2015. május 4. hétfő

máj. 4
13:54
Quaestor-botrány: Matolcsy egyértelműen felelős (Alternatív Energia)
A DK a jegybankelnökön kívül Fazekas, Szijjártó és Orbán felelősségéről is beszélt.
máj. 4
13:56
Orbán Viktor nézzen szembe démonaival! (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint a kormánypártiak úgy viselkednek, mint "patkányok a süllyedő hajón."
máj. 4
14:03
Kéri: Orbáné minden, de nem tud vele mit kezdeni (ATV)
Havi bontásban is közre adjuk az ATV-ben elhangzott ütősebb mondatokat. Íme, a negyedik hónapi termés java.
máj. 4
14:05
A rendőrség is rámozdult a kokainozó kajakosok ügyére (ATV)
A doppingteszten átment, a drogteszten viszont megbukott két magyar kajak-kenu válogatott sportoló. A szövetség fegyelmi eljárást indított, az Antidopping Csoport jegyzőkönyvét már meg is kapták a hatóságok.
máj. 4
14:12
Üléseztek az új parlamenti bizottságok - 25 éve történt (Infostart)
1990. május 4. péntek: A magyar kormány három neves nyugati társaságot kért fel tanácsadásra privatizációs programjának megvalósításához - jelentette az AFP francia hírügynökség az érintett három cég londoni bejelentésére hivatkozva. A Magyar Honvédség május 18-án megkezdi a debreceni szovjet katonai repülőtéri ingatlanok átvételét - jelentette be Annus Antal vezérőrnagy, a Magyar Honvédség…
máj. 4
14:12
Sokkolókat kap az Országgyűlési Őrség (Metropol)
A Blikk információi szerint 10,1 millió forintért negyedik generációs elektromos sokkolókat szerzett be az Országgyűlési Őrség.
máj. 4
14:12
Lövöldöztek Kőbányán (Alternatív Energia)
Egy férfi kórházba került.
máj. 4
14:14
Elszállítják a legveszélyesebb anyagokat az Illatos útról (Metropol)
A múlt hét csütörtökjén megkezdődött a hordók elszállítása, de a mintegy 2200 tonnányi veszélyes anyagból egyelőre csak két tonnát vittek el.
máj. 4
14:14
Kövér csúcssokkolóval fegyverezné fel "magánhadseregét"? (Alternatív Energia)
A PM felszólította a házelnököt, hogy "álljon el ettől az újabb őrült ötletétől".
máj. 4
14:21
Nemzetközi körözést adtak ki Markó Attila ellen (ATV)
Nemzetközi körözést adott ki a román rendőrség Markó Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) korrupcióval gyanúsított, Magyarországon tartózkodó volt parlamenti képviselője ellen, akinek az előzetes letartóztatását múlt héten rendelte el a román legfelső bíróság - közölte hétfőn az Evenimentul Zilei című lap internetes oldalán.
máj. 4
14:23
Lövöldöztek Kőbányán: két férfit keres a rendőrség (ATV)
Lövöldözés volt hétfő reggel a fővárosban, a X. kerületi Hős utcában, a rendőrség az ügyben még két férfit keres.
máj. 4
14:30
"Aki az együtt-tanulásra felkészít, az nem szegregál" (Infostart)
Heves vita alakult ki az Országgyűlés napirend előtti felszólalásai során arról, hogy a trafiktörvényt megalkotó kormánypártok felelősek-e a kaposvári rablógyilkosságért. A szocialista felszólalásra válaszoló államtitkár szerint a felvetés a politikai demagógia gyalázatos példája.
máj. 4
14:30
Lövöldözés volt Kőbányán (Metropol)
Az egyik elkövetőt néhány órán belül elfogták, két társát, a 31 éves Kökény József és a 18 éves Kökény Richárd budapesti lakost még keresi a rendőrség.
máj. 4
14:30
Kövér szuper sokkolóval fegyverezné fel "magánhadseregét"? (Alternatív Energia)
A PM felszólította a házelnököt, hogy "álljon el ettől az újabb őrült ötletétől".
máj. 4
14:32
Nemzetközi körözés Markó Attila ellen (Alternatív Energia)
Reméli, hogy Budapest nem adja ki.
máj. 4
14:34
320-szal száguldott - Börtönbe mehet a lamborghinis (Videó) (Alternatív Energia)
A férfi balesetet szenvedett, a vele utazó barátja súlyosan megsérült.
máj. 4
14:39
Megkezdték a veszélyes hordók elszállítását az Illatos útról (ATV)
A Budapesti Vegyiművek Zrt. Illatos úti telephelyéről május 31-ig kell elszállítani azt a 991 hordót, amely a legveszélyesebb anyagokat tartalmazza - közölte a Pest megyei kormánymegbízott hétfőn a helyszínen újságírókkal.
máj. 4
14:48
MSZP: emeljék az öregségi nyugdíjminimumot! (Alternatív Energia)
A szociális problémák kezelését "odalökték" az önkormányzatoknak.
máj. 4
14:50
Nepáli földrengés - Hazajött a baptista mentőcsapat (Alternatív Energia)
Nepáli nagyszüleivel érkezett Budapestre egy másfél éves magyar kislány.
máj. 4
14:57
Jelentősen nőtt az eladott új autók száma (ATV)
Jelentősen nőtt a Magyarországon forgalomba helyezett új autók száma áprilisban, 6737 személygépkocsit helyeztek forgalomba ebben a hónapban, 22 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben a hónapban - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) hétfőn az MTI-vel.
máj. 4
15:06
Elnapolták a brókerügyeket vizsgáló bizottság felállítását (Metropol)
Az Együtt szerint ezekben az ügyekben jelentős kormányzati érintettség áll fenn, és nem lehet tudni, hogy hová tűnt mintegy kétszáz milliárd forint.
máj. 4
15:06
320-szal hasított - Börtönbe mehet a lamborghinis (Videó) (Alternatív Energia)
máj. 4
15:08
Kövér durva sokkolóval fegyverezné fel "magánhadseregét"? (Alternatív Energia)
A PM felszólította a házelnököt, hogy "álljon el ettől az újabb őrült ötletétől".
máj. 4
15:10
Magyar kislányt mentettek ki Nepálból - Fotók (Alternatív Energia)
máj. 4
15:12
LMP: tévúton jár az oktatáspolitika (Alternatív Energia)
Idén tizenegy éves mélypontot ért el az érettségizők száma.
máj. 4
15:15
Mazsihisz-tisztújítás: nagyágyúk álltak Heisler mellé (ATV)
Heisler András Mazsihisz-elnököt támogató nyilatkozatot írtak alá neves közéleti személyiségek. A nyilatkozatot a Népszabadság mai számában olvasói levélben közzé is tették.
máj. 4
15:24
Fa Nándor folytatja (Alternatív Energia)
Legközelebb már a versenyzéssel foglalkozna 61 évesen is.
máj. 4
15:33
Omlásveszélyessé vált Orbán Viktor egykori gimnáziuma (ATV)
Olvasónk az idei ballagáson fotózott az iskola udvarán, ahol "omlásveszély" feliratú tábla figyelmezteti az arra járókat.
máj. 4
15:35
Seneca, Tóth Árpád és Bodor Ádám az irodalom érettségin (ATV)
Az irodalomról szóló könyvek világába vezetett az idei középszintű magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi első része, a 40 pontos, 60 perces szövegértési feladatsor Grendel Lajos művén keresztül - közölte a köznevelési államtitkárság hétfőn az MTI-vel. Az ezt követő szövegalkotási feladatnál egy Seneca-idézet, Bodor Ádám Állatkert című elbeszélése és Tóth Árpád és Jékely Zoltán egy-egy…
máj. 4
15:42
Torlódás a Ferihegyi úton (Alternatív Energia)
Négy személyautó ütközött össze.
máj. 4
15:51
Fidesz: a DK és az MSZP gátolják a brókerbotrányok felelősségének feltárását (ATV)
A Fidesz-frakció szerint folyamatos időhúzással és kifogásokkal a DK a szocialistákkal együtt összehangoltan gátolja a brókerbotrányok politikai felelősségének feltárását és az ezzel foglalkozó parlamenti albizottság munkáját.
máj. 4
16:00
Torlódás van a repülőtérre vezető úton (Infostart)
Négy személyautó ütközött a XVIII. kerületben, a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, ahol emiatt torlódásra kell számítani hétfő délután - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
máj. 4
16:02
Újabb baleset történt a ferihegyi gyorsforgalmi úton (Infostart)
Újabb baleset történt Budapesten a Ferihegyi repülőtérre vezető úton hétfő délután, a forgalmat a Gyömrői útra terelik - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu honlapon.
máj. 4
16:09
Két baleset is történt a ferihegyi gyorsforgalmin (ATV)
Újabb baleset történt Budapesten a Ferihegyi repülőtérre vezető úton hétfő délután, a forgalmat a Gyömrői útra terelik - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu honlapon.
máj. 4
16:18
Érettségi - Seneca, Tóth Árpád és az irodalomról szóló könyvek a tételek között (Infostart)
Az irodalomról szóló könyvek világába vezetett az idei középszintű magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi első része, a 40 pontos, 60 perces szövegértési feladatsor Grendel Lajos művén keresztül - közölte a köznevelési államtitkárság hétfőn az MTI-vel. Az ezt követő szövegalkotási feladatnál egy Seneca-idézet, Bodor Ádám Állatkert című elbeszélése és Tóth Árpád és Jékely Zoltán egy-egy…
máj. 4
16:18
Káosz a repülőtéri úton - újabb baleset (Alternatív Energia)
Újabb baleset történt a ferihegyi gyorsforgalmi úton.
máj. 4
16:27
Megvan a királyi bébi neve (ATV)
Charlotte Elizabeth Diana névre keresztelték Vilmos herceg és Katalin hercegnő szombaton született kislányát- tájékoztatott hétfő délután a Kensington-palota.
máj. 4
16:36
Csonka Omega Felcsúton (Alternatív Energia)
A legendás hírű együttes hivatalos közleménye szerint nem politizál.
máj. 4
16:38
Keserű babgulyás (Alternatív Energia)
Különös ünnep volt ez a májusi.
máj. 4
16:45
A HP volt vezetője is indul az elnökválasztáson (ATV)
Carly Fiorina, a Hewlett-Packard volt vezérigazgatója bejelentette, hogy indulni kíván a 2016-os amerikai elnökválasztáson, republikánus színekben.
máj. 4
16:47
Együtt: rendszerváltáskori alapértékek kérdőjeleződnek meg (ATV)
A rendszerváltás idején megfogalmazott alapértékek kérdőjeleződnek meg, amikor Orbán Viktor a halálbüntetés kérdését firtatja – véli az Együtt szakpolitikusa.
máj. 4
16:54
Németh Zsolt: ismét lesz szerb-magyar kormányülés (Infostart)
Júliusban ismét együttes ülést tart a magyar és a szerb kormány - mondta el Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke hétfőn a Parlamentben, miután tárgyalt szerb hivatali partnerével.
máj. 4
16:54
Michelisz a Hungaroring ura (Alternatív Energia)
A Zengő Motorsport pilótája megtörte a Citroen eddigi uralmát.
máj. 4
16:56
Kedden nyár lesz (Infostart)
Kedden napközben a Dunántúlon és a Duna-Tisza közének nyugati, délnyugati részén jobbára napos, száraz idő várható, vékony fátyolfelhőkkel, legfeljebb kevés gomolyfelhővel. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden többnyire 26 és 31 fok között valószínű.
máj. 4
16:56
Gyógyíthatatlan betegség az asztma (Alternatív Energia)
Tévhit, hogy a gyerek kinövi a betegséget, de a tünetmentesség terápiával fenntartható.
máj. 4
16:58
Charlotte, Elizabeth, Diana? - Mindhárom (Alternatív Energia)
Charlotte Elizabeth Diana az új hercegnő neve.
máj. 4
17:12
Szijjártó: május végén települ ki a magyar kontingens Erbílbe (Infostart)
Május végén a parancsnoki karhoz tartozó tisztekkel kezdődik meg a magyar katonai kontingens kitelepülése az iraki Erbílbe, és augusztus végéig befejeződik az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni küzdelem keretében Irakba utazó magyar katonák kihelyezése - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn telefonon az MTI-nek bagdadi tárgyalásait követően.
máj. 4
17:12
Argo 2 - Rekordot remélnek a filmtől (Alternatív Energia)
A nézőszám elérheti a 150 ezres álomhatárt.
máj. 4
17:14
Magyartanárok Egyesülete: igényes, de nehéz feladatok a magyar írásbelin (Infostart)
A Magyartanárok Egyesülete szerint az idei magyar érettségi feladatok érdekesek, igényesek, de az összehasonlító verselemzés kivételével meglehetősen nehezek voltak. Ezt a szervezet elnöke közölte hétfőn az MTI érdeklődésére.
máj. 4
17:21
Szijjártó: augusztus végéig kitelepülnek a magyar katonák Irakba (ATV)
Május végén a parancsnoki karhoz tartozó tisztekkel kezdődik meg a magyar katonai kontingens kitelepülése az iraki Erbílbe, és augusztus végéig befejeződik az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni küzdelem keretében Irakba utazó magyar katonák kihelyezése - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn telefonon az MTI-nek bagdadi tárgyalásait követően.

Keresés