A kommunista rezsim által támogatott hackerek törték fel a stúdió rendszerét, és hoztak nyilvánosságra bizalmas dokumentumokat - jelentette amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva a CNN hírtelevízió.
Törvénytelenül szállhatott a mintegy hárommilliárd forintos KISZ-vagyon a Demiszre, azaz a mostanság a Demokratikus Koalíciót menedzselő Gyurcsány Ferencre - írja a Magyar Nemzet. A Népszabadság szerint a népszavazással szemben inkább az egyéni érdekérvényesítésben bíznak a vasárnapi boltbezárással elégedetlen áruházláncok.
Új fejezet kezdődik az Egyesült Államok és Kuba viszonyában, a két ország normalizálni készül a kétoldalú kapcsolatokat - jelentette ki szerdai washingtoni sajtótájékoztatóján Barack Obama amerikai elnök. Raúl Castro kubai államfő megerősítette, hogy lépéseket tesznek a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok helyreállítására. A történelmi változások első lépéseként a két ország fogolycsere-egyezményt…
2015-ben az orosz gazdaság 6-8 százalékos visszaeséssel számolhat, komoly feszültségek lesznek a pénzügyi rendszerben – ezt Róna Péter mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A Figyelőnek adott interjújában üzent Lázár János az urizálást bíráló Pokorni Zoltánnak és más „politikai veteránoknak”: aki őt és a Fidesz élvonalát gyengíti, az saját magát gyengíti, vagy végzi ki.
Árok Kornél, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja kommunikációs igazgatója kényszerítéssel és hivatali visszaéléssel gyanúsítja a miniszterelnököt.
A kormány feltett szándéka, hogy 2016-tól az óvodában és a bölcsődében is minden gyermek ingyenesen étkezzen, a szülőknek csak egy bizonyos jövedelmi határ felett kellene minimális térítési díjat fizetniük - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírteleken szerdán.
A kormány úgy döntött, felkéri a Magyar Nemzeti Bankot, hogy nyújtson segítséget az MKB megerősítéséhez és újjászervezéséhez - közölte Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, a Matolcsy György jegybankelnökkel közös sajtótájékoztatóján.
A pakisztáni biztonsági erők fokozták a szélsőséges tálib lázadók elleni offenzívájukat a tálibok két nappal ezelőtti pesavari iskolai mészárlása után, és 57 lázadót öltek meg - közölte a hadsereg csütörtökön.
Szerdán meggyújtották a második Hanuka-gyertyát a Nyugati téren. Az örömünnepen a gyertyagyújtók között idén ott volt Gera Zoltán, az FTC válogatott labdarúgója is.
Nem volt könnyű éve Oroszországnak, amit a bónusz év végi rubelválság találóan szimbolizál. De Vlagyimir Putyin orosz elnök optimista: szerinte Oroszország képes kezelni a válságot. Az orosz elnök az ukrán válságot politikai dialógussal oldaná meg, az orosz gázról pedig elmondta: biztonságos és olcsó, nincs alternatívája.
Korszakhatárként értékelik fideszes forrásaink Lázár János Pokorni Zoltánt és Kövér Lászlót ekéző kijelentéseit. Egy ilyen súlyú interjúról a miniszterelnök-helyettesnek előzetesen tájékoztatást kell adnia Orbán Viktornak. Már csak az a kérdés, hogy milyen mélységű volt a tájékoztatás.
A tüntetések október vége óta egymásba érnek a budapesti és a vidéki Magyarországon. Sokat írnak róluk, egyetlen mozzanat mégis mintha háttérbe szorult volna. Kik a tüntetők, és vajon mit akarnak? Lehet-e őket egy kalap alá venni?
A magyar válogatott egy helyet rontva 45. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott, ez évi utolsó világranglistáján, melyet továbbra is a világbajnok német válogatott vezet Argentína és Kolumbia előtt.
Hepatitis A vírussal fertőződött meg egy negyedik osztályos tanuló a pilisszentlászlói Kékvölgy Waldorf Iskolában - tájékoztatta az MTI-t Budapest Főváros Kormányhivatalának sajtófőnöke csütörtökön.
Veszélyes lehet Vlagyimir Puytin orosz elnök sarokba szorítása az ukrajnai helyzettel kapcsolatban, ugyanakkor a válság intenzitása csökkent az elmúlt időben - hangzott el egy az ukrajnai helyzetről rendezett beszélgetésen, csütörtökön Budapesten.
Igaz, még egy hét van karácsonyig, most már egyre biztosabbnak tűnik, hogy sajnos idén is hó nélkül köszönt ránk az ünnep. Hidegnek, télnek nyoma sem lesz, szenteste délutánján sokkal inkább kora tavaszias hangulatú időben lehet részünk.
Az Ipsos felmérése szerint különösen az anyagi helyzetről és a közállapotokról nyilatkozott kritikusan a megkérdezettek többsége; 56 százalék úgy értékeli, hogy pénzügyei idén kedvezőtlenül alakultak, a hazánkban történt eseményekről 62 százalék azt állítja, hogy 2014 rossz év volt. A közvélemény-kutatásból az is kiderül, a lakosság 58 százaléka pozitívan nyilatkozott egészségi állapotáról, s a…
A Demokratikus Koalíció szerint a miniszterelnök a teljes éves fizetésénél is többet költ lánya egy évi svájci taníttatására.A Fidesz Gyurcsány vagyonát vizsgálná.
A Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet legalább 116 tagjával végzett a kameruni hadsereg szerdán, miután a terrorcsoport támadást indított az afrikai ország északi részén egy katonai bázis ellen - közölte csütörtökön a hadsereg.
A Demokratikus Koalíció (DK) vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Orbán Viktor miniszterelnökkel szemben, aki szerintük teljes éves fizetésénél is többet költ lánya egy évi svájci taníttatására.
Az MSZP külügyi kabinetvezetője szerint semmiféle hasznot nem hozott a kormány által meghirdetett keleti nyitás, sőt súlyos károkat okozott Magyarországnak, az ellentétes az ország tényleges nemzeti érdekeivel.
Az MSZP külügyi kabinetvezetője szerint semmiféle hasznot nem hozott a kormány által meghirdetett keleti nyitás, sőt súlyos károkat okozott Magyarországnak, az ellentétes az ország tényleges nemzeti érdekeivel.
1989. december 18. hétfő: Több fontos törvényjavaslatról, így az állami vagyon védelméről, valamint az egyéni vállalkozásról konzultáltak a napokban a kormány képviselői a pártok, illetve az érdekképviseleti szervezetek szakértőivel. Aradon is volt tüntetés szombaton az osztrák televízióban idézett szemtanúk szerint.
Előzetes hatástanulmány, valamint szakmai és társadalmi egyeztetés hiányában a fővárosi agglomerációs települések és Budapest érintett kerületeinek képviselői elutasítják a kormány azon tervét, hogy a Budapestre befutó autópályák körgyűrűn belüli részei, valamint az M0 egyes szakaszai fizetőssé váljanak.