A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár visszautasít és szándékos csúsztatásnak tart minden olyan utalást, amely a nevét összemossa a budapesti V. kerületi ingatlantulajdont vásárló céggel.
Lenkovics Barnabás alkotmánybírót javasolja az Alkotmánybíróság következő elnökének Kövér László, az Országgyűlés elnöke - tájékoztatta Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke pénteken az MTI-t.
Tizenhárommilliárd forinttal megemelik a gyógyszerkasszát, emellett több jut gyógyászati segédeszközre és kötszertámogatásra egy legutóbbi kormányhatározat szerint.
Egyiptomban az iszlám radikális irányzatát követő szalafisták előre bejelentett, országos szintű pénteki mozgósítása következtében a fegyveres erők három tisztje - köztük egy dandártábornok - és két civil vesztette életét, legalább húsz ember pedig megsebesült.
Több mint 120 egykori prostituált, akik Dél-Koreában egy amerikai katonai bázis közelében dolgoztak bírósághoz fordulnak, hogy kártérítést kérjenek a koreai kormánytól. Állításuk szerint, a hatóságok aktívan segítették tevékenységüket – és most, hogy megöregedtek, a rendszer szegénységben hagyta őket.
Az elmúlt hónapban lezajlott tüntetések nemcsak kikezdték a kormánypártok népszerűségét, hanem két kérdést is fölvetettek. Az egyik, amit az ellenzéki pártok pedzegetnek, hogy miként lehetne zárni (maguk felé hajlítani) a tiltakozó akciókat, a másik pedig, amit inkább a politológusok és újságírók feszegetnek, hogy miként lehetne nyitni (társadalmasítani) a tömegdemonstrációkat.
Nem hivatalos források már több mint százra teszik a pénteki nigériai robbantásos merénylet halottainak számát. A terrortett egy mecset és az abban imára gyűltek ellen irányult Nigéria muszlim többségű északi részén, ahol gyakran követ el merényleteket a Boko Haram. Ez az iszlamista terrorszervezet a saját, igen szélsőséges muszlim ideológiájánál mérsékeltebb tanokat hirdető mecseteket is célba…
Csak helyi jelöltet tud támogatni a február 22-re kiírt veszprémi időközi országgyűlési választáson Navracsics Tibor uniós biztos, aki a térség eddigi képviselője volt. Az InfoRádió Aréna című műsorában úgy fogalmazott: elkeseríti az, hogy "az ember ápol egy kertet, majd megjelennek ott és keresztülmennek rajta."
Szerettei, pályatársai és tisztelői kísérték utolsó útjára Gera Zoltánt, a nemzet színészét, Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művészt pénteken a budapesti Farkasréti temetőben.
Magyarország azon négy uniós tagország közé tartozik Lettországgal, Dániával és Ausztriával együtt, ahol 2011-től folyamatosan csökken az államadósság, a magyar gazdaság teljesítményét a nemzetközi befektetők és hitelminősítő intézetek is elismerik - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-vel pénteken.
Minden felvételizőnek kötelező lesz 2020-tól az emelt szintű érettségi és a középfokú nyelvvizsga, és teljesen elektronikussá válik a felsőoktatási felvételi eljárás - többi között ezt tartalmazza a vonatkozó kormányrendelet módosítása, amelyet a szaktárca honlapján tettek közzé.
Lőtt sebbe halt bele péntekre virradóra egy férfi, aki megpróbálta felgyújtani az austini mexikói konzulátust és több mint 100 lövést adott le a texasi főváros belterületén.
Miniszteri tanácsadónak kérte fel Farkas Bertalan magyar űrhajós űrkutatót és vadászpilótát Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter - közölte a tárca pénteken az MTI-vel.
Oroszország nehezményezi, hogy nagy számban állomásoznak ukrán harci alakulatok Kelet-Ukrajnában, ami szerinte sérti a kelet-ukrajnai feszültség enyhítését célzó megállapodásokat.
Olyan képviselőre van szükség Veszprémben, aki ismeri a helyieket, a problémáikat, az ott élőknek másodlagos a kétharmad sorsa - mondta Navracsics Tibor európai uniós biztos pénteken az InfoRádió Aréna című műsorában.
Csak helyi jelöltet tud támogatni a február 22-re kiírt veszprémi időközi országgyűlési választáson Navracsics Tibor uniós biztos, aki a térség eddigi képviselője volt. Az InfoRádió Aréna című műsorában úgy fogalmazott: elkeseríti az, hogy "az ember ápol egy kertet, majd megjelennek ott és keresztülmennek rajta."
Szarvascsordába rohant egy vonat a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonalon, ezért itt 35-40 perces késésekkel járnak a szerelvények péntek este - közölte a Mávinform az MTI-vel.
Eljött az ideje annak, hogy az Alkotmánybíróság újra vizsgálhassa a költségvetési és adórendszert érintő döntéseket - a többi között erről beszél szombaton az InfoRádió Aréna című műsorában Stumpf István alkotmánybíró. Mások mellett hallhatják a hét végén Navracsics Tibor uniós biztost, Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkárt, illetve Sárközi Mátyás írót, a Cs. Szabó László könyv…
Pár hét leforgása alatt másodszor hajtottak végre sikeres próbakilövést Bulava típusú interkontinentális ballisztikus rakétával egy orosz atom-tengeralattjáróról pénteken.
A mostohaszülők negatív megítélését és ebben a Disney stúdió felelősségét vitatja meg a mostohaanyák, mostohaapák és mostohagyermekek szombaton kezdődő első konferenciája Lisszabonban.
Lenkovics Barnabás alkotmánybírót javasolja az Alkotmánybíróság elnökének Kövér László, az Országgyűlés elnöke. A dél-koreai vállalatok fontos szerepet játszanak Magyarország életében - jelentette ki a miniszterelnök Szöulban.
A Francois Hollande francia államfőről és kedveséről, Julie Gayet színésznőről megjelent fotók miatt áthelyeztek az Elysée-palota munkatársai közül öt embert, aki a köztársasági elnök magánszemélyzetéhez tartozott - közölte pénteken az elnöki hivatal, megerősítve a Libération című napilap honlapjának értesülését.
Tizenhárommilliárd forinttal megemelik a gyógyszerkasszát, emellett több jut gyógyászati segédeszközre és kötszertámogatásra egy legutóbbi kormányhatározat szerint.
Miniszteri tanácsadónak kérte fel Farkas Bertalan magyar űrhajós űrkutatót és vadászpilótát Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter - közölte a tárca pénteken az MTI-vel.
Szarvascsordába rohant egy vonat a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonalon, ezért itt 35-40 perces késésekkel járnak a szerelvények péntek este - közölte a Mávinform az MTI-vel.