Ma reggel a történelem közép- és emelt szintű érettségikkel folytatódnak az írásbelik. Az Oktatási Hivatal közlése szerint középszinten 1275 helyszínen 77 777 diák, emelt szinten 124 helyszínen 6320 tanuló ad számot tudásáról.
Vonattal ütközött egy személyautó Veresegyházánál, a gépkocsi vezetője életét vesztette, áll a vasúti közlekedés - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel szerdán kora reggel.
Hétfő óta újra jár az 1-es villamos az óbudai szakaszon a Bécsi út irányába. Az északi részen a villamos átadása ellenére még zajlanak kiegészítő munkálatok. Két héten belül elszállíthatják a sittet a Szentendrei úti felüljáró alól.
Először adott érdemi interjút Abdel-Fattah asz-Szíszi korábbi védelmi miniszter, jelenleg elnökjelölt a közelgő választások előtt. A CBC és az ONTV egyiptomi magán-televíziók kétrészes interjút sugároztak vele, melyben beszélt vallási meggyőződéséről, a Muzulmán Testvériségről, valamint arról, hogy azért indul a választásokon, mert az „országot kívülről és belülről is támadják.”
Többszörösére nőhet az első gyermek születésekor járó anyasági támogatás összege - mondta Révész Máriusz a Magyar Nemzetnek. A Pénzcentrum.hu összeállításában arról lehet olvasni, hogy akár 200 forintból is jól lakhat egy család.
A nemzetgazdasági tárca vezetője a fejlesztési miniszter egyetértésével koncessziós szerződést kötött a Las Vegas Casino Kft. képviselőjével összesen öt, budapesti illetve Pest megyei, az Aranybonusz 2000 Kft. képviselőjével egy debreceni és egy nyíregyházi kaszinó üzemeltetésére.
A Policy Agenda által 2010 óta, vagyis már negyedik éve számított Gazdasági Fejlődés Index ( GFI ) 2014. I. negyedévében 1,0 azaz - az index előző év harmadik negyedévi visszaesése és a negyedik negyedévi stagnálása után - nagyon enyhe pozitív irányú elmozdulást jelez, de ez még mindig a régóta várt növekedés bizonytalanságát jelzi.
Kiegészítették a képviselői esküjüket a DK tagjai az Országgyűlés alakuló ülésén. Az ellenzéki párt négy politikusa: Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba, Vadai Ágnes, és Oláh Lajos úgy fogalmazott: "Fogadom, hogy mindent megteszek a köztársaság újbóli megalapításáért. Minden erőmmel azon leszek, hogy népszavazással új alkotmánya legyen a Magyar Köztársaságnak." Szabó Tímea pedig - Magyarország…
A bolsevik diktatúráról, a rendszerváltásról és az 1989-es alkotmányról, a magyarországi holokausztról, Marxról és a liberalizmusról, az ókori kultúráról, valamint a közép-európai országok 2001 és 2009 közötti gazdasági teljesítményéről is kaptak kérdéseket a diákok a középszintű töriérettségi első, rövid feladatokból álló részében.
Monica Lewinsky hosszú évek után megtörte a hallgatását és a Vanity Fair magazin internetes kiadásában kedden arról írt, hogy megbánta a Bill Clinton amerikai elnökkel folytatatott viszonyát.
A jelenlegi 64 ezerről 300 ezer forintra nőhet az első gyerekért járó egyszeri támogatás összege - mondta a demográfiai program kidolgozásáért felelős Révész Máriusz.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke nem tesz feljelentést, amiért szidalmazták és leköpdösték kedden Budapesten, a Kossuth Lajos téren. Pásztor István erről az M1 Ma reggel című műsorában beszélt szerdán.
Abban a reményben ültem a házbizottság asztalához, hogy majd a Fidesz javasolja, hogy nem elfogadható Sneider Tamás jelöltként, aminek okai közismertek - hangsúlyozta Schiffer András, a Lehet Más a Politika társelnöke.
A hatalommal való visszaélés miatt lemondásra kényszerítette szerdai ítéletében a thaiföldi alkotmánybíróság Jinglak Sinavatra kormányfőt és kabinetjének számos tagját.
A városi kerékpározáshoz ad hasznos és kreatív ötleteket az a Bécsből érkező dizájn kiállítás, amely Cycling Affairs: Városfejlesztés két keréken címmel csütörtökön nyílik Budapesten, a Design Terminálban.
Hatvan már üzemel abból a háromszáz jegy- és bérletkiadó automatából, amelyet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) beruházásaként telepítenek a fővárosban és az agglomerációban - közölte a cég szerdán az MTI-vel.
Már nyomtatják a május 25-ei európai parlamenti választás szavazólapjait a budapesti ANY Biztonsági Nyomdában. Szerdán a kőbányai nyomda géptermeiben és csomagolócsarnokaiban sajtóbejárást tartottak, hogy az újságírók meggyőződhessenek arról, milyen szigorú biztonsági intézkedések mellett készülnek a választási dokumentumok.
Nem szavaztunk meg senkit a jelöltek közül, akinek köze volt az alaptörvény születéséhez, egy párti előkészítése, antidemokratikus volta miatt - fogalmazott Molnár Csaba, a Demokratikus koalíció ügyvezető alelnöke.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megrendelésére vasárnaptól a Solymárra, Nagykovácsiba, Remeteszőlősre és Pilisborosjenőre közlekedő járatokon, új járműparkkal veszi át a közösségi személyszállítást a Volánbusz Zrt. - jelentette be Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.