2014. június 22. vasárnap

jún. 22
13:39
Putyin: borzasztó, hogy vér folyik az egykori Szovjetunió területén (ATV)
Az élénk tüzérségi tevékenységre panaszkodott az orosz elnök, amikor az ismeretlen katona sírjánál koszorúzott vasárnap. Szörnyülködött, hogy vér folyik az egykori Szovjetunió területén.
jún. 22
13:41
Bor, Tóth és Csoknyai elődöntős (Alternatív Energia)
Továbbra is jól szerepelnek a magyarok a budapesti cselgáncs Grand Prix-n.
jún. 22
13:43
Szigetvári: az Együtt kormányzóképes (Alternatív Energia)
Nem Orbán Viktor az ellenfelük, hanem a szegénység, a nyomor és a megosztott magyar politikai közösség.
jún. 22
13:57
LMP: közlekedésfejlesztés nélkül nincs érdemi gazdaságfejlesztés (Infostart)
Közlekedésfejlesztés nélkül nincs érdemi gazdaságfejlesztés, ugyanakkor súlyos hiba a vidéki és a fővárosi fejlesztési célok politikai szándékot sejtető szembeállítása - mondta a Lehet Más a Politika (LMP) elnökségi tagja vasárnap Pécsett, sajtótájékoztatón.
jún. 22
13:57
Szigetvári: ha kell, börtönbe küldjük Polt Pétert (ATV)
Arra is kitért, hogy a kampány alatt tudatosan leállították a tagfelvételt, de a közeljövőben a velük az elmúlt években együtt dolgozó két-háromezer embert valamint a tagtoborzó kampányuk során jelentkezőket is felveszik.
jún. 22
14:15
Fidesz: a baloldalnak nem az államadósságért, hanem az elzárt pénzcsapok miatt fáj a feje (Infostart)
A szocialistáknak valójában nem az államadósságért, hanem az elzárt paksi pénzcsapokért fáj a fejük - reagált a Fidesz vasárnap az MSZP-s Burány Sándor felvetésére, aki azt javasolta, halasszák el a hétfői zárószavazást a paksi hitelszerződés ügyében.
jún. 22
14:33
MSZP: halassza el a kormány a paksi hitelszerződés zárószavazását (Infostart)
Az MSZP azt javasolja a kormánynak, hogy halassza el a hétfői zárószavazást a paksi hitelszerződés ügyében - mondta Burány Sándor, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke vasárnap a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján.
jún. 22
14:33
Sokba kerülhet a briteknek Anglia csúfos vb-szereplése (ATV)
Becslések szerint legalább 300 millió font (több mint 110 milliárd forint) kárt okozhat elmaradt bevételek formájában a brit gazdaságnak Anglia gyors kiesése a brazíliai labdarúgó-világbajnokságról.
jún. 22
14:51
Meggyilkoltak egy izraeli fiatalt a Golánon (ATV)
Meghalt egy 15 éves fiú a Golán-fennsík izraeli oldalán vasárnap, miután szíriai oldalról lövések értek egy vízszállító tartálykocsit, amelyen utazott - közölte egy izraeli katonai szóvivő, hozzátéve, hogy válaszul izraeli harckocsik lőtték szíriai kormányerők állásait.
jún. 22
15:09
Ilyen lesz az időjárás (Infostart)
Hétfőn a nap nagy részében alapvetően napos időre számíthatunk, majd késő délutántól nyugat felől erős felhősödés kezdődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 25 és 30 fok között várható.
jún. 22
15:09
Leszakadt egy fiatal tüdeje – gyerekviadalok ellen tiltakozik a DK (ATV)
A gyerekek ketrecharcának betiltását követeli a Demokratikus Koalíció.
jún. 22
15:27
Tiszti főorvos: a szolnoki Tiszavirág Fesztiválon is árulhatták a botulizmust okozó termékeket (Infostart)
Elképzelhető, hogy a szombaton véget ért szolnoki Tiszavirág Fesztiválon is árulhattak olyan termékeket, amelyek fogyasztása a botulizmus nevű betegséget okozhatja - közölte Péter István Jász-Nagykun-Szolnok megyei főállatorvos és Sinkó-Káli Róbert, a megye tiszti főorvosa vasárnap az MTI-vel.
jún. 22
15:27
Sokba kerülhet Anglia gyors kiesése (Alternatív Energia)
"Az angol szurkolók nyilván nem rendeznek nagy bulikat az Ecuador-Honduras mérkőzés kedvéért..."
jún. 22
15:29
Lábon álló gabona ég Törökszentmiklóson (Alternatív Energia)
Öt hektárnyi területen tombolnak a lángok, az oltást az erős szél nehezíti.
jún. 22
15:31
Turistákat menekítenek ki Bulgáriából (Alternatív Energia)
Csütörtök este víz öntötte el a bolgár tengerpart több üdülőtelepét, halottak is vannak.
jún. 22
15:45
Semjén, a trigámista? (Alternatív Energia)
"Szándékosan nem írom, hogy Semjén szakállas..."
jún. 22
15:45
Kamerák előtt vallott egy ujgur merénylő (ATV)
Egy közelmúltbéli hszincsiangi késes támadás ujgur részvevője töredelmes vallomást tett a kínai központi televízió kamerája előtt a hétvégén, hangoztatva, társai vették rá, hogy csatlakozzon a "szent háborúhoz".
jún. 22
15:47
A fesztiválon is árulhatták a kolbászmérgezést okozó termékeket (Alternatív Energia)
A bontatlan üvegeket is célszerű bevizsgáltatni.
jún. 22
16:03
Szigetvári: az Együtt kormányzóképes, a leszakadtakat támogató pártként kíván működni (Infostart)
Az Együtt - A Korszakváltók Pártja kormányzóképes, polgárosodáspárti, a leszakadtak, a rossz helyzetben lévők iránt nagy empátiával viseltető pártként kíván működni - értékelte a párt szombati taggyűlését vasárnapi sajtótájékoztatójukon Szigetvári Viktor. A frissen megválasztott ügyvezető társelnök arról beszélt, mindent megtesznek azért, hogy 2018-ban leváltsák Orbán Viktor miniszterelnököt és…
jún. 22
16:03
Rosbergé az Osztrák Nagydíj (Alternatív Energia)
A Mercedes német pilótája tovább növelte előnyét csapattársával, Lewis Hamiltonnal szemben.
jún. 22
16:22
Felhőszakadás, jégeső jöhet (ATV)
A jövő hét elején 30 Celsius-fokig is melegedhet a levegő, de heves zivatarok is lehetnek. Aztán a hét folyamán többször lesz eső, zápor, és néhol csak 20 fokig emelkedik a hőmérséklet, a hétvégén azonban ismét több napsütésre lehet számítani - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos középtávú előrejelzéséből.
jún. 22
16:24
Forma-1: Rosberg győzött Ausztriában (ATV)
A világbajnoki pontversenyben vezető Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Osztrák Nagydíjat, így növelte előnyét összetettben csapattársával, az ezúttal második brit Lewis Hamiltonnal szemben.
jún. 22
16:39
Könnygázzal oszlattak békés tüntetőket Kairóban (ATV)
Könnygázt is bevetett az egyiptomi rendőrség Kairóban a tüntetéseket korlátozó rendeletek ellen tiltakozó békés tüntetőkkel szemben, akik közül több tucatot őrizetbe vettek - adták hírül egyiptomi lapok vasárnap.
jún. 22
16:57
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei (Infostart)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 25. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
jún. 22
17:15
Legalább 26 halottja van az esőzéseknek Kínában (ATV)
Legalább 26 halottja van az utóbbi öt nap nagy mennyiségű csapadékot hozó viharainak, az azok által okozott áradásoknak és földcsuszamlásoknak Kínában, három embert eltűntként tartanak nyilván - közölték a polgári ügyek minisztériumának illetékesei a hét végén.
jún. 22
17:17
Hetven hektáros tarló lángol Szlovákiában - magyar tűzoltók is segítenek (ATV)
Hetven hektáros tarló kapott lángra Sátoraljaújhely közelében, a szlovák oldalon vasárnap, az oltásban a sátoraljaújhelyi hivatásos tűzoltók egyik egysége is segít a szlovák tűzoltóknak - közölte honlapján a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
jún. 22
17:33
Csónakázótóba fulladt egy fiatal Szigetváron (ATV)
Belefulladt a szigetvári csónakázótóba egy fiatalember vasárnap délután - tájékoztatta a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőhelyettese az MTI-t.
jún. 22
18:09
Csőtörés miatt nincs víz és áram a Szigony utcában (Alternatív Energia)
Éjfélre talán újra lesz ivóvíz.
jún. 22
18:27
Csőtörés miatt nincs víz és áram a VIII. kerületi Szigony utcában (Infostart)
Száznegyven lakásban nincs áram és kétszáznegyven lakásban nincs víz a budapesti VIII. kerületi Szigony utcában csőtörés miatt, a víz befolyt egy transzformátorházba - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
jún. 22
18:29
Ilyen lesz az időjárás a héten (Infostart)
A jövő hét elején 30 Celsius-fokig is melegedhet a levegő, de heves zivatarok is lehetnek. Aztán a hét folyamán többször lesz eső, zápor, és néhol csak 20 fokig emelkedik a hőmérséklet, a hétvégén azonban ismét több napsütésre lehet számítani - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos középtávú előrejelzéséből.
jún. 22
18:45
"Elég volt a főváros leradírozásából" (Alternatív Energia)
Nem egymással szemben, hanem egymás mellett versenyez az MSZP budapesti elnöki posztjáért a két női jelölt.
jún. 22
18:45
Kerry: Egyiptom hatalmas kihívásokat hordoz magában (ATV)
Az egyiptomi demokratizálódási folyamatot sürgette vasárnap John Kerry amerikai külügyminiszter Kairóban, és egyben Washington segítségéről biztosította az észak-afrikai arab ország kormányát.
jún. 22
19:03
Éhesek a gyerekek (Infostart)
Sok önkormányzat igyekszik megoldani a gyerekek étkeztetését a szünidőben is, de egyre több az éhes gyerek Magyarországon - mondta el az InfoRádiónak Berta Klára, a Gyermekétkeztetési Alapítvány marketingvezetője annak kapcsán, hogy a nyári étkeztetésre több programot is indított a szervezet. A legutóbb meghirdetett pályázatuk elnyerésére 100 önkormányzat jelentkezett, közülük 15 települést…
jún. 22
19:03
Albán tüntetőkkel csaptak össze a rendőrök Koszovóban (ATV)
Autókat gyújtottak fel és kövekkel dobálták meg albán tüntetők az ellenük a kivezényelt rendőrséget vasárnap a koszovói Kosovska Mitrovica városában.
jún. 22
19:21
Sósav szivárog a kiskunhalasi vasútállomáson (ATV)
Műszaki hiba miatt sósav szivárog egy tartályból a kiskunhalasi vasútállomáson, a környéken élők nincsenek veszélyben - közölte a Bács-Kiskun megyei katasztrófavédelmi szóvivő helyettese vasárnap este az MTI-vel.
jún. 22
19:39
Sósav szivárog a vasútállomáson (Alternatív Energia)
Műszaki hiba történt Kiskunhalason. Emberek nincsenek veszélyben.
jún. 22
19:39
Elfogták a helikopterrel megszökött kanadai rabokat (ATV)
Elfogta vasárnapra virradóra a québeci rendőrség azt a három rabot, aki június 7-én helikopterrel szökött meg a börtönből.
jún. 22
19:41
Ezüstérmes lett Tóth Krisztián (Alternatív Energia)
"Két nagy skalpot sikerült ma begyűjtenem, úgyhogy elégedett vagyok."
jún. 22
19:57
Más országokat is fenyegetnek az iraki lázadók (Alternatív Energia)
Az amerikai elnök elsősorban Jordánia miatt aggódik.
jún. 22
20:51
Riasztást adtak ki a heves zivatarok miatt (Alternatív Energia)
Hétfő estig 90-100 kilométer/órás szél, jégeső, felhőszakadás is lehet.
jún. 22
21:45
Csak 7 marad meg a 24 Volánból (Alternatív Energia)
A cél az állami források hatékonyabb felhasználása.
jún. 22
22:57
Társadalmi missziós szerepet szán a kultúrának a területért felelős államtitkár - a nap hírei (Infostart)
A paksi atomerőmű bővítéséhez szükséges hitelmegállapodás jóváhagyásáról dönthet holnap az Országgyűlés. A paksi hitelszerződés zárószavazásának elhalasztását javasolja az MSZP.
jún. 22
23:33
Gólparádé a Dél-Korea-Algéria meccsen (Alternatív Energia)
Remek meccsen 4-2-re nyert az afrikai együttes.

2014. június 23. hétfő

jún. 23
4:58
Sting nem hagy semmit a gyerekeire, inkább feléli a vagyonát (ATV)
A 62 esztendős Sting kijelentette, hogy nem hagy vagyont hat gyermekére, amije van, azt feléli, az utódainak pedig meg kell dolgozniuk a saját jövőjükért.
jún. 23
5:15
Esztergom-szindróma Budapesten? (Alternatív Energia)
Kétharmadosra kozmetikázhatja többségét a Fidesz.
jún. 23
5:15
Meggyilkoltak egy nyugdíjas tanárnőt (ATV)
Holtan találtak egy idős, egyedül élő nőt a Debrecenhez tartozó Bocskai kertben. A nyugdíjas tanárnő holttestét a fia találta meg, aki segíteni ment édesanyjához. A rendőrök több mint egy nap után sem engedtek senkit sem a ház közelébe, mert az azonnal látszott, hogy a köztiszteletben álló nő gyilkosság áldozata lett. Részletek a videóban.
jún. 23
5:17
Szárszó újratöltve (Alternatív Energia)
Botka László a demokratikus pártok széles körű összefogására buzditott.
jún. 23
5:17
"Rögeszmévé fajult hisztéria" - Keményen beszólt Lázárnak a DK (ATV)
A Demokratikus Koalíció közleményben adott hangot Lázár János és a Norvég Alap ügyével, valamint a kormány civil szervezeteket érintő intézkedéseivel kapcsolatos véleményének. A párt úgy véli, az egész mögött valójában az áll, hogy a Fidesz képtelen elviselni, hogy tevékenységét bármi ellenőrizze, vagy korlátozza.
jún. 23
5:19
Önállóan indulna ősszel a megújult Együtt (Alternatív Energia)
Szigetvári Viktor lett az ügyvezető társelnök.
jún. 23
5:21
Beethoven és Fischer az emlékmű ellen (Alternatív Energia)
Fischer mindenkit arra kért, "énekeljen örömöt, és gondoljon a szabadságra”.

Keresés