Ha a forint árfolyama majdnem elérte a történelmi mélypontot, az komoly problémákat jelez - mondta Csaba László egyetemi tanár az InfoRádió Aréna című műsorában. A közgazdász arról is szót ejtett, hogy a magyar gazdaságot a 2008-as válság nagyon érzékenyen érintette, s ha ilyen ütemű marad a növekedés, 2015-re a 2006-os szintet érjük el.
Első ízben sikerült vízjégkristályokat tartalmazó felhőket azonosítani a Naprendszeren kívül amerikai és ausztrál csillagászoknak, akik felfedezésüket a The Astrophysical Journal Letters folyóiratban ismertetik.
Aggasztóan sok sót fogyasztanak az amerikai gyerekek, ezzel nő az esélye, hogy később magas lesz a vérnyomásuk és szívbetegek lesznek - figyelmeztet jelentésében az amerikai járványügyi központ (CDC).
Keveházi Gábor Kossuth- és Liszt-díjas táncművész az ExperiDance táncszínház új balettmestere a 2014/2015-ös évadtól, míg Kopeczny Kata Harangozó-díjas balettművész, a Szegedi Kortárs Balett egykori tagja a tánckar vezetőjeként fog tevékenykedni.
Több napon keresztül rendkívül csapadékos lesz az idő - hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat szerda délután az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Oroszországban egyre kevesebb a független tömegtájékoztatási eszköz, és erősödik az öncenzúra a sajtóban - jelentette ki az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet főtitkára moszkvai tájékoztatóján szerdán.
Elutasította a bíróság az Erste Bank keresetét, a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítélete szerint nem feleltek meg a tisztességesség kritériumainak a pénzintézet által rögzített általános szerződési feltételek (ászf).
A távközlés globalizálódásáról, Európa lemaradásáról és az új "versenytársakról", a Google-ről és a Facebookról beszélt mai előadásában a Telenor Csoport elnök-vezérigazgatója, Jon Fredrik Baksaas. ...
Tovább nőtt a feszültség a két legfőbb palesztin politikai szervezet, a Fatah és a Hamász között a Gázai övezetbeli közalkalmazotti bérek kifizetése körül kialakult vita miatt, s ez az erőszak kiújulásával fenyeget - figyelmeztettek szerdán európai diplomaták.
A Ferrari történelmének egy fontos időszaka hamarosan lezárul, hiszen a márkát 1991 óta vezető Luca di Montezemolo a következő hónaptól lemondott elnöki posztjáról, melyet a Fiat vezérigazgatója, Sergio Marchionne vesz majd át tőle.
A nyáron arról lehetett olvasni, hogy a Manchester United menedzsere, Louis van Gaal kiadhatja Marouane Fellaini útját, ám a belga válogatott középpályás végül maradt az Old Traffordon.
A tibeti vallási vezető egy vasárnapi német interjújában beszélt arról, hogy talán ő lesz az utolsó a pozíciójában, mivel a tibeti buddhizmusnak nem egy embertől kell függenie.
Szinte alig vagyunk túl szeptember első harmadán, de már másodszor havazott Észak-Amerikában. A szeptember elejei havazás még csak a hegyeket fehérítette ki, azonban a mostani havazás már az alacsonyabban fekvő területeken is megmaradt. Most még "csak" 10-20 centiméteres adag érkezett.
Az EKB irányadó kamatának csökkentése és "pénzpumpálása" a gazdaságba támogatja a magyar jegybanki alapkamat hosszabb távú tartását - nyilatkozta Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának külső tagja az MTI-nek szerdán.
Újabb információk szivárogtak ki a nemzeti italboltokról – újabb bankok veszítettek ma devizahiteles pert, az egyik esetben egészen érdekes az indoklás – tovább csökkent a nagybevásárlás ára
Rákospalota – A Ferencváros futballcsapata ugyan 6-1-re simán legyőzte a Magyar Kupa második fordulójában a megyei első osztályban szereplő Vecsés gárdáját, mégsem volt felhőtlen az ünneplés a zöld-fehéreknél.
Első alkalommal nyitja meg kapuit operaelőadások előtt a pompeji régészeti ásatások területén levő ókori Teatro Grande: Giacomo Puccini és Georges Bizet operáját adják elő szeptember közepén az az első pompeji fesztivál keretében.
A Budapest III. kerületben élő kisnyugdíjasoknak és rászoruló családoknak kedvezményes vásárlásra jogosító kenyérbérletet bocsát ki október elsejétől a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.
A skótok 53 százaléka az Egyesült Királyságtól való elszakadás ellen készül szavazni a jövő heti függetlenségi referendumon - derült ki egy szerdán este nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásból.
Cupertino — Készíthetik a türelmüket a sorban álláshoz, a pénzüket pedig a vásárláshoz az iPhone rajongói: az okostelefon-sorozatnak egyszerre két új tagját, és a hozzájuk tartozó okosórát is bemutatták Amerikában.
"Az elmúlt pár hétben eggyel tovább bővült törzsvendégeink köre, és egyben a legrövidebb idő alatt a legtöbb látogatás címet is az új tag kapja" – írta Facebook-oldalán az Auguszt cukrászda, ahol a jelek szerint bögrével ajándékozzák meg a törzsvendégeket.
A magyar gazdaságban számos ígéretes jel van, ugyanakkor a befektetői bizalmon továbbra is javítani kell – mondta Chris Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója, a Joint Venture Szövetség (JVSZ) elnöke szerdán egy konferencián, míg Csaba László közgazdász szerint a nem annyira dinamikusan bővülő nemzetközi környezetben a tudásgazdaság elterjedése jelenthet kiutat.
Összesen tizenegy, devizahiteles szerződések egyoldalú módosításának tisztességességével kapcsolatos pénzintézet keresetét tárgyalta a Fővárosi Törvényszék szerdán, közülük nyolcat elutasítottak, három ügy tárgyalását elhalasztották.
A Developmental Science számában publikált tanulmány rámutat, hogy azoknál a gyermekeknél hamarabb kialakul a helyes számfogalom, akiket szüleik már kora gyermekkorban rendszeresen, és megfelelő módon vezetnek be a számok világába.
Szerdán elfogadta a kormány a bankok elszámoltatásáról szóló törvényjavaslatot, még a héten kiderülnek a részletek is - derül ki Kurucz Éva kormányszóvivő szavaiból. Közben elkezdődött a Fidesz...
Az Amnesty International Magyarország arra szólította fel a kormányt, hogy tartsa tiszteletben az egyesülés és a szólásszabadság jogát, a hatóságok pedig ne zaklassák a civil szervezeteket razziákkal.
Az Opel illetékesei már jó ideje nem titkolják, hogy egy kedvező árú, belépő kategóriájú városi kisautó piacra dobását tervezik. A típus premierje pedig rövidesen eljön, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a mai napon a Vauxhall (Angliában ezen a néven fut az Opel) egy gyári fotót adott ki a friss jövevényről, amelyen szépen kivehető a kisautó oldalvonala.
A hazájába, Bröndbybe hazatérő ex-liverpooli védő, Daniel Agger igen nemes gesztust tett: a dán hajléktalan-válogatottjának adományozott pénzt, hogy ki tudjanak utazni a chilei vb-re.
Borúsan látják a világgazdaság helyzetét az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciájának (UNCTAD) közgazdászai, szerintük még mindig nem sikerült rátalálni a hosszú távú növekedéshez vezető útra.
Az EKB múlt heti kamatdöntése után nem kamatcsökkentésről, csak kamattartásról beszélnek az MNB háza táján a legújabb jelentés szerint. A csökkentés emlegetése lökte 317 fölé a forintárfolyamot kedden.