Nem sikerült. Nem jött el a szebb és boldogabb jövő a 380 millió dollár bevételt termelő Gettómilliomos gyerekszereplői számára - írja a Bild am Sonntag.
A vajdasági magyar politikust a Kossuth téren inzultálták. Később Hende Csaba honvédelmi minisztert is betalálták a jobbikos tüntetők. Fazekas Sándort rendőrök menekítették ki a térről.
Az Alkotmánybíróság (Ab) szerint a közös háztartásban, együtt nevelt gyermekek után ugyanannyi családi pótlék jár akkori is, ha az őket nevelő szülők házasságban, és akkor is, ha élettársi kapcsolatban élnek. Ennek biztosítása azonban hiányzik a családtámogatási törvény családi pótlékról szóló szabályaiból, ezért az Ab felhívta az Országgyűlést, hogy az alaptörvény-ellenességet előidézett…
Mesterházy Attila, az MSZP elnöke az emberi méltóság és a magyar demokrácia elleni provokációként értékeli Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökének megtámadását.
Az Országgyűlés megalakította az új bizottsági rendszerét a keddi alakuló ülésen. A képviselők megválasztották a testületek elnökét, alelnökeit és tagjait is.
Továbbra sem látogatható a Citadella, ahol hétfőn a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. a rendőrség segítségét kérte, mert korábban több alkalommal sem sikerült megegyeznie a jogtalan használókkal a terület visszaadásáról.
Az Alkotmánybíróság (Ab) szerint a közös háztartásban, együtt nevelt gyermekek után ugyanannyi családi pótlék jár akkori is, ha az őket nevelő szülők házasságban, és akkor is, ha élettársi kapcsolatban élnek. Ennek biztosítása azonban hiányzik a családtámogatási törvény családi pótlékról szóló szabályaiból, ezért az Ab felhívta az Országgyűlést, hogy az alaptörvény-ellenességet előidézett…
Szerdán eleinte változóan felhős, többé-kevésbé napos idő várható, majd késő délutántól északnyugat felől megvastagszik a felhőzet, egyre többfelé várható eső, zápor, egy-egy zivatar is kialakulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 20 és 24 fok között alakul.
Letették esküjüket a nemzetiségi szószólók az Országgyűlés alakuló ülése után kedden a Parlamentben. Kövér László házelnök köszöntőjében reményét fejezte ki, hogy a szószólók tevékenysége hozzájárul majd a kulturális örökség ápolásához.
Fideszes figyelemelterelésnek tartja Mesterházy Attila azt, hogy a Magyar Nemzet online kiadása szerint a szocialista Molnár Zsolt szkinhedekkel együtt tüntetett 1992-ben.
Rendben lezajlottak a matematika írásbeli érettségi vizsgák kedden a középiskolákban, semmilyen fennakadásról nem érkezett jelzés. Az MTI-nek nyilatkozó matematikatanárok szerint teljesíthető, de odafigyelést igénylő feladatokat tartalmazott a tételsor.
A külhoni magyarság elleni szélsőséges gyűlöletkeltés megnyilvánulásának tartja az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke a Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét ért támadást.
Kisebb robbanás történt kedden Koppenhágában az Eurovíziós Dalfesztiválnak otthont adó csarnoknál. A B&W Hallerne bejáratával szemben egy hotdogárus gázpalackja mondta fel a szolgálatot, az árust kórházba vittek.
Fejszével, fahusánggal, baltával, kővel támadtak rá egy családra Szirákon; a hat támadót őrizetbe vették - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.
Levélben gratulált Barack Obama amerikai elnök Orbán Viktor kormányfőnek, a Fidesz elnökének pártja választási győzelméhez - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője kedden az MTI-vel.
Országos képzést tart a dohánykoncesszióra jogosultak számára a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. (ND Zrt.) több hatósággal együttműködve - tájékoztatta az ND Zrt. kedden közleményben az MTI-t.
A miskolci "gettók" és nyomortelepek felszámolását tervezi a városi közgyűlés Fidesz-KDNP-frakciója, hogy biztonságosabb, élhetőbb legyen a borsodi megyeszékhely. Az ezt tartalmazó előterjesztést a csütörtöki közgyűlés elé terjesztik - közölte Soós Attila, a frakció szóvivője keddi sajtótájékoztatóján.
Újabb nyolc diáklányt raboltak el a Boko Haram iszlamista szervezet fegyveresei Nigéria északi részén, miközben a tekintélyes al-Azhar iszlám intézet és az ENSZ is elítélte a csoportot, és az az által korábban elrabolt mintegy 200 fiatal lány szabadon engedését követelte.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) közmegbecsülésének fenntartását tekinti legfőbb feladatának Lovász László, a tudós társaság kedden megválasztott elnöke, aki sajtótájékoztatón számolt be az intézmény jövőjét illető terveiről, elképzeléseiről.
Hét kaszinó üzemeltetésére adott ki engedélyt a Nemzetgazdasági Minisztérium, az új játékkaszinók a minisztérium közleménye szerint évente csaknem 4 milliárd forint koncessziós díjat és mintegy 1 milliárd forint áfát fizetnek be a költségvetésbe.
Az EU-tagállamok kormányainak képviselőiből álló Tanács kedden hivatalosan is jóváhagyta, hogy Nagy-Britanniából Magyarországra költözzön, és idén szeptemberben már Budapesten kezdje meg az új tanévet az Európai Rendőrakadémia (CEPOL).
Fokozott figyelmet fordít a bírák képzésére az idén az Országos Bírósági Hivatal az ítélkezés hatékonyságának további javítása, gyorsítása érdekében - mondta a szervezet elnökhelyettese kedden Pécsen.
Gaudi-Nagy Tamás szerint Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke hazaáruló, és megérdemelte, hogy leköpték. Pásztor István nem tesz feljelentést. A Fidesz felszólította Vona Gábort, hogy ítélje el Gaudi-Nagy Tamás és Morvai Krisztina tettét.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság elrendelte a józsefvárosi piac területének rendőrségi közreműködéssel történő kiürítését és a MÁV birtokába adását; a végzést várhatóan az elkövetkező két hónapban hajtják végre - közölte a vasúttársaság kedden az MTI-vel.
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi rendkívüli ülésén megváltoztatta az Országgyűlésbe bejutó pártok költségvetési támogatásának korábban megállapított arányát.
A hétfői, első Puskás Akadémia-körút után a jövőben rendszeresen indulnak túrák a felcsúti utánpótlásképző-intézmény és az április 21-én átadott Pancho Aréna megtekintésére.
A NATO-nak és Japánnak közösek a biztonsági érdekei - hangsúlyozta Anders Fogh Rasmussen, az atlanti szövetség főtitkára újságíróknak nyilatkozva kedden Brüsszelben, miután megbeszélést folytatott Abe Sindzó japán miniszterelnökkel.
Erősödött kedden a forint, az eurót a kora reggeli 308,40 forint után este negyed nyolckor 306,68 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben.
Pásztor István gyalázatosnak tartja és szörnyű jelenségként éli meg, hogy kedden tüntetők szidalmazták és megköpködték Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren. Az Országgyűlés alakuló ülésére vendégként érkező vajdasági politikus a szabad véleménynyilvánítással való visszaélésnek nevezte a történteket.