2014. október 4. szombat

okt. 4
0:00
Kezdik bontani a diósgyőri stadiont (Blikk)
okt. 4
0:18
Ebola - Washington csaknem 4 ezer katonát küld Nyugat-Afrikába (Infostart)
Az Egyesült Államok a korábban bejelentett 3 ezer helyett csaknem 4 ezer katonát küld Nyugat-Afrikába az Ebola-járvány megfékezésére - közölte pénteken a Pentagon.
okt. 4
0:18
Folytatódnak a szűrővizsgálatok Jász-Nagykun-Szolnok megye kistelepülésein (WebBeteg)
November elejétől a jövő év tavaszáig döntően a hétvégeken folytatják a Jász-Nagykun-Szolnok megyei kistelepüléseken élők egészségügyi szűrését.
okt. 4
0:27
A ma létező állások fele válhat feleslegessé az elkövetkező 20 évben (ProfitLine)
Tízből hét mai óvodás olyan munkát végez majd felnőtt korában, amely ma még nem létezik - hangzott el csütörtökön a Profession.hu Országos HR konferenciáján. A nem csupán technológiai iparágakat érintő automatizálás, a demográfiai és életmódbeli változások, az átalakuló fogyasztói igények mind a munkaerőpiac és a vállalatok gyökeres szervezeti átalakulásának irányába mutatnak.
okt. 4
1:12
Egy brit taxisofőr az Iszlám Állam negyedik áldozata (Blikk)
Damaszkusz - Negyedik túszának kivégzését jelentette be az Iszlám Állam (IÁ).
okt. 4
1:30
Brad Pittnek első a család (Blikk)
okt. 4
1:33
Nehezíti az őszi betakarítást a sok csapadék Vas megyében (ProfitLine)
A Vas megyében lehullott nagymennyiségű csapadék megnehezíti a napraforgó aratását és vélhetően hátráltatni fogja a kukorica betakarítását is - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Vas Megyei Igazgatósága pénteken az MTI-vel.
okt. 4
2:07
A kormány átcsoportosította a tavalyi költségvetési maradványt (ProfitLine)
A múlt év első felében keletkezett költségvetési maradvány nagyságáról, és azok átcsoportosításáról hozott határozatot a kormány - a jogszabály a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
okt. 4
2:42
Visszatérne a pályára az agydaganatos focista (Blikk)
Kaposvár — Naponta jár kezelésekre, de folyamatosan gyógyul Horváth Tamás (24).
okt. 4
3:12
Kiegészültek a külföldiek ingatlanszerzésének szabályai (ProfitLine)
A kormány a legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent rendeletében meghatározta, hogy külföldiek magyarországi ingatlanvásárlásakor milyen esetben jár a közérdek sérelmével a tranzakció. A hatályos jogszabályok értelmében ugyanis csak azok a külföldiek szerezhetnek Magyarországon nem mezőgazdasági ingatlant, akiknek a vásárlása sem közérdeket, sem pedig önkormányzati érdeket nem sért.
okt. 4
3:18
12 évesen milliárdos üzlete van (Blikk)
okt. 4
3:36
Rászáll a NAV a kirabolt kínaiakra (Blikk)
Budapest - Nincs elég baja a megkötözött és kirabolt kínai kereskedőknek, még az adóhatóság figyelmét is felkeltették. A tőlük elvett 465 millió forintnyi euró egy kissé soknak tűnik ugyanis a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai számára ahhoz képest, amit egy ruhakereskedő keres.
okt. 4
3:40
Felgyógyult a repülővel elütött lány (Blikk)
Kecskemét―Pusztaszer ― Egy karcolás sem látszik már annak a lánynak az arcán, akit a tapasztalt vadászpilóta, T. János (55) sodort el motoros vitorlázó repülőjével még júliusban.
okt. 4
3:54
Kislányokat fotózott a gólyatábori erőszakoló (Blikk)
Budapest ― Gyermekszépségversenyen is fotózott a nemi erőszakkal gyanúsított K. S. Szilárd (38).
okt. 4
3:58
Dolgozniuk kell a börtönben az ároktői gyilkosoknak (Blikk)
Ároktő—Szeged — Két vádlott élete végéig rácsok mögött marad a hattagú ároktői rablógyilkosbandából, amelynek tagjai öregeket vertek agyon kegyetlenül, hogy kevéske pénzüket megszerezzék.
okt. 4
4:12
Afrikában száguld a magyar bajnok (Blikk)
okt. 4
4:18
Lehet újra 3 pilléres a nyugdíjrendszer? (ProfitLine)
Nem is olyan régen, még egy klasszikus 3 pilléres nyugdíjrendszer modelljét tanulmányoztam, és abban is éltünk, amelynek kezdete 1998-ra datálható. Aztán ez a rendszer egy bő 10 éves pályafutás után megszűnt, és jelenleg arra várunk, hogy az állam mekkora nyugdíjat fog nekünk adni, és ehhez mérten igyekszünk saját nyugdíj megtakarítást indítani. Vajon milyen lesz az új nyugdíjrendszer? Mikorra…
okt. 4
4:30
Havi 6 millióért csábította vissza Győzit a TV2 (Blikk)
Budapest — Havi hatmilliós gázsival csábította vissza Gáspár Győzőt (40) a TV2! Azok után, hogy két hónappal ezelőtt hatalmas botrányok közepette a csatorna azonnal hatállyal kirúgta a showmant az Édes Életből, most csúcsgázsiért veszi vissza.
okt. 4
4:34
Részegen állt a mentorok elé (Blikk)
Budapest — Pádár Alexandra (24) részegen lépett a mentorok elé! Nehezen tudta koordinálni mozdulatait és kordában tartani érzelmeit a fiatal lány, aki nagy izgalmában döntött le némi felest.
okt. 4
4:38
Sztárvendégek Patakyék esküvőjén (Blikk)
Sarlóspuszta — A szigorú biztonsági intézkedések és titkolózás ellenére sikerült belepillantania a Blikknek Pataky Attila (63) és szerelme, Orsolya (35) csütörtök esti menyegzőjének vendéglistájába és részleteket megtudni a nagy eseményről.
okt. 4
4:42
Mégis voltak Cininek milliós ékszerei? (Blikk)
Tárnok - Milyen ékszerei voltak Zalatnay Cininek (66)?  Mint ismert, az énekesnő kálváriáját – kirabolták az otthonát – a Bors írta meg, s a lap szerint (ezt a rendőrség becslése is megállapította) közel négymillió forint értékű ékszer tűnt el tárnoki házából.
okt. 4
5:06
Gyűjtöttek a zsaruk (Blikk)
okt. 4
5:06
Kunhalmi: ha Bokros győz, van remény a változásra (Alternatív Energia)
Az országos vezetés világossá tette, hogy az önkormányzati választás helyi ügy, helyben kell döntéseket hozni, ahogy az alapszabályunk is előírja.
okt. 4
5:24
Metróplakát, kampányblöff, egy hét az urnákig (Alternatív Energia)
Továbbra sem világos, ki léptette vissza Falus Ferencet – Juhász levelez, Rogán a feleségét védi.
okt. 4
5:26
A kormány nem tárgyal (Alternatív Energia)
Paczolay Péter: alaptörvényellenes, politikai eljárás az egyházak parlamenti elismerése.
okt. 4
5:28
Fajvédők Budapesten: kapj el, ha tudsz! (Alternatív Energia)
Akár az eredeti helyszínen is megjelenhetnek a fajvédők - az antifasiszták tüntetnek.
okt. 4
5:30
Perel az Ökotárs (Alternatív Energia)
Jeszenszky Géza hazatér Oslóból, de nem azért...
okt. 4
5:32
Nincs pénz a KSH szegénységi jelentésére (Alternatív Energia)
A válság kitörésekor még „csak” 2,8 millióan éltek szegénységben, ez a szám az Eurostat szerint ma 3,3 millió.
okt. 4
5:34
Kavarog a Schmidt-vita (Alternatív Energia)
Schmidt Mária a Hír Tv csütörtök esti műsorában megpendítette, hogy lemond.
okt. 4
5:36
7-en a 7-ről (Alternatív Energia)
Ön mennyivel szállna be Szijjártó házába?
okt. 4
5:38
Több gólyatáborban is lehetett erőszak (Alternatív Energia)
Van, ahol a gólyatábort minőségbiztosítási rendszerrel megtámogatva a képzés részévé tették.
okt. 4
5:42
Lesz minimálbér-emelés, de nem sok (Alternatív Energia)
A szakszervezetek a ciklus végére a létminimum szintjén akarják látni a legkisebb bért.
okt. 4
5:44
Készülnek a szeszkoncesszióra (Alternatív Energia)
Egyre kevesebb élelmiszert veszünk, de többet költünk ruhára, műszaki cikkekre a KSH szerint is.
okt. 4
5:46
Áder visszaszólt Rogánnak devizahiteles ügyben (Alternatív Energia)
Korábban a Magyar Bankszövetség arra kérte Áder Jánost ne írja alá az elszámolási törvényt.
okt. 4
5:48
Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára (Alternatív Energia)
okt. 4
5:50
Második forduló lehet Brazíliában (Alternatív Energia)
Amazonasi környezetvédő Dilma Rousseff elnök fő vetélytársa - Silva piacbarát gazdaságpolitikát ígért.
okt. 4
5:52
Peking unortodox demokráciát ajánl (Alternatív Energia)
Tárgyal, de nem enged a hongkongi vezetés - Kudarcra ítélt esernyős forradalom.
okt. 4
5:54
Állandósulni látszik a bolgár politikai válság (Alternatív Energia)
Szófia: visszatérhet a hatalomba a GERB.
okt. 4
6:00
Száz ember karanténban Dallasban (Kripto Akadémia)
Óránként öt új Ebola-fertőzött Sierra Leonében.
okt. 4
6:02
Kölcsönös vádaskodás (Kripto Akadémia)
Ki lövi Donyeck lakónegyedét?
okt. 4
6:04
Orbán és Basescu újra egymásra talált (Kripto Akadémia)
Victor Ponta elnökként nem ült volna le "elvtársi vacsorára" Orbán Viktorral.
okt. 4
6:06
Hollandia a díszvendég az idei Design Héten (Kripto Akadémia)
A tárlat egyik legfontosabb projektje Juhász Márton GyroSet nevű rendszerének a bemutatása.
okt. 4
6:08
Az MKKE kötött könyvárakat javasol (Kripto Akadémia)
Nem profitábilis könyvekhez kérnek támogatást, hanem a magyar könyvkultúra továbbéltetéséhez.
okt. 4
6:10
Pőrén egymás előtt (Kripto Akadémia)
A Capa Központban Bőrödön viseled címmel nyílt tükörbe nézésre késztető fotókiállítás.
okt. 4
6:12
Ő még csak most 17 (Kripto Akadémia)
Verstappen remekül debütált Japánban, ahol tájfun miatt előrébb hozhatják a futamot.
okt. 4
6:14
Ez nem lesz sétagalopp (Kripto Akadémia)
A négyes döntőbe pályázó ellenfelekkel találkozik a BL-ben a Veszprém és a Szeged.
okt. 4
6:16
Az úszásban nem ismer tréfát (Kripto Akadémia)
Beszélgetés a mindig jó kedélyű Jakabos Zsuzsannával, aki még egy jó filmről is lemond a siker érdekében.
okt. 4
6:18
Először nyílt Vasarely-kiállítás Moszkvában (Infostart)
Először nyílt Vasarely-kiállítás az orosz fővárosban. A Csepei-magángyűjtemény darabjai péntektől három hétig láthatók a Vinzavod nevű moszkvai modern művészeti központban.
okt. 4
6:18
Engedély nélkül gyógyítottak (Blikk)
okt. 4
6:30
Növekedésnek indult a pedagógusok fizetése (ProfitLine)
Az előző tanévben 16 európai országban, köztük Magyarországon növekedett a pedagógusok bére, ám annak vásárlóereje a 33 vizsgált európai ország mintegy a felében továbbra sem érte el a gazdasági válság hatásainak jelentkezése előtti, 2009-es színvonalat - állapította meg pénteken közzétett éves jelentésében az Európai Bizottság.

Keresés