2014. december 22. hétfő

dec. 22
18:21
Energiaügyekről tárgyalt Szijjártó Moszkvában (Metropol)
A Déli Áramlat gázvezeték építésének lemondását követő helyzet megoldásáról is tárgyalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Moszkvában.
dec. 22
18:39
Gyurcsány: megroppant a Fidesz kormányzóképessége (Infostart)
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke példátlannak nevezte, hogy a Fidesz néhány hónap alatt csaknem egymillió szavazót veszített, aminek eredményeként szerinte megroppant a párt kormányzóképessége.
dec. 22
19:09
Itthon: karácsonyi hidegfront lehűléssel (Síelők)
A fehér karácsony sajnos idén is elmarad, inkább tavaszias lesz az időjárás. Péntektől azonban jelentős lehűlésre számíthatunk az egész országban, amelynél már valószínűleg be lehet indítani a hóágyúkat. Eplény már jelezte, hogy vasárnap nyitna, de szilveszterre a többi síterep is behavazhat 1-2 pályát.
dec. 22
19:18
Mindenki összeesküdött ellenük (Alternatív Energia)
Kikéri a külügy André Goodfriendet, aki a kormányoldal szerint Orbán elleni puccsra készül.
dec. 22
19:21
Sokkal jobban van már Muhammad Ali (ATV)
Sokkal jobban van Muhammad Ali, az amerikai bokszlegenda, akit szombaton tüdőgyulladással vittek kórházba Louisville-ben.
dec. 22
19:33
Civilekkel egyeztetettek a közpénzekről (Metropol)
A meghívott szervezetek mellett más, a kormánnyal több kérdésben vitában álló szervezet is megjelent az egyeztetésen.
dec. 22
19:39
Előre szólt a New York-i gyilkos, hogy megöl két rendőrt (ATV)
Újabb rendőrgyilkosság az Egyesült Államokban: ezúttal Floridában végeztek egy intézkedő rendőrrel. Közben az is kiderült: korábban 19-szer volt letartóztatva az a férfi, aki vasárnap kivégzett két rendőrt New York-ban. Édesanyja szerint nehéz gyerekkora volt, ezért gyakran volt erőszakos másokkal, és több öngyilkossági kísérlete is volt.
dec. 22
19:51
Két kerékpárost gázoltak halálra (Metropol)
Rövid időn belül két kerékpárost is halálra gázoltak Pest megyében hétfő este - közölte a rendőrség a honlapján.
dec. 22
19:57
Tömegbe hajtott egy kukásautó Glasgowban: 6 halott (ATV)
Hatan haltak meg hétfőn Glasgow belvárosában, ahol egy hulladékgyűjtő teherautó a tömegbe hajtott.
dec. 22
19:59
Börtönbe került az ausztrál merénylő barátnője (ATV)
Egy ausztrál bíróság elrendelte hétfőn a drámai kimenetelű sydneyi túszejtést elkövető férfi barátnőjének börtönbe zárását. A 35 éves nőt már régebb óta a magányos túszejtő, Man Harun Monisz volt feleségének meggyilkolásával vádolják, de óvadék ellenében eddig szabadlábon védekezhetett.
dec. 22
20:15
Meghalt Joe Cocker (ATV)
Hetven éves korában hétfőre virradóra meghalt Joe Cocker világhírű brit-amerikai rock- és bluesénekes, dalszerző.
dec. 22
20:17
Kegyetlen rablás Gyarmaton: „megszaporodtak a betörések” (ATV)
Lezárta a rendőrség hétfő reggel nem sokkal nyolc óra után a Győr és Pápa között lévő Gyarmat község határait. Később derült ki, hogy a településen rablás történt és az elkövető után indult hajsza. A támadásnak egy súlyos sérültje is van.
dec. 22
20:27
Elzárásra ítélték egy férfit, aki félrevezette a tűzoltókat (Infostart)
Jogerősen nyolc nap elzárásra ítélte a bíróság egy férfit, aki telefonon egy nem létező tűzhöz riasztotta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei tűzoltókat - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság hétfőn az MTI-t.
dec. 22
20:30
Két kerékpárost gázoltak halálra (Alternatív Energia)
dec. 22
20:48
Több órára kisüt a nap (Alternatív Energia)
Hajnalban -1 és +6, délután 9 és 14°C között alakul a hőmérséklet.
dec. 22
21:03
Kövér László szeretné, ha a Fideszen belüli kommunikáció visszatérne a régi mederbe (Infostart)
Kövér László házelnök szeretné, ha a Fideszen belüli kommunikáció visszatérne a régi mederbe, senki nem táplálna felesleges bizalmatlanságot a másikkal szemben, és senki nem gyanúsítaná meg a másikat olyan szándékkal, amely nem létezik.
dec. 22
21:09
Kövér is megszólalt a Lázár-interjúról: esze ágában sincs felvenni a kesztyűt (ATV)
Kövér László házelnök szeretné, ha a Fideszen belüli kommunikáció visszatérne a régi mederbe, senki nem táplálna felesleges bizalmatlanságot a másikkal szemben, és senki nem gyanúsítaná meg a másikat olyan szándékkal, amely nem létezik.
dec. 22
21:21
Ismét csökken az üzemanyagok ára - a nap hírei (Infostart)
Energetikai együttműködésről tárgyalt a külgazdasági és külügyminiszter Moszkvában. A budapesti amerikai ügyvivő diplomáciai mentességének felfüggesztését kéri a washingtoni külügyminisztériumtól a magyar tárcavezető.
dec. 22
21:21
Kövér László a Lázár interjúról (Metropol)
Kövér László házelnök szeretné, ha a Fideszen belüli kommunikáció visszatérne a régi mederbe.
dec. 22
21:23
Egyre népszerűbb a földlabdás fenyő (Infostart)
Végéhez közeledik a roham a fenyőárusoknál. Az InfoRádió által megkérdezett kertészet vezetője szerint a múlt hét közepéig a földlabdás fenyőből vásárolták a legtöbbet az emberek, de a karácsony előtti napokban a vágott fenyő, azon belül is a kisebbek a népszerűek.
dec. 22
21:27
"Allah Akbar"- kiáltotta, majd a tömegbe hajtott Franciaországban (ATV)
Tízen megsérültek, amikor egy autós furgonjával belehajtott a tömegbe a nyugat-franciaországi Nantes belvárosában a karácsonyi vásárban hétfő este - közölték a hatóságok, de egy helyi lap szerint merénylet történt, mert a sofőr Allah nevét kiabálta.
dec. 22
21:29
Ukrán válság: megállapodtak a minszki tárgyalásokról (ATV)
Szerdán és pénteken Minszkben fog tanácskozni a kelet-ukrajnai válság rendezésére létrehozott, Ukrajna, Oroszország és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselőiből álló összekötő csoport - tudatta hétfőn a kijevi államfői hivatal.
dec. 22
21:39
Két kerékpárost gázoltak halálra Pest megyében (Infostart)
Rövid időn belül két kerékpárost is halálra gázoltak Pest megyében hétfő este - közölte a rendőrség a honlapján.
dec. 22
21:42
Kövér: közel a törésvonal (Alternatív Energia)
A házelnök figyelmeztetésnek vette Lázár János kijelentéseit.
dec. 22
22:51
Másfél millió forintért keltek el a Punnany Massif "óriáshangszerei" (Infostart)
Csaknem másfél millió forint plusz adományhoz jutott a mélyszegénységben élő gyerekek felzárkóztatását segítő Szimfónia zenei program annak a jótékonysági licitnek köszönhetően, amelyen a Punnany Massif "óriáshangszerei" kerültek kalapács alá.
dec. 22
23:27
Több mint 260 tonna tartós élelmiszert gyűjtött a Máltai Szeretetszolgálat (Infostart)
Folyamatosan kézbesíti a rászorulóknak összeállított ajándékcsomagokat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, amely minden eddiginél több, 261,5 tonna tartós élelmiszert gyűjtött idei karácsonyi akciója során.

2014. december 23. kedd

dec. 23
5:12
Foltányi: a civil szféra nem ellenség (Alternatív Energia)
El lehet tüntetni szervezeteket, de a társadalmi mozgásokat senki, semmi nem képes leállítani.
dec. 23
5:14
Gyurcsány: nyomasztó az ország állapota (Alternatív Energia)
A kormány célja, nem a közjó elérése, hanem egy "oligarchikus világ" kiépítése - mondta a DK elnöke.
dec. 23
5:15
Kemény forintgyengülés jöhet, ha bajba kerül Orbánék jótevője (ATV)
Az IMF 2010-es kipaterolásakor az amerikai Templeton segített a magyar kormánynak azáltal, hogy egy csomó állampapírt vásárolt, így mára a magyar államadósság mintegy 11 százaléka van tulajdonában. Ha bajba kerülne, az nagyon rossz hír lenne a forintnak. Róna Péter szerint az ukrán helyzet miatt közel állunk ehhez.
dec. 23
5:16
Harrach önkéntes álma (Alternatív Energia)
Nyomás alá helyezné a szerkesztőségeket a kormány, hogy ne merjék a szűrést elutasítani.
dec. 23
5:30
Hálóba font jövő? (Alternatív Energia)
2020-ra feleslegessé válhatnak a bankkártyákkal, kuponokkal, vényekkel és egyebekkel teletömött pénztárcák.
dec. 23
5:32
Közlekedés és ügyelet az ünnepek alatt (Alternatív Energia)
dec. 23
5:34
Bevezetés tesztüzem nélkül (Alternatív Energia)
Januártól kockázatelemzéssel ellenőrizheti a hatóság a közúti szállítmányokat.
dec. 23
5:36
Törvénytelen földmutyik (Alternatív Energia)
Összesen mintegy 30 ezer hektárt osztott így ki a földalapkezelő.
dec. 23
5:38
Pótolják a Déli Áramlatot (Alternatív Energia)
A magyar miniszter szerint megerősítette, hogy a földgázt teljes egészében Törökországba szállítják.
dec. 23
5:48
Nehéz évkezdet az EU számára (Alternatív Energia)
Várhatóan a görögországi és az olaszországi belpolitikai helyzet is komoly fejtörést okoz majd Brüsszelnek.
dec. 23
5:50
Visszaüt a túlzott szigor? (Alternatív Energia)
Német és osztrák politikusok szerint nem kellene tovább feszíteni a húrt Moszkvával.
dec. 23
5:51
Megrázta Amerikát a két New York-i rendőr kivégzése (ATV)
A két ártatlan New York-i rendőr szabályos kivégzése országszerte mindenkit nagyon megrázott, de fontos értenünk azokat a tágabb társadalmi okokat, feszültségpontokat, amelyek ennek az ügynek az előzményeként szolgálnak. Bombera Krisztina jelentkezik a részletekkel.
dec. 23
5:52
Válaszol: Balázs Péter volt külügyminiszter (Alternatív Energia)
dec. 23
6:06
„Nem mindegy, mekkora a tét!” (Alternatív Energia)
Mocsai Lajos szerint a magyar női kézilabda - válogatott a mérkőzések nagy részében világszínvonalon játszott.
dec. 23
6:08
BÚÉK: száz órából 70 közösségi perc (Alternatív Energia)
December 30-án, rendhagyó módon az ország több pontján vetítik majd a BÚÉK-ot a délutáni, esti órákban.
dec. 23
6:10
Élménymozi klasszikusokkal (Alternatív Energia)
Vatikáni Múzeum 3D: szuper filmtechnikával a félezer éves pápai műkincsgyűjtemény remekei között.
dec. 23
6:12
Együtt szurkolunk Ragályi Elemérnek (Alternatív Energia)
A grúz Kukorica sziget című film ott toporog a várakozók között az Oscar ajtaja előtt. A film operatőre Ragályi Elemér volt.
dec. 23
6:14
Menekülnek a légiósok (Alternatív Energia)
A rubelválság miatt igen nehéz helyzetbe került az orosz labdarúgás – Vlagyimir Putyinnak kellett közbelépnie.
dec. 23
6:16
Michael Schumacherért aggódott a világ (Alternatív Energia)
Év végi múltidéző – Január.
dec. 23
6:18
NFL: három hely még kiadó (Alternatív Energia)
Csoportgyőztesként biztosította helyét a legjobbak között amerikai főcsoportban New England, Patriots, a Denver Broncos és az Indianapolis Colts.
dec. 23
6:20
Táska, óra, vadászat (Alternatív Energia)
Engem abszolút nem érdekel, hogy milyen ízlést tükröz a tarka-barka Gucci-cucc.
dec. 23
6:21
Két rendkívüli ülést is tart ma a parlament (Infostart)
Két rendkívüli ülést tart ma az Országgyűlés; az egyiket az MSZP, a másikat a Fidesz kezdeményezte. Előbbi az útdíj ügyében lenne, de a Fidesz távolmaradása miatt valószínűleg nem lesz meg a határozatképesség. A délutáni ülésen az államfő által megfontolásra visszaküldött két törvény módosítását is megvitatják a képviselők.
dec. 23
6:22
Alszol? (Alternatív Energia)
Feleségem kedves olvasmánya a Bild der Frau. Részben a bencés prímás apát, Notker Wolf heti jegyzetei miatt.
dec. 23
6:27
Puccsot terveztek Orbán ellen? Megszólalt Gyurcsány is (ATV)
Gyurcsány Ferenc szerint pontatlanok azok az információk, hogy ő, Paul Lendvai és André Goodfriend egy pénteki konferencián azt latolgatták, milyen lehetne egy Orbán Viktor nélküli kormányzás a Fidesz-KDNP részvételével. Minderről több jobboldali újságban és portálon jelentek meg információk, sőt Bencsik András Facebook-oldalán hívta fel a miniszterelnök elleni puccs veszélyére a figyelmet. A…

Keresés