A következő évek feladata, hogy a nagy cégek mögött fölerősödjön a magyar kis- és közepes vállalkozói szektor (kkv), ehhez pedig meg kell többszörözni a jelenleg két-háromezer, a külföldi piacokon is eladható terméket előállító vállalkozások számát - mondta Orbán Viktor a Nyíregyházi Televíziónak adott, pénteken sugárzott interjújában.
Öt év alatt bő duplájára nő a filmes állami támogatási keret. Kik és hogyan lobbizták ki ezt, kik és milyen filmekre? Adócsapdázás címmel erről ír a legfrissebb HVG.
A repülőút sokak számára izgalmas lehet, ám legalább annyian rettegnek a fedélzeten vagy a hosszú üldögélést tartják elviselhetetlennek. Az alábbiakban néhány tanáccsal és praktikus ötlettel próbálunk segíteni a repülőre szállóknak, különösen azoknak, akik hosszabb útra vállalkoznak.
Budapest — Megdöbbentő! Bajban lenne Kutasi Róbert (†48), a REAC klubigazgatója, ha 2012. március 1-jén nem az öngyilkosságot választja, nem veti magát a mélybe egy zuglói toronyház 16. emeletéről. A sportvezető ott ülhetne a vádlottak padján a klub 14 egykori játékosa és hajdani vezetőedzője, A. Zoltán (47) mellett.
Budapest - Én úszómester voltam, Vargha pedig medencét takarított – mondta Dobai János (57), aki igencsak meglepődött, amikor meglátta, mire vitte egykori, Hajós Alfréd uszodabeli kollégája. A férfi, aki egészen 1990-ig dolgozott a margitszigeti sportközpontban, azt mesélte, hogy a Dr. Vargha Metodika Tudományos Intézetet vezető Vargha Zoltán már akkor is nagy dumás volt.
Hazánk az ötödik legrosszabb helyen áll a cukorbaj és szövődményei által bekövetkezett halálesetek tekintetében és nagyon magas a betegség okozta lábamputációk száma is – derül ki a 30 európai állam diabétesz ellátórendszerének helyzetét feltérképező, Bécsben szerdán közzétett 2014. évi Európai Diabétesz Mutatóból.
Keszthely - Ötezer-négyszázhetvenöt nap – éppen ennyi időt töltött rettegésben Balogh Mária volt férjével. Mint megírtuk, az asszony volt párja, B. József (61) kedden baltával akarta agyonverni unokáját. Tamás (14) a számítógép előtt ült, amikor nagyapja hátulról rátámadt.
Budapest - Spanyol lány próbál szerencsét az X-Faktorban! Erika Albero (28) ugyan alig beszél magyarul, mégis jelentkezett az RTL Klub tehetségkutatójába.
Budapest - Rippel Feri (43) újra élvezi az életet. A világhírű artista egy csinos szőke hölgy társaságában tűnt fel egy rendezvényen, akivel le sem tagadhatták volna, hogy élvezik egymás társaságát.
A moszkvai választottbíróság zárolta a Vlagyimir Jevtusenkov orosz milliárdos cégei által megvásárolt Basnyefty kőolajtársaság részvényeit, miután az orosz főügyészség pénteken pert indított azok visszaszerzéséért.
Több kínos helyzet keletkezett a napokban a német hadseregnél (Bundeswehr), mert technikai gondok miatt nem tudták a tervezett menetrendben eljuttatni Irakba az Iszlám Állam (IÁ) iszlamista terrorszervezet elleni küzdelemhez felajánlott német támogatást. A német sajtó szerint nem egyedi esetekről, hanem súlyos technikai lemaradást jelző tünetekről van szó.
Globális prioritássá kell válnia a szorosan összekacsolódó világban az Ebolához hasonló vírusok okozta járványok elleni harcnak, ezek potenciálisan minden ország számára veszélyt jelentenek - jelentette ki pénteken Washingtonban Barack Obama amerikai elnök, a Fehér Házban több mint 40 ország részvételével megrendezett egészségbiztonsági "globális csúcson".
A főpolgármester ugyanis erősen gondolkodott azon, hogy vállaljon-e újabb ciklust. Szerinte egyébként az, hogy Demszky Gábor elrontotta utolsó négy évét, nem jelenti azt, hogy más, tehát például ő is elfogja. Egyebek mellett azért döntött az újrázás mellett, mert nem akar torzót hagyni maga után. Tarlós István arról is beszélt, hogy Orbán Viktor azon kevesek közé tartozik, aki még soha nem csapta…
A nyáron hozott devizahiteles törvény - amely alapján most folynak a bankok perei - szünetelteti a devizalapú kölcsön- és lízingszerződéssel terhelt lakások elleni végrehajtást - a parlament honlapján pénteken megjelent törvénymódosító javaslat azonban megengedné a végrehajtást, ha azt önkormányzat vagy kizárólag állami illetve önkormányzati tulajdonban lévő cég kéri.
Az erdélyi magyarok és a románok kapcsolatait feszélyező tabuk döntögetését vállalta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) választási kampányának péntek esti nyitórendezvényén Kelemen Hunor, a szövetség államelnökjelöltje.
Évközi nyugdíjba menetel esetén hogyan érvényesül a kereseti korlát? Figyelembe kell venni a nyugdíjazás előtti keresetet is? Időarányosan kell kiszámolni a kereseti korlátot? Olvasónk kérdésére Winkler Róbert, az Adózóna nyugdíjszakértője válaszolt.