2014. november 19. szerda

nov. 19
0:09
Indulhat Borsodban a kínai citromsavgyár-beruházás (ProfitLine)
A tervek szerint a jövő év közepén megkezdi citromsav gyárának építését a kínai RZBC konszern Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a cég 31 milliárd forintot fordít a beruházásra, az üzem 165 embernek ad majd munkát - közölte Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke kedden sajtótájékoztatón, Miskolcon.
nov. 19
1:15
EU-támogatással korszerűsít a Gyulahús (ProfitLine)
Az első érdemleges fejlesztést valósította meg a Gyulahús, mióta a vállalatot tavaly februárban az önkormányzat kivásárolta a felszámolótól - jelentette be kedden a cég központjában Görgényi Ernő polgármester.
nov. 19
2:21
FHB: emelkednek a lakásárak (ProfitLine)
Emelkedtek a lakásárak az idén a második negyedévben a megelőző negyedévhez és az egy évvel korábbihoz képest is, utóbbi nominális és reál értelemben is megközelítette az 1,4 százalékot - közölte az FHB Jelzálogbank Nyrt., valamint az FHB Ingatlan Zrt. kedden az MTI-vel kedden.
nov. 19
2:42
Amerikai zavargások – FBI: a nagyesküdtszék döntése nyomán rendőröket támadhatnak meg (GazdaságPortál)
Országos figyelmeztetést adott ki az Egyesült Államokban a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), amely szerint valószínűleg rendőrök elleni támadásokhoz fog vezetni az illetékes nagyesküdtszék küszöbön álló döntése arról, hogy vádat emel-e a fehér rendőr ellen, aki nyáron Missouri államban agyonlőtt egy fegyvertelen afroamerikai tizenévest – közölte kedden híroldalán a Fox News televízió. Darren Wilson…
nov. 19
3:06
Ukrán válság – Német lapok: Merkel hevesen bírálja Putyint és a válság terjedésétől tart (GazdaságPortál)
Szokatlanul keményen bírálta Angela Merkel Ausztráliában Vlagyimir Putyint, és az ukrajnai válság tovaterjedésének veszélyére figyelmeztetett – így számoltak be német lapok kedden a német kancellár egy Sydney-ben mondott beszédéről. Angela Merkel a G20 csoport csúcstalálkozója után egy tekintélyes ausztrál külpolitikai kutatóintézet, a Lowy Institute meghívására tartott előadást Sydney-ben, és…
nov. 19
3:27
Orbán: a mezőgazdaság húzóágazat (ProfitLine)
A magyar nemzetgazdaság egyik húzóágazatának nevezte a mezőgazdaságot Orbán Viktor miniszterelnök kedden Fejér megyében, állattartó telepek átadásán.
nov. 19
4:00
Az a szép, az a szép... Könnyebben találnak állást a szebbek? (ProfitLine)
10 álláskeresőből 9 hajlandó engedni az elképzelt fizetéséből, ugyanakkor a beadott pályázatok kicsivel több mint fele tartalmaz olyan állításokat, melyek nem felelnek meg a valóságnak. A Jobinfo.hu friss kutatásából az is kiderült, hogy a magyar álláskeresők háromnegyede szerint a vonzó külsővel rendelkezők előnnyel indulnak a toborzás során, ugyanakkor a legfontosabb sikertényezőnek a „kémia…
nov. 19
4:06
Orbán: akarat kell ahhoz, hogy Európa elfoglalhassa méltó helyét az új világrendben (GazdaságPortál)
A magyar-német barátság jegyében azt kell kívánnunk, hogy legyen végre egység és európai akarat, hogy út is legyen, amelyen haladva Európa elfoglalhatja méltó helyét az új világrendben – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Országházban, ahol német parlamenti képviselőknek adott át kitüntetéseket. Áder János köztársasági elnök határozatára a kormányfő a Magyar Érdemrend középkeresztjét…
nov. 19
4:18
Vissza kell fizetniük az utazási költségtérítést a képviselőknek, ha pártjuk nem igazolja a hivatalos utat (GazdaságPortál)
Vissza kell fizetniük az utazási költségtérítést a spanyol képviselőknek, ha pártjuk nem igazolja, hogy hivatalos úton voltak – jelentette be Jesús Posada, a spanyol parlament alsóházának elnöke kedden. A képviselőknek tizenöt napjuk van arra, hogy megszerezzék és bemutassák egy-egy belföldi út hivatalos igazolását pártjuk parlamenti frakciójától. Kivétel ez alól a főváros és a lakóhely közötti,…
nov. 19
4:24
1976 óta nem volt ilyen hideg novemberi reggel, az USA mind az 50 államából fagyot jelentettek (GazdaságPortál)
Az Egyesült Államok mind az 50 szövetségi államában, a Hawaii-szigeteken és Floridában is volt olyan terület, ahonnan reggeli fagyot jelentettek – közölte híroldalán kedden a CNN amerikai televízió. A hawaii Nagy-szigeten fekvő Mauna Kea vulkánon mínusz 5, Floridában az északnyugati földnyelven, Pensacola környékén mínusz 6 fok alatti hőmérsékleteket mértek. 1976 óta nem volt ilyen hideg ...
nov. 19
4:30
Szinte még fel sem állt és már is bukhat a Juncker Bizottság (GazdaságPortál)
Bizalmatlansági indítványt nyújtott be az Európai Parlament (EP) képviselőinek legalább egytizede a Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság ellen – értesítette kedd délután Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke az EP-képviselőket. Az MTI birtokába került, pár soros értesítőből kiderül, hogy a szabályok értelmében az indítvány benyújtását követő plenáris ülésen, vagyis a jövő héten…
nov. 19
5:24
Putyin azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy az uralma alá akarja gyűrni Oroszországot (GazdaságPortál)
Vlagyimir Putyin azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy az uralma alá akarja gyűrni Oroszországot, és figyelmeztetett, ez nem fog sikerülni. Az orosz államfő az általa létrehozott Összoroszországi Népfront keddi, úgynevezett cselekvési fórumán az egyik hozzá intézett kérdésre jelentette ki, hogy az Egyesült Államok nem megalázni akarja Oroszországot, hanem a befolyása alá akarja vonni,…
nov. 19
6:12
Reklámadó módosító: 'burkolt harc' a Google/Facebook ellen? (ProfitLine)
Szakértői kommentárt fogalmazott meg a Szecskay Ügyvédi Iroda a Parlament által mai napon elfogadott Az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról (T/1705) törvény reklámadót érinti részéhez.
nov. 19
6:18
Forintban majdnem 12 százalékos hozamot lehetett elérni részvényalapokkal (Privátbankár)
Átlagosan évi 11,6 százalék volt a hazai részvényalapok forintban jegyzett befektetési jegyeinek hozama egy év alatt. De nagy volt a szórás, sok volt a magas érték, néhány viszont mínuszban végzett. India, USA, esetleg Kína bizonyultak jó választásnak, az orosz vagy magyar kitettség viszont nagyon kedvezőtlennek.
nov. 19
6:24
Csökkent az üzemanyagok ára (GazdaságPortál)
Bruttó 5 forinttal csökkentette a Mol Nyrt. a 95-ös benzin és 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán. A csökkentéssel a 95-ös benzin literenkénti átlagára 380-381 forintra, a gázolajé 400-401 forintra mérséklődött. A benzin literenkénti átlagára több éve nem volt 390 forint alatt, legutóbb 2011 szeptemberében kellett 385-389 forintot fizetni az üzemanyagért.     A Mol ...
nov. 19
6:36
Valószínűleg nem lesz recesszió az euróövezetben az S&P; főközgazdásza szerint (GazdaságPortál)
Az elmúlt időszak gyenge makroadatai nyomán erősödtek azok a piaci aggályok, hogy az euróövezet harmadszor is recesszióba kerül, de ezt valószínűleg sikerül elkerülni – mondta kedden Londonban a Standard & Poor’s nemzetközi hitelminősítő európai főközgazdásza. Más citybeli vélemények szerint ugyanakkor növekszik annak a kockázata, hogy a zuhanó olajárak súlyos károkat okozó deflációba sodorják a…
nov. 19
6:42
Hongkongi tüntetések – Összecsaptak a rendőrök a tüntetőkkel, őrizetbe vételek (GazdaságPortál)
Négy embert őrizetbe vettek Hongkongban, miután tüntetők betörték a városi törvényhozás homlokzatának üvegfalát és összetűzésekre került sor a rendőrség és a választási reform kiszélesítéséért nyolcadik hete demonstrálók között. Az épületben szerda délelőttre tervezett üléseket, megbeszéléseket elhalasztották – jelentette a helyi online média. Az összecsapások szerdára virradóra történtek a város…
nov. 19
6:45
Az orosz kormány megállítaná a kőolaj további árcsökkenését (ProfitLine)
Az orosz kormány legközelebbi ülésén szó lesz azokról a lehetséges lépésekről, amelyek révén, akár más országokkal karöltve, meg lehetne állítani a kőolaj további árcsökkenését - mondta az orosz energiaügyi miniszter.
nov. 19
6:47
Két román bűnözőért 1,75 millió dollárt ajánlott fel az amerikai külügy (ProfitLine)
Az amerikai külügyminisztérium 1,75 millió dollárig terjedő jutalmat ajánlott fel kedden olyan információkért, amelyek elvezethetnek két román internetes csaló és bűnszervezeti tag, Nicolae Posescu és Dumitru Daniel Bosogioiu letartóztatásához és/vagy elítéltetéséhez.
nov. 19
7:00
Tőzsde – A Mol vezette az emelkedést (GazdaságPortál)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 139,11 pontos, 0,80 százalékos emelkedéssel 17 449,50 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 4,1 milliárd forint volt, a vezető részvények mindegyike erősödött az előző napi záráshoz képest. Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője kiemelte: a Mol több mint 2 százalékkal erősödött arra a kedvező hírre, hogy a Mol-INA ...
nov. 19
7:09
Sokat túlórázunk ingyen és nem is szólunk róla (HR Portál)
Bár a munkavállalók nagy része gyakran túlórázik és ezért semmilyen kompenzációt nem kap, többségük nem jelzi ezt felettese felé. A Profession.hu által végzett kutatása szerint a havi rendszerességgel túlórázók közel egynegyedének több mint 24 óra plusz munkaórája gyűlik össze havonta.
nov. 19
7:11
Könnyebben találnak állást a szebbek? (HR Portál)
Az álláskeresők többsége enged az elképzelt fizetéséből, ugyanakkor a beadott pályázatok fele tartalmaz ferdítéseket - derül ki egy kutatásból, amely arra is rámutat, a magyarok háromnegyede szerint a szebbek előnnyel indulnak a toborzás során, ugyanakkor a legfontosabb sikertényezőnek a kölcsönös szimpátiát tartják.
nov. 19
7:13
Ingyenes tréningek segítik a pályakezdők munkához jutását (HR Portál)
Elindult a Profession.hu ingyenes Karrier Tréning programja, amely pályakezdő fiataloknak nyújt segítséget az első munkahely megszerzésében. A programban összesen nyolc budapesti és hat vidéki felsőoktatási intézmény vesz részt - írja a Metropol.
nov. 19
7:15
Vasárnapi zárva tartás: három társaságnál nem lesz elbocsátás (HR Portál)
A CBA, a Coop és a Reál a leghatározottabban támogatja a vasárnapi nyitva tartás korlátozására irányuló kezdeményezést - közölték a cégek.
nov. 19
7:17
Kiterjesztik a fordított áfát a munkaerő-kölcsönzésre (HR Portál)
A munkaerő-kölcsönzésre és az iskolaszövetkezetekre is kiterjeszti a fordított áfázást a kormány. Az atipikus HR szolgáltatók a piac tisztulását várják ettől a lépéstől.
nov. 19
7:18
Ismét olcsóbban tankolhatunk (ProfitLine)
Bruttó 5 forinttal csökkentette a Mol Nyrt. a 95-ös benzin és 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán.
nov. 19
7:18
Kissé gyengült a forint (GazdaságPortál)
A jennel szemben erősödött a forint árfolyama a bankközi devizapiacon, de a többi fontosabb nemzetközi devizával szemben kissé gyengült. A japán jen árfolyama kedd este hétkor 2,0872 forint volt, szerda reggel hétre 2,0818 forintra csökkent. Az euró jegyzése 305,63 forintról 305,82 forintra, a dolláré 243,85 forintról 244,18 forintra, a svájci franké 254,42 forintról 254,57 forintra ...
nov. 19
7:24
Káosz a módosított áfatörvényben: így változik az előleg forgalmi adója (Adózóna)
Jelentősen átszabta az Országgyűlés által kedden elfogadott adótörvény-módosítási csomag az áfatörvényt. Cikkünkben elsőként az előleg áfájára vonatkozó jelentős változásokra hívjuk fel a figyelmet.
nov. 19
7:30
Évek óta nem volt ilyen szép reggele az autósoknak (Privátbankár)
5 forinttal csökkentette a Mol a 95-ös benzin és 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán.
nov. 19
7:48
Csökkent az üzemanyagok ára (Infostart)
Bruttó 5 forinttal csökkentette a Mol Nyrt. a 95-ös benzin és 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán.
nov. 19
7:48
Az orosz kormány megállítaná a kőolaj további árcsökkenését (GazdaságPortál)
Az orosz kormány legközelebbi ülésén szó lesz azokról a lehetséges lépésekről, amelyek révén, akár más országokkal karöltve, meg lehetne állítni a kőolaj további árcsökkenését – mondta az orosz energiaügyi miniszter. Alekszandr Novak a kijelentéssel felkeltette az újságírók érdeklődését, de a miniszter azt mondta, hogy ennél többet nem mond. “Ez egy nagyon érzékeny téma, akár egy ...
nov. 19
7:51
Stratégiai együttműködést írt alá a HEINEKEN és a Design Terminál (ProfitLine)
Stratégiai megállapodást kötött a kreatívipar támogatására a HEINEKEN Hungária és a Design Terminál.
nov. 19
7:53
Megbukott a Keystone XL kőolajvezeték ügye az amerikai szenátusban (ProfitLine)
Egyetlen szavazaton bukott el kedden a demokrata többségű amerikai szenátusban a környezetvédők által támadott, nagyszabású Keystone XL kőolajvezeték északi szakaszának engedélyeztetése.
nov. 19
8:06
Beléptél az árfolyamgátba? Emelkedhet a törlesztőrészleted (Privátbankár)
Mivel már korábban is kaptak kedvezményeket, az elszámolás és a forintosítás után nem feltétlenül látnak majd érdemi törlesztőrészlet-csökkenést az árfolyamgátas devizahitelesek - sőt, akár nőhet is az árfolyamgátnak köszönhetően korábban lecsökkent törlesztőjük - írja a Világgazdaság.
nov. 19
8:06
Ma kezdődik a költségvetés vitája (GazdaságPortál)
A következő három napban, összesen több mint harminc órában tárgyalja az Országgyűlés a jövő évi költségvetést. A Ház ülése reggel 9 órakor kezdődik, a napirenden kizárólag a 2015-ös büdzsé általános vitája szerepel, amely a kormány képviselőjének 40 perces előterjesztői nyitóbeszédével kezdődik. Ezután az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének 30 perces, majd a Költségvetési Tanács elnökének szintén…
nov. 19
8:24
Az áfacsalók még mindig vidáman üzletelgetnek - dühösek a termelők (Privátbankár)
Csalódottak és dühösek a tejtermelők, mert az áfacsalókkal szembeni szigorú fellépés jobbára ígéret maradt, miközben a környező országok orosz piacról kiszorult termékei leverik az amúgy is alacsony felvásárlási árakat - írja szerdai cikkében a Népszabadság.
nov. 19
8:24
Csalódottak és dühösek a tejtermelők (ProfitLine)
Elégedetlenek a tejtermelők, mert az áfacsalókkal szembeni szigorú fellépés jobbára ígéret maradt, miközben a környező országok orosz piacról kiszorult termékei leverik az amúgy is alacsony felvásárlási árakat - írja szerdai cikkében a Népszabadság.
nov. 19
8:26
Túl nagyra nőttek: el kell adni a magyar cementgyárat (Privátbankár)
A Holcim eladja magyarországi érdekeltségét, az adásvételre kényszerűségből kerülhet sor, mivel egy tavaszi fúziót követően a svájci cég Európa több régiójában is erőfölényes helyzetbe került - írja szerdai cikkében a Napi Gazdaság.
nov. 19
8:36
Egyetlen szavazaton bukott el a Keystone XL kőolajvezeték ügye az amerikai szenátusban (GazdaságPortál)
Egyetlen szavazaton bukott el kedden a demokrata többségű amerikai szenátusban a környezetvédők által támadott, nagyszabású Keystone XL kőolajvezeték északi szakaszának engedélyeztetése. A szövetségi felsőház 59-41 arányban támogatta ugyan a projektet, de az azt jóváhagyó törvénytervezet elfogadásához 60 voksra lett volna szükség. Noha a képviselőház a múlt héten 252-161 arányban megszavazta a…
nov. 19
8:42
Akár még egy jó napunk is lehet - este 8-kor lesz egy kis izgalom (Privátbankár)
Még mindig kitarthat a lendület, amit a német gazdaságot övező optimizmus hozott - Amerikában is történelmi csúcson járnak az indexek, bár Ázsia gyengült.
nov. 19
8:54
Tőzsdenyitás előtt: Eltérő szakértői várakozások (GazdaságPortál)
Kissé eltérően ítélik meg a kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az MTI által megkérdezett szakértők. Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője enyhe csökkenést, illetve stagnálást vár a hazai részvénypiacon. A szakember kiemelte: a Mol keddi erőteljes emelkedése után korrekcióra számít, kicsit csökken a papír árfolyama. Az OTP esetében nem vár ...
nov. 19
8:57
Magyarországra költözhet a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) (ProfitLine)
A Világgazdaság szerint nem kizárt, hogy 2017-ben Párizsból Budapestre költözteti székhelyét a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA), a nemzetgazdasági miniszter ugyanis a kormány határozata szerint felkínálhatja a szervezet számára a budapesti Mészáros utca 48-54. alatti ingatlant, mégpedig ingyenes használatra.
nov. 19
8:59
Ma kezdődik a költségvetés vitája (ProfitLine)
A következő három napban, összesen több mint harminc órában tárgyalja az Országgyűlés a jövő évi költségvetést.
nov. 19
9:00
Nem változtatott monetáris politikáján a japán jegybank (Infostart)
Nem változtatott monetáris politikáján kétnapos vezetőségi ülése után a japán jegybank. A Bank of Japan (BoJ) továbbra is évi 80 ezermilliárd jent, nagyjából 681 milliárd dollárt akar költeni pénzügyi eszközvásárlásokra.
nov. 19
9:00
Párizsból a Mészáros utcába: fontos szervezetet csábítanának Budapestre (Privátbankár)
A kormány már ki is nézett egy alkalmas ingatlant a Nemzetközi Energiaügynökségnek.
nov. 19
9:00
Tőzsde: Reggeli elemzés – RC (GazdaságPortál)
A Bank of Japan a várakozásoknak megfelelően 0%-on hagyta az irányadó kamatot, valamint megerősítette a piacot, hogy fenntartja a masszív expanziós monetáris politikát. Nemzetközi Értékelés A Bank of Japan a várakozásoknak megfelelően 0%-on hagyta az irányadó kamatot, valamint megerősítette a piacot, hogy fenntartja a masszív expanziós monetáris politikát. + Újra emelkedtek a termelői árak, aminek…
nov. 19
9:06
Jövő év elején elkezdődhet a 3-as metró szerelvényeinek a felújítása (GazdaságPortál)
Jövő év elején megkezdődik a 3-as metró szerelvényeinek felújítása – közölte Tarlós István főpolgármester szerdán a M1 Ma reggel című műsorában. A kormány 60 milliárd forint értékben vállalt kezessége arra elég, hogy a 3-as metró szerelvényeit felújítsák – mondta Tarlós István hozzátéve, hogy azt, amihez a korábbi vezetés húsz évig hozzá sem nyúlt, most meg ...
nov. 19
9:18
Kazáncsere-pályázat: néhány óra alatt elkapkodták a pénzt (Privátbankár)
Máris kimerültek a források - szüneteltetik a kazáncsere-pályázatok benyújtását a közép-magyarországi régióban. Ma nyílt meg a program, holnap reggel 8-ig még fogadják a jelentkezéseket. A végén aszerint döntenek a nyertesekről, hogy ki csökkenti a legjobban a kibocsátott széndioxid mennyiségét.
nov. 19
9:18
Tőzsde – Vegyes nyitás a nyugat-európai piacokon (GazdaságPortál)
Vegyesen változtak a fontosabb nyugat-európai indexek szerdán tőzsdenyitáskor. A londoni FTSE-100 index 0,06 százalékkal csökkent, a frankfurti DAX-30 index 0,02 százalékkal nőtt, a párizsi CAC-40 index 0,04 százalékkal gyengült nyitáskor. Kedden a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,56 százalékos javulással 6709,13 ponton zárt. Frankfurtban a DAX-30 1,61 százalékos többlettel 9456,53…
nov. 19
9:21
Pár év és a HR a felhőbe költözik (HR Portál)
A HR-technológiák nagy része már ma is különböző felhőalapú megoldásokban létezik - ez azonban nem jelenti azt, hogy a jövőben az egyszerűsödő folyamatok miatt csökkenne a HR-osztályok mérete - erről is beszélt a HR Portalnak a Success Factors amszterdami konferenciáján David Ludlow az SAP marketing alelnöke. Hibák a megfelelő technológia kiválasztásában, viták az IT és a HR között és a HR…

Keresés