye jelentősen nőtt: 14,6 százalékkal 10,66 milliárd forintra emelkedett. A telekommunikációs vállalat csütörtök hajnalban közzétett gyorsjelentéséből kiderül, hogy a hang- és a rendszerintegrációs/informatikai…
nov. 6
5:57
Adóssághegyet tol maga előtt a Telekom (Portfolio)
Ahogy arra számítani lehetett, tovább esett a Telekom bevétele és üzemi eredménye, a vártnál azonban kisebb mértékű volt a csökkenés. A magyar operáció nem is néz ki rosszul, a mobil bevételek szépen...
nov. 6
6:15
A kamara javaslatából sok elem visszaköszön az új közbeszerzési törvény koncepciójában (ProfitLine)
Átlátszó, bürokráciamentes és a minőséget központba állító közbeszerzésre tett javaslatot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és ebből sok visszaköszön a szerdán nyilvánosságra hozott koncepcióban - mondta Parragh László elnök az MTI-nek, a kormány honlapján közzétette új közbeszerzési törvény koncepciójáról.
nov. 6
6:15
Kellemes meglepetés a MOL-tól (Portfolio)
Ma hajnalban tette közzé az idei harmadik negyedévre vonatkozó eredmény beszámolóját a MOL, mely hosszú idő után kellemes meglepetéssel szolgált a befektetőknek, a legfontosabb eredménysorokon...
nov. 6
6:15
Nagyon vigyázz a pénztárcádra: százezret is bukhatsz, ha elhagyod (Pénzcentrum)
...akkor is, ha egy forint készpénz sem volt benne....
nov. 6
6:17
Richter: ebből nem lesz örömtánc (Portfolio)
Ma hajnalban tette közzé az idei harmadik negyedévre vonatkozó gyorsjelentését a Richter, mely az elemzői várakozások fényében összességében csalódást keltett, az üzemi és a nettó profit ugyanis...
nov. 6
6:24
Így örülj, amikor mások félnek - és így keress sokat a részvényeken! (Privátbankár)
Az árváltozékonyság a részvénypiacok elkerülhetetlen velejárója – írja a Fidelity tanulmánya. Bikapiac esetén kisebb korrekciókra lehet számítani, de ezek csak egészséges szünetek, amik az újabb felemelkedés alapjait teremtik meg. Érdemes lehet ilyenkor bevásárolni. Miért hibázunk stresszhelyzetben? Hogyan kerüljük el a csapdákat, hogy ne veszítsük el pénzünket?
nov. 6
6:30
Nőtt a Mol időszaki eredménye a harmadik negyedévben (Infostart)
A Mol-csoport 29,5 milliárd forint mérleg szerinti eredményt könyvelt el 2014 harmadik negyedévében, szemben az egy évvel korábbi 30 milliárd forint veszteséggel - közölte a társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
nov. 6
6:30
Az Urals típusú nyersolaj átlagára idén 4,7 dollárral csökkent (GazdaságPortál)
Az Urals típusú orosz nyersolaj hordónként (159 liter) átlagára 103,04 dollár volt az idei év első tíz hónapjában – közölte Alekszandr Szakovics, az orosz pénzügyminisztérium szakértője szerdán. Tavaly január-októberben 107,75 dollárra rúgott a hordónkénti átlagár, amely így az idei év azonos időszakában 4,71 dollárral volt kevesebb. Az év első kilenc hónapjában alacsonyabb mértékű volt a ...
nov. 6
6:32
Magyar Telekom: kissé csökkenő árbevétel, növekvő profit (Infostart)
A Magyar Telekom 157,5 milliárd forint bevételt ért el az idei harmadik negyedévben, ami 0,5 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest, míg a cég adózott eredménye jelentősen nőtt: 14,6 százalékkal 10,66 milliárd forintra emelkedett.
nov. 6
6:42
Nyugdíj vagy továbbdolgozás, melyik éri meg? Nézze meg példáinkat! (Adózóna)
Az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése előtt sok emberben felvetődik a kérdés, hogy vegye-e igénybe az öregségi nyugdíjat a korhatára elérésekor, vagy dolgozzon-e tovább? Mikor lesz több a nyugdíja, ha azt a megállapított nyugdíj melletti kereső tevékenység alapján növelik, vagy a korhatár betöltését követően továbbdolgozik és a nyugellátás megállapítását egy későbbi időponttól kéri? Megmutatjuk.
nov. 6
6:51
Újabb bombaerős negyedév a TVK-nál (Portfolio)
A korábbi negyedév után az idei harmadik negyedévben is meglehetősen erős teljesítményt produkált a TVK, a negyedéves EBITDA 10 milliárd forint felett alakult, a 12 havi gördülő EBITDA pedig 2008 óta...
nov. 6
7:18
Nem is olyan rossz: így teljesített a Mol (Privátbankár)
A Mol-csoport 29,5 milliárd forint mérleg szerinti eredményt könyvelt el 2014 harmadik negyedévében, szemben az egy évvel korábbi 30 milliárd forint veszteséggel - közölte a társaság.
nov. 6
7:21
Jövőre több forrás jut a köznevelésre, mint az idén (HR Portál)
A költségvetés tervezete szerint 2015-ben több forrás jut a köznevelésre, mint az idén - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára szerdán Debrecenben.
nov. 6
7:21
Jelentett a Magyar Telekom - kissé csökkenő árbevétel, növekvő profit a harmadik negyedévben (ProfitLine)
A Magyar Telekom 157,5 milliárd forint bevételt ért el az idei harmadik negyedévben, ami 0,5 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest, míg a cég adózott eredménye jelentősen nőtt: 14,6 százalékkal 10,66 milliárd forintra emelkedett.
nov. 6
7:23
Határon túli együttműködés a foglalkoztatás javításáért (HR Portál)
A Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program (HU-RO) támogatási keretéből Arad, Bihar, Békés és Hajdú-Bihar megyéket lefedve közös munkaerő-piaci adatbázist hoznak létre, közös monitoring rendszert építenek ki és a munkaadók igényei alapján mind a két országban elismert szakképzéseket indítanak.
nov. 6
7:23
Nagyot zuhant a Richter profitja (ProfitLine)
A Richter Gedeon Nyrt. adózott nyeresége 49,9 százalékkal 5 milliárd 688 millió forintra csökkent 2014 első negyedévében az előző év azonos időszakában mért 11 milliárd 344 millió forinthoz képest - közölte a társaság a tőzsde honlapján.
nov. 6
7:24
Keveset változott a forint árfolyama (GazdaságPortál)
Keveset változott a forint árfolyama szerda estéről csütörtök reggelre a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon. Az euró árfolyama szerda este 310,44 forint volt, csütörtök reggel hétre 310,61 forintra nőtt. A dollárt szerda este hétkor 248,49 forinton jegyezték, csütörtök reggelre 247,96 forintra csökkent a jegyzés. A svájci frankért este 257,86 forintot, reggel 258,08…
nov. 6
7:25
Változik a cseh nyugdíjrendszer (HR Portál)
Ha a cseh kormány megszünteti a nyugdíjrendszer második, magánpillérét, akkor az oda belépett személyek az összes pénzüket - beleértve az állami támogatásokat is - visszakapják - közölte a munkaügyi és népjóléti minisztérium szerdán. A javaslatot rövidesen a kormány elé terjesztik.
nov. 6
7:27
Húsz autóipari innovációs központ létesülhet (HR Portál)
Magyarországon a legnagyobb járműgyártó vállalatok és beszállítóik többsége jelen van, a kormány célja, hogy 2018-ig 20 autóipari innovációs központ legyen az országban - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
nov. 6
7:29
Elbocsátottak egy ellenzéki közmunka-vezetőt (HR Portál)
A Demokratikus Koalíció hivatali visszaélés gyanúja miatt feljelentést tesz az ügyészségen és az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál, miután egyik volt miskolci képviselőjelöltjének az októberi választás után nem hosszabbították meg a szerződését az őt addig foglalkoztató önkormányzati cégnél.
nov. 6
7:36
Jelentett a Richter: hatalmasat zuhant a profit (Privátbankár)
A Richter Gedeon Nyrt. adózott nyeresége 49,9 százalékkal 5 milliárd 688 millió forintra csökkent 2014 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakában mért 11 milliárd 344 millió forinthoz képest - közölte a társaság.
nov. 6
7:42
Keveset változott a forint árfolyama (Infostart)
Keveset változott a forint árfolyama szerda estéről csütörtök reggelre a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
nov. 6
7:45
Skandináv lottó nyerőszámai a 45. héten (Pénzcentrum)
Valaki ma este 122 millió forinttal lett gazdagabb ezekkel a számokkal....
nov. 6
7:48
Tovább növekedtek a GKI ingatlanpiaci indexei (GazdaságPortál)
A GKI fővárosi ingatlanpiaci indexének értéke októberben 109 ponton állt, 3 ponttal magasabban az előző, áprilisi értéknél, a teljes magyarországi ingatlanpiacot jellemző érték 105,5 pont, csaknem 3 ponttal magasabb a fél évvel korábbinál – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel. A GKI évente kétszer szervez felmérést a vállalatok, az ingatlanokkal foglalkozó cégek (fejlesztők, forgalmazók,…
nov. 6
7:54
Nincs tovább: lehúzza a rolót a pécsi kesztyűgyár - inkább Etiópiába mennek (Privátbankár)
Megszűnik a termelőtevékenység a pécsi OK Magyar Kesztyű Közös Vállalatnál; a német tulajdonú cég az évet 120 alkalmazottal kezdte, a nyáron elbocsátott negyven dolgozót, és januárig leépít még ugyanennyit, húszan nyugdíjba vonulnak.
nov. 6
7:54
MOL - végre valami jó hír! (ProfitLine)
A Mol-csoport 29,5 milliárd forint mérleg szerinti eredményt könyvelt el 2014 harmadik negyedévében, szemben az egy évvel korábbi 30 milliárd forint veszteséggel - közölte a társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
nov. 6
8:03
Jelentett az OMV is (Portfolio)
Ma reggel jelentett az osztrák OMV is, a számok a legfontosabb eredménysorokon többnyire felülmúlták a várakozásokat, a finomítás a MOL-hoz hasonlóan itt is jókora pozitív meglepetést okozott. Az...
nov. 6
8:05
Örülhetnek a Commerzbank részvényesei - Itt a gyorsjelentés (Portfolio)
Az elemzők által becsült 192 millió eurót jelentősen felülmúló, 225 millió eurós adózott eredményről számolt be csütörtök reggelre a Commerzbank. A második legnagyobb német bankcsoport harmadik...
nov. 6
8:12
Két fontos adat is jön ma a magyar gazdaságról (Privátbankár)
Az ipari termelés szeptemberi előzetes adatait teszi ma közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pedig az államháztartás idei első tíz havi, illetve októberi előzetes adatait publikálja.
nov. 6
8:18
Fundamenta: a családok többsége megtakarít a gyermekeknek (GazdaságPortál)
A magyar családok 54 százaléka gyűjt pénzt gyermeke jövőbeni céljaira, első helyen áll a továbbtanulás támogatása, másodikon a biztonsági tartalék képzése, míg harmadik a sorban az otthonteremtés segítése Fundamenta-Lakáskassza Zrt. felmérése szerint – közölte a társaság az MTI-vel. A közlemény szerint a 800 fős mintán elvégzett felmérés választ keresett arra is, hogy melyek a legnépszerűbb ...
nov. 6
8:21
Devizahitelek: az AXA és az ÉRB Bank pere lesz ma terítéken (Portfolio)
Az AXA Bank Europe S.A. és az ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt. magyar állam ellen benyújtott keresetét tárgyalja csütörtökön a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla. Az AXA Bank állam...
nov. 6
8:23
Védőoltás méhnyakrák ellen (Portfolio)
Magyarországon a méhnyakrák a második leggyakoribb daganatos megbetegedés a 45 év alatti nők körében, annak ellenére, hogy a szűrővizsgálattal időben felfedezett betegség gyógyítható, a méhnyakrákot...
nov. 6
8:25
Iránykereséssel indul a nap (Portfolio)
Tegnap az irányadó amerikai indexek közül a Dow és az S&P 500 új történelmi csúcsra emelkedett, ma hajnalban az ázsiai piacokon azonban már vegyes elmozdulások látszottak. Az európai indexek is...
nov. 6
8:27
Titkos adóügyi megállapodásokat kötött Luxemburg (ProfitLine)
Titkos adóügyi megállapodást kötött Luxemburggal 340 multinacionális cég adóminimalizálás céljával - jelentette csütörtökön 40 nemzetközi médium az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma (ICIJ) nevű washingtoni központú újságíró-szervezet által megszerzett dokumentumok alapján.
nov. 6
8:29
Nem kellett a patikahitel a gyógyszerészeknek (ProfitLine)
Mindössze négy esetben vettek fel államilag támogatott hitelt gyógyszerészek ahhoz, megszerezzék a törvény által előírt, 25 százalékot meghaladó tulajdonrészt a patikájukat működtető vállalkozásban - számol be a Világgazdaság csütörtöki száma.
nov. 6
8:30
Egy bank harmadszor is nekifut az állam elleni pernek (Privátbankár)
Az AXA Bank Europe S.A. és az ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt. magyar állam ellen benyújtott keresetét tárgyalja csütörtökön a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla.
nov. 6
8:39
Sorra jöhetnek az új forintmélypontok a dollárral szemben! (Portfolio)
A héten közel egy százalékot gyengült a forint az euróval szemben, de ennél is nagyobb mozgás volt látható a dollárkeresztben. Az előbbi esetében áttörtük a kétszáz napos mozgóátlagot, míg a...
nov. 6
8:39
Újabb gyárat zárnak be Magyarországon (Pénzcentrum)
40 dolgozót már nyáron elküldtek, januárig leépítenek még ugyanennyit, húszan nyugdíjba mehetnek....
nov. 6
8:41
Ezért fontos a méhnyakrák elleni védőoltás (Portfolio)
Magyarországon a méhnyakrák a második leggyakoribb daganatos megbetegedés a 45 év alatti nők körében, annak ellenére, hogy a szűrővizsgálattal időben felfedezett betegség gyógyítható, a méhnyakrákot...

Keresés