A Magyar Nemzet azt írja, egyre több rezidens kap ösztöndíjat. A szociális szakma előtt álló egyik nagy kihívásról beszélt a Népszabadságnak adott interjújában az ELTE szociális munka tanszékének egy végzős hallgatója.
A magyar kormány nem egyeztetett a Paksi Atomerőmű bővítésével kapcsolatos fűtőanyag-szállításokról az Európai Bizottság atomenergia hivatalával. Ezt a hírt a szervezet magyarországi képviselete sem cáfolta. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke nyílt levélben fordult a paksi bővítésért felelős kormánybiztoshoz, hogy enyhítsenek a titkosításon.
Rogán Antal megelőlegezte a végeredményt a brókerbotrányban, ő már tudja, hogy ez csalás volt, bűncselekményt követtek el, éppen ezért a saját vagyonnal is felelnek a felelősök – ezt Bokros Lajos mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Bárki is nyeri az izraeli választást, komoly kihívásokkal kell szembenéznie. A közvélemény-kutatások szerint a balközép tábor vezetője, Iszák Hercog esélyesebb, mint Benjamin Netanjahu jelenlegi miniszterelnök. Ezt nagyrészt szociális érzékenységének köszönheti, de kérdés, hogy a hagyományosan a biztonsági kihívások mentén szavazó izraeli társadalom megadja-e neki a bizalmat.
Az Országgyűlés mai ülésnapján tartja hétfőn kezdődött, kéthetes ülésének határozathozatalait. A képviselők így egyebek mellett most dönthetnek egy "kis népszámlálás" kiírásáról 2016 októberére, továbbá változatlan formában fogadhatják el az Áder János köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az államigazgatást érintő törvénymódosítást.
"Mi célszemélyei voltunk a titkos nyomozásoknak" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök egy jobbikos képviselő kérdésére reagálva az Országgyűlésben.
A Blikk információi szerint negyedmillió forintba került Hende Csaba és későbbi élettársa, Szajlai Mónika egyetlen éjszakája Párizsban. Az Együtt lemondatná a minisztert.
Felakasztottak tizenkét halálra ítélt férfit kedden Pakisztánban - közölte az ország belügyminisztériuma, miután egy héttel korábban teljesen eltörölték a hatóságok a halálbüntetésre vonatkozó moratóriumot.
Nagyon nehéz helyzetbe kerültek azok az iskolák, amelyek meghívást kaptak a Kliktől a március 15-ei állami ünnepségre, hiszen erre nem lehetett jót lépni, az is rossz üzenet, ha küldenek diákokat, és az is, ha nem – ezt Nagy Emília mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A visszaesőnek számító énekesnőt kétmilliós csalással vádolják. A Csillagszem Állatvédelmi Alapítvány elnöke mélységesen csalódott hajdani bálványában.
Azért kérettem be a Madách Imre Gimnázium igazgatóját és a helyettesét, azért, mert két sajtóorgánum is megkeresett a március 15-ei üggyel kapcsolatban, hogy nyilatkozzak, nem tudtam, miről van szó, ezért beszélgettem velük arról, mi történt itt – ezt a váci polgármester mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Benjámin Netanjahu miniszterelnök az izraeli parlamenti választásokon leadott szavazata után megerősítette a jelenlévő újságíróknak, hogy semmiképpen sem kíván egységkormányra lépni a szociáldemokrata Munkapárttal - közölte az izraeli tízes tévécsatorna.
Szombaton ismét átadják a Magyar Örökség Díjakat. Az elismerést hét kiemelkedő kulturális személyiségnek, illetve csoportnak adományozzák oda a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) dísztermében.
Ha Irán képes urániumot dúsítani, mi is szeretnénk – figyelmeztetett a szaúdi hírszerzés egykori vezetője. Turki al-Fejszál herceg szerint az Iránnal való megállapodás nukleáris versenyt indíthat el az öbölben.
Török Gábort meglepte, hogy az MSZP nem a veszprémi "Kész-modellt" alkamazza a tapolcai időközi országgyűlési képviselő-választáson, tehát nem áll be egy független jelölt mögé, hanem önállóan méretteti meg magát. A politikai elemző az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt erről.
A napfogyatkozással készített szelfi súlyos szemkárosodást okozhat - figyelmezettek szakemberek a pénteki csillagászati jelenség, a részleges napfogyatkozás előtt.
Március végén, a menetrend szerinti moszkvai járat indulásával kezdődhet az idei repülési szezon a sármelléki Hévíz-Balaton Airporton, bár az orosz gazdasági helyzet még befolyásolhatja ezt az időpontot - tájékoztatta a repülőtér ügyvezetője az idei menetrendről kedden az MTI-t.
Öt kábítószer hatása alatt álló tizenévest állítottak elő a rendőrök Mátészalkán - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.
Januárban 176 millió euróval, 546 millió euróra nőtt a folyó fizetési mérleg többlete az előző havihoz hasonlítva, de az uniós támogatások beáramlásának havi ingadozása miatt az ország külfölddel szembeni finanszírozási képessége - a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlege - 352 millió euróval alacsonyabb lett, mint decemberben.
Az Országgyűlés kedden változatlan formában fogadta el a területi államigazgatást érintő, március elején már megszavazott törvénymódosítást, amelyet Áder János köztársasági elnök előző héten megfontolásra visszaküldött a képviselőknek.
Az Országgyűlés kedden változatlan formában fogadta el a területi államigazgatást érintő, március elején már megszavazott törvénymódosítást, amelyet Áder János köztársasági elnök előző héten megfontolásra visszaküldött a képviselőknek.
A teljes népességen belül stagnál a Fidesz népszerűsége, a februárban fennállásának legjobb eredményét elérő Jobbik tovább erősödött - tudható meg az Ipsos március 6. és 13. között, reprezentatív mintán végzett kutatásának összegzéséből, amelyet kedden juttattak el az MTI-hez.
Több hiányosságot is feltárt az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Nyugat-magyarországi Egyetem (NYME) 2009 és 2013 közötti gazdálkodásának ellenőrzésénél - tájékoztatta az ÁSZ kedden az MTI-t.
Tu-22M3-as típusú hadászati nehézbombázókat vezényelnek a Krímbe az orosz hadsereg egységeinek váratlan ellenőrzése során - közölte kedden az orosz védelmi minisztérium név nélkül nyilatkozó illetékese.