Szükségállapotot rendelt el péntek éjjel Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi államfő az Észak-Sínai kormányzóság egyes részein az aznap elkövetett két merénylet miatt, amelyben a legfrissebb hírek szerint 33 katona vesztette életét és sok megsebesült. Az elnök később külföldi erőket vádolt azzal, hogy ők állnak a merénylet mögött.
Az Egyesült Királyság nagyon komoly üzleti lehetőséget lát a kelet-közép-európai régió energiaszektorában, amit alátámasztandó október 22-én és 23-án nagyszabású energiakonferenciát tartottak a közös...
Százezrek vonultak az utcára szombaton Rómában a legnagyobb olasz szakszervezet felhívására, hogy tiltakozzanak a kormány munkaerő-piaci reformja ellen, a szervezők szerint a résztvevők száma elérte az egymilliót is.
Az elnökválasztás második fordulójában a regnáló Dilma Rousseff számít esélyesnek, a felmérések szerint 4-6 százalékponttal vezet szocialista párti kihívója, Aécio Neves előtt. De akár még meglepetés is lehet, az utolsó felmérések szerint ugyanis csökkent Rousseff előnye, a választók tíz százaléka … Folytatás
Forgalomkorlátozásra kell számítani hétfőtől a 11-es főút Budapest közigazgatási határa és a Megyeri híd felüljárója közötti mintegy 440 méteres szakaszán - tájékoztatta az MTI-t vasárnap a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs vezetője.
Életfogytiglani börtönre ítélt egy argentin bíróság pénteken 15 nyugállományú katonát, rendőrt és civil tisztségviselőt a katonai diktatúra (1976-1983) idején egy titkos fogolytáborban elkövetett súlyos bűncselekményekért - közölték igazságügyi források
Szépen, csendben, mindenféle felhajtás nélkül döntötték meg Felix Baumgartner 2012-ben felállított rekordját. A Google egyik vezérigazgató-helyettese több mint 41 kilométeres magasságból hajtott végre ejtőernyős ugrást. Két éve az osztrák bázisugró csak 39 kilométerig jutott. További információk a videóban.
Eddig mintegy 12 millió járművet hívtak vissza világszerte a japán Takata autóalkatrész-gyártó vállalat hibás légzsákjai miatt, de az üggyel foglalkozó néhány biztonsági szakértő szerint az Egyesült Államokban akár 25 millió jármű lehet érintett
A folyamatos nemzetközi nyomás eredményeként megszüntetik a "Double Irish"-ként elhíresült adótervezési lehetőséget, amelynek segítségével főleg amerikai gyógyszeripari és technológiai vállalatok spóroltak meg több milliárd dollárnyi adót - hívja fel a figyelmet a Ryan amerikai adótanácsadó cég.
Az éhezők sorsa sehol sem olyan reménytelen, sehol sem olyan borzalmas, mint nálunk. Ebben az országban üres frázis a jog és a törvény előtti egyenlőség. Népszava 1924. október 26.
Eddig mintegy 12 millió járművet hívtak vissza világszerte a japán Takata autóalkatrész-gyártó vállalat hibás légzsákjai miatt, de az üggyel foglalkozó néhány biztonsági szakértő szerint az Egyesült Államokban akár 25 millió jármű lehet érintett.
Az FC Barcelona vezetőedzője, Luis Enrique elismerte, hogy a szombati, 3-1-es vereséggel végződő El Clásicón a Real Madrid jobb teljesítményt nyújtott.
A Citroën Cactus fura szerzet, mármint ami a küllemét illeti, de menetpróbánkból már kiderült, hogy szerethető és korrekt jószág. Ráadásul a franciák jól döntöttek a meghökkentő modell sorozatgyártásával, hiszen az előzetes várakozásokat felülmúlja az értékesítés, minek eredményeképp szaporázni kell a crossover gyártását.
Kiállítást és konferenciát rendeznek a legendás színésznő, Tolnay Klári születésének 100. évfordulója alkalmából október végén a Vígszínházban a centenáriumi ünnepségsorozat részeként.
Az általános gyermek- és ifjúsági balesetbiztosítás egész évben, így az őszi szünetben is érvényes - tájékoztatott a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) Kommunikációs Főosztálya vasárnap.
A jegybank elszámolási képlete híján és az eltérő lízingszerződések miatt nehéz pontos összegeket kalkulálni, mennyi járhat vissza az autóhiteleseknek, a Magyar Lízingszövetség szerint egyelőre azt...
A jegybank elszámolási képlete híján és az eltérő lízingszerződések miatt nehéz pontos összegeket kalkulálni, mennyi járhat vissza az autóhiteleseknek, a Magyar Lízingszövetség szerint egyelőre azt lehet mondani, hogy reálisan a kihelyezett összeg 10-20 százalékát kaphatja vissza egy-egy lízingadós.
Különleges kilátótorony építését kezdte meg a Pilisi Parkerdő Zrt. a piliscsabai Nagy-Kopasz nevű csúcson - tudta meg az InfoRádió az erdőgazdaság szóvivőjétől.
Ma a szerkesztőségünk előtt zajló felújítási munkálatok – értsd: egy ember sínt hegeszt – miatt nem jár a 4-6-os a Blaha és a Széll Kálmán tér között. A villamost buszokkal pótolják. Egy ilyen busz karambolozott a Frankel Leó utcánál egy … Folytatás
A folyamatos nemzetközi nyomás eredményeként megszüntetik a "Double Irish"-ként elhíresült adótervezési lehetőséget, amelynek segítségével főleg amerikai gyógyszeripari és technológiai vállalatok spóroltak meg több milliárd dollárnyi adót - hívja fel a figyelmet a Ryan amerikai adótanácsadó cég.
A PINKKK-Pécs és a Uniqa-Euroleasing Sopron is magabiztos győzelmet aratott a női kosárlabda NB I szombati játéknapján, előbbi a Ceglédet, utóbbi a ZTE-t verte.