Egyre több a tizenéves a nyári fesztiválokon, ahol sokszor jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztanak. Eközben a dizájnerdrogok is egyre kedveltebbek az általános iskolások körében - mondta el az InfoRádiónak Németh Ágnes, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője annak kapcsán, hogy hamarosan kezdődik a nyári vakáció.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) június 16-án új elemekkel bővíti a monetáris politikai eszköztárát az ország külső sérülékenységének további mérséklése, illetve a gazdaság belső forrásokból történő finanszírozásának erősítése érdekében - közölte az MNB a honlapján kedden.
A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. szerint újabb pályázatokat írnak ki, az őszre megtelhet a 25, még üresen álló ház az ócsai telepen. Nem tudni, épülnek-e további lakások.
Amerikaiak életét sodorhatja veszélybe, hogy az Obama-kormány tárgyalásokba bocsátkozott a tálibokkal Bowe Bergdahl őrmester szabadon bocsátásáról - jelentette ki kedden Washingtonban John Boehner, a képviselőház republikánus elnöke.
Barack Obama amerikai elnök felhívta Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi államfőt és megerősítette elkötelezettségét az amerikai-egyiptomi stratégiai partnerség mellett - közölte kedden a Fehér Ház.
Gondatlansággal és gyilkossággal is vádolják az áprilisi dél-koreai kompkatasztrófa 15 vádlottját az ügy bírósági tárgyalásán. Közülük többen halálbüntetést kaphatnak, ha bűnösnek találják őket. A szerencsétlenségben több mint háromszázan vesztették életüket, többségében gyerekek.
Voltak hiányosságok, de alapvetően rendben működött a Magyar Államkincstár 2008 és 2012 között, ezt állapította meg egy átfogó vizsgálatban az Állami Számvevőszék. A hiányosságok ellenére azonban nem érte kár az államot, mert azt még időben megakadályozták a szakemberek. Részletek a videóban.
Nem értem mire jó ez a költözés, de a Fideszt ismerve az ember valamilyen korrupciót orront a dolog mögött - ezt Gréczy Zsolt mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Reuven Rivlint, a Knesszet korábbi elnökét választották meg Izrael államfőjévé. Rivlin még házelnökként Nyirő József miatt rövid, de nyilvános konfliktusba keveredett magyar kollégájával, Kövér Lászlóval; Gyöngyösi Márton listázós botránya után pedig a Jobbiknak is odapörkölt.
Hét államtitkár kinevezését javasolja a Miniszterelnökségre Orbán Viktor kormányfő - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője kedden éjszaka az MTI-vel.
Ruhára szerelhető és járművekbe építhető kamerákat vásárolt nemrégiben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal - derül ki a Magyar Nemzet cikkéből. A Népszabadság arról ír, hogy a Fidesz enyhítené a reklámadó törvényt, amely így a veszteségesen üzemelő médiavállalkozások számára kisebb terhet jelentene.
Negyvennyolc államtitkár kinevezését javasolta Orbán Viktor miniszterelnök Áder János államfőnek - derül ki abból a dokumentumból, amelyet Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője juttatott el az MTI-hez kedden.
Vissza a Szovjetunióba: Fehéroroszország egykori elnöke, aki segített eltemetni a Szovjetuniót, most a visszatérésére figyelmeztet. Sztaniszláv Suskevics elsősorban a minszki politikát bírálta, de szerinte a Szovjetunió volt tagköztársaságaiban is restaurációs folyamatok zajlanak.
Elfogadta a parlament kedden az önkormányzati választási rendszer módosítását: ennek alapján átalakul a Fővárosi Közgyűlés, és ezentúl a főpolgármester mellett a 23 kerületi polgármester és 9 listás képviselő lesz a tagja. A listáról a kerületek lélekszáma alapján súlyozva osztják ki a mandátumokat. A közgyűlési döntéseknél bevezetik a kettős többség elvét. Változtattak az ajánláson is, így a…
Európa legrangosabb startup-díjának, a The Europas Awardsnak az egyik kategóriáját - a legjobb alapítóknak járót - nyerte el kedd este Londonban a Prezi magyar szoftverfejlesztő cég - közölte a cég PR-menedzsere az MTI-vel.
A KSH nyilvánosságra hozta a 2013. évi létminimum értékét. Ezek alapján tavaly Magyarországon 87.510 forint kellett ahhoz havonta, hogy valaki képes legyen „a folyamatos életvitellel kapcsolatos minimális szükségletek kielégítésére”. Az elmúlt években egyre erősebb problémává vált, hogy még a munkahellyel rendelkezők sem képesek elérni keresetükkel ezt a színvonalat. A Policy Agenda azt mutatja…
Az igazságos közteherviselés része lesz a reklámadó - mondta L. Simon László fideszes képviselő az általa benyújtott törvényjavaslat összevont vitájában szerdán az Országgyűlésben.
A dél-koreai rendőrség nagy erőkkel rajtütött szerdán egy vallási közösség székhelyén a fővárostól, Szöultól délre, hogy nyomára bukkanjon az áprilisban elsüllyedt Sewol komphajó eltűnt tulajdonosának.
Az enyhe télnek, az alapos előkészítésnek és a jó csapatmunkának köszönhető, hogy határidő előtt, költségtúllépés nélkül, nagyon jó minőségben készült el a Fradi új stadionja - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a budapesti nagyberuházásokért felelős kormánybiztos.
Amennyiben megfelelő körülményeket sikerül kialakítani, Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője nem ellenzi Emmi-államtitkárságok Miskolcra költöztetését; a tárca vezetője erről szerdán az M1 Ma reggel című műsorában beszélt újságírói kérdésre válaszolva.
A Danone budapesti gyárának kapacitáskihasználtsága olyan kritikusan alacsony, ami hosszú távon már nem tartható fenn, ezért a vállalat szerdán bemutatott terve szerint fokozatosan csökkentenék, 2015 második félévére pedig beszüntetnék a budapesti gyártást.