2015. május 12. kedd

máj. 12
8:21
Harangozó: a kormány cinikus válaszokat ad a brókerbotrány kérdéseire (ATV)
A büntetőjogi eljárásra hivatkozik a Fidesz, amikor az ellenzék egy vizsgálóbizottságot akar felállítani a brókerbotránnyal kapcsolatban, közben egy albizottságot már felállítottak, amely a 2010 előtti kormányok felelősséget vizsgálja a Quaestor ügyben – ezt Harangozó Tamás mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
máj. 12
8:30
MSZP: 2010-es árfolyamon kellet volna forintosítani (Alternatív Energia)
A Fidesz intézkedései nem oldották meg a problémát.
máj. 12
8:39
Megvan Vida Ildikó utódja? (ATV)
Gőzerővel keresik Vida Ildikó utódját, s a jelöltek között egy komolyan vehető név is felbukkant – értesült a Népszabadság.
máj. 12
8:57
NG: kibékíthetetlen fideszes belvita a szuperkórház miatt (ATV)
Az utóbbi időszak legélesebb vitája alakult ki a Fidesz budapesti vezetői, polgármesterei között az új, állami szuperkórház miatt – közölte a napigazdasag.hu kedden.
máj. 12
8:59
Holchacker: nem elég a kórházakra szánt pénz (ATV)
Jelen pillanatban 90 milliárdos adósságról beszélünk, erre nem elegendő az a 60 milliárd, amit a kormányzat a kórházi adósságok konszolidációjára fordítana – ezt Holchacker Péter mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
máj. 12
9:06
Energiahatékonysági célokról szavaznak ma a képviselők (Infostart)
Az Országgyűlés mai ülésén dönt a következő évek energiahatékonysági célkitűzéseiről, valamint az azokhoz kapcsolódó feladatokról.
máj. 12
9:06
Újabb törésvonal a Fideszben a a szuperkórház miatt (Alternatív Energia)
A párt budapesti elnökségének ülésén csapnak majd össze a több tízmilliárd forintos beruházás ügyében.
máj. 12
9:08
Forgalmit! Igazolványt! - Ellenőrzik a tejeket (Alternatív Energia)
Nagy- és kiskereskedelmi létesítményekben, vendéglátóipari helyeken vizsgálódnak.
máj. 12
9:33
Tüntetés miatt megbénulhat Budapest (ATV)
Két tüntetést is tartanak ma az egészségügy helyzete miatt Budapesten.
máj. 12
9:35
Több tucat lázadóval végzett az afgán hadsereg (ATV)
Nyolcvanhárom fegyveres lázadóval végzett az ország különböző pontjain indított akciókban az afgán hadsereg egy nap leforgása alatt - közölte kedden az ország védelmi minisztériuma.
máj. 12
9:37
Újabb nagy erejű földrengés Nepálban (ATV)
Nagy erejű, a Richter-skála szerinti 7,4-es fokozatú földrengés rázta meg kedden az ország keleti részét. Katmanduban pánikot okozott az újabb földmozgás.
máj. 12
9:42
Az Északi-sarknál is fúrhat a Shell (Alternatív Energia)
A környezetvédők nagyon aggódnak: egy, a kényes ökoszisztémájú területen történő baleset iszonyú pusztítással járna.
máj. 12
9:44
Putyinnal is találkozik Kerry (Alternatív Energia)
Szocsiban tárgyal ma az amerikai külügyminiszter.
máj. 12
9:51
Kiss: a béremelés nem oldotta meg a gondokat (ATV)
A szakszervezetek próbálkoztak, elkezdődtek a beszélgetések a kormánnyal, de ezen túl kell lépni, tárgyalni kell, mert a gondok nem oldódtak meg, annak ellenére sem, hogy az ágazatban volt béremelés – ezt Kiss László mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
máj. 12
10:00
Forgalomkorlátozások Budapesten a mai tüntetés miatt (Alternatív Energia)
Délután két útvonalon is bedugul a város a délutáni, kora esti csúcsforgalom idején.
máj. 12
10:18
Halálbüntetés: már a felvetése is erkölcsi felelősség (Infostart)
Hétfőn a parlamentben ismét téma volt a halálbüntetés kérdése. A kereszténydemokraták szerint már a téma napirendre tűzése is erkölcsi felelősséget vet fel. Az InfoRádiónak a Kúria elnöke is nyilatkozott a témában.
máj. 12
10:18
Új információk a fiatal prostituált rejtélyes haláláról (Alternatív Energia)
A már szappanoperai terjedelmű drámai történet újabb "fejezetének" lényege egy eltűnt fénykép.
máj. 12
10:20
Gondolná? A magyar férfiak 67 százaléka túlsúlyos! (Alternatív Energia)
Öt év alatt kilencről húsz százalékra nőtt az elhízott fiatal férfiak aránya Magyarországon.
máj. 12
10:22
A mátyásföldi repülőtéren lezuhant és szörnyethalt egy pilóta (Alternatív Energia)
Fölösleges bravúr volt a szerencsétlenség oka. A pilóta mindig vakmerő stiklijeiről volt híres. Huszáros virtuskodással akart ízelítőt adni a maga tudományából. Népszava anno
máj. 12
10:24
Intelligens és innovatív (Alternatív Energia)
Elindult hódító útjára az új SEAT Alhambra
máj. 12
10:27
Megkezdődött a Nyugati tér felújítása (ATV)
A közbeszerzési eljárás lezárultával megkezdődött a terézvárosi önkormányzat idei legnagyobb léptékű fejlesztése, a budapesti Nyugati tér teljes megújítása, az építkezés a közúti közlekedést nem akadályozza - közölte a VI. kerületi helyhatóság kedden az MTI-vel.
máj. 12
10:36
120 nap türelem kell - Megkezdődött a Nyugati tér felújítása (Alternatív Energia)
A terézvárosi önkormányzat idei legnagyobb léptékű fejlesztése zajlik.
máj. 12
10:45
Újra együtt a Munkácsy-trilógia Debrecenben (ATV)
Megérkezett Munkácsy Krisztus Pilátus előtt című festménye kedden Debrecenbe, így hamarosan ismét együtt látható a híres Krisztus-trilógia a Déri Múzeumban.
máj. 12
10:47
Rengeteg csempészcigit találtak a pénzügyőrök (ATV)
Tízmillió forint értékű, gazdátlanul hagyott csempészett cigarettát találtak Beregdaróc külterületén a pénzügyőrök - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vám- és pénzügyőri igazgatóságának rendészeti osztályvezetője, sajtóreferense kedden az MTI-vel.
máj. 12
11:03
MLP: a kormány újra létrehozta az Ifjú Gárdát (ATV)
A Magyar Liberális Párt szerint a kormány lényegében újra létrehozza az Ifjú Gárdát azzal, hogy a polgárőrségről szóló törvény keddi módosításával lehetővé vált a 14-18 évesek számára, hogy részt vegyenek a szervezet munkájában.
máj. 12
11:12
Tejágazati ellenőrzést rendelt el az országos főállatorvos (Infostart)
Tejágazati ellenőrzést rendelt el az országos főállatorvos május 6-tól a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanácstól érkező bejelentések alapján, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a megyei kormányhivatalok élelmiszerbiztonsági szakemberei elsősorban az alacsony áron értékesített import fogyasztói tejeket és tejtermékeket vizsgálják - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM)…
máj. 12
11:21
Kim Dzsong Un megmérgeztette nagynénjét (ATV)
Megmérgeztette nagynénjét Kim Dzsong Un phenjani diktátor – írja a CNN egy magas rangú észak-koreai disszidensre hivatkozva.
máj. 12
11:30
Felvonulást és családi napot tartanak a fogyatékossággal élő emberek vasárnap (Infostart)
A fogyatékossággal élők életminőségének javításáért tartanak felvonulást és családi napot vasárnap Budapesten. A második alkalommal meghirdetett Rehab Critical Mass célja, hogy felhívják a figyelmet a látásukban, hallásukban, mozgásukban, beszédükben vagy mentálisan akadályozott emberek mindennapjait megnehezítő akadályokra és hiányosságokra, melyek az érintettek és segítőik szerint haladéktalan…
máj. 12
11:30
A mai menü: energiafogyasztás, polgárőrség, egészségügy (Alternatív Energia)
"A kormány előbb ad stadionokra pénzt, mint az emberek gyógyítására."
máj. 12
11:32
Zombor Gábor: tízmilliárddal nő az egészségügyi alapellátás finanszírozása (Infostart)
Az idei évhez hasonlóan jövőre is tízmilliárd forinttal bővül az egészségügyi alapellátás állami finanszírozása a jövő évi költségvetés tervezete szerint - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
máj. 12
11:39
Visszafizette a hárommillió forintot a paralimpiai bizottság elnöke (ATV)
Visszafizette a devizahitelének végtörlesztésére felvett hárommillió forintos támogatást a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) részére a testület elnöke. Gömöri Zsolt ezt kedden sajtótájékoztatón jelentette be Budapesten.
máj. 12
11:41
Elkezdték megsemmisíteni a Costa Concordiát (ATV)
A genovai kikötőben kedden megkezdődött, de még további hónapokat vesz igénybe a több mint két éve szerencsétlenül járt Costa Concordia olasz tengerjáró teljes megsemmisítése.
máj. 12
11:43
Gyengült a forint, 307 felett az euró (ATV)
A régiós devizákkal együtt gyengült kedd délelőtt a forint az euróval szemben.
máj. 12
11:48
"Az ügyészség falaz Orbán vejének" (Alternatív Energia)
A PM több illetékes hivatalhoz is fordult, de sehol nem indult eljárás.
máj. 12
12:15
Kun-Mediátor: gyanús vagyonkivétel zajlik (ATV)
Rendőrséghez fordult a károsultak egy részét képviselő ügyvéd, mert nem tartja szerencsésnek, hogy a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. körözés alatt álló ügyvezetőjének lányai "elkezdték kiárusítani a család érdekeltségébe tartozó étterem berendezéseit". Dobrossy István azt kérte a nyomozóhatóságtól, hogy függessze fel az értékesítést.
máj. 12
12:17
Új mozgalmat alapítana Jean-Marie Le Pen (ATV)
Jean-Marie Le Pen, a francia szélsőjobboldal történelmi vezetője új politikai mozgalmat kíván alapítani egy héttel azután, hogy az általa közel negyven éve alapított Nemzeti Front (FN) végrehajtó bizottsága felfüggesztette a tagságát.
máj. 12
12:42
Czomba: kétélű fegyver a közfoglalkoztatás (Infostart)
Nem cél a közfoglalkoztatási forma hosszú évekig fenntartása, ugyanakkor a teljes foglalkoztatottság eléréséhez szükség van a közfoglalkoztatásra - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára. Czomba Sándor hozzátette: a következő hónapokban is fogad el a kormány olyan jogszabályokat, amik segítik a kilépést a…
máj. 12
12:42
Süllyedő hajónak nevezte a TV2-t, átmegy az RTL-hez (Alternatív Energia)
"Bevallom, nem tudtam azonosulni a TV2 aktuális arcaival."
máj. 12
12:51
Még hónapokig várhatók utórengések Nepálban (ATV)
Még hónapokig várhatók Nepál térségében utórengések, de ezek magnitúdója és gyakorisága az idő előrehaladtával csökkeni fog - mondta el Varga Péter szeizmológus az M1 aktuális csatorna déli híradójában.
máj. 12
12:53
Cameron már jövőre EU-népszavazást akar (ATV)
Keddi brit sajtóértesülések szerint David Cameron miniszterelnök a 2017-es határidő előtt egy évvel, már jövőre szeretné kiírni a népszavazást arról, hogy Nagy-Britannia az Európai Unió tagja maradjon-e.
máj. 12
12:55
Baja: Nem s.ggdugaszok kellenek az MSZP-nek (ATV)
Stabilizálják a párt szerkezetét és megkezdik az építkezést a szocialisták. Vidéken már zajlik a jelöltkeresés, a miniszterelnök-jelöltről viszont még csak gondolkodnak. Baja Ferenc elnöki tanácsadó szerint ideje lenne ledönteni olyan tabukat a magyar közéletben, hogy az egyéni képviselőjelöltek egyben pártkatonák is.
máj. 12
13:00
Meg is van Vida utódja? (Alternatív Energia)
Úgy látszik, mégsem az a fontos, hogy a NAV "simicskátlanítva" legyen.
máj. 12
13:09
A DK szerint meg kell szüntetni a reklámadót (ATV)
A Demokratikus Koalícióhoz tartozó független képviselők törvényjavaslatot nyújtanak be annak érdekében, hogy szüntessék meg a reklámadót - ezt a párt szóvivője jelentette be keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.
máj. 12
13:18
Mégsem oszlik fel a Hazafias Népfront - 25 éve történt (Infostart)
1990. május 12. szombat: 20 ezer hívő zarándokolt a Városmajorból a máriaremetei római katolikus Kegytemplomhoz. Végig kell járni a két évvel ezelőtt kezdett utat, és a balti köztársaságok demokratizálási folyamata, összefogásuk remélhetőleg a szovjetunióbeli változásokat is kedvezően befolyásolja - jelentette ki Vytautas Landsbergis.
máj. 12
13:54
Tovább bővítik a "rendkívül sikeres" közszolgálati csatornákat (Alternatív Energia)
Szabó László Zsolt szerint az átszervezés óta nőtt a közszolgálati televíziók nézettsége.
máj. 12
14:03
Bokros: Magyarországot maffiakormány irányítja (ATV)
Deutsch Tamás nem támogatná a halálbüntetést, Harangozó Tamás szerint a kormány cinikusan áll a brókerbotrányhoz. Ezek voltak a legforróbb témák az ATV tegnap esti és ma reggeli műsoraiban.
máj. 12
14:05
Több száz dzsihadistát keresnek a francia hatóságok (ATV)
A francia hatóságok 306 dzsihadistát keresnek, akiknek egy része Szíriában van, vagy éppen hazafelé tart - közölte Francois Molins párizsi főügyész a Le Figaro című napilapban kedden megjelent interjúban.
máj. 12
14:12
Dagibbak a fiatal férfiak (Infostart)
Öt év alatt megduplázódott az elhízott fiatal férfiak aránya Magyarországon - mondta az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet főigazgató-helyettese. Az intézet nemrég publikált, országos táplálkozási és tápláltsági állapotvizsgálatának eredményei alapján tavaly a felnőtt lakosság 65 százaléka túlsúlyosnak vagy elhízottnak számított.
máj. 12
14:12
"Abszurd és botrányos" a bevándorlásról szóló kérdőív (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint a Fidesz csak el akarja terelni a figyelmet a korrupciós ügyekről.
máj. 12
14:14
Media Hungary - Karas: a versenyt a szolgáltatás minősége generálja (Infostart)
A jövőben a szolgáltatók egymás közötti versenyét már nem elsősorban a technológia, hanem a fogyasztó igényes és minőségi kiszolgálása fogja generálni - hangsúlyozta az idén huszadik alkalommal megrendezett Media Hungary konferencia keddi megnyitóján, Siófokon a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke.

Keresés