2015. április 24. péntek

ápr. 24
10:18
Barcza György: húsz év alatt eltűnhet a devizaadósság (Infostart)
Évi 2-3 százalékkal csökkenhet a devizaadósság aránya, így öt év alatt nagyjából 20 százalékra apad és mintegy húsz év alatt ki is vezethető a rendszerből, ha az esedékes lejáratokat Magyarország forintból tudja törleszteni - mondta Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója pénteken az M1 aktuális csatornán.
ápr. 24
10:18
Svájc a legboldogabb (Alternatív Energia)
Harmadik alkalommal tette közzé az ENSZ a boldogsági ranglistát.
ápr. 24
10:20
Sikertelen offenzíva Nigériában (Alternatív Energia)
Mégsem vezetett áttöréshez a Boko Haram elleni támadás.
ápr. 24
10:22
Befejeződött a nagy hadgyakorlat (Alternatív Energia)
Az évenként sorra kerülő katonai manőverek ellen Észak-Korea rakétakísérletekkel tiltakozik.
ápr. 24
10:24
Fukusimából „üzentek” a kormányfőnek? (Alternatív Energia)
Egy drónnal küldött fel valaki Abe Sinzo rezidenciájára radioaktív céziumot.
ápr. 24
10:30
A magyar külügy nem ismeri el népirtásnak az örmény tragédiát (ATV)
A Külügyminisztérium ugyan emlékezik az örmény népet ért tragédia áldozatairól, de azt nem nevezi népirtásnak. A közleményben azt írják, az események megítélése a történészek feladata.
ápr. 24
10:36
Balog: kiterjesztik a pedagógus-életpályát a bölcsődei nevelőkre, az örökbefogadási tanácsadókra (Infostart)
Kiterjeszti a kormány a pedagógus-életpályát a felsőfokú végzettségű bölcsődei kisgyermeknevelőkre, valamint az örökbefogadási tanácsadókra 2016-tól - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteken egy konferencián.
ápr. 24
10:38
Kormányszóvivő: folyamatosan figyelik a sertéshús áfacsökkentésének hatásait (Infostart)
A kormányszóvivő szerint folyamatosan figyelemmel követik a sertéshús áfája csökkentésének hatásait, és ezekből "nyilvánvalóvá válik", hogy hasonló lépést be lehet-e vezetni más ágazatokban.
ápr. 24
10:48
Erősödött a forint (ATV)
Erősödött a forint péntek délelőtt a bankközi devizakereskedelemben.
ápr. 24
10:50
Fideszes miskolci képviselő inzultált egy nőt, a rendőrség vizsgálódik (ATV)
Bejelentés alapján a miskolci rendőrkapitányság vizsgálja azokat a körülményeket, amelyek egy miskolci fogadóórán történtek – válaszolta az MTI kérdésére pénteken Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Előzőleg a Jobbik azt közölte, hogy Deák-Bárdos Mihály, a Fidesz miskolci városi képviselője csütörtöki nyilvános fogadóóráján inzultált egy nőt.
ápr. 24
11:06
"Likvidálás": megfenyegette a Jobbikot egy ukrán félkatonai szervezet (ATV)
Erőszak alkalmazásával történő megsemmisítéssel fenyegeti a kelet-ukrajnai harcokban részt vevő Karpatszka Szics (KSZ) nevű kárpátaljai nacionalista fegyveres szervezet a szerinte ellenséges magyar szervezetek és pártok Ukrajna területén működő aktivistáit, akik tevékenységükkel aláássák az ukrán állam tekintélyét. A nyilatkozat név szerint a Jobbikot és a Hatvannégy Vármegye (HVIM) mozgalmat…
ápr. 24
11:08
Bin Laden embereit vették őrizetbe Olaszországban (ATV)
Tizennyolc személyt vett őrizetbe pénteken az olasz rendőrség terrorizmusellenes egysége. A hatóságok szerint közöttük vannak egy pakisztáni merénylet elkövetői és Oszama Bin Ladennek, az Al-Kaida egykori vezetőjének két embere is.
ápr. 24
11:10
Egy 11 éves kisfiú mentette ki az öccsét az égő házból (ATV)
Egy 11 éves kisfiú mentette ki az öt éves öccsét péntek hajnalban a Beszterce megyei Runk (Runcul Salviei) településen keletkezett lakástűzből – írja a Mesagerul de Bistrita-Nasaud hírportál.
ápr. 24
11:12
Meddig még? Menekültek haltak meg egy vonatbalesetben (Alternatív Energia)
14 bevándorlót ütött el a vonat.
ápr. 24
11:14
Fideszes képviselő inzultált egy nőt? (Alternatív Energia)
A vád szerint Deák-Bárdos Mihály agresszívan lépett fel, a rendőrség vizsgálja a történteket.
ápr. 24
11:24
Önkormányzati ingatlanban műkődött a Kun-Mediátor (ATV)
Az Index a Blikkre hivatkozva beszámolt arról, hogy az akár 20 milliárdos kárt is előidéző Kun-Mediátornak egy önkormányzati ingatlanban volt irodája.
ápr. 24
11:30
Hoppál: fontos a könyvtárbusz-szolgáltatás kiterjesztése (Infostart)
Az olvasás és a hazai könyvtárbusz-szolgáltatás kiterjesztésének fontosságát hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára Pécsett pénteken.
ápr. 24
11:32
Glattfelder: húsz hónapja folyamatosan nő a kiskereskedelmi forgalom (Infostart)
Húsz hónapja folyamatosan nő a kiskereskedelmi forgalom, Magyarország európai összehasonlításban a negyedik legjobb eredményt érte el a februári adatok alapján - mondta Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.
ápr. 24
11:42
Pápa: Hazudott és csalt Matolcsy (ATV)
A törvény szerint minden adóköteles jövedelmet be kell vallani, mindegy, hogy aztán mire költi az illető - mondta Pápa Levente az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
ápr. 24
11:44
Állatkínzás: nyolcvan kutyát tartott a házában egy budapest férfi (ATV)
Összezsúfolva, piszokban tartottak nyolcvan kutyát egy fővárosi, XVIII. kerületi családi házban, a tulajdonos ellen állatkínzás miatt tettek feljelentést - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.
ápr. 24
11:48
Karas Monika: szabadság és szabályozás nem létezhet egymás nélkül (Infostart)
A gyakorlatban a szabadság és a szabályozás nem létezhet egymás nélkül - hangsúlyozta Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke pénteken Budapesten, a témában rendezett nemzetközi tanácskozáson mondott megnyitó beszédében.
ápr. 24
11:48
Szörnyű! 80 kutyát tartott bűzben, piszokban az állatkínzó (Alternatív Energia)
A pár hónapos kölyköket egy sötét pincében tartotta összezsúfolva.
ápr. 24
12:00
Orbán szerint az alaptörvény megalkotása történelmi feladat volt (ATV)
Magyarország alaptörvényének megalkotása történelmi feladat, szükségszerűség volt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Parlamentben, a Párbeszéd és identitás című, az alaptörvény elfogadásának negyedik évfordulója alkalmából tartott konferencián.
ápr. 24
12:02
PM: ötven ember kap átlagosan havi 1,8 milliót az FKF Zrt.-nél (ATV)
A Párbeszéd Magyarországért szerint a legkevésbé sem egyeztethető össze a takarékos gazdálkodás és a puritán állam elvével az, hogy körülbelül ötven ember átlagosan havi 1,8 millió forintot kap a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt.-nél (FKF) - mondta az ellenzéki párt szóvivője az MTI-nek pénteken.
ápr. 24
12:04
Ukrán külügyminiszter: Oroszország nem tudja kapitulációra kényszeríteni Ukrajnát (ATV)
Oroszország nem képes kapitulációra kényszeríteni Ukrajnát, mert "nem a Moszkva által ránk kényszerített módon, hanem európai értékek és elvek alapján akarunk élni, amiért készek vagyunk áldozatot hozni" - hangoztatta Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter egy csütörtök éjszaka sugárzott tévéinterjúban.
ápr. 24
12:06
KKM: fontos cél a magyar-örmény kapcsolatok helyreállítása (Infostart)
Fontos cél a magyar-örmény kapcsolatok helyreállítása, a két ország együttműködésének fejlesztése az élet minden területén - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) pénteken az MTI-vel.
ápr. 24
12:06
Vujity Tvrtko: sokat hazudtam (Alternatív Energia)
Az ismert újságíró „a magyaroknak akart bizonyítani”.
ápr. 24
12:08
Orbán: történelmi feladat volt az alaptörvény megalkotása (Infostart)
Magyarország alaptörvényének megalkotása történelmi feladat, szükségszerűség volt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Parlamentben, a Párbeszéd és identitás című, az alaptörvény elfogadásának negyedik évfordulója alkalmából tartott konferencián.
ápr. 24
12:08
Habonyt mindenki letagadja, mégis mindenki meghallgatja (Alternatív Energia)
A Miniszterelnökség még januárban azt közölte: több politikus is gyakran a Parlamentben hallgatja meg Habony tanácsait.
ápr. 24
12:18
Beck: inkább a Fideszt tartják felelősnek a brókerbotrányokért (ATV)
Inkább a Fideszt tartják felelősnek az emberek a brókerbotrányért. A legtöbb megkérdezett arról tudott, hogy a külügyminisztérium a miniszterelnök utasítására vette ki a pénzét - mondta Beck László az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
ápr. 24
12:24
Szabadkereskedelmi tárgyalások - MGYOSZ: az ország profitálhat a megállapodással (Infostart)
Magyarország inkább előnyeit élvezi majd az Egyesült Államokkal megkötendő szabadkereskedelmi megállapodásnak - mondta Horváth Miklós, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) elnökségi tagja pénteken az M1 aktuális csatornán.
ápr. 24
12:24
Nonprofit, tényleg? Havi 1,8 milliót kereshetnek az FKF vezetői (Alternatív Energia)
"Milliós fizetésű tanácsadók, szolgálati autók sofőrrel és hasonló juttatások kerültek szóba."
ápr. 24
12:26
Orbán elvesztette bátorságát (Alternatív Energia)
Az Együtt szerint közpénzpazarló, olcsó demagógia lenne nemzeti konzultációt tartani menekültügyben.
ápr. 24
12:36
Líbiai fegyveresek bombázták az Iszlám Államot (ATV)
Légitámadásokat hajtott végre a líbiai fővárost ellenőrző Fadzsr Líbia (Líbia Hajnala) nevű iszlamista fegyveres szövetség az Iszlám Állam szirti állásai ellen - közölték illetékesek és szemtanúk pénteken.
ápr. 24
12:42
Brókerbotrány - Az ÁSZ előkészíti a befektető önkormányzatok ellenőrzését (Infostart)
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a kormány felkérésére megkezdte azon önkormányzatok ellenőrzésének előkészítését, amelyek a brókerbotrányban érintett vállalkozásoknál fektettek be.
ápr. 24
12:42
Megbénulhat a főváros hétvégén (Alternatív Energia)
A demonstráció ideje alatt több út egyáltalán nem vagy csak nagyon lassan lesz járható.
ápr. 24
12:44
Emmi: folytatódik a roma szakkollégiumi program (Alternatív Energia)
A program a kormány és több egyház közötti 2011-es megállapodás alapján indult.
ápr. 24
12:46
Brüsszelhez fordulnak oktatásügyben (Alternatív Energia)
A DK szerint a kormány tervei több ponton is szembe mennek az uniót jellemző értékekkel.
ápr. 24
12:48
22 ezer forintért ölték meg a fiatal trafikoslányt (Alternatív Energia)
A gyilkos azért rabolta ki a boltot, mert új életet akart kezdeni...
ápr. 24
12:54
Kiterjesztik a pedagógus-életpályát a bölcsődei nevelőkre, az örökbefogadási tanácsadókra (ATV)
Kiterjeszti a kormány a pedagógus-életpályát a felsőfokú végzettségű bölcsődei kisgyermeknevelőkre, valamint a területi gyermekvédelmi szakszolgálatokban dolgozó örökbefogadási tanácsadókra 2016. január 1-jétől - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteken egy budapesti szakmai konferencián.
ápr. 24
12:56
Parkolójegyet kell váltaniuk a János kórházba érkező menősöknek, a DK tiltakozik (ATV)
A TV2 mutatta be, hogy a János kórházhoz érkező mentőknek akkor is meg kell állniuk parkolójegyet váltani, amikor szirénázva, életveszélyben lévő beteget szállítanak.
ápr. 24
12:58
Örmény államfő a népirtásról: Örményország nem felejt! (ATV)
Örményország semmit nem felejt - hangsúlyozta pénteken Szerzs Szargszján államfő az egykori Oszmán Birodalom területén az örmények ellen elkövetett tömeggyilkosságok századik évfordulóján tartott jereváni megemlékezésen.
ápr. 24
13:00
Változik a forgalmi rend a Margit körúton (Infostart)
Új forgalmi rendet vezetnek be szombattól a Margit körúton a Keleti Károly utcai csomópontnál a budai fonódó villamoshálózat építése miatt.
ápr. 24
13:00
A kis hős: égő házból mentette ki öccsét (Alternatív Energia)
A szülők magukra hagyták a gyermekeiket, miután lefektették őket.
ápr. 24
13:02
Kövér László a generációs ellentétekről, a kommunikációról és az oligarchákról (Infostart)
Egy dolgot el tudok mondani a Fideszről: ezt a pártot már jó néhányan próbálták meg megvásárolni, kivásárolni, ha úgy tetszik, a vezetőit megzsarolni, korrumpálni, fenyegetni, befolyást szerezni a Fideszen belül különböző ágenseken keresztül. Ez senkinek sem sikerült 25 éven keresztül '90 óta számítva, és a következő 25 évben sem fog sikerülni- mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az…
ápr. 24
13:02
Bayern a Barcelona, Real a Juventus ellen (Alternatív Energia)
A BL elődöntőjének első felvonására május 5-én és 6-án kerül sor.
ápr. 24
13:04
Jogerős: 2,5 év börtönt kapott Hunvald György (Alternatív Energia)
A táblabíróság hűtlen kezelés bűntettében és magánokirat-hamisítás vétségében mondta ki bűnösnek.
ápr. 24
13:06
Figyelem, új forgalmi rend a Margit körúton! (Alternatív Energia)
A változtatásra a budai fonódó villamoshálózat építése miatt van szükség.
ápr. 24
13:12
A Jobbik védelmet kér a külügyi bizottságtól (ATV)
A Jobbik azonnali hatállyal kezdeményezi az Országgyűlés külügyi és nemzetbiztonsági bizottsága együttes ülésének összehívását annak felderítésére, hogy a magyar kormány és az illetékes magyar hatóságok és diplomaták milyen lépéseket kívánnak tenni a Kárpátalján élő magyar állampolgárok védelmében.
ápr. 24
13:18
Litvánia a jegyrendszer bevezetését tervezi - 25 éve történt (Infostart)
1990. április 24. kedd: Az új Országgyűlés tíz állandó és öt különbizottságot alakít május eleji ülésén. Nem igaz a hír, miszerint a Magyar Demokrata Fórum tagfelvételi létszámstopot rendelt el - közölte a párt országos elnöksége az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában.

Keresés