2015. január 27. kedd

jan. 27
11:00
Ilan Mor: az antiszemitizmus elleni harc nemcsak zsidó ügy (ATV)
Azoknak, akik tiszteletben tartják az alapvető erkölcsi értékeket és az emberi szabadságot, össze kell fogniuk, hogy legyőzzék az antiszemitizmust - fogalmazott Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából írt üzenetében.
jan. 27
11:06
Még egy hetünk van dönteni az adóbevallásról (Alternatív Energia)
Legkésőbb február 2-ig lehet kérni a munkáltatótól az adómegállapítást.
jan. 27
11:18
Színjátszással vádolja Szijjártóékat Magyar (ATV)
Az, hogy a külügyminisztérium feláll, és mellét döngetve jelzi, hogy mindent megtett az amerikai kitiltási ügyben szép dolog, de ez az egész egy színdarab – ezt Magyar György mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
jan. 27
11:20
Erősödő antiszemitizmusra figyelmeztetett Steven Spielberg (ATV)
A ma is jelenlévő, sőt erősödőben lévő antiszemitizmusra figyelmeztetett Steven Spielberg amerikai rendező hétfő este Krakkóban, az auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábor felszabadulásának 70. évfordulóján tartandó keddi megemlékezések előestéjén.
jan. 27
11:24
"Liftszabály": durván emelkedhet a közös költség (Alternatív Energia)
Több ezer társasházi felvonót kellene teljesen felújítani vagy újra cserélni öt éven belül.
jan. 27
11:26
Hende új hivatalt jelentett be (Alternatív Energia)
jan. 27
11:42
Őrizetben a polgármester - Köze van az ingatlanügyhöz? (Alternatív Energia)
Mezei Jánost hivatali visszaéléssel gyanúsítják.
jan. 27
11:44
"Diéta az űrben" - A fekete lyukaknak sem jó a koplalás (Alternatív Energia)
A "diéta" következtében kevesebb energiát biztosított a kvazár részére, amelynek elhalványult a fénye.
jan. 27
11:54
Ismét lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor Programra (Infostart)
Folytatódik a diaszpóra magyarságának megerősítését célzó Kőrösi Csoma Sándor Program, amelyre február 27-éig várják a jelentkezéseket - jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden a fővárosban.
jan. 27
11:54
Kormánykritikus elemzést írt Bencsik (ATV)
Kritikusan ír a Fidesz kormányzásáról Bencsik János fideszes politikus, volt energetikai államtitkár. A parlamenti képviselő a honlapján jelentetett meg egy 22 pontos elemzést.
jan. 27
11:56
Újabb szankciók jöhetnek Oroszország ellen (ATV)
A kelet-ukrajnai Mariupol elleni, múlt hét végi rakétatámadás miatt újabb szankciók bevezetését helyezték kilátásba Oroszországgal szemben kedd délelőtt kiadott közös közleményükben az Európai Unió tagországainak állam-, illetve kormányfői.
jan. 27
12:00
Elege van a "bogyókból"? Itt a fogamzásgátló tapasz! (Alternatív Energia)
A készítményt már árulják az Európai Unióban és más európai országokban is.
jan. 27
12:02
21 éves madame futtatta a lányokat - Videó (Alternatív Energia)
jan. 27
12:04
Több ezer doboz cigit fogott a NAV (Alternatív Energia)
Ötmillió forint értékű adójegy nélküli cigarettát és vágott dohányt foglaltak le Nyíregyházán.
jan. 27
12:12
Falusi családi vállalkozásoknak segítene a CÖF (ATV)
Falusi családi vállalkozások megvalósítását segítő programot indít útjára a Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA).
jan. 27
12:30
Magyarázatot vár Karácsonytól a DK (ATV)
A Demokratikus Koalíció szerint Karácsony Gergely, Zugló PM-s polgármestere magyarázattal tartozik, miután egy fideszes politikust javasolt alpolgármesternek ahelyett, hogy a választás előtt kötött megállapodás alapján a DK-nak ajánlott volna fel egy alpolgármesteri posztot. Erről a párt szóvivője beszélt keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.
jan. 27
12:32
Felfüggesztettet kapott a szekszárdi roma önkormányzat elnöke (ATV)
Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla kedden jogerősen Sárközi János József, a Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnökének büntetését, akit korábban felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtottak, mert pénzért akart lakáshoz juttatni két rászorulót.
jan. 27
12:34
Letöltendőt kapott az RMDSZ volt minisztere (ATV)
Négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a román legfelsőbb bíróság jogerősen Nagy Zsoltot, a Tariceanu-kormány volt távközlési miniszterét, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt politikusát kedden a 2005-2006-os stratégiai privatizációk ügyében.
jan. 27
12:36
Bűnszövetkezetet számolt fel a rendőrség (Alternatív Energia)
jan. 27
12:38
Nem jár a 3-as metró egy szakaszon a hétvégén (Alternatív Energia)
Folytatódik a sínek cseréje Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között.
jan. 27
12:48
Túszdráma egy líbiai luxushotelben (ATV)
Fegyveresek támadták meg Tripoli egyik külföldiek körében is kedvelt luxusszállodáját. A líbiai biztonsági erők közlése szerint a támadók meggyilkoltak öt külföldi állampolgárt.
jan. 27
13:12
Terrorellenes akció: öt embert őrizetbe vettek (Alternatív Energia)
Dzsihadista hálózat felszámolását kezdték meg kommandósok Dél-Franciaországban.
jan. 27
13:24
Jóváhagyták a szocialista párt választási programját - 25 éve történt (Infostart)
1990. január 27. szombat: A szlovák kormány elnöksége szerint minél előbb tárgyalásokat kell kezdeni Magyarországgal a bős-nagymarosi vízlépcsőről szóló 1977-es kormánymegállapodás módosításáról. Több száz nyugdíjas részvételével tüntetést tartott Győr belvárosában a nyugdíjasok helyi egyesülete.
jan. 27
13:24
Szijjártó: működik a magyar modell (ATV)
Az elmúlt évek eredményei azt bizonyítják, hogy a magyar modell igenis működik - jelentette ki Szijjártó Péter kedden Zalaegerszegen a német Edelmann nyomdaipari cégcsoport 4,5 milliárd forintos zöldmezős beruházásának alapkőletétele alkalmából.
jan. 27
13:26
Lemondott a román titkosszolgálat vezetője (ATV)
Távozik tisztségéből George Maior, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatója, akinek lemondását Klaus Iohannis államfő elfogadta - közölte kedden a román elnöki hivatal.
jan. 27
13:30
A holokauszt áldozataira emlékezik a világ (Alternatív Energia)
Az auschwitzi évforduló alkalmából számos politikus emelt szót világszerte az antiszemitizmus ellen.
jan. 27
13:42
Zombor: nem lesz egészségügyi létszámcsökkentés (Infostart)
Nem kell elküldeni az egészségügyből 8-10 ezer embert az átalakítások miatt- reagált sajtóhírekre az egészségügyi államtitkár. Zombor Gábor az InfoRádiónak azt mondta: pusztán riogatásról van szó.
jan. 27
13:48
Karácsony: nem volt lehetőség DK-s alpolgármester megválasztására (Alternatív Energia)
A polgármester azt üzente a pártnak, hogy "nyilvánvalóan megalapozatlan kijelentésekkel" ne rontsa azt a jó viszonyt.
jan. 27
13:50
A holokauszt áldozataira emlékeznek (Alternatív Energia)
Az auschwitzi évforduló alkalmából számos politikus emelt szót világszerte az antiszemitizmus ellen.
jan. 27
14:00
Újabb civil szervezethez vonult ki a NAV (ATV)
Három évre visszamenőleg vizsgálja a NAV a Krétakör gazdálkodását – erősítette meg az atv.hu információit Gulyás Márton, az alapítvány kuratóriumi elnöke.
jan. 27
14:18
Matolcsyék nem változtattak az alapkamaton (ATV)
A monetáris tanács szerint az alapkamat aktuális szintje összhangban van az inflációs cél középtávú elérésével, a reálgazdaság ennek megfelelő mértékű ösztönzésével, és amennyiben a testület előrejelzéseinek feltételei teljesülnek, az inflációs cél elérése a jelenlegi laza monetáris kondíciók tartós fenntartásának irányába mutat.
jan. 27
14:20
Hiába aggódtak New Yorkban, nem esett nagy hó (ATV)
A meteorológusok először azt mondták, hogy a hóvihar közel egy méter vastag hótakarót és hurrikánerejű szeleket is hozhat, de kedd reggelre szelídítettek a számokon. A New York-i Central Parkban eddig 15 centiméter hó hullott.
jan. 27
14:24
Kártérítést ítéltek a forradalom áldozatainak Strasbourgban (Alternatív Energia)
A '89-es romániai forradalomban mintegy 1100 személyt öltek meg tisztázatlan körülmények között.
jan. 27
14:26
Maradt az alapkamat (Alternatív Energia)
Külföldről jelentős dezinflációs hatás éri a gazdaságot.
jan. 27
14:36
Közel kell vinni a gyerekekhez a holokauszt oktatását (Infostart)
Magyarországon minden adott ahhoz, hogy a diákok hiteles képet kapjanak a holokausztról, az viszont nem megoldott, hogy közel is érezzék magukhoz a meggyilkolt zsidókat - mondta az InfoRádiónak a Történelemtanárok Egyletének elnöke. Miklósi László hozzátette: nem mindenhol jut idő arra, hogy a tanárok érzékeltessék a beilleszkedni vágyó magyar zsidók kulturális, tudományos és társadalmi…
jan. 27
14:36
RTL: tényleg tárgyalunk a kormánnyal - Kolosi is távozhat? (ATV)
Az RTL Group vállalati kommunikációért felelős alelnöke megerősítette az ATV Híradójának, hogy tárgyalnak a magyar kormánnyal. Azt állítják, az RTL hírszolgáltatásának függetlenségét nem érintik a tárgyalások. Közben az Index azt írja: Dirk Gerkens mellett Kolosi Péter programigazgató széke is az alkudozás tárgyává vált.
jan. 27
15:00
A kémény mélyén (Alternatív Energia)
A kormány anyagilag és szakmailag is végképp lenullázta a hazai kéményseprőket.
jan. 27
15:02
Robbanótestet találtak - Kiürítés Kislángon (Alternatív Energia)
Egy vízelvezető árok tisztítása közben került elő.
jan. 27
15:30
Litvinyenko-gyilkosság: elkezdődött az igazságügyi vizsgálat (ATV)
Elkezdődött kedden Londonban az a hosszú ideje feszült figyelemmel várt igazságügyi vizsgálat, amely Alekszandr Litvinyenko egykori orosz állambiztonsági tiszt nyolc évvel ezelőtti londoni meggyilkolásának körülményeit hivatott feltárni.
jan. 27
15:48
Balog: csírájában kell elfojtani a más népek elleni gyűlöletet (Infostart)
Az auschwitzihoz hasonló emberirtásnak soha többé nem szabad megismétlődnie, mindig csírájában kell elfojtani a más népcsoportok iránti gyűlölet megnyilvánulásait - jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a náci német koncentrációs tábor felszabadításának 70. évfordulója alkalmából tartott helyszíni megemlékezés előtt, az MTI-nek nyilatkozva.
jan. 27
15:48
Vasárnapi zárás: a VOSZ szerint jogsértő az NVB döntése (ATV)
Önkényes és jogsértő a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) jogértelmezése, amellyel elutasította a Liga Szakszervezetek és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) népszavazási kezdeményezését a vasárnapi pihenőnappal kapcsolatban, ezért az érdekvédelmi szervezetek ismételten kezdeményezik kérdéseik hitelesítését - közölte a Liga és a VOSZ kedden az MTI-vel.
jan. 27
16:06
Orbán: a bankoknak egy ősbűnüket kell jóvátenniük (ATV)
A svájci frank euróval szembeni árfolyamküszöbének eltörléséről és annak kelet-európai hatásairól írt keddi számában a Handelsblatt című német üzleti lap.
jan. 27
16:08
Gémesi: sose fogunk tisztán látni a belvárosi ingatlanügyekben (ATV)
Valószínűleg soha nem fogunk teljesen tisztán látni a V. kerületi ingatlanügyekben – erről a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke beszélt az ATV Start című műsorában.
jan. 27
16:10
Erősödés: 311 forinton az euró árfolyama (ATV)
Jelentősen erősödött a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben kedd délután, miután három órakor nyilvánosságra hozták a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának üléséről szóló közleményt, amelyben a testület nem utalt közeli kamatcsökkentésre.
jan. 27
16:12
Schumacher fia apja nyomában (videó) (Alternatív Energia)
jan. 27
16:14
Agresszornak tekinti Oroszországot az ukrán parlament (Alternatív Energia)
Terrorszervezetté nyilváníthatják a kelet-ukrajnai szakadár köztársaságokat.
jan. 27
16:24
Auschwitzi megemlékezés: élő közvetítés (ATV)
Nemzetközi megemlékezést tartanak kedden Lengyelországban az auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábor felszabadulásának 70. évfordulóján. A láger hírhedt, Arbeit macht frei (A munka szabaddá tesz) feliratú kapujánál megrendezésre kerülő központi eseményen 42 állam képviselői, köztük Joachim Gauck német, Francois Hollande francia és Petro Porosenko ukrán elnök hajtanak fejet az áldozatok emléke…
jan. 27
16:26
Őrizetbe vették Gyergyószentmiklós polgármesterét (ATV)
Hivatali visszaéléssel és zsarolással gyanúsítja a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) a hétfőn este őrizetbe vett Mezei Jánost, Gyergyószentmiklós polgármesterét.
jan. 27
16:48
Nálunk tárolna földgázt Oroszország (Alternatív Energia)
"Ha létrejön a megállapodás, akkor Magyarország Oroszország regionális (közép-európai) szövetségese lesz."
jan. 27
17:18
Tizenkét jelölt közül lehet majd választani Veszprémben (Infostart)
12 jelölt neve szerepel majd a februári veszprémi időközi választás szavazólapján - tájékoztatta az InfoRádiót a helyi választási iroda vezetője. A megyeieknek azonban nem kell sokáig várni a következő megmérettetésig. Tapolcán április 19-én választhatnak új országgyűlési képviselőt.

Keresés