Meg lehetne fékezni az ebola-járványt, ha izolálnák a betegeket és karanténba helyeznék a fertőzésgyanús eseteket – ezt Szlávik János mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Kórházba került Dévényi Tibor, mert nem bírta a termálvizet protézises lába - írja a Bors. A lemezlovas még mindig nem épült fel, a szokásosnál is jobban bicegve képes csak közlekedni.
Csempészett cigarettát szállító személyautó ütközött szalagkorlátnak az M3-as autópályán, a járműben 11 ezer doboz, mintegy 9 millió forint értékű dohányárut találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei - közölte az adóhatóság Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vám-és Pénzügyőri Igazgatóságának sajtóreferense kedden az MTI-vel.
Eddig nem talált hiányosságot az egészségügyi hatóság a fővárosi Sziget fesztiválon, de a rendezvény ideje alatt az ellenőrzések folyamatosak lesznek - közölte az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) kedden.
A francia külügyminiszter attól tart, hogy Oroszország segélyszállítmányok ürügyén megpróbálja megteremteni tartós jelenlétét Kelet-Ukrajnában. Laurent Fabius kedden fejtette ki aggodalmát egy 280 teherautóból álló menetoszlopra alapozva.
Attól, hogy Budapestet is kormánypárti politikusok vezetik, még nem súrlódásmentes a viszony a Főpolgármesteri Hivatal és a kabinet között, mutatja ezt a 3-as metró példája is - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kunhalmi Ágnes. Az MSZP budapesti elnöke szerint 1998 és 2002 között jobb sorsa volt Budapestnek ellenzéki városvezetéssel, mint jelenleg.
Hétfőn kellett volna a baloldali pártoknak aláírnia azt a budapesti egyezséget, mely a közös főpolgármester-jelölt személyétől az egyes kerületek egyéni önkormányzati képviselői helyekig minden kérdést szabályozott. Az MSZP azonban hétfő éjfélig nem írta alá a megállapodást – írja az Index.
A Napoli elleni felkészülési mérkőzést megnyerte, ám legjobb védőjét, a brazil Thiago Silvát egy időre elveszítette a francia bajnok Paris Saint-Germain labdarúgócsapata.
Vádat emeltek egy 45 éves férfi ellen, aki az ügyészség szerint tavaly ősszel - több esetben egy bűntársa segítségével - nyolc fegyveres rablást követett el Budapesten, a két férfi elsősorban pénzintézeteket támadott meg - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-t.
A Szuperhold idején rengeteg amatőr filmes igyekezett megörökíteni az égi jelenséget – írja a Blikk. A Mediabyjj becenevű felhasználónak azonban egy igen édekes dolgot sikerült lencsevégre kapnia.
Ebola-vírus okozta fertőzésben elhunyt kedd reggel az a spanyol misszionárius, aki Afrikában fertőződött meg a járvánnyal - jelentették be a spanyol egészségügyi hatóságok.
Az iraki keresztények védelmében való fellépést kért Orbán Viktor magyar miniszterelnök az Európai Tanács elnökének kedden elküldött levelében - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
Az Együtt-PM azt szeretné, hogy az MSZP az összes kerületi megállapodást írja alá, ezért nem engedik, hogy például megállapodás szülessen a Belvárosban, ahol a helyi vezetők elhárították a megegyezés elől az akadályokat.
Nincsenek politikai ambíciói Falus Ferencnek, az ellenzék közös főpolgármester-jelöltjének – mondta a volt tisztifőorvos a 168 Órának. Szerinte egy főváros irányításához nem ilyen ambíció kell, hanem sok egyeztetés, amiben viszont jártas.
Az iraki keresztények védelmében való fellépést kért Orbán Viktor magyar miniszterelnök az Európai Tanács elnökének kedden elküldött levelében - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
Izrael gázai övezeti offenzívájának halottai között kiemelkedően sok a fiatal férfi, ami megkérdőjelezi a civil áldozatok eddig közölt számarányát - olvasható a BBC holnapján.
Az Együtt-PM önállóan indul Budapesten az önkormányzati választáson, de továbbra is támogatja Falus Ferenc főpolgármester-jelöltségét - tudatta kedden közleményben a szövetség. Döntésüket azzal indokolták, hogy a Magyar Szocialista Párt nem fogadta el azt a megállapodást, amelyet a Demokratikus Koalícióval együtt kötöttek pénteken.
Nemzetközi kampány indult a vallásuk miatt meghurcolt iraki keresztényekért, melynek jelképe az arab N betű. A karakter egyre több profilképet helyettesít a Facebookon és a Twitteren, a felhasználók így fejezik ki szolidaritásukat a terroristák által üldözött vallási csoportok mellett.
1989. augusztus 12. szombat: A nyugatnémet sajtó továbbra is bőséges terjedelemben foglalkozik tudósításokban és hírmagyarázatokban a Magyarországon tartózkodó NDK-menekültek ügyével. Az MSZMP munkahelyi jelenléte ellen tartottak tüntetést Tatán.
Ez háború, amit az MSZP robbantott ki – nyilatkozta az atv.hu-nak Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke, aki el tudja képzelni, hogy több kerületben, így akár Újpesten és Újbudán is ráindítanak polgármester-jelöltet a szocialista aspiránsokra. A DK tartaná magát a megállapodáshoz.
Vádat emelt a Gyöngyösi Járási Ügyészség a csányi labdarúgó-csapat két edzője és egy szurkolója ellen, mert a tavaly szeptemberi Gyöngyössolymos-Csány futballmérkőzés befejezésekor bántalmazták a hazaiak játékosait és rendezőjét - tájékoztatta a Heves megyei főügyész-helyettes kedden az MTI-t.
Emberölés megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a rendőrség egy 26 éves pákozdi férfi ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy hétfőn Dunaújvárosban megölt egy 71 éves nőt – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a honlapján.