Ismét gigantikus munkagépek dolgoznak a Liszt Ferenc repülőtéren, a két nagy szerelő és javító hangár közötti területen. A Budapest Airport egy vadonatúj hangárt épít a Wizz Air számára, amely idén szeptembertől hozza Budapestre karbantartó bázisát. Az új hangár generálkivitelezője a Market Építő Zrt. - írja közleményében a Budapest Airport.
A nyertes pályázók lehetőségeik szerint gyorsítsák fel projektjeik végrehajtását, mert ha kicsúsznak a saját maguk által vállalt határidőből, elesnek a támogatástól - figyelmeztetett az MTI-nek nyilatkozva Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára.
A német külügyminisztérium kimenekített több mint 100 embert Jemenből, a tárca pénteki közleménye szerint közreműködésük révén számos nem német uniós állampolgár is elhagyhatta a harcok dúlta arab országot.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kormányzótanácsa az utóbbi harminc évben egyszer sem engedélyezett hiteltörlesztési halasztást - jelentette ki pénteken Washingtonban Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója azzal a lehetőséggel kapcsolatban, hogy Görögország esetében ez elképzelhető lenne-e.
Új villamos-megállóhely építése kezdődik a Szent Gellért rakparton a Rudas fürdő épülete előtt jövő hétfőn - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Ha egy utazási irodának jelentős összegű bankszámla-forgalma van, ami többszörösen meghaladja az éves mérlegét, annak szemet kellett volna szúrnia - mondta Dobrossy István, a Kun-Mediátor Kft. károsultjait képviselő ügyvéd pénteken az M1 aktuális csatornának.
Az Európai Uniónak fenn kell tartania az Oroszországgal szemben bevezetett szankciókat, amíg Moszkva be nem tartja az ukrajnai harcok beszüntetéséről megkötött minszki megállapodást - jelentette ki pénteken Washingtonban Barack Obama amerikai elnök, miután a Fehér Házban fogadta Matteo Renzi olasz kormányfőt.
Ismét életjelet adott magáról Fidel Castro: a volt kubai elnök egyetemistákkal beszélgetett telefonon pénteken a Granma című helyi kommunista pártlap beszámolója szerint.
Ha egy utazási irodának jelentős összegű bankszámla-forgalma van, ami többszörösen meghaladja az éves mérlegét, annak szemet kellett volna szúrnia - mondta Dobrossy István, a Kun-Mediátor Kft. károsultjait képviselő ügyvéd pénteken az M1 aktuális csatornának.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a munkahelyteremtő beruházások fogják visszahozni Európa versenyképességét. A bankszektort negatívan érintő kormányzati intézkedéseket bírálta az OTP bank elnök-vezérigazgatója.
Egy év alatt háromszorosára nőtt az elektromos cigaretta használata a tizenéves amerikai fiatalok körében, és tavaly első ízben meghaladta minden más dohányféle használatát - közölte az amerikai járványügyi központ, a CDC.
Végső fázisához ért az Orbán-Simicska háború - legalábbis a Figyelő cikke szerint. A lap azt írja: a mostani helyzetnek a Közgép lehet az egyik nagy vesztese: akár már jövőre lejtőre kerülhet. Brückner Gergely, a lap főmunkatársa szerint: a Közgép olyan területen működik, ahol az állami, önkormányzati megrendelések nélkül nem lehet hosszú távon megélni, így a cég "kiszáradhat". Részletek a…
A Marvel és a DC Comics által uralt képregény-univerzumokban ugyanakkor gyakran elmosódik a határ a jó és a rossz, a lehetséges és a lehetetlen, a tudomány és az okkultizmus között. A Hetek cikke.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság magyar országjelentéséről, Magyarországnak az exportpiacok bővítése céljából a Világbank-csoport fejlesztési programjaiba való bekapcsolódásáról folytatott megbeszéléseket pénteken Washingtonban Varga Mihály.
A vasúti vágányok felújítási munkálatai, valamint más vágányzári munkák miatt mától mintegy másfél héten át menetrendi változásokra kell számítani a Déli pályaudvaron.
Kigyulladt egy melléképület pénteken Budapest XXI. kerületében, az oltást követően két ember holttestét találták meg a tűzoltók - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
A világ művelt népeinek férfiai ma halomra gyilkolják egymást Arra hivatkoznak, hogy a férfiakat illeti meg a hatalom, mert ők katonáskodnak, ők kockáztatják életüket a háborúban.
A világ egyik legrangosabb idegtudományi szaklapja, a Nature Neuroscience is közölte a Magyar Tudományos Akadémia munkatársainak kutatási eredményeit. A Hetek cikke.