A múlt héten látott napvilágot a hír, hogy a Magyar Nemzeti Bank majdnem félmilliárd forintért vásárolt magának fényűző XIX. századi luxuskastélyt, az eladásra kínált magyarországi ingatlanok egyik legdrágábbikát – írja közleményében az LMP.
A túlélésért küzd a Hamász a Gázai övezetben, miután támogatóinak egy jelentős részét elveszítette – mondta az ATV Startban Morvay Péter külpolitikai újságíró, a Hetek rovatvezetője.
Az MSZP budapesti elnöke szerint eredményes volt a szocialista párt felszólítása és az általuk kezdeményezett "Azonnali metrófelújítást!" című aláírásgyűjtés, és a Fidesz fejet hajtott a budapestiek akarata előtt.
Holttestet találtak a Dunában hétfőn Budapesten; a vizsgálat szerint a férfi nem gyilkosság áldozata - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata az MTI-t.
A kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok harckocsival összezúztak egy trolibuszt Luhanszk megyei Krasznodon városában. Az előzetes értesülések szerint a trolibusz vezetője életét vesztette, az utasok közül sokan megsérültek.
Orbán Viktor azt mondta Seszták Miklósnak, hogy tartson ki - mondta az ATV-nek a fejlesztési miniszter és hozzátette: minél többen támadják, annál biztosabb a széke.
Az egykori fővárosi képviselő tagadja a vádat, szerinte élettársa rágalom- és bosszúhadjáratáról van szó. Az ügyben bírósági és ügyészségi eljárás indult, a gyermeket több szakember is megvizsgálta.
A legrangosabb francia kitüntetés, a Becsületrend lovagi fokozatát adományozta Francois Hollande francia elnök Andor László uniós biztosnak - közölte az Európai Bizottság hétfőn az MTI-vel.
Oroszország folytatja katonai jelenlétének növelését az ukrán határ mentén, már 45 ezer katonát vont össze a térségben - jelentette ki hétfőn Kijevben az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője.
Életveszélyes állapotban szállították kórházba a mentőszolgálat munkatársai 2014. augusztus 8-án hajnalban Noszály Sándort egy budapesti szórakozóhely elől.
Koponyaműtéten esett át az a vadőr, akit szombaton Bélmegyeren vadászat közben fejen talált egy lövedék; a sérült állapota jelenleg stabil - tájékoztatta a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház megbízott főigazgatója az MTI-t hétfőn.
Gázvezetéket vágott át egy munkagép a Pest megyei Erdőkertesen, emiatt nyolcszáz lakásban átmenetileg szünetel a gázszolgáltatás - közölte a megyei katasztrófavédelem szóvivője hétfő délután az MTI-vel.
A vasárnapi török elnökválasztás ugyan szabad volt, de a voksoláson győztes Recep Tayyip Erdogan a média elfogultsága és "az állami erőforrásokkal való visszaélése" miatt jelentős előnyt élvezett kihívóival szemben - írták előzetes jelentésükben az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői hétfőn.
Az erőteljes asszimilációra, a háborút vívó ukrán hadseregbe való besorozásokra, valamint a román kormányzat közömbösségére panaszkodtak az ukrajnai románok képviselői a Hargita megyei Marosfőn zajló nyári egyetem első napján - írta hétfőn a Mediafax hírügynökség.
Izrael budapesti nagykövete szerint országa nem háborúzik a palesztin nép ellen, az iszlám vallással, csakis az Iszlám Dzsihád, a Hamász, a terror ellen veszi fel a harcot. "Mi vagyunk az áldozat" - jelentette ki Ilan Mor hétfőn Debrecenben, a város főterén rendezett, Izrael melletti demonstráción.
Ha a vitatott helyi önkormányzati jelöltekről nem sikerül napokon belül megállapodni, az sem fogja felbontani a három baloldali párt fővárosi egyezségét - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke.
A fesztiválokra külön határértéket állapítanak meg a hatályos jogszabályok, így 23 óráig 65, ezt követően pedig maximum 55 decibeles hangerővel szólhatnak a Sziget Fesztivál helyszínei. A próbán mindenhol - a III., a IV. és a XIII. kerületben is - a határérték alatti zajszintet mértek - mondta az InfoRádiónak Millei Lajos, a Sziget zajvédelmi főakusztikusa. Mindenesetre zöldszámon jelentheti be,…
A heves zivatarok miatt Veszprém, Zala és Somogy megye egyes járásaira másodfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfő este. Az érintett területeken a következő órákban olyan zivatarokra lehet számítani, amelyeket kárt okozó szél, jégeső kísérhet.
Oroszország "a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának képviselőivel közösen humanitárius konvojt" indít Ukrajnába - közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn a Kreml sajtószolgálata szerint José Manuel Barroso európai bizottsági elnökkel. Közben Kijevben az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője kijelentette, hogy Oroszország tovább növelte katonai jelenlétét az ukrán határ…
Jelentősen növelné az OTP Bank várható és potenciálisan felmerülő veszteségét a Magyar Nemzeti Bank (MNB) módszertani útmutatásának esetleges alkalmazása a devizaalapú fogyasztói kölcsönszerződések árfolyamrés semmissége miatti átszámításáról - jelentette be a hitelintézet a BÉT honlapján hétfőn.
Az amerikai légicsapások lelassították az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szunnita szervezet észak-iraki terjeszkedését, de az nem valószínű, hogy számottevően meggyengítették az iszlamista csoportot - közölte hétfőn az amerikai védelmi minisztérium.
Izrael budapesti nagykövete szerint országa nem háborúzik a palesztin nép ellen, az iszlám vallással, csakis az Iszlám Dzsihád, a Hamász, a terror ellen veszi fel a harcot. "Mi vagyunk az áldozat" - jelentette ki Ilan Mor hétfőn Debrecenben, a város főterén rendezett, Békét a világnak, békét Izraelnek! címmel meghirdetett demonstráción.
A fesztivál nyitónapján a Dohány utcai Zsinagógában, a Hegedűs a háztetőn című produkcióban és a Robert Capa-emlékesten is fellép a Budapest Klezmer Band (BKB) az idei Zsidó Nyári Fesztiválon, amely több mint tíz helyszínen várja az érdeklődőket augusztus 31. és szeptember 7. között.