2015. február 6. péntek

febr. 6
12:39
Csökkentették a mozgósítási tervet a Beregszászi járásban (Alternatív Energia)
Egyharmaddal kevesebb katonaköteles személyt hívnak be az ukrán hadseregbe.
febr. 6
12:48
Lemondtak a Hír TV, a Magyar Nemzet, az MNO és Lánchíd Rádió vezetői (Infostart)
Lelkiismereti okokból benyújtották a fel-, illetve lemondásukat a Magyar Nemzet, az MNO, a Hír Televízió és a Lánchíd Rádió vezetői pénteken - olvasható az mno.hu portálon.
febr. 6
12:50
MSZOE: nem megoldás a kilenc évfolyamos általános iskola (Infostart)
A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) szerint nem megoldás a kilenc évfolyamos általános iskola bevezetése az oktatási rendszer problémáira.
febr. 6
12:51
Merkel: Attól tartok, nem sikerül fegyvernyugvást elérni Ukrajnában (Alternatív Energia)
A francia elnök és a német kancellár csütörtökön öt órán át tárgyalt Poronsenko ukrán elnökkel Kijevben.
febr. 6
12:51
Bevándorlás: nemzeti konzultációt akar a Fidesz (ATV)
A Fidesz-KDNP arra kéri a kormányt, induljon nemzeti konzultáció a megélhetési bevándorlásról - közölte a Fidesz frakcióvezetője pénteken Budapesten, a Mezőkövesdre kihelyezett Fidesz-KDNP-frakcióülés után. Rogán Antal sajtótájékoztatóján több más döntésükről is beszámolt, egyértelművé tette például, hogy a kormánypártoknak továbbra is céljuk az alacsony infláció.
febr. 6
12:53
Távoznak a Hír TV, a Magyar Nemzet, az MNO és Lánchíd Rádió vezetői (Alternatív Energia)
Simicska nagyon kemény szavakat használt a miniszterelnökre.
febr. 6
12:53
Lemondott Simicska médiabirodalmának teljes vezetősége (ATV)
A mai nappal a Magyar Nemzet, az MNO, a Hír Televízió és a Lánchíd Rádió vezetői lelkiismereti okokból benyújtották a fel-, illetve lemondásukat - írja közleményében a Magyar Nemzet.
febr. 6
13:06
Jön az ifjúsági szálláshelyeket minősítő védjegy (Infostart)
Az ifjúsági szállásokat minősítő védjegyet vezet be a turizmusért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), a hátizsákokkal jelölt védjegyrendszert a Magyarországi Ifjúsági Szállások Szövetsége (MISZSZ) működteti - közölte a szövetség az MTI-vel pénteken.
febr. 6
13:08
Egyre több kórházban van látogatási tilalom (Infostart)
Az országos influenzajárvány miatt további egészségügyi intézményekben tiltották meg a beteglátogatást.
febr. 6
13:09
Távoznak a Hír TV, a Magyar Nemzet, az MNO és Lánchíd Rádió vezetői (Metropol)
Lelkiismereti okokból benyújtották a fel-, illetve lemondásukat a Magyar Nemzet, az MNO, a Hír Televízió és a Lánchíd Rádió vezetői pénteken.
febr. 6
13:09
Rogán: mérlegeljük az olajár hatásait a termék árakra (Alternatív Energia)
febr. 6
13:09
Simicska: Bemegyek és intézkedem (ATV)
A vállalkozó az olvasókkal egy időben tudta meg, hogy médiabirodalmának vezetői benyújtották lemondásukat. Simicska Lajos az atv.hu-nak azt mondta: árulás történt, ami mellbe vágta, de hamarosan megoldja a helyzetet.
febr. 6
13:11
Már nincs harmadfokú belvíz-készültség Békésben (Metropol)
Tizenhatezer hektár alá csökkent a belvízzel borított területek nagysága Békés megyében
febr. 6
13:11
Javasolja olimpia megrendezését Magyarországnak a MOB (Alternatív Energia)
A 2024-es olimpiára a jelentkezési határidő szeptember 15.
febr. 6
13:11
Ukrajna: Merkel szerint nem biztos, hogy sikerül fegyvernyugvást elérni (ATV)
Egyáltalán nem biztos, hogy sikerül a kijevi és moszkvai tárgyalások révén fegyvernyugvást elérni a kelet-ukrajnai válságövezetben - mondta pénteken Berlinben a német kancellár, aki a francia államfővel előző nap Kijevben az ukrán elnökkel tárgyalt, pénteken pedig Moszkvába utazik az orosz államfőhöz.
febr. 6
13:24
22 ezerről 9 ezerre csökken a határőrség létszáma - 25 éve történt (Infostart)
1990. február 6. kedd: A Vatikán és Magyarország hamarosan helyreállítják a diplomáciai kapcsolatokat - jelentették be a Vatikánban. Németh Miklós miniszterelnök hivatalában fogadta Paskai László bíboros, prímás, esztergomi érseket, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnökét
febr. 6
13:26
Érvek a kilencosztályos iskola mellett (Infostart)
A kilenc évfolyamos általános iskola bevezetéséről is tárgyaltak a Fidesz-KDNP parlamenti képviselőcsoportjának mezőkövesdi évadnyitó ülésén. A pedagógus érdekvédő szakmai egyeztetést sürget; az oktatáskutató szerint pedig csak komoly infrastruktúra-fejlesztés mellett érdemes belevágni a közoktatási rendszer átalakításába.
febr. 6
13:27
Forgalomkorlátozás elakadt kamionok miatt Somogyban (Metropol)
Több tehergépjármű is elakadt az intenzív havazás miatt, ezért forgalomkorlátozást rendeltek el Somogyban a 67-es főúton a simonfai tető előtti szakaszon
febr. 6
13:42
Czunyiné: a kormány a kistelepüléseken élőknek is esélyt kíván teremteni (Infostart)
A kormány a kistelepüléseken élők számára is esélyt kíván teremteni, a nemesvámosi iskola megújulása ezt példázza - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára pénteken a Veszprém megyei településen, a felújított Petőfi Sándor Általános Iskola átadási ünnepségén.
febr. 6
13:45
ORÖ-ügy: rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezik (ATV)
Rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) több képviselője a Híd a munka világába programmal kapcsolatban tett, visszaélésekről szóló állítások miatt - közölte Dancs Mihály, a Roma Polgárjogi Mozgalom képviselője pénteken az MTI-vel.
febr. 6
14:03
Rogán: abszolút megértem Simicska Lajost (ATV)
Az ATV riportere arról kérdezte a Fidesz frakcióvezetőjét, mit szól Simicska Lajos azon kijelentéséhez, miszerint totálissá válhat a médiaháború, ha a kormány bevezeti az ötszázalékos reklámadót.
febr. 6
14:18
Felborult autók, elakadt kamionok Somogyban (Infostart)
A havazás miatt emelkedőkön elakadt kamionok, árokba csúszott és felborult személyautók mentését végzik megyeszerte folyamatosan a somogyi tűzoltók - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője csütörtökön kora délután az MTI-vel.
febr. 6
14:20
Megteltek a Zala megyei kamionparkolók (Infostart)
Megteltek a zalai kamionparkolók a havazás miatt elrendelt forgalomkorlátozások miatt, a rendőrök ezért az M7-es autópályán már Somogyban pihenőhelyekre terelik a teherjárműveket - tájékoztatta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője pénteken az MTI-t.
febr. 6
14:21
Bamba pályaudvar (Alternatív Energia)
A MÁV még nem tudja, hogy meddig lesz zárva a Déli pályaudvar az omladozó alagút miatt.
febr. 6
14:21
Kémkedéssel gyanúsított török rendőröket vettek őrizetbe a magyar határnál (ATV)
Politikai kémkedéssel gyanúsított két török rendőrt vettek őrizetbe a román hatóságok a magyar határ közelében, az Arad megyei Nagylakon (Nadlac), akik ellen nemzetközi körözést adott ki az Interpol - közölte pénteken a román Digi 24 hírtelevízió.
febr. 6
14:36
Javítják az átkelési lehetőségeket a magyar-ukrán határon (Infostart)
Túl kevés az átkelési lehetőség a magyar-ukrán határszakaszon, ezért a jövőben új határátkelőhelyet nyitnak, illetve bővítenek, továbbá egy új közúti hidat is terveznek ezen a szakaszon - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) pénteken az MTI-vel.
febr. 6
14:39
Hanesz József lett a Klik elnöke (ATV)
Hanesz József, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) eddigi megbízott elnöke pénteken átvette hivatalos elnöki kinevezését az emberi erőforrások miniszterétől - közölte a köznevelési államtitkárság az MTI-vel.
febr. 6
14:57
Fiúkkal fajtalankodó tanár után nyomoznak (Metropol)
A csepeli Burattino Általános Iskolában korábban testnevelő tanárként dolgozó férfit azzal gyanúsítják, hogy több fiútanítványával erőszakoskodott.
febr. 6
14:57
Rédicsnél beléphetnek a kamionok (Alternatív Energia)
A járműszerelvények vezetőinek a fuvarokmányokkal igazolniuk kell úti céljukat.
febr. 6
14:57
Orbán együttérzését fejezte ki Schweitzer József családjának (ATV)
Együttérzését fejezte ki Orbán Viktor kormányfő a csütörtökön elhunyt Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi, a Rabbiképző Intézet volt igazgatója családjának.
febr. 6
15:12
Jövő héten tárgyal a kormány a családi csődvédelemről (Infostart)
Jövő szerdán kormány elé kerül a családi csődvédelemről szóló javaslat - jelentette be Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője a kormánypárti frakciószövetség kihelyezett ülése utáni fővárosi sajtótájékoztatón pénteken.
febr. 6
15:14
Trócsányi László: a kormány erősítené a közigazgatási bíráskodást (Infostart)
A kormány a közigazgatási bíráskodás továbbfejlesztését tűzi ki célul, ami azt jelenti, hogy erősíteni akarja a bíróságok szerepét a közigazgatás kontrolljánál - mondta Trócsányi László igazságügy-miniszter pénteken, a 47. Kecskeméti Jogásznapon tartott előadása előtt az MTI-nek.
febr. 6
15:15
Simicska: elárultak – percről percre (ATV)
Péntek kora délután a Magyar Nemzet, az MNO, a Hír Televízió és a Lánchíd Rádió vezetői lelkiismereti okokból benyújtották a fel-, illetve lemondásukat. Simicska Lajos szerint árulás történt.
febr. 6
15:17
A BKK feljelentette Vitézyt (ATV)
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) üzleti titok megsértésének megalapozott gyanúja miatt, az igazgatóság döntése alapján, feljelentette a VI. és VII. Kerületi Ügyészségen a közlekedési társaság korábbi vezérigazgatóját, Vitézy Dávidot.
febr. 6
15:30
Eltemették Schweitzer Józsefet (Infostart)
Végső búcsút vettek Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbitól pénteken Budapesten, a Kozma utcai zsidó temetőben. A temető zsúfolásig megtelt ravatalozójában két tanítványa, Verő Tamás és Radnóti Zoltán búcsúztatta a 93. életévében előző nap elhunyt főrabbit, a Rabbiképző Intézet egykori igazgatóját.
febr. 6
15:32
Felvidéki magyarok vezetőivel tárgyalt Orbán Viktor (Infostart)
A szlovák belügyminisztérium állampolgársággal kapcsolatos új rendeletkiegészítése a felvidéki magyarok számára semmilyen előrelépést nem jelent - egyebek mellett erről is szó esett Orbán Viktor miniszterelnök, valamint a Magyar Közösség Pártja (MKP) és a Csemadok - Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség vezetőinek pénteki megbeszélésén, az Országházban.
febr. 6
15:33
Megvan a Magyar Nemzet új főszerkesztője (ATV)
Simicska Lajos hamar megtalálta az utódot.
febr. 6
15:48
Tapolcai választás - Nyilvántartásba vették az első jelölőszervezetet (Infostart)
Az áprilisi tapolcai időközi országgyűlési képviselőválasztásra nyilvántartásba vette az első jelölőszervezet az a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteken. Az érintett 60 Veszprém megyei település választópolgárai a januárban elhunyt Lasztovicza Jenő (Fidesz) helyére választanak képviselőt.
febr. 6
15:51
Több tucat iszlamista fegyveressel végzett az egyiptomi légierő (ATV)
Legalább 27 szélsőséges fegyveressel végzett az egyiptomi légierő az utóbbi hónapok legátfogóbb hadműveletében, amelyet a fegyveres erők a Sínai-félsziget északkeleti részén tevékenykedő dzsihadisták ellen indítottak - közölték pénteken biztonsági források.
febr. 6
16:06
Hétvégi műsor az InfoRádióban - Arénák (Infostart)
A gazdaságban a bizalom hiánya erősen visszafogja a növekedést - mondta az Aréna című műsorban Chikán Attila, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára. Egyebek mellett ez a beszélgetés is hallható a hét végén az InfoRádióban. Hallhatják többek között Bakondi Györgyöt, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatóját, Balog Zoltán emberi erőforrás minisztert és Dénes Ferenc sportközgazdászt…
febr. 6
16:09
Feljelentette a BKK Vitézy Dávidot (Metropol)
Üzleti titok megsértésének megalapozott gyanúja miatt tettek feljelentést.
febr. 6
16:09
Betondarab végzett egy férfival egy építkezésen (ATV)
Súlyosan megsérült egy férfi, akire betondarab esett egy családi ház bontása közben a főváros III. kerületében - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
febr. 6
16:11
Simicska-Orbán háború: Gyurcsány is megszólalt (ATV)
A Simicska-Orbán konfliktusról, Merkel látogatásáról, és Pásztor Albert polgármesteri jelölésének tanulságairól is beszélt Gyurcsány Ferenc az ATV Start című műsorában.
febr. 6
16:27
Tűzoltók mentik a bajba jutott autósokat Somogyban (Metropol)
A főként a déli megyéket sújtó havazás és hófúvások miatt több fennakadás is volt az utakon.
febr. 6
16:27
Havazás: tűzoltók mentik a bajba jutott autósokat Somogyban (ATV)
A télies útviszonyok miatt sok a baleset Somogy megyében, tűzoltók mentik a bajba jutott autósokat - közölte a megyei katasztrófavédelem szóvivője péntek délután az MTI-vel.
febr. 6
16:29
MSZP: a korrupció lebontása a cél (ATV)
A létminimum alatt élők és a középosztály megvédése, valamint a korrupció lebontása az MSZP célja - mondta az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője a szocialisták kétnapos kihelyezett frakcióülését követő pénteki sajtótájékoztatón Veszprémben.
febr. 6
16:42
A "hátba támadott" Simicska Lajos "kirúg minden orbánistát" (Infostart)
A médiatulajdonos-üzletember útban a Magyar Nemzet szerkesztősége felé, az autójából adott interjút az Indexnek a lapvezetés lemondásáról. Simicska Lajos azt mondta, kirúg minden orbánistát, és a miniszterelnököt is erős szavakkal illette - írja az Index.
febr. 6
16:45
Engedményt kaphat Magyarország a földgáz árából (ATV)
Moszkva engedményt adhat Magyarországnak a földgáz árából - írta a Kommerszant című orosz napilap szakértői véleményekre alapozva pénteken.
febr. 6
17:03
Olcsóbban kaphatjuk az orosz földgázt? (Alternatív Energia)
Még nem világos, milyen útvonalon fogja szállítani a Gazprom az orosz gázt európai partnereinek.
febr. 6
17:03
Jogerősen is életfogytiglant kapott a regenyei gyilkos (ATV)
Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla pénteken jogerősen annak a férfinak az életfogytiglani fegyházbüntetését, aki megölt egy nőt a Baranya megyei Regenyén.

Keresés