Veress Áron Budapest III. kerületében volt tag. 2012. március 1-én kizártuk, többek között tagdíjfizetési hátralék miatt- közölte csütörtök délután a Fidesz.
Egy kóser pálinka mellett beszélgetne Köves Slomó a cigányozó mezőtúri jobbikos képviselővel, valamint az izraelieket parazitának tartó cigány származású hajdúszoboszlói Jobbik-vezetővel.
A tervek szerint a mostani szakközépiskolákat szakgimnáziumoknak hívják a 2016-17-es tanévtől, jelezve, hogy az intézmény érettségit ad, felsőfokú oktatásra készít fel, de nem általában, hanem egy-egy szakirányban ad többlet tudást - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.
Legkésőbb 2017 elején bevezetik Budapesten a dugódíjat - erősítette meg a főpolgármester egy szerdai háttérbeszélgetésen, ahol kiemelte, hogy ez a feltétele a 4-es metró uniós támogatásának. Azt egyelőre továbbra sem sikerült megtudni, hogy az Európai Bizottság hányszor és miért adott haladékot a dugódíj bevezetésére.
A Fidesz frakcióvezetője szerint ha az MSZP és a Demokratikus Koalíció azt javasolja, hogy a kikötőkben lévő boltok legyenek vasárnap zárva, azt "mi támogatni fogjuk". Rogán Antal ezt a jegybankban tartott sajtótájékoztatón mondta csütörtökön.
A minszki egyeztetések miatt a tervezetthez képest több mint háromórás csúszással kezdődött meg csütörtök délután Brüssszelben az Európai Unió állam- és kormányfőinek tanácskozása. A napirenden az ukrán helyzet, a terrorizmus elleni küzdelem és a gazdasági és monetáris unió (EMU) jövőjéről folytatandó vita szerepel.
Jogerősen felmentette a hűtlen kezelés vádja alól Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármestert, Weinek Leonárd volt szabad demokrata zuglói polgármestert és hat társukat a Fővárosi Törvényszék csütörtökön.
Családbarát munkahely pályázatot írt ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma - jelentette be a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Novák Katalin a házasság hete programsorozat egyik központi rendezvényén úgy fogalmazott: a kormányzat ezzel a családbarát szemlélet erősítését szeretné elősegíteni. A politikus az InfoRádióban hozzátette: a pályázat idei keretösszegét a tavalyi több mint a…
Hosszúnak jósolta a Vatikán átfogó reformjához szükséges időt Federico Lombardi szentszéki szóvivő csütörtökön azt követően, hogy Ferenc pápa két napos tanácskozásba kezdett a bíborosi testület tagjaival a szerkezeti és gazdasági működés átalakításáról.
Március végéig lehet áthelyezni a gólyafészkeket az elektromos hálózatról - mondta az InfoRádióban a Madártani Egyesület szóvivője. Orbán Zoltán hozzátette: "ehhez azonban engedélyeket kell beszerezni. A fehérgólya-állomány túlnyomó többsége az elektromos hálózat tartóoszlopain költ. Minden évben több ezer fehér gólya pusztul el áramütés miatt
Jogerősen felmentette a hűtlen kezelés vádja alól Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármestert, Weinek Leonárd volt szabad demokrata zuglói polgármestert és hat társukat a Fővárosi Törvényszék csütörtökön.
Megtagadta a kiskereskedelmi szektorban a vasárnapi munkavégzés tilalmának megszüntetését célzó, Gaskó István és Demján Sándor által benyújtott népszavazási kérdés aláírásgyűjtő ívének hitelesítését csütörtökön a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A testület az elutasító határozatot egyhangúlag hozta.
Felszólították a főváros XIII. kerületi önkormányzatának képviselői a testület jobbikos tagját, Benke Lászlót, hogy mondjon le mandátumáról, mert a politikus ülve maradt, amikor a képviselő-testület ülésén egy perces felállással emlékeztek a közelmúltban elhunyt Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbira.
Megint tüntettek a helyi szocialisták és civilek a nagykanizsai kórház megmentéséért. Szerintük osztályok szűnhetnek meg, és kerülhetnek át a központi intézménybe. Azt mondják: a kormány az "egy megyében egy kórház" elvet követi, így - szerintük - a várost hátrányosan érinthetik az átalakítások.
Bár a józsefvárosi önkormányzat még meghosszabbította volna a Bárka Színház igazgatójának szerződését, Seress Zoltán a teátrumot övező rendkívüli bizonytalanság miatt már nem fogadta el a megbízást. A vezető nélkül maradt színházban kikapcsolták a fűtést, a társulat nagy része szétszéledt. Az önkormányzat tájékoztatása szerint a Bárka ügyében jelenleg is folynak az egyeztetések.
A kelet-ukrajnai tűzszünet mellett a válság átfogó politikai rendezéséről született megállapodás Minszkben. A gazdasági bizottság elnöke szerint a jegybank felkészült a devizahitelek forintosítására.
Öt évig húzták nyolc ember életét. Ez nonszensz, hogy ilyen megtörténhet. Vannak emberek, akiknek konkrétan tönkretették az életét, mondta Hunvald György az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A bankadó csökkentése segít abban, hogy a magyarországi Raiffeisen ismét nyereségessé váljon 2016-ban, miután jelentős költségcsökkentést hajt végre idén – ezt Heinz Wiedner, a Raiffeisen Bank Zrt. vezérigazgatója mondta csütörtökön a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában.
Terheléses vizsgálat miatt szombat hajnali fél négytől várhatóan vasárnap este nyolc óráig lezárják a Rákóczi hidat, valamint a budai és pesti felhajtó szakaszait - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Bruttó egymillió forintnál is többet keresnek a közigazgatásban az álláshalmozó államtitkárok - rájuk ugyanis nem vonatkozik az álláshalmozó tilalom. Az MSZP szerint államilag működtetett korrupcióról van szó; mert olyanok kerültek pozíciókba, akik feltétel nélkül bármit végrehajtanak. A kormányszóvivő nem válaszolt arra: miért kell több mint 100 államtitkár, és helyettes államtitkár a…
Még ha valakit egyáltalán nem érdekel a világűr, akkor is rendkívül érdekesnek találhatja a Mars One (marslakó) koncepcióját, amelyre bármennyire is hihetetlen, eddig már több mint kétszázezer ember jelentkezett. Közülük fogják kisorsolni azokat, akiket kilőnek a vörös bolygóra, de soha többé nem térhetnek vissza a Földre. Asimov fikciója valósággá válhat.
Örökbefogadásnál is megilletik a szülőket a gyermekek után járó illetmények és kedvezmények. Sőt, ha három-négy éves korú gyermeket fogadnak örökbe, utána is még hat hónapig igényelhetik a gyest - mondta el az InfoRádiónak Feketéné Böröcz Virág, a Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálat örökbefogadási csoport vezetője. A témát folytatjuk majd Novák Katalinnal, az Emberi Erőforrások Minisztériumának…