Átfogó ellenőrzést indít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a budapesti vendéglátósok körében, a fellépés célja, hogy véget vessen a vásárlókat megtévesztő visszaéléseknek és rákényszerítse a vendéglátóhelyeket, hogy bevételeikről szabályos bizonylatot adjanak - tájékoztatta a NAV hétfőn az MTI-t.
Győr-Moson-Sopronban négy autószerelő műhelyben több elektronikai eszközt foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei, mert azokon nem jogtiszta szoftver működött. A bűncselekmények elkövetési értéke 16,5 millió forint - közölte a NAV hétfőn az MTI-vel.
Országosan hat tankerület számára hirdetett Napközi Erzsébet-tábor pályázatot a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány, amelyre a leghátrányosabb helyzetű kistérségek iskolái jelentkezhettek. Összesen 3 ezer gyereket táboroztathatnak az intézmények.
A közéletben július végén sem volt nyári uborkaszezon. Két politikusról beszéltek sokat: Orbán Viktor tusványosi előadásáról és Kiss Péter haláláról. Lefülelt mondatok az elmúlt hétből.
Ukrajnában körülbelül egymillió férfi mozgósítható a Kelet-Ukrajnában folyó, terrorellenesnek nevezet hadműveletben való részvételre - jelentette ki Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője az egyik ukrán televíziónak hétfőn adott interjújában.
Pincéket öntött el a víz, fákat döntött utakra és kerítésekre a vihar Pest megyében, ahol hajnal óta több mint egy tucat beavatkozást végeztek a tűzoltók, főként Vác környékén - közölte a megyei katasztrófavédelem szóvivője hétfő reggel az MTI-vel.
A közbiztonság növelése érdekében egy egységes térfigyelő kamerarendszer, valamint a nyugdíjasoknak és az egyedülálló anyáknak egy segítőhálózat kiépítését ígérte budapesti választási győzelmük esetére a szocialista Horváth Csaba hétfőn.
Minden adott ahhoz, hogy a baloldali ellenzéki pártok hétfő estig megállapodjanak az őszi önkormányzati választást érintő kérdésekben - mondta Szigetvári Viktor szerdán az MSZP, az Együtt-PM és a DK egyeztetése után.
Egyre nagyobb számban követnek el öngyilkosságot a kínai idősek, főképp az ország vidéki területein legtöbbször az alacsony életszínvonal miatt - derül ki egy friss kutatásból.
Meghalt egy férfi vasárnap este Jászladányban, miután az egyik helyi vendéglátó helyen bántalmazták - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.
Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője a II. kerületben egy MSZP-s óriásplakát előtt kijelentette: ezzel a nappal elindul az párt kampánya, és égi jelnek tekinti, hogy a sajtótájékoztató idejére elállt az eső.
A gombagyűjtés szabályaira figyelmeztet a miskolci székhelyű Északerdő Zrt., amely az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztet arra, hogy a gomba és az erdei vadgyümölcs szedését az erdőtörvény szabályozza.
Több mint 2700, Észak-Afrikából indult illegális bevándorlót vettek fedélzetre a Földközi-tengeren szolgáló olasz hadihajók péntek és vasárnap között. Kettő életét nem sikerült megmenteni.
A Professzorok Batthyány Körének elnöksége szerint Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter kétes múltbéli cégügyei foltot ejtenek az egész kormányon is.
A következő uniós költségvetési ciklusban megépülhet az M0-ás körgyűrű hiányzó szakasza. Solymár, Pesthidegkút, Budaliget, Nagykovácsi, Remeteszőlős, Budakeszi, Biatorbágy és Budaörs térségében hiányzik egy 18 kilométeres szakasz ahhoz, hogy negyven év után bezáruljon az M0-ás körgyűrű.
Új helyre kerül a Budapesti Corvinus Egyetem Fővám téri épületében lévő Marx-szobor, amelyet az egyetemtörténeti kiállításon helyeznek el – mondta az eduline-nak a Corvinus rektora, aki azzal indokolta a döntést, hogy a Marx-szobor a múlt része, nem pedig a jelené.
Eltörték a 18 éves korában elhunyt P. László bokáját, hogy beleférjen a koporsóba. Az esetről a Blikk számolt be – a borzalom a Testvérek című kínai regény egyik, a kulturális forradalom idején játszódó jelenetét idézi.
Mi történt 25 éve ezen a napon? 1989. augusztus 4. péntek: A bonni kormány tárgyalásokat kíván folytatni a magyar bel- és külügyminisztérium képviselőivel a Magyarországon kialakult menekült-helyzet rendezéséről. A Magyar Demokrata Fórum Országos Elnöksége a Prágai Tavasz közelgő évfordulója alkalmából nyilatkozatban fejezte ki szolidaritását.
Gyermeket vár Katrine Lunde, a Bajnokok Ligája-győztes és magyar bajnok Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának norvég kapusa, aki mostantól sem klubjában, sem hazája válogatottjában nem lép pályára.