2014. augusztus 19. kedd

aug. 19
16:15
Baleset miatt útzár az 1-esen (Infostart)
Baleset miatt teljes szélességében lezárták az 1-es főutat Levél és Mosonmagyaróvár között - tájékoztatta kedden délután a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
aug. 19
16:15
MNB: még nem lehet megvonni a kivándorlás mérlegét (Alternatív Energia)
"A válság kezdete után a kivándorlást ösztönző ciklikus okok erősödtek, a munkanélküliségi ráta emelkedett, az állástalálási lehetőségek egyre csökkentek Magyarországon."
aug. 19
16:15
Állami kitüntetéseket adott át Pintér Sándor (ATV)
Állami kitüntetéseket és elismeréseket adott át Pintér Sándor belügyminiszter az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából kedden Budapesten.
aug. 19
16:17
Harcok dúlnak Kirkuknál (Infostart)
Hadműveletet indított az iraki hadsereg kedden az észak-iraki Kirkuknál, hogy visszafoglalja a várost az iszlamista fegyveresektől - közölte egy magas rangú iraki katonai illetékes.
aug. 19
16:33
Mi leszünk a legszegényebbek az EU-ban? (ATV)
Az Együtt-PM véleménye szerint Magyarország hamarosan az Európai Uniós legszegényebb állama lesz - közölte az MTI-vel az Eurostat adataira hivatkozva a szövetség társelnöke. Szabó Tímea azt írta, hogy politikusaik olyan javaslatokat nyújtanak be az Országgyűlésnek, amelyek a családok és a gyermekek szegénységét is csökkentik.
aug. 19
16:35
Megint lövik Izraelt a Gázai övezetből (ATV)
Az éjfélig érvényes, meghosszabbított ötnapos tűzszünetet megszegve három rakétát lőttek palesztin területről izraelire kedd délután - közölte az izraeli közszolgálati rádió. Benjámin Netanjahu miniszterelnök és Móse Jaalon védelmi miniszter gázai katonai célpontok elleni támadásra utasította az izraeli hadsereget.
aug. 19
16:51
Ilyen időnk lesz (Infostart)
Szerdán a szél északira, északnyugatira fordul, és elsősorban a Nyugat-Dunántúlon kísérik élénk széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 22 és 30 fok között várható, északnyugaton lesz a hűvösebb, délkeleten a melegebb.
aug. 19
16:51
Gázai konfliktus - Megszegték a tűzszünetet (Alternatív Energia)
aug. 19
16:51
Gyermekei szeme láttára fulladt a Balatonba egy férfi (ATV)
Kislányai szeme láttára vesztette életét egy édesapa Balatonkenesén, amikor tízéves lányát próbálta kimenteni a Balatonból szombat délután – írja a Bors.
aug. 19
16:53
Putyin találkozik Porosenkóval (ATV)
Petro Porosenko ukrán elnök részt vesz augusztus 26-án Minszkben az Oroszország irányította vámunió tagországainak államfői találkozóján, amelyen jelen lesz Vlagyimir Putyin orosz elnök is. A Kreml közleménye szerint a két államfő találkozni is fog egymással.
aug. 19
17:09
Szeptember végéig nem közlekedik a fogaskerekű vasút (Infostart)
Csütörtöktől várhatóan szeptember 26-ig nem közlekedik a fogaskerekű vasút, a Városmajor utcai, a Béla király úti és a Karthauzi utcai híd felújítása miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
aug. 19
17:09
Együtt-PM: Magyarország hamarosan az EU legszegényebb állama lesz (Alternatív Energia)
Az Eurostat legfrissebb adatai szerint a lakosság 33,5 százalékát, vagyis 3,3 millió embert veszélyeztet a szegénység.
aug. 19
17:11
Augusztus 20. - Elismeréseket adtak át a Belügyminisztériumban (Alternatív Energia)
A cél az, hogy újra erőssé tegyék az államot és biztonságossá az országot - hangzott el az ünnepi köszöntőben.
aug. 19
17:27
Elismeréseket adtak át több minisztériumban (Infostart)
Állami kitüntetéseket és elismeréseket adott át Pintér Sándor belügyminiszter az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából kedden Budapesten.
aug. 19
17:27
Megint beszólt Tarlósnak a Placebo énekese (ATV)
Sok évvel ezelőtti beszólása után ismét Tarlóst ekézte a Placebo frontembere.
aug. 19
17:29
Továbbra is Oroszország Ukrajna legfontosabb külkereskedelmi partnere (Infostart)
Annak ellenére, hogy Ukrajna jelentősen csökkentette exportját Oroszországba, az továbbra is az ukrán termékek legfontosabb felvevő piaca maradt.
aug. 19
17:29
Már Egyiptomban is gyilkol az Iszlám Állam (ATV)
Az Irakban és Szíriában jelentős területeket uraló Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett az Egyiptomban elkövetett rendőrgyilkosságok elkövetőjeként - adta hírül az al-Vatan című egyiptomi napilap kedden.
aug. 19
17:31
Ebolagyanús nőt kezelnek Berlinben (ATV)
Ebola-fertőzés gyanújával kórházba szállítottak kedden Berlinben egy nőt, aki a közelmúltban Nyugat-Afrikában járt, az első vizsgálatok szerint azonban nagy valószínűséggel nem a halálos vírussal fertőződött meg.
aug. 19
17:45
Gulyás Gergely: Nincsenek még új alkotmánybíró-jelöltek (Infostart)
Akár már az Országgyűlés őszi ülésszakának első napjaiban dönthetnek az Alkotmánybíróság új tagjairól. A törvényalkotásért felelős alelnök szerint nincsenek még jelöltek. Gulyás Gergely cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a miniszterelnök támogatása kellene ahhoz, hogy ki legyen az Alkotmánybíróság elnöke.
aug. 19
17:45
Ukrán válság - Porosenko kész találkozni Putyinnal (Alternatív Energia)
aug. 19
17:47
A VOSZ a reklámadó jogértelmezéséről egyeztetett az NGM-mel (Infostart)
A reklámadó jogértelmezéséről egyeztetett a Nemzetgazdasági Minisztériummal (NGM) a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) nyolc másik érdekképviseleti szervezettel és szövetséggel együtt, tekintettel az augusztus 21-i bevallási határidő közelségére - közölte a szövetség kedden az MTI-vel.
aug. 19
17:47
Késnek a miskolci vonatok (Alternatív Energia)
A menetrendszerű vonatközlekedés szerda hajnalra áll helyre Miskolc térségében.
aug. 19
18:03
Változatlan a kényszerértékesítésre kijelölt lakások száma (Infostart)
A második negyedévben a jelzáloggal, 90 napon túli tartozással terhelt 114 781 lakóingatlanból 6320-at jelöltek ki a bankok kényszerértékesítésre - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a honlapján.
aug. 19
18:03
Ősztől Budapesten működik az Európai Rendőrakadémia (ATV)
Aláírták az Európai Rendőrakadémia (CEPOL) új székhelyéről szóló megállapodást, az intézmény Budapesten, a VI. kerületi Ó utcában lesz majd, legalább tíz évig - közölte a Belügyminisztérium (BM) kedden az MTI-vel.
aug. 19
18:05
Továbbra is lassú a közlekedés Budapesten (Infostart)
Továbbra is nehéz, lassú a közlekedés Budapesten, főként a budai oldalon az Augusztus 20-ai ünnepi rendezvények, illetve azok előkészítése miatt - közölte a BKK Info diszpécsere az MTI-vel.
aug. 19
18:05
Katar a globális terrorizmus második legnagyobb mecénása lesz? (ATV)
"A világ egyik leggazdagabb országaként Katar bebizonyította, hogy kezében van a trojka: meg tud venni, le tud fizetni, vagy meg tud szerezni bármit, beleértve a 2022-es focivébét is" - vélekedett Ron Prosor, Izrael ENSZ-nagykövete, aki élesen bírálta a gázai Hamász terrorszervezetet is.
aug. 19
18:21
Orbán: szabadságharcos nép vagyunk (ATV)
Ez egy szabadságharcos nép, csak a szabadság rendjében érzi magát jól - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Sopronpusztán, a páneurópai piknik huszonötödik évfordulóján, az esemény helyszínén rendezett beszélgetésen.
aug. 19
18:57
Ismeretlen eredetű folyadék csöpögése miatt kiürítették a fóti Auchan áruházat (Infostart)
Ismeretlen eredetű, szúrós szagú folyadék csöpög a fóti Auchan áruház plafonjából, többen rosszul lettek, ezért a hipermarketet kiürítették - közölte kedd délután a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
aug. 19
18:58
Pénteken temetik Bajor Imrét (ATV)
Augusztus 22-én, pénteken vesznek végső búcsút Bajor Imrétől; a színművészt 15 órakor a Farkasréti temető Makovecz termében búcsúztatják.
aug. 19
18:59
Soltész: Szent István üzenetei erősítik a nemzetet és a világot (Infostart)
Szent István üzeneteiben arra tanít minket, hogy éljük meg hitünket, éljünk békében a más felekezethez vagy nemzetiséghez tartozó emberekkel; ezek az intelmek erősítik a magyar nemzetet és az egész világot - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Paszabon.
aug. 19
19:00
Skócia kiszavazhatja magát a NATO-ból (ATV)
Skóciának újból NATO-tagságért kellene folyamodnia, ha a szeptemberi függetlenségi népszavazáson az elszakadás mellett dönt, ám nincs garancia arra, hogy fel is veszik a szervezetbe - mondta kedden ismertetett nyilatkozatában az észak-atlanti szövetség főtitkára.
aug. 19
19:02
Valami csöpög a fóti Auchan plafonjából, többen rosszul lettek (ATV)
Ismeretlen eredetű, szúrós szagú folyadék csöpög a fóti Auchan áruház plafonjából, többen rosszul lettek, ezért a hipermarketet kiürítették – közölte kedd délután a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
aug. 19
19:15
Felvétel: UFO jelent meg Texas felett? (ATV)
Megdöbbentő videót készített egy autós Texasban. A felvételen jól látható, amint cikkázó villámok kíséretében hirtelen feltűnik a viharfelhők között egy korong alakú villogó tárgy.
aug. 19
19:33
Ismét zivatarokra figyelmeztetnek (Alternatív Energia)
Egy hullámzó frontálzóna éri el az országot. Még nem lehet biztosan megmondani, a tűzijáték idején lesz-e zivatar.
aug. 19
19:33
Összeütközött két vadászgép Olaszországban (ATV)
Olaszország középső részén összeütközött és lezuhant kedden két harci repülőgép - jelentette a helyi sajtó.
aug. 19
20:09
Orbán Viktor: szabadságharcos nép vagyunk (Infostart)
Ez egy szabadságharcos nép, csak a szabadság rendjében érzi magát jól - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Sopronpusztán, a páneurópai piknik huszonötödik évfordulóján, az esemény helyszínén rendezett beszélgetésen.
aug. 19
20:09
Keményen megbüntette a Fradit az UEFA (ATV)
Egy zártkapus mérkőzéssel és 50 ezer eurós (közel 15,5 millió forint) pénzbírsággal büntette meg kedden az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a Ferencvárost.
aug. 19
20:11
Kezdődnek az állam ellen indított banki perek (Infostart)
Ezidáig 32 bank és pénzintézet nyújtott be keresetet a magyar állam ellen a kormány devizahiteles csomagja nyomán.
aug. 19
20:13
Fidesz: a szegénységet a Gyurcsány-Bajnai-kormányok mélyítették el (Infostart)
A Fidesz szerint a szegénységet az mélyítette el, hogy 2010-előtt a Gyurcsány-Bajnai-kormányok a munkanélküliséget megduplázták, a családok terheit a sorozatos megszorításokkal állandóan növelték.
aug. 19
20:27
Tizennégy jelölőszervezetet vett nyilvántartásba az NVB (Infostart)
Tizennégy jelölőszervezetet vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi ülésén, ezek között nyolcat a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választására, hatot pedig a nemzetiségi választásra.
aug. 19
20:27
"Szurkolói" miatt büntették a Fradit (Alternatív Energia)
A Ferencvárost idén másodszor büntette meg az UEFA.
aug. 19
20:29
Szeptembertől már Budapesten működik az Európai Rendőrakadémia (Infostart)
Aláírták az Európai Rendőrakadémia (CEPOL) új székhelyéről szóló megállapodást, az intézmény Budapesten, a VI. kerületi Ó utcában lesz majd, legalább tíz évig - közölte a Belügyminisztérium (BM) kedden az MTI-vel.
aug. 19
20:45
Úszó Eb - Két-két arany- és bronzérem férfi 50 méter pillangón (Alternatív Energia)
A 4x100-as vegyes vegyesváltóban a brit staféta 3:44.02 perccel világcsúcsot ért el.
aug. 19
20:45
Argentin hátvédet vett a Manchester United (ATV)
A Sporting Lisboa labdarúgócsapata 20 millió euróért eladta Marcos Rojót a Manchester Unitednek.
aug. 19
21:04
Libanoni lap: Együttműködik a szíriai és az amerikai hírszerzés (ATV)
A Washington és Damaszkusz közti ellenséges viszony nem akadályozza meg a két felet abban, hogy titkosszolgálataik együttműködjenek az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges dzsihadista szervezet elleni harcban - írta kedden az asz-Szafír című libanoni napilap internetes oldalán.
aug. 19
21:21
Nem találták a rosszullétet okozó folyadék forrását a fóti Auchanban (Infostart)
Visszaengedték a vásárlókat és a dolgozókat a kedd koraeste kiürített fóti Auchan áruházba, miután nem derült ki, honnan szivárgott az egyik üzlet plafonjáról csöpögő, több ember rosszullétét okozó szúrós szagú folyadék - közölte a méréseket követően a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
aug. 19
21:21
Nem tudni mi okozta a rosszullétet a fóti Auchanban (ATV)
Visszaengedték a vásárlókat és a dolgozókat a kedd koraeste kiürített fóti Auchan áruházba, miután nem derült ki, honnan szivárgott az egyik üzlet plafonjáról csöpögő, több ember rosszullétét okozó szúrós szagú folyadék - közölte a méréseket követően a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
aug. 19
21:23
A kormányfő szerint a magyar szabadságharcos nép - a nap hírei (Infostart)
A kormányfő szerint csak a szabadság rendjében érzik jól magukat a magyarok. Sokkal több pályázati forrás áll rendelkezésre a gyengébb forint miatt - írja a Portfolió. Terv szerint haladnak az augusztus 20-ai, központi ünnepi rendezvények előkészületei.
aug. 19
21:25
Semjén Zsolt: a magyarság akkor marad meg, ha minden nemzetrész megmarad (Infostart)
A magyarság akkor marad meg, ha minden nemzetrész megmarad - hangoztatta a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kedd este a Vendégségben Magyarországon elnevezésű ünnepi rendezvényen, a budapesti Clark Ádám téren.
aug. 19
21:57
Tizenkét megyére és a fővárosra figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat (Infostart)
A várható heves zivatarok, illetve felhőszakadás veszélye miatt tizenkét megyére és Budapestre figyelmeztetéseket adott ki a meteorológiai szolgálat szerdára.

Keresés