A Transparency International Magyarország hónapok óta próbálja kideríteni, hogyan bánik 200 milliárd forinttal a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank, de többszöri próbálkozás ellenére is csak gyenge válaszokat kaptak.
Az egykori Szovjetunió gulág táboraiba elhurcolt és "málenkij robotra" kényszerített 800 ezer magyarra emlékeztek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen hétfőn, a gulágkutatók V. nemzetközi konferenciáján.
Petícióval tiltakozik a 2015-ös költségvetés ellen a Magyar Szegénységellenes Hálózat. A szervezet a rohamosan növekvő magyarországi szegénységre próbálja felhívni a kormány és a társadalom figyelmét.
Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint az újpesti időközi országgyűlési választáson kiderült: a fideszes szavazóknak is elegük van, a távolmaradók azt üzenték, hogy egyetértenek az utcán tüntetőkkel és az újpesti választók többségével.
Életveszélyes sérüléseket szenvedett egy taxis, aki utasával tettlegességig fajuló vitába keveredett a fővárosban - közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.
A Fidesz számított arra, hogy MSZP-s marad az a pesti választókerület, ahol vasárnap időközi országgyűlési választást tartottak - mondta a kormánypárti frakció szóvivője hétfőn Budapesten, újságírók előtt.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a magyar érdekeknek megfelelő döntés született Ukrajnával összefüggésben az uniós Külügyek Tanácsa előző heti brüsszeli ülésén.
Immár ötödször kerül megrendezésre az ország legmagasabb „fennsíkján”, Kékestetőn, az Angyalok tisztásán a Heves megyei Advent köszöntő esemény. A Kékestető Sícentrum és a Kékes Kutató-Mentő Alapítvány 2014. november 30-án, vasárnap már 10 órától várja az érdeklődőket.
Egy helyi milícia mintegy száz embert lemészárolt néhány nappal ezelőtt a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részében fekvő Észak-Kivu tartományban - közölték hétfőn törvényhozók az AFP francia hírügynökséggel.
1989. november 24. péntek: Lemondott Milos Jakes, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára, a Központi Bizottság teljes elnöksége és titkársága.
A terrorellenes jogszabályok széleskörű és jelentős szigorítását tervezi a brit kormány a Nagy-Britanniát elsősorban a Közel-Kelet felől fenyegető, egyre súlyosabb terrorveszély miatt - mondta hétfőn a brit belügyminiszter.
Halálos adag méreg volt abban a levélben, amelyet a múlt héten kapott Andrej Babis cseh pénzügyminiszter - közölték a cseh kormány hétfői ülése után Prágában.
Magyarország mindaddig nem tud Ukrajnának földgázt szállítani, amíg fel nem töltötte saját tározóit - idézi a Reuters hírügynökség Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszternek a pozsonyi energiaügyi konferencián újságíróknak hétfőn adott nyilatkozatát.
Borókai Flóra cége konferenciákat, csapatépítőket és protokolláris eseményeket is szervezhet 200 millió forintért a jegybank részére – értesült az mfor.hu.
Életveszélyes sérüléseket szenvedett egy taxis, aki utasával tettlegességig fajuló vitába keveredett a fővárosban - közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.
A rendőrség azonosította az Andrássy úti órabolt kifosztásával gyanúsított négyfős rablóbanda egyik tagját - olvasható a police.hu-ra hétfőn feltett közleményben.
Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter benyújtotta lemondását, s ezt Barack Obama elnök el is fogadta - jelentette az amerikai média kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva hétfőn.
Elismerte Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front (FN) elnöke, hogy pártja 9 millió eurós kölcsönt vett fel egy orosz banktól. A szélsőjobboldali politikus a Le Monde című napilap hétfő délután megjelent számában azzal indokolta a lépést, hogy a francia pénzintézetek nem nyújtanak hitelt a pártjának.
Egy hónapos csúszással, december közepén megkezdődhet a Déli Áramlat Fekete-tenger alatti szakaszának építése - közölte a Gazprom egyik képviselője hétfőn.
Elgázolt egy embert a 3-as metró hétfő délután Budapesten a Határ úti állomásnál - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel.
A gazdaságszabályozásért felelős államtitkár a taxitársaságok és az érdekvédelmi szervezetek képviselőivel egyeztetett az Uber elnevezésű szolgáltatásról - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az MTI-vel.
A rendőrség azonosította az Andrássy úti órabolt kifosztásával gyanúsított négyfős rablóbanda egyik tagját - olvasható a police.hu-ra hétfőn feltett közleményben.
Kétmillió, tehát nagyjából minden ötödik magyar állampolgár szavaz jelenlétével a bevásárlóközpontok vasárnapi nyitva tartása mellett – állítja a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke.
Az ügyész és a vádlott is fellebbezett, így nem vált jogerőssé a honvédelmi miniszter balesete ügyében múlt csütörtökön meghozott ítélet - közölte az MTI-vel a Balassagyarmati Törvényszék szóvivője hétfőn. A Balassagyarmati Járásbíróság közúti baleset okozásának vétségében mondta ki bűnösnek Vincze Márton raliversenyzőt, aki 2013. szeptember 19-én ütközött össze a Hende Csabát szállító autóval a…
Azonnali vagyonosodási vizsgálatot kezdeményeznek Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke ellen a Demokratikus Koalíció debreceni önkormányzati képviselői. Varga Zoltán és Korcsog György ezt hétfőn jelentette be a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) helyi ügyfélszolgálata előtt tartott sajtótájékoztatón.
Elrendelte a Szegedi Járásbíróság harminc napra annak a 21 éves férfinak az előzetes letartóztatását hétfőn, aki megalapozottan gyanúsítható a pénteki forráskúti gyilkosság elkövetésével - közölte a Csongrád Megyei főügyészség szóvivője az MTI-vel.
Cáfolja a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség, hogy már 2011-ben elkészült volna Stadler József ügyében az a vádirat, amelyet 2014-ben nyújtottak be a bíróságnak.
Az ebolajárvány első olasz betege az Emergency olasz orvosi humanitárius egyesület egyik orvosa lett, aki a nyugat-afrikai Sierra Leonéban kapta el a fertőzést. Az olasz fegyveres erők repülőgépe szállítja haza és Róma járványügyi központjában helyezik el.
A tehetősebb politikusok közé tartozik Giró-Szász András, a Miniszterelnökség kormányzati kommunikációért felelős államtitkára, a korábbi kormányszóvivő a most közzétett vagyonnyilatkozata szerint.