Luxemburg és Ausztria számít az EU leggazdagabb országának mind az egy főre jutó GDP-t, mind az egyéni fogyasztást tekintve, míg Magyarország a sereghajtók között tanyázik – számol be a napi.hu.
Szemtanúk szerint egy fehér, angolul és arabul kommunikáló parancsnok irányította a szomáliai halálkommandó vasárnapi mészárlását. Mpeketoniban hatvan emberrel végeztek az iszlamisták. Irak, Szíria mellett Kenya is terrorista gócponttá vált.
Egyre nagyobb a káosz Budapesten az autósok szerint. Sokan arra panaszkodnak, hogy szinte egyáltalán nem lehet közlekedni a fővárosban. Az útfelújítások miatt ráadásul lassan mindennapossá válnak a késések. A BKK-nál azt ígérik, hogy a nyári munkálatok miatt nem lesz nagyobb dugó a szokásosnál. A Demokratikus Koalíció szerint Tarlós István járhatatlanná tette Budapestet. További részletek a…
Barack Obama amerikai elnök szerdán közölte az amerikai törvényhozás demokrata és republikánus vezetőivel, hogy nincs szüksége új kongresszusi felhatalmazásra egy esetleges iraki katonai beavatkozáshoz, amelynek módjáról még nem döntött.
Mesterséges altatásban tartják azt a két gyereket, akik még kedden sérültek meg egy robbanásban, Várpalotán. A 14 éves fiúk fémdetektorral találtak meg egy robbanószerkezetet, kalapáccsal ütögették, de közben felrobbant. A négy gyerek közül kettő súlyosan megsérült, miután a fejükbe fúródtak a repeszek. A győri idegsebészeten műtötték meg őket. Az orvosok szerint fel fognak épülni. További…
Halálos baleset történt Szentes és Hódmezővásárhely között a 45-ös úton csütörtökre virradóra. Egy lengyel kamion és egy személygépkocsi ütközött össze, egy ember meghalt, kettő súlyosan megsérült.
A címvédő és a legutóbbi két Európa-bajnokságon győztes spanyol válogatott a csoportkör után búcsúzik a brazíliai labdarúgó-világbajnokságtól. A játékosok csalódottak, Vicente del Bosque távozhat.
Gyorsított eljárásban hat év börtönre ítéltek egy kaposvári lakásba besurranó, majd a tulajdonost bántalmazó rablót - közölte a Somogy Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
Erősen úgy néz ki, hogy megússza a 2014-es reklámadót az RTL Klub is – írja a Portfolio.hu. A kereskedelmi televízió annak a módosító indítványnak köszönheti a milliárdokat, ami a TV2 terhein is sokan enyhített. Az ok: a 2012-es év úgy csökkentheti az adófizetési kötelezettséget, hogy az eredménykimutatás közben nyereséget mutatott.
Az MSZP jelenlegi helyzetében nem vállalhattam el a pártelnöki posztot úgy, hogy közben az Európai Parlamentben is helyt kell állnom – erről Ujhelyi István beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Horn Gyula volt szocialista miniszterelnöknek, a baloldal ikonikus alakjának minden tisztelet kijár, és ezért méltatlan, hogy egy évvel a halála után még nem áll a síremléke - mondta Schmuck Andor, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának elnöke csütörtökön a Fiumei úti sírkertben, miután Árok Kornéllal, a párt ügyvezető elnökével megkoszorúzta a volt miniszterelnök sírját.
Valószínűleg szeptemberre kiderülhet, hogy kik a szerzői és szerkesztői a kuruc.info hírportálnak, az Egyesült Államokban a lap tulajdonosa ellen zajló per nyomán - mondta a pert kezdeményező Tett és Védelem Alapítvány elnöke szerdán az MTI-nek.
Mintegy harminc palesztint vett őrizetbe csütörtökre virradóra az izraeli hadsereg, egy héttel három izraeli tizenéves elrablása után, amit Hamász radikális terrorszervezet követett el. Az egyik rajtaütésben izraeli katonák palesztin tüntetőkkel csaptak össze.
Olyan félelem uralkodik a türkmén társadalomban, hogy az emberek tapsoláskor is arra gondolnak, hogy mikor lehet bajuk valamelyik mondat miatt, ami elhagyta a szájukat – erről Jeney Orsolya beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A Veritas Történetkutató Intézet igazgatója 800 ezer forintra perelte Krausz Tamás történészprofesszort egy, az ATV-ben tett nyilatkozatáért, aki szerint felháborító, hogy az intézetigazgató még ezen a holokausztról szóló vitán is pénz szeretne keresni. A per ma kezdődött el.
Csupa hülyeség van a cikkben, a Magyar Nemzet rosszul tájékozott, nem lesz elnöki tisztség az Együttben, társelnöki rendszert fogunk létrehozni – ezt Szelényi Zsuzsa mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Egyetlen parlamenti erővel sem kíván együttműködni az LMP az őszi önkormányzati választások előtt a fővárosi kerületekben, a megyei jogú városokban, és megyékben - erősítette meg az ellenzéki párt társelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Schiffer András emlékeztetett arra, hogy erről a párt kongresszusa döntött.
Eljárás indult egy domaszéki férfi ellen, aki a gyanú szerint több mint száz háztartásnak biztosított hozzáférést kódolt műholdas tévéadásokhoz jogellenesen – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Mészáros Lőrinc nyilvánosságra hozta vagyonnyilatkozatait. A gázszerelőből lett politikus-vállalkozó nem panaszkodhat, a 2014-es adatok szerint – írja a 444.hu.
Első alkalommal választott magyar elnököt a Kőolaj Világtanács (World Petroleum Council - WPC): az olaj- és gázipar globális fórumának élére Tóth Józsefet, a Magyar Ásványolaj Szövetség elnökét választották meg a WPC e heti, moszkvai kongresszusán.
Illegális autóbontót találtak Soroksáron a rendőrök egy ház udvarán - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
Nem szabad megengedni, hogy őszig húzódjon a devizahitelesek problémájának megoldása, ezért a Nemzeti Bank előtt tart holnap demonstrációt a Bankcsapda érdekvédelmi csoport.
A német közvélemény érzékeny a sajtószabadságra, ha azt hallják, hogy korlátozzák valahol a sajtószabadságot, és ehhez valamilyen szinten köze van a német államnak, azt nem nézik jó szemmel – ezt Kőszeg Ferenc mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
1989. június 19. hétfő: A csehszlovák sajtó Nagy Imre és sorstársai három nappal ezelőtti újratemetése kapcsán kommentárokban bírálja a magyarországi eseményeket. A KISZ Vas megyei bizottsága tiltakozik Orbán Viktornak a Nagy Imre és Társai újratemetésekor elmondott beszéde ellen.