2014. szeptember 27. szombat

szept. 27
10:54
Jancsó születésnapjára – Retrospektív sorozat az Urániában (Alternatív Energia)
Az eseménysorozat pénteken kezdődött Maár Gyula filmjével.
szept. 27
10:54
Szijjártó Péter szomszédai örülnek az új lakónak (ATV)
Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez az Együtt-PM Szijjártó Péter ellen. A szövetség, és a korábban vagyonosodási vizsgálatot sürgető DK azt szeretné tudni: miből telt egy 167 milliós házra a külügyminiszternek. Szijjártó Péter leendő szomszédai egyébként örülnek Dunakeszin. Egy helyi képviselő-jelölt szerint az emberek most azt remélik, hogy biztonságosabb lesz a lakóparkjuk, ha egy kormánytag…
szept. 27
10:56
Öröm Clintonéknál, megérkezett az unoka (Alternatív Energia)
A kislány a Charlotte nevet kapta.
szept. 27
10:56
Néhány új recept fényevőknek (ATV)
Paleo étrendet folytat? Kóstolja meg a sarki fényt!
szept. 27
11:12
Követik a divatirányzatokat Phenjanban (Infostart)
Az öltözék nem csupán néhány összefércelt anyagdarab, hanem a politikai és társadalmi önkifejezés eszköze, csoportképző és státuszteremtő kellék. Így az, hogy Észak-Koreában az utóbbi időben a fiatal lányok elkezdtek flitteres, élénkszínű ruhákba bújni és magas sarkú cipőket hordani, nem egyszerűen a divathullámok követését, hanem mélyebb társadalmi változásokat is jelölhet a végtelenül…
szept. 27
11:30
GFG: Obama elvesztette a realitásérzékét (ATV)
Barack Obama civil társadalmakkal kapcsolatos beszédét nehéz baráti figyelmeztetésként értékelni, ez egy óriási megszégyenítés volt mások előtt – ezt G. Fodor Gábor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
szept. 27
11:48
A kormány megijedt, és elzárta a gázcsapot (Alternatív Energia)
Magyarország szembe megy az uniós akarattal, amikor leállítja az ukrán gázszállításokat.
szept. 27
12:06
Lengyel turistabusz alatt szakadt be az út a fővárosban (Infostart)
Beszakadt egy lengyel turistabusz egyik kereke alatt egy az úttestbe épített kábelalagút fedele szombaton a főváros I. kerületében; a balesetben nem sérült meg senki.
szept. 27
12:06
Ughy az ATV-nek cáfolta a vádakat (ATV)
Továbbra is cáfol Ughy Attila. Szerinte minden költése jogos volt. A XVIII. kerület polgármestere erről azután beszélt, hogy az RTL Híradó azt állította: kekszet, és mogyorót vett a közértben áfás számla nélkül, az úgynevezett "reprezentációs keretből". A politikus ráadásul - szerintük - éttermi számlákat hasonló módon rendezett. A csatorna Híradója úgy számolt: a tételek több százezer forintot…
szept. 27
12:24
Vágányzár miatt októberben egy hétre megváltozik a menetrend több vonalon (Infostart)
Október 5. és 11. között a Budapest-Nyíregyházi vasútvonal felújítása miatt úgynevezett vágányzári menetrend lép életbe több vonalon. Szolnok és Szajol között vonatpótló autóbuszok közlekednek majd, több vonat kerülő útvonalon jár - közölte a MÁV és a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. az MTI-vel.
szept. 27
12:24
Az ellenzék cáfolja Szijjártót (ATV)
Szijjártó Péter szerint az elmúlt évek legjelentősebb gazdaságfejlesztő beruházása a paksi bővítés. A külgazdasági miniszter az erőmű fejlesztéséről tartott vitanapon azt is mondta: a kormány az elmúlt évtizedek legsikeresebb megállapodását kötötte Oroszországgal. Az ellenzéki képviselők viszont másképp látják. Azt mondják: nem lesz olcsóbb az áram; ráadásul Magyarország még jobban eladósodik, és…
szept. 27
12:26
Balog: az a feladatunk, hogy áldozatból felelősek legyünk (Infostart)
Az áldozat szerep helyett a személyes felelősségvállalást ajánlotta a hallgatóság figyelmébe az emberi erőforrások minisztere a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat konferenciáján, szombaton Szegeden.
szept. 27
12:42
Megnyílt a felújított Rudas fürdő wellnessközpontja (Infostart)
Péntek reggel megnyílt a felújított budapesti Rudas gyógyfürdő új wellnessközpontja. A hivatalos átadót már megtartották.
szept. 27
12:43
10 méter magasról zuhant bicikliútra egy autó Pesten (ATV)
Lezuhant egy személygépkocsi Budapesten, a Határ úti felüljáróról szombat reggel; az autó vezetője megsérült - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata az MTI-t.
szept. 27
13:01
„Szegény Orbán, meg van mérgezve” (ATV)
Ki támogatta a magyar civileket? Mit mondott Antall József az idősebb Bushnak? Esti a hírlap. Illetve Havas a pályán.
szept. 27
13:03
"Orbán és Putyin harapófogóba fogta Ukrajnát" (ATV)
A 28 uniós biztos-jelöltből négy kicsit zakkant, nevezetesen a magyar, a spanyol, a szlovén és a brit – ezt Szanyi Tibor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
szept. 27
13:18
"Lakcím nélküli" jelöltek az önkormányzati választáson (Infostart)
Az önkormányzati választáson 24 olyan jelölt indul, akinek sem állandó lakcíme, sem tartózkodási helye nincs, mindössze települési szintű lakcíme van, azaz lakcímkártyáján csak a település van feltüntetve, utca és házszám nélkül - derül ki a Nemzeti Választási Iroda adataiból.
szept. 27
13:20
Kísérletképpen betiltja a dohányzást két belföldi járatán a Lufthansa - 25 éve történt (Infostart)
1989. szeptember 27. szerda: A jövő év januárjában készül el a magyarországi uránbányászat beszüntetésének terve. A Magyar Posta bővíti szolgáltatásainak körét Pest megyében.
szept. 27
13:36
Szervezeti változások a Fővárosi Főügyészségen a hatékonyabb bűnüldözés érdekében (Infostart)
Új szervezeti megoldásokat léptettek életbe a Fővárosi Főügyészségen szeptemberben a zseblopások és a számítógépes bűnözés terjedése miatt - mondta Ibolya Tibor fővárosi főügyész az MTI-nek.
szept. 27
13:36
Hadat üzenne a járványoknak Obama (ATV)
Globális prioritássá kell válnia a szorosan összekacsolódó világban az Ebolához hasonló vírusok okozta járványok elleni harcnak, ezek potenciálisan minden ország számára veszélyt jelentenek - jelentette ki pénteken Washingtonban Barack Obama amerikai elnök, a Fehér Házban több mint 40 ország részvételével megrendezett egészségbiztonsági "globális csúcson".
szept. 27
13:54
Ez a legvirágosabb budapesti kerület (Infostart)
A legvirágosabb budapesti kerület díját Józsefváros kapta, különdíjjal pedig Újbudát és Kispestet jutalmazták a turizmus világnapján, szombaton megrendezett Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny budapesti díjkiosztó ünnepségén - tájékoztatta a Magyar Turizmus (MT) Zrt. az MTI-t szombaton.
szept. 27
13:54
Szakértők szerint indokolt lenne a megszorítás (ATV)
Hiába akarják a szocialisták, nem lesznek megszorítások - ezt Orbán Viktor mondta a Kossuth Rádió 180 című műsorában. Az MSZP szerint azonban számos területet érinthet az állami kiadások csökkentése. Az ATV Híradónak nyilatkozó elemző szerint már szükség van a szerkezeti reformokra. Részletek a videóban.
szept. 27
14:12
Helyreállt a vasúti közlekedés a Pilisvörösvár-Esztergom vonalon (Infostart)
Helyreállt a vasúti közlekedés a Pilisvörösvár - Esztergom vonalon, ahol korábban földomlás miatt szünetelt a vonatforgalom - tájékoztatta a Mávinform sajtóügyeletese szombaton az MTI-t.
szept. 27
14:14
Orbán: kereszténydemokrata kormányzás kell Magyarországon (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök szerint kereszténydemokrata kormányzásra van szükség Magyarországon, egy liberális demokrácia ugyanis nem lett volna képes például a rezsicsökkentésre vagy a devizahitelesek megsegítésére.
szept. 27
14:30
Semjén: kereszténydemokrácia az európai és a magyar szellemi és politikai történet szerves része (Infostart)
A kereszténydemokrácia az európai és a magyar szellemi és politikai történet szerves része - hangoztatta Semjén Zsolt KDNP-elnök, miniszterelnök-helyettes a kisebbik kormánypárt ünnepi jubileumi választmányi ülésén, szombaton a fővárosban.
szept. 27
14:30
Egy iPadező férfi miatt ürítették ki a sydneyi repülőteret (ATV)
Kiürítették szombaton a sydneyi repülőteret egy iPadjébe feledkező figyelmetlen férfi miatt. Az incidens miatt több járat indulását el kellett halasztani.
szept. 27
14:32
Schiffer: az LMP-nek van fedezete az emberek bizalmára (ATV)
Az LMP-s jelölteknek az elmúlt négy évben végzett helyi képviselő-testületi munkájuk alapján van fedezetük kérni az emberek bizalmát - jelentette ki Schiffer András, az LMP társelnöke szombaton Békéscsabán, a párt békéscsabai polgármesterjelöltjét, Takács Pétert bemutató sajtótájékoztatóján.
szept. 27
14:48
Havas Balázs aranyérmet nyert a maratoni kajak-kenu vb-n (Infostart)
Magyar sikerrel fejeződött be a férfi kajak egyesek versenye az U23-as korosztály mezőnyében Oklahomában, a maratoni kajak-kenu világbajnokságon, ahol a váci Havas Balázs aranyérmet szerzett több mint egyperces előnnyel érve célba.
szept. 27
15:06
Napos, kellemes időt kapunk vasárnapra (Alternatív Energia)
Az előrejelzés szerint hét közepéig marad a jó idő.
szept. 27
15:06
New Jersey-ben szerepel a Tünet Együttes (ATV)
Meghívást kapott a New Jerseyben működő Alexander Kasser Színháztól a Tünet Együttes, amely ősszel négy alkalommal, október 16. és 19. között játssza el Apropó című előadását a színházban.
szept. 27
15:08
A brit légierő is harci bevetésekbe kezdett az Iszlám Állammal szemben (ATV)
Megkezdte szombaton a brit királyi légierő (RAF) a harci bevetéseket az Iszlám Állam nevű szélsőséges dzsihadista milícia iraki állásai ellen.
szept. 27
15:10
Vadai: a Fidesznél valami gebasz van (ATV)
Egy miniszter és egy képviselő lehet vagyonos, ez nem gond, bárcsak mindenkinek lennének jó ingatlanjai, de a Fidesznél valami gebasz van, Mészáros Lőrincnek, Rogán Antalnak és Szijjártó Péternek is számot kellene adnia arról, hogy miként szerezte vagyonát – ezt Vadai Ágnes mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
szept. 27
15:24
Rettegünk egymástól - Kiürítették a sydneyi repülőteret (Alternatív Energia)
Mint kiderült: a vaklárma okozója nem alattomos szándékkal játszotta ki a biztonsági kapukat.
szept. 27
15:24
Fazekas: a felvásárolt almát a gyerekek kapják (ATV)
A magyar gyerekek kapják meg azt az almát és a belőle készült ivóleveket, amit a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. vásárol fel a jövőben a gazdáktól - tájékoztatta Fazekas Sándor szombaton az MTI-t.
szept. 27
15:42
A FAZ az Ukrajnába tartó gázszállítás felfüggesztéséről (Infostart)
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap a Magyarországról Ukrajnába irányuló földgázszállítás felfüggesztésével kapcsolatban közölt kommentárt szombati számában.
szept. 27
16:00
Falus Ferenc szociális bérlakásprogramot indítana (Alternatív Energia)
Visszaállítanák a közüzemidíj-tartozást felhalmozók átmeneti támogatását is.
szept. 27
16:00
Letért az útról, négy méter mély árokba borult egy autó Kapolcsnál (ATV)
Belehajtott az út mentén húzódó, mintegy négy méter mély árokba egy autó a 77-es úton Kapolcsnál szombat délután, a balesetben ketten megsérültek - tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője az MTI-t.
szept. 27
16:37
Irán még Irakban megtámadja az Iszlám Államot, ha közeledik (ATV)
Irán megtámadja Irakban az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet erőit, ha azok a két ország határához közelítenek - jelentette ki szombaton az iráni szárazföldi erők főparancsnoka.
szept. 27
16:54
Kedvező eredményeket mutatnak a Nyugat-Mecsekben végzett kutatófúrások (Infostart)
Az eddigi értékelések szerint nincs olyan indok, ami megkérdőjelezné, hogy az ott lévő agyagkő befogadjon egy nagyaktivitású radioaktív hulladékok végleges elhelyezésére szolgáló tárolót - hangzott el Bodán, a XI. tájoló napon.
szept. 27
16:54
Osztrák adóreform: ötmilliárd euróval több marad a dolgozók zsebében (ATV)
Ötmilliárd eurós (mintegy 1550 milliárd forint) adókedvezményt jelentett be az osztrák kormány szombaton kétnapos kormányülést követően.
szept. 27
16:56
Red Dot díjat nyert Policsányi István ipari-formatervező (ATV)
Policsányi István ipari-formatervező, egy 80 személyes utasszállító hajótípus tervéért megkapta a világ egyik legrangosabb dizájn elismerésének számító Red Dot díjat, amelyet Szingapúrban, az átadóünnepségen vehetett át - közölte a szingapúri magyar nagykövetség szombaton az MTI-vel.
szept. 27
17:12
Balog: a siker záloga a szilárd értékrend és a versenyképes tudás (Infostart)
A siker záloga a szilárd értékrend és a versenyképes tudás - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere szombaton Szegeden, a Szeged-Csanádi Egyházmegye Gelsey Vilmos Pedagógiai Intézetének tanévnyitó ünnepségén.
szept. 27
17:12
Herman Ottó-szobrot avattak Gárdonyban (ATV)
Herman Ottó-szobrot avattak szombaton Gárdonyban, az agárdi szabadparton, tisztelegve a száz éve elhunyt természettudós, néprajzkutató, polihisztor emléke előtt.
szept. 27
17:14
Egy szavazattal is képviselő vagy polgármester lehet (ATV)
Egyetlen érvényes szavazattal is lehet valaki képviselő vagy polgármester az október 12-i települési önkormányzati vagy az ezzel egy időben tartandó nemzetiségi választáson.
szept. 27
17:16
Szanyi: a kormány lemaradt a gazdákat segítő uniós segélyről (ATV)
A magyar kormány egyszerűen lemaradt az orosz embargó miatt kárt szenvedett gazdák megsegítésére biztosított uniós forrásról, ami már el is fogyott - mondta Szanyi Tibor, az MSZP EP-képviselője szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.
szept. 27
17:30
Kényszerleszállás Ferihegyen (Alternatív Energia)
Egy hajtóművel landolt a müncheni gép.
szept. 27
17:48
Szanyi Tibor: a kormány lemaradt a gazdákat segítő uniós segélyről (Infostart)
A magyar kormány egyszerűen lemaradt az orosz embargó miatt kárt szenvedett gazdák megsegítésére biztosított uniós forrásról, ami már el is fogyott - mondta Szanyi Tibor, az MSZP EP-képviselője szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.
szept. 27
17:48
Falus harcot indítana a "lakhatási szegénység" ellen (Alternatív Energia)
Visszaállítanák a közüzemidíj-tartozást felhalmozók átmeneti támogatását is.
szept. 27
17:48
Kitört egy kis vulkán Szicíliában, egy gyerek meghalt, egy másik eltűnt (ATV)
Gáz és iszap robbant ki egy természetvédelmi területen lévő kis vulkánból Szicíliában szombaton, egy gyermek meghalt, egy másik eltűnt. Ezzel szinte egy időben kigyulladt egy olajfinomító is az olasz szigeten, ami miatt százak menekültek el a körzetből.
szept. 27
17:50
Szanyi Tibor: a kormány lemaradt a gazdákat segítő uniós segélyről (Alternatív Energia)
Az MSZP EP-képviselője szerint a mezőgazdasági tárca vezetője, "finoman szólva elaludt".

Keresés