Ukrán harcjárművek hatoltak be Oroszország területére, emiatt Vlagyimir Putyin elnök arra utasította a külügyminisztériumot, hogy tiltakozzon az ügyben - jelentette péntek délután az orosz sajtó.
A Kanadai Szövetségi Bíróság visszautasította egy magyar roma férfi menekültkérelmét, visszautasítva annak azt az állítását, miszerint Magyarországon elsöprő, általános romaüldözés folyik - közölte a National Post című kanadai napilap.
Kettős vezetői struktúrában irányíthatják a Műcsarnokot, amelynek élére meghívásos pályázatot írt ki a kortárs művészeti kiállítóhely tulajdonosa, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) - erősítette meg az MTI érdeklődésére a valasz.hu portál értesülését pénteken az MMA.
Lezárják a Budai alsó rakpartot a Rákóczi hídtól a Margit hídig szombat délutántól vasárnap délutánig - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Megint egy munkaanyagot láthatott valaki, amiből nagyon bölcs következtetéseket vont le. - ezt Csepreghy Nándor mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Lázár János nem rendel magához jogköröket, tette hozzá.
Cáfolta a miniszterelnökség, hogy leállították az összes jelentős, uniós forrásból tervezett budapesti fejlesztést. Szúnyoginvázió lehet, másfél milliárd forintot szán szúnyogirtásra a kormány.
Tiltakozik az ellenzék a szerintük Budapestet sújtó kormányzati intézkedések ellen. A szocialista Horváth Csaba Híradónknak azt mondta: a főpolgármester sunyít, lapít, és hallgat. A DK Orbán Viktor „gyermekded vágyainak kielégítéséről” beszél; az Együtt-PM-nél pedig azt mondják: a Fidesz gyakorlatilag hadat üzent a budapestieknek. Mindannyian azt várják Tarlós Istvántól, hogy mondja el, mit…
Már csak 90 kilométerre vannak Bagdadtól az iszlamista lázadók, miután két újabb várost sikerült elfoglalniuk. A felkelők szóvivője korábban a főváros elleni ostromra buzdított, ezért megerősítették Bagdad védelmét. Az amerikai elnök még fontolgatja a katonai beavatkozást, de a Fehér Ház szerint kizárt, hogy Washington csapatokat küldjön a közel-keleti országba.
A 3-as metró felújítása az egyik áldozata Lázár János új fejlesztési politikájának. Pedig ez az a vonal, ahol az elöregedett metrókocsik és sínek miatt rendszeresek a műszaki problémák és már több metrókocsi is kiégett. Tarlós István főpolgármester korábban a 3-as metró leállítását is kilátásba helyezte, ha nem lesz pénz annak felújítására.
Az elsőrendű befektetői kategória határára javította Lettország államkötvény-adósságának besorolását pénteken a Moody's Investors Service, elsősorban a lett gazdaság kiegyensúlyozott és erőteljes növekedésével, a költségvetési helyzet javulásával és az eurócsatlakozás árfolyamkockázat-csökkentő hatásaival indokolva a lépést.
Holtan találták meg a tűzoltók azt a férfit, aki még pénteken tűnt el Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaszőlősön, egy egészségfarmnál - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján szombat hajnalban.
A Los Angeles Kings nyerte a Stanley Kupát, miután az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) döntőjének ötödik mérkőzésén kétszeri hosszabbítás után 3-2-re legyőzte a vendég New York Rangerst, így összesítésben 4-1-re győzött.
Mit érthetünk meg a magyar állam működéséből a magyar futballon keresztül? Hogyan működtek a futball körüli besúgó-hálózatok, milyen érzelmeket, társadalmi feszültségeket szabadít fel egy focimeccs? Takács Tibor történészt Szoros emberfogás című könyvének megjelenése apropóján kérdeztük.
Felújítás miatt lezárják augusztus végéig a főváros XII. kerületében található Németvölgyi út egy szakaszát - közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken az MTI-vel.
A Miniszterelnökség vezetője egy közmeghallgatáson azt mondta, a kormány márciusban garanciát vállalt a 3-as metró felújítására, de a főváros a mai napig nem készítette el az ehhez szükséges anyagokat. Lázár kijelentette: tárcája nem akar beszállni az önkormányzati választások előtti csatározásba.
Kendertermesztő egyetemistát fogtak el a rendőrök Szegeden, az őrizetbe vett 21 éves fiatal ellen büntetőeljárás indult – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-t.
Nem vonhatók el Budapest közlekedési fejlesztési forrásai, ilyen uniós szabály nincs - közölte a Magyar Nemzettel Tarlós István főpolgármester, miután az Index csütörtökön megírta, hogy a Miniszterelnökséget vezető Lázár János lehúzta az uniós támogatások listájáról a fővárosi projekteket. Lázár János hivatalának közleménye szerint a brüsszeli szabályok nem teszik lehetővé több fejlesztési forrás…
Kulturális piknikkel tiltakoztak civil szervezetek a Városliget beépítése ellen. Azok, akik nem szeretnék, ha Múzeumi Negyed és Élményközpont épülne a Városligetben, aláírásgyűjtésbe is kezdtek. Egy hónap alatt több mint tízezer aláírást gyűjtöttek össze.
Kigyulladt egy 8-as busz motortere Budapesten, a XI. Kerületi Márton Áron térnél szombaton - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a honlapján.
Ma tartja alakuló ülését a fővárosban a Nemzeti Pedagógus Kar. Az ünnepségen beszédet mond Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Czunyiné Bertalan Judit, a június 15-i hatállyal kinevezett köznevelési államtitkár.