Nagy-Britannia megkezdte segélyküldemények ledobását repülőgépekről a dzsihadista Iszlám Állam (IÁ) előretörésétől fenyegetett észak-iraki lakosságnak - közölte egy szóvivő vasárnap a brit nemzetközi fejlesztések minisztériumában. Laurent Fabius francia külügyminiszter közben Bagdadba érkezett.
Magyarország nem moszkvai különalkukban, hanem brüsszeli megállapodásokban érdekelt - jelentette ki Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti képviselője vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.
Augusztus végéig kell megválasztaniuk a helyi képviselő-testületeknek a helyi választási bizottsági tagokat, a fővárosi, megyei közgyűléseknek pedig a területi választási bizottsági tagokat.
1989. augusztus 10. csütörtök: A Belügyminisztérium illetékese közölte, hogy az NDK nem alkalmaz büntető szankciókat azok ellen az állampolgárai ellen, akik jelenleg az NSZK budapesti nagykövetségén tartózkodnak, de önként visszatérnek a Német Demokratikus Köztársaságba. A Nyilvánosság Klub közleményben sürgeti, hogy a sajtó munkatársai számára haladéktalanul tegyék lehetővé, hogy részt vegyenek a…
Kigyulladt egy 50 négyzetméteres családi ház vasárnap hajnalban Hajdúdorogon, a kertben megtalálták a tulajdonos holttestét - közölte a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Bucsi Réka diplomafilmje, a Symphony No.42 című digitális rajzanimáció nyerte a legjobb animáció díját, a SAE Institute nevű magánegyetem felajánlását a melbourne-i filmfesztiválon, Ausztrália vezető nemzetközi filmes eseményén - közölte a Magyar Filmunió, a Magyar Nemzeti Filmalap nemzetközi részlege vasárnap az MTI-vel.
Az iraki jazidita etnikai kisebbség legkevesebb félezer tagját ölték meg a lázadó szunnita Iszlám Állam (IÁ) erői északi offenzívájukban - mondta vasárnap az iraki emberjogi miniszter a Reuters hírügynökségnek.
Több kilométeres járműsorok alakultak ki az Isztambulba és a fővárosba, Ankarába vezető autópályákon vasárnap Törökországban, mert nagy a részvételi hajlandóság az első közvetlen elnökválasztáson.
Tíz budapesti kerületben együttműködik az LMP és az 4K! az októberi önkormányzati választáson - jelentették be a felek vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.
Egy hét múlva kezdik kézbesíteni az érintett több mint nyolcmillió választópolgárnak az október 12-i önkormányzati választásról szóló értesítőt. A Nemzeti Választási Iroda névre szóló küldeményében az önkormányzati választás kitűzéséről és arról tájékoztatja a választópolgárokat, hogy szerepelnek a névjegyzékben.
Egy New York állambeli veteránkórházban a héten 88 évesen meghalt Richard Marowitz zsidó származású amerikai katona, aki a második világháború végén Adolf Hitler müncheni lakásában megtalálta a náci vezér keménykalapját, és mivel épp előző nap szembesült a dachaui haláltáborban a holokauszt borzalmaival, dühében laposra taposta.
Németország eddig 120 milliárd eurót takarított meg a 2008-ban elmélyült világméretű pénzügyi válsággal a német állampapírokra fizetendő kamatok csökkenése révén - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap a szövetségi központi bank (Bundesbank) egy belső elemzésére hivatkozva.
A magyar kormány határozottan elítéli az észak-iraki keresztény közösség elleni esztelen erőszakos, a közösség megsemmisítésére irányuló szélsőséges akciókat - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-vel.
Egyiptom mind a palesztin, mind az izraeli fél belegyezését megkapta egy újabb 72 órás tűzszünethez a Hamász terrorszervezet irányítása alatt álló Gázai övezetben - jelentette a MENA hivatalos egyiptomi hírügynökség.
A nemzetiségi önkormányzati képviselők október 12-i választásán a választók településenként kijelölt, úgynevezett nemzetiségi szavazókörben adhatják le voksukat, de lesz 12 olyan település, ahol több nemzetiségi szavazókört kellett kijelölni a választói jegyzékben szereplők nagy száma miatt.
Az Ukrajnától Oroszországhoz csatolt Krím félszigeten adott koncertet az önmagát orosz gyökerűnek mondó Steven Seagal. A Zvezda orosz állami tévének egyenesen azt mondta, hogy "orosz vagyok".
Tíz budapesti kerületben együttműködik az LMP és a 4K! az októberi önkormányzati választáson - jelentették be a felek vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.
Manuel Neuer, a nyári brazíliai labdarúgó-világbajnokságon aranyérmes német válogatott és a bajnoki címvédő Bayern München kapusa lett az év játékosa Németországban.
Fényképezkedés közben 80 méter mély szakadékba zuhant és szörnyethalt egy lengyel házaspár Európa legnyugatibb pontján, a portugáliai Cabo de Roca szikláinál szombaton.
Az amerikai légierő újabb támadásokat hajtott végre az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorcsoport ellen az észak-iraki kurd autonóm terület székhelye, Erbíl közelében. Olaszország sem zárja ki a katonai beavatkozás lehetőségét.
Az FA Kupa-győztes Arsenal nyerte az angol labdarúgó Szuperkupát, mivel a trófeáért kiírt vasárnapi mérkőzésen 3-0-ra legyőzte a bajnoki címvédő Manchester Cityt a Wembley Stadionban.
Recep Tayyip Erdogan török kormányfő már az első fordulóban megnyerte az ország történelmének első közvetlen elnökválasztását vasárnap - jelentették a török televíziós csatornák.
Hirtelen felhőszakadás következtében megáradt a Bialy Dunajec folyó, amely elsodort egy 17 éves fiút Zakopane közelében vasárnap délután, az ítéletidőnek más sérültjei is vannak - közölte a lengyel rádió.
A kelet-ukrajnai lakosság humanitárius megsegítését lehetővé tévő tűzszünet nem csupán lehetséges, de egyenesen elengedhetetlen - jelentette ki vasárnap az orosz külügyminiszter.
Átlagosan több mint 15 évesek a magyarországi tűzoltóautók, ezért belátható időn belül a teljes gépparkot lecserélné az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a szervezet vezetője. Bakondi György szerint a készülő magyar tűzoltó-autókat akár exportálni is lehetne.
Rendőriskolába íratják be a kóbor kutyák egy részét az indiai fővárosban, hogy kiképzés után ne biztonsági és közegészségügyi problémát jelentsenek többé, hanem maguk is részt vegyenek a közbiztonság fenntartásában - jelentette be az újdelhi városi tanács elnöke, Dzsaladzs Srivasztava.
A magyar kormány mintegy 70 ezer eurós sürgős humanitárius segélyt nyújt a keresztény közösségeknek és a kurdisztáni hatóságoknak - közölte a külgazdasági és külügyminiszter.