Levették a lélegeztetőgépről Kozsót, aki továbbra is az életéért küzd egy vidéki kórház intenzív osztályán. Családtagjai az ágya mellett szorítanak neki.
Dunaföldvár — Két hete hiába próbálják szerettüket méltósággal eltemettetni egy dunaföldvári család tagjai. Erzsi néni (†78) a közelmúltban hunyt el hosszú betegség után. Bár a sírhelyét már negyed évszázadra előre megváltották, a temetés útjába mégis nem várt akadályok kerültek.
Senkinek nem kívánja azokat a sorscsapásokat, amiken keresztülment a Rising Star versenyzője. Tarsoly Arnold édesapja gyilkosság miatt ül börtönben, ő pedig a zenével próbál enyhíteni a fájdalmán.
Mátrafüred — Nem várt fordulat vetett véget a tanításnak még kedden a mátrafüredi Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskolában, miután rendőrök árasztották el az épületet – tudta meg a Blikk.
Orbán Gáspár személyesen lép fel a botrányos egyetemi gólyatáborok ügyében. A miniszterelnök fia a Joghallgatók Önképző Szervezetének (JÖSZ) vezetőjeként egységbe szervezte a hallgatói szervezeteket. Az ügyben még mindig tart a nyomozás.
Budapest — Hatalmas vihart kavart az amerikai külügyminisztérium október eleji döntése, amely szerint korrupcióban való részvételük miatt a jövőben megtagadják az országba való beutazás lehetőségét hat kormányközeli személytől.
Soha nem látott népszerűségnek örvendenek a tévés szappanoperák. Ha egy szeretett szereplő eltűnik a sorozatból, kitör a rajongók lázadása. Bobby visszatért a Dallasba, Hürrem is marad a Szulejmánban, pedig a színésznő kilépett a szerepből.
Budapest — Még csak 3 hónapos a kis Vencel, de Ördög Nóra (33) már ragyogva vezeti a TV2 Rising Star című tehetségkutató szuperprodukcióját, amelyet ma este láthatnak először a nézők.
Pénzünk sokszorosával kereskedhetünk, rövid távon, a piac hullámzásait kihasználva, legyen akár emelkedés (long), vagy éppen tőzsdei zuhanás (short). Szeretne akár néhány óra alatt 5-10%-ot keresni? Itt a megoldás!
Budapest — Szentmisén imádkoznak vasárnap délután Kozsóért (49) a rajongók, barátok, kollégák és a család a belvárosi Szent Mihály Templomban. Az énekes egyik munkatársa szombaton a Borsban nem árulta el, hogy egészen pontosan hol és hogy van Kozsó, csak annyit kért a rajongóktól, hogy imádkozzanak érte, hogy mielőbb meggyógyulhasson.
A nemzetközi tiltakozások ellenére felakasztották Iránban szombat reggel Rejháneh Dzsabbárit, azt a 26 éves nőt, aki 2007-ben leszúrt egy őt bántalmazó és megerőszakolni akaró férfit.
Egyre indulatosabb szóváltássá fajul a brit kormány és az Európai Unió közötti vita a Brüsszel által követelt 2,13 milliárd eurós pótlólagos brit befizetés ügyében.
Törökországban álarcos fegyveresek megöltek szombaton három szolgálaton kívüli katonát az ország többségében kurdok lakta délkeleti részén - közölte a hadsereg, a kormány által terrorista szervezetként nyilvántartott Kurdisztáni Munkáspártot (PKK) téve felelőssé a támadásért.
A hideg beköszöntével egyre gyakrabban náthásodunk be és az influenzát sem könnyű ilyenkor elkerülni. Ám miközben a legújabb kutatások is azt bizonyítják, hogy a rendszeres mozgással megelőzhetőek az ilyen jellegű betegségek is, a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az intenzív testmozgás akár még árthat is a betegeknek. Dr. Bányai Tamás, az Élj Tovább 5 Évvel! mozgalom sportorvosa az…
Januártól termékdíjat kell fizetni egy sor tisztálkodó és kozmetikai szer, a művirágok és az irodai papír után is. Az adótörvény tervezete megemeli a Cafeteria és a béren kívüli juttatások adóját is. Az MSZP szerint az intézkedésnek beláthatatlan következményei lesznek a gazdaságra. A családok kasszájából pedig több ezer forintot vesznek ki az adóemelések. További információk a videóban.
A központi választási bizottság előre jelezte, hogy az Oroszország által törvénytelenül elcsatolt Krím félszigeten, illetve a harcok dúlva a kelet-ukrajnai Luhanszk és Donyeck megye legalább 15 körzetében nem lehet megtartani a választásokat.
Nem veszítettük el a fejünket a Barcelona gólja után, tartottuk a tervet - értékelt a megnyert El Clásico után Carlo Ancelotti. A Real Madrid olasz vezetőedzője elégedetten nyilatkozott a Barcelona elleni mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.
Ugyanabban az épületben, ugyanaz a vállalkozás két boltot üzemeltet. Hogyan kell tárolni a pénztárgépnaplót, és milyen szabályokat kell betartani a szigorú számadású nyomtatványok nyilvántartásával kapcsolatban? – kérdezte olvasónk. Szolnoki Béla, adószakértő, könyvvizsgáló szakértőnk válaszolt.
Összecsapások voltak a libanoni hadsereg és az iszlamisták között Tripoli óvárosában szombaton, a heves harcokban a hadsereg tájékoztatása szerint hat katona meghalt.
Átlépte a tízezres határt a hivatalosan nyilvántartott ebola-fertőzöttek száma az Egészségügyi Világszervezet legfrissebb adatai szerint. A WHO azonban arra figyelmeztet, hogy a valós szám ennél jóval magasabb lehet. Eddig mintegy ötezer ember vesztette életét minden idők legsúlyosabb ebola-járványában. További információk a videóban.
A Formatex 15 százalékos növekedést tervez az idén a babaházak eladásából, miután 2013-ban Magyarországon 200 millió forintos forgalmat generáltak a gyűjthető kisállat figurákból álló babaházas játékok - közölte a játékkereskedő és importőr társaság az MTI-vel.
Vasárnap előrehozott parlamenti választásokat tartanak Ukrajnában, de a voksolást nem tudják megrendezni az ország egészében. A központi választási bizottság előre jelezte, hogy az Oroszország által törvénytelenül elcsatolt Krím félszigeten, illetve a harcok dúlva a kelet-ukrajnai Luhanszk és Donyeck megye legalább 15 körzetében nem lehet megtartani a választásokat.
A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla 15 esetben helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét, az Erste Bank perében pedig részben helybenhagyta azt, míg a többi esetben október végére-november elejére halasztotta a döntéshozatalt.
Az utazástervezéshez internetes keresési szolgáltatásokat nyújtó nagy-britanniai Skyscanner felvásárolja a mobileszközökre gyártott applikációk fejlesztésével foglalkozó magyar Distinction vállalatot - szerepelt a nagy-britanniai BBC oldalán megjelent hírben.
Cristiano Ronaldo, a Real Madrid portugál csillaga az FC Barcelona elleni El Clásicón belerúgott Dani Alvesbe hátulról, amit természetesen nem vett jó néven a brazil.
Lövések zaja verte fel szombatra virradó éjjel a pesti belvárost. Egy ismert Belgrád rakparti szórakozóhelyen ugyanis lövöldözés támadt, miután két társaság összeverekedett. Úgy tudjuk, a berendezést is szétverték.
Átalakulóban lévő férfi kézilabda-válogatottunk kulcsembere lehet a jobbátlövő Nagy Kornél, aki szerint egy pillanatra sem vehetik félvállról a portugálokat és az ukránokat.
Színes falak, babzsákokon üldögélő munkavállalók: ez lenne az irodapiac jövője? Azért a Google irodáihoz hasonló megoldások vélhetően nem terjednek el tömegével, bár a hagyományos, cellaszerű...
A hivatalban lévő államfő győzelmét jósolják a brazíliai elnökválasztás vasárnapi második fordulójának előestéjén közzétett utolsó közvélemény-kutatások, amelyek 4-6 százalékos előnyt mértek Dilma Rousseffnek szocialista párti (PSB) kihívójával szemben.
Vasárnap helyi idő szerint reggel nyolckor (közép-európai idő szerint hét órakor) kinyitottak a szavazóhelyiségek Ukrajnában, és megkezdődött az előre hozott parlamenti választás.
Mindig hajnalban kel, hogy sporttal indíthassa a napját. Boldog házasságban él férjével, akivel az életét igen, a hálószobáját viszont nem osztja meg. Imádja a színészetet, de nem akar visszatérni a világot jelentő deszkákra, inkább a jövő színésznemzedékének nevelésén dolgozik. Az őt és iskoláját kritizálók véleményét pedig elengedi a füle mellett.