Több mint 130 kormánypárti képviselő hullott ki az áprilisi választás után a parlamentből, de túlnyomó többségük nem maradt állami vagy önkormányzati megbízatás nélkül – írja a Blikk.
Számos jelzés érkezett, hogy szombaton, Balatonfüreden, a Magyar Úszás Napján többen fertőzést kaptak a tóban úszók közül - közölte hétfőn az MTI-vel a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ), és mielőbbi felépülést kíván az érintetteknek.
Az afganisztáni tálibok szabadon engedtek 33 egyetemi tanárt és hallgatót, akiket szűk két héttel korábban raboltak el az ország keleti részén lévő Gazni tartományban - jelentette be hétfőn a tartomány kormányzóhelyettese.
A védelmi költségvetés megtakarítási céljainak teljesítése érdekében Ausztria arra kényszerülhet, hogy a szomszédos államok, köztük Magyarország segítségét is kérje légterének védelméhez - derül ki osztrák sajtóértesülésekből.
Héttől tíz évig terjedő börtönbüntetést kapott hétfőn az al-Dzsazíra pánarab hírtévé három, Egyiptomban fogva tartott újságírója, egyebek mellett terrorcsoport támogatásának vádjával.
Az izraeli biztonsági erők újabb 37 palesztint vettek őrizetbe hétfőre virradóra Júdeában és Szamáriában, tovább keresve a tizenkét nappal ezelőtt elrabolt három izraeli tizenévest - közölte a jeruzsálemi közszolgálati rádió hétfőn.
Az Apokalipszis fedőnevet kapta a palermói rendőrség hétfőre virradóra tartott razziája, amelyben a Cosa Nostra szicíliai maffiaszervezet 93 tagját tartóztatták le. A hatóságok szerint a bűnszervezet új generációjának tagjairól van szó.
A pénzügyi feltételek hiánya miatt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) visszavonta a Tele 5 Taxi és a Max Taxi előzetes igazolását, amely a működésükhöz szükséges.
1989. június 23. péntek: Az MSZMP kongresszusának összehívására és előkészítésének rendjére vonatkozó javaslatot tárgyalja a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága kétnapos ülésén. Mégis lesz aratási demonstráció június 29-én, Péter, Pál napján, mivel a termelők képviselői nem tudtak megállapodásra jutni a kormány képviselőivel a gabona felvásárlási árának soron kívüli, 30 százalékos…
Április végén terrorista fenyegetés gyanújával néhány napra letartóztatták a Kaliforniában élő Varga Bélát, a kuruc.info San Franciscóban élő bejegyzőjét. A szerkesztőségünk birtokába jutott dokumentum szerint Vargát több bűncselekmény elkövetésével is vádolják, melyekért akár több év börtönt is kiszabhat a bíróság.
Ismét Porga Gyulát javasolja a párt veszprémi polgármesterjelöltjének a Fidesz városi szervezete - tájékoztatta a Fidesz veszprémi szervezetének alelnöke hétfőn az MTI-t.
Július 1-jétől Bucsek Gábor rendőr dandártábornok lesz a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője - közölte a Belügyminisztérium hétfőn a rendőrség honlapján.
107 nap és vége – ezt az üzenetet kapta sms-ben Esztergom független polgármestere egy önkormányzati ülésen. Tétényi Éva az ATV Startban elmondta, az sms-t egy önkormányzati cég vezetőjétől kapta, akinek a munkáját már többször is kritikával illette.
A Debreceni Járásbíróságon ma megkezdődött az édesanyja, Balla Irma fideszes önkormányzati képviselő meggyilkolásával megvádolt, majd jogerősen felmentett ifj. Schönstein Sándor kártalanítási polgári pere a magyar állam ellen.
Paksi bővítés, devizahitelesek és a szegény sorsú gyerekek ketrecharca - a többi között ezekről esett szó az Országgyűlés napirend előtti felszólalásai között.
Az északír Cliftonville együttesével találkozik a magyar bajnok Debrecen a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában. A Diósgyőr és a Ferencváros pedig máltai ellenfeleket kapott az Európa Liga selejtezőjének első fordulójában.
Július 1-jétől Bucsek Gábor rendőr dandártábornok lesz a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője - közölte a Belügyminisztérium hétfőn a rendőrség honlapján.
Kedden többnyire erősen felhős lesz az ég, csak délután lesz szakadozottabb a felhőzet, és többfelé fordul elő eső, zápor, zivatar, főként az ország középső részén jelentős mennyiségű csapadék is lehullhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden általában 19 és 26 fok között alakul, de az északi, északnyugati tájakon délután hűvösebb lesz.
A tervek szerint a Balatonnál szerdától péntekig irtják a szúnyogokat, 18 órától napnyugtáig - tájékoztatta Fekete Gábor, az országos szúnyogirtást kivitelezői oldalról koordináló SZEMP AIR konzorcium projektvezetője hétfőn az MTI-t.
Az intézmény egyik volt tanára ellen kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt tett bejelentést a rendőrségen a nagykanizsai piarista iskola igazgatója - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke hétfőn az MTI-t.
A Gourmand Company ügyvezetője, Keksz Zsolt egri kistermelő feltételezi, hogy nem a cége által gyártott termékektől betegedtek meg fogyasztók. A cég honlapján megjelent közleményben leszögezi, hogy üzemükben őstermelőként az előírtnál szigorúbb szabályokat alkalmaznak.