2015. december 16. szerda

dec. 16
16:17
Szakértő: Az Iszlám Állam finanszírozási modellje nagyon erős (ATV)
A brit külügyminiszter szerint a Szíriában végrehajtott orosz légitámadások többsége továbbra is a mérsékelt szíriai ellenzék állásait éri, és így az Iszlám Államot segíti.
dec. 16
16:24
Három gyermek vállalásakor tízmilliót ad az állam (Infostart)
Tízmillió forintos vissza nem térítendő támogatást ad az állam azoknak a pároknak a lakhatási kérdések rendezéséhez, akik tíz éven belül három gyermeket vállalnak - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai sajtótájékoztatóján.
dec. 16
16:51
Ezért nem tartóztathatták le a párizsi merényletek főszervezőjét (ATV)
A párizsi terrorcselekmények után két nappal felderítették a vérengzésekkel összefüggésben körözött Salah Abdeslam tartózkodási helyét Brüsszel Molenbeek nevű negyedében, de az éjszakai rajtaütéseket tiltó jogszabály miatt nem kutathatták át a lakást, és a gyanúsított ezáltal időt nyerhetett a szökésre - közölte a belga igazságügyi miniszter.
dec. 16
17:27
Gyomorforgató módon készült a gyros - Videó! (Alternatív Energia)
Több mint huszonkét tonna terméket foglalt le a Nébih.
dec. 16
17:29
Nézegessen Ádernét a gyermekotthonban (Alternatív Energia)
Nyakunkon a karácsony, ideje van a "jóságnak."
dec. 16
17:31
Társasháztűz - Ötven ember menekült a lángok elől (Alternatív Energia)
Egy húszlakásos hévízi épület tetőtere gyulladt ki.
dec. 16
17:36
Így lett példakép Orbán Viktor (Infostart)
Az eddig kiközösített magyar miniszterelnökből hirtelen példakép vált Európában, ami jól mutatja az unió megváltozott hozzáállását a menekültválsághoz - számol be a Financial Times írásáról a portfolio.hu.
dec. 16
17:54
Lázár: Farkas Sándor lehet a mezőhegyesi ménesbirtokért felelős kormánybiztos (Infostart)
A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt javasolja Orbán Viktor kormányfőnek, hogy a fideszes Farkas Sándort, Szentes országgyűlési képviselőjét, a mezőgazdasági bizottság tagját bízza meg a mezőhegyesi ménesbirtok és mintagazdaság megalapításáért felelős kormánybiztosi feladattal.
dec. 16
18:03
Nem erre számított a piac: Ezért ilyen alacsonyak az olajárak (ATV)
Az amerikai olajkészletekben bekövetkezett váratlan növekedés miatt csökkentek szerdán az olajárak.
dec. 16
18:21
Egy élet a dixieland bűvöletében (Alternatív Energia)
Ötven évig tanított alma materében - Ő volt a „főnök”, de társainak sohasem kellett csalódni benne.
dec. 16
18:21
„Ákos, ki vagy rúgva” – Ismét beintettek az énekesnek (ATV)
Ma délelőtt a Magyar Telekom szerződést bontott Kovács Ákossal a nőkre tett megjegyzései miatt. Nem sokkal később a kormánypárti 888.hu is beleszállt az énekesbe.
dec. 16
18:23
Vajna és a TV2 - Megszólalt az Eximbank (Alternatív Energia)
Több ellenzéki párt tiltakozott amiatt, hogy a bank 6,72 milliárd forint hitelt adott a kormánybiztos cégének.
dec. 16
18:39
Ez Európa - Így várja a menekülteket Belfast - Fotók (Alternatív Energia)
Írország önkéntes felajánlást tett hatszáz menekült befogadására.
dec. 16
18:39
Feloldották Simon Gábor vagyonának zárolását (ATV)
A bíróság nem jogerős végzésével feloldotta Simon Gábor, az MSZP volt elnökhelyettese vagyonának zár alá vételét és megszüntette vele szemben a lakhelyelhagyási tilalmat is.
dec. 16
18:41
Csütörtöktől újra kapható Lada Magyarországon (Alternatív Energia)
Ez az autótípus 1971-ben jelent meg a magyar utakon.
dec. 16
18:43
Ételosztás a Felvonulási téren (Alternatív Energia)
dec. 16
18:45
Simon-ügy - Már nincs zár alatt a volt MSZP-s politikus vagyona (Alternatív Energia)
A lakhelyelhagyási tilalmat is megszüntették.
dec. 16
18:57
FBI: Az Iszlám Állam így forradalmasította a terrorizmust (ATV)
Az Iszlám Állam más típusú fenyegetést jelent, mint korábban az al-Kaida - vélekedett egy szerdai biztonságpolitikai konferencián James Comey, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda igazgatója.
dec. 16
19:15
Döbbenetes brutalitással verte agyon ismerősét a jogásztanonc (Alternatív Energia)
Az ügy másodfokon a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.
dec. 16
19:15
Újra tarolhat a Lada Magyarországon (ATV)
Kilenc márkakereskedő csütörtöktől megkezdi az új típusú Lada autók értékesítését, miután az elmúlt öt évben szünetelt a márka forgalmazása Magyarországon - jelentette be Ormos István, az importőr Lada Hungary ügyvezetője szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
dec. 16
19:17
Kínálat csütörtökre: zúzmarás köd, fagyott-, illetve ónos eső (Alternatív Energia)
Napközben 0, +5 fok várható.
dec. 16
19:17
Storck: Csak a legjobbak lehetnek ott az EB-n (ATV)
Bernd Storck, a jövő évi Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya valamennyi játékoson azt érezte, hogy a legjobb tudása szerint dolgozott az elmúlt napokban, amikor a "távlati keretnek" tartott összetartást Telkiben.
dec. 16
19:51
Szanyi Tibor: Szorul a hurok (Alternatív Energia)
Az “európai káposzta” nincs már többé a “magyar kecskére” bízva.
dec. 16
19:51
Iráni elnök: Politikai győzelmet arattunk (ATV)
Politikai győzelem Teherán számára, hogy lezárult a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) Irán korábbi atomprogramjaival kapcsolatos vizsgálata - mondta szerdán Hasszán Rohani iráni elnök.
dec. 16
19:53
Betiltották a Kommunista Pártot Ukrajnában (Alternatív Energia)
Az igazságügyi minisztérium 2014. július 8-án nyújtotta be a keresetet a bírósághoz.
dec. 16
20:00
Új iskolaépületet adtak át Dunaharasztiban (Infostart)
Új tagintézményt kapott a Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, az alsósok oktatását biztosító intézményt szerdán adták ünnepélyesen.
dec. 16
20:09
Lecsapott az Iszlám Állam egy török kiképzőtáborra (ATV)
Váratlanul lecsapott az Iszlám Állam egy észak-iraki török kiképzőtáborra. A támadások során a legfrissebb sajtóhírek szerint hét kurd pesmerga harcos meghalt és négy török katona pedig megsebesült.
dec. 16
20:27
22 tonna jelöletlen húst találtak, lecsapott a NÉBIH (videó) (ATV)
Még betonkeverőt is használtak abban az illegális gyros üzemben, amelyet nemrég ellenőriztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) munkatársai. Több szabálytalanságot is találtak, és több mint 20 tonna húst foglaltak le, amelyeket azóta megsemmisítettek. Az már szinte biztos, hogy budapesti gyrososoknak is szállítottak az üzemből. További részletek a videóban.
dec. 16
20:45
Nem hetes, de karó (Alternatív Energia)
Az EP a jogállamiságot veszélyeztető magyarországi lépések monitorozását kéri.
dec. 16
20:47
Súlyemelő vb - Újabb doppingesetek (Alternatív Energia)
A sportolókat nandronol, illetve letrozol használatán kapták.
dec. 16
20:49
Általános bérfejlesztést követelnek a vasúti szakszervezetek (Alternatív Energia)
A MÁV által vállalt idei egyösszegű kifizetést támogatják az érdekképviseletek.
dec. 16
21:21
Döntöttek: Érvényben marad a szexistának tartott jogszabály (ATV)
Megerősítette a japán legfelső bíróság szerdán azt a törvényt, amelynek értelmében a házastársak kötelesek azonos családnevet viselni.
dec. 16
21:39
Patthelyzet a MÁV-nál: Nincs megegyezés a 2016-os bérekről (ATV)
A vasúti szakszervezetek támogatják a MÁV által vállalt idei egyösszegű kifizetést, egyidejűleg azonban elvárják, hogy a jövő évi bérekről még az idén megállapodás szülessen.
dec. 16
22:06
10 millió forintot kapnak a három gyereket vállalók - nap hírei (Infostart)
Vissza nem térítendő támogatásként 10 millió forintot ad az állam azoknak a pároknak a lakhatási kérdések rendezéséhez, akik tíz éven belül három gyermeket vállalnak - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Kamatot emelt az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, az irányadó kamat 0-0,25 százalék közötti sávját 25 bázisponttal 0,25-0,50 százalék közöttire emelte. Teljesültek az idén…

Keresés