A cigaretta dobozonként 70-80 forinttal drágulhat a dohányipari szektorra kivetni tervezett egyszeri adó miatt a British American Tobacco (BAT) kormányzati kapcsolati vezetője szerint - írta a Népszabadság pénteken.
Kijev nem tervezi a kelet-ukrajnai szakadárok által ellenőrzött területek katonai erővel való visszaszerzését - mondta az ukrán külügyminiszter egy német lapnak.
Az Egyesült Államok a jövőben is párbeszédet kíván folytatni Magyarországgal a demokratikus elvekről és a korrupció kezeléséről, a vízumtilalom néhány tisztségviselőt érint - jelentette ki csütörtökön magyar újságírói kérdésre válaszolva Jen Psaki, az amerikai külügyminisztérium szóvivője a washingtoni Külföldi Sajtóközpontban (FPC) tartott sajtótájékoztatóján.
Bár az azeri-magyar közeledés – főként a baltás gyilkosként elhíresült Ramil Safarov 2012-es szabadon engedése miatt – a magyar kormány „keleti nyitásának” legbotrányosabb elemeként van elkönyvelve, a Bakuval fenntartott „stratégiai partnerség” éle leginkább Moszkva ellen irányulhat, legalábbis energetikai téren. Más kérdés, hogy mennyire reális az Oroszország kikapcsolásával építendő azeri-török…
A Népszabadság a fővárosi képviselők vagyonbevallását átnézte. A Magyar Nemzetben arról olvashatnak, hogy több mint száz ügyben 240 millió forintnyi visszafizetendő kampánypénz beszedését kérte a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól a Magyar Államkincstár.
Egy kiváló kormányzati kapcsolatokkal rendelkező cég után érdeklődhettek az Európai Csalás Elleni Hivatal munkatársai az Emberi Erőforrások Minisztériumában.
Hiába csábították több milliós vissza nem térítendő támogatással a háziorvosokat az évek óta üresen álló praxisokba, azok negyedére sem jelentkeztek, az október végi pályázati határidőig mindössze 46 pályázat érkezett az Országos Egészségbiztosítási Pénztárhoz (OEP) - írta a Világgazdaság pénteken.
127 milliós megtakarításával Horváth Csaba a leggazdagabb fővárosi képviselő. Ez derül ki a fővárosi önkormányzat honlapjára feltett adatokból. Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes viszont ingatlanba fektet: 21 ingatlanja van. Tarlós István egy lakás felét birtokolja, ötmilliós megtakarítása és nyolcmilliós hitele van. Az egész közgyűlésben egyedül Karácsony Gergelynek nincs egyetlen ingatlana…
Ma van a cukorbetegek világnapja. Egyre több az érintett, számuk elérte a világon a 370 milliót. Magyarországon ez már népbetegség: minden tizenkettedik lakos érintett, a becslések szerint több mint egymillióan is lehetnek.
A tanév első félévének végéhez közeledve már majdnem minden iskolába jutott tankönyv. Azért nem mindenhova: néhány tantárgyból még mindig várni kell könyvekre, jobb esetben csak hiányosak a csomagok. A diákok interneten küldözgetik egymásnak a lefényképezett oldalakat. Részletek a videóban.
Folyamatosan érkeznek a kormányzattól előterjesztések az Államreform Bizottsághoz - mondta az MTI-nek adott interjújában Patyi András, a testület elnöke, aki két kiemelt ügyben már munkacsoportot is felállított. Az egyik a területi közigazgatási rendszer átalakításával, a másik az állampolgárok és a vállalkozások széles körét érintő fizetési kötelezettségeket keletkező adminisztratív terhek…
Szeptemberben 866 millió euróra ugrott a folyó fizetési mérleg havi többlete az augusztusi 264 és a júliusi 374 millió euróról. A folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg egyenlege alapján az ország fizetési képessége a külfölddel szemben 1,109 milliárd euróra nőtt szeptemberre az augusztusi 658 millióról - jelentette pénteken a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
A szociális ágazati sztrájkbizottság nem utasította vissza a tárgyalások folytatását a kormányzattal az ágazat helyzetének rendezéséről. A bizottság pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében elutasította a tárca szerdai közleményében foglalt, szerintük ennek ellentmondó állításokat.
A Kehi saját hatáskörében is vizsgálhatná a NAV-ot, de az, hogy Vida Ildikó magát vizsgálja, az felháborító, mondta Szél Bernadett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A Miniszterelnökég által kezdeményezett Kehi-vizsgálat egyetlen célja annak kiderítése, valóban egyenlő feltételekkel indult-e mind a 80 ezer civil szervezet a norvég alapok pénzeiért vívott versenyben - írta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Levegő Munkacsoport és a Védegylet Egyesület nyílt levelére adott válaszában.
A Miniszterelnökég által kezdeményezett Kehi-vizsgálat egyetlen célja annak kiderítése, valóban egyenlő feltételekkel indult-e mind a 80 ezer civil szervezet a norvég alapok pénzeiért vívott versenyben - írta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Levegő Munkacsoport és a Védegylet Egyesület nyílt levelére adott válaszában.
Kéthly Anna, a magyar szociáldemokrácia kiemelkedő alakja, a múlt század egyik legtekintélyesebb magyar női politikusa százhuszonöt éve, 1889. november 16-án született Budapesten.
Van gyanúsítottja a Horváth András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) volt munkatársa feljelentése nyomán hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárásnak - erősítette meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata pénteken az MTI-nek a HírTV értesülését.
Plasztikbomba okozta azt a robbanást, amely hétfőre virradóra történt a kelet-ukrajnai Harkiv egyik belvárosi kocsmájában - közölte az ukrán titkosszolgálat (SZBU).
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 125 millió forintos bírságot szabott ki a Vodafone-ra a cég jogsértő reklámkampánya miatt - közölte a versenyhivatal az MTI-vel pénteken.