Kijev szerint egyre fokozódik a feszültség a kelet-ukrajnai harcok övezetében, az oroszbarát szakadárok ismét nehézfegyvereket vetettek be keddre virradóan, és ezúttal lakott településeket is lőttek.
Nyolcvanöt büntetőeljárás indult a tavaly októberi önkormányzati választással összefüggésben választási csalás gyanúja miatt - derül ki a legfőbb ügyész egyik írásbeli válaszából, amelyet kedden tettek közzé a parlamenti honlapon.
Az atv.hu száguldó riportere a Shell Eco maraton mérnöki diákversenyén járt, ahol a cél: minél kevesebb üzemanyaggal és energiával a lehető legnagyobb távot megtenni.
Kedden kezdődik a 20. Media Hungary konferencia Siófokon. A kétnapos rendezvényen öt teremben zajlanak párhuzamosan az előadások és a fórumbeszélgetések. Az esemény alapítója az InfoRádióban elmondta: több mint 1600 résztvevőre számítanak.
Kiemelten fontos az önkormányzati közműcégek ellenőrzése, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) folytatni fogja ezeket - mondta Domokos László, az ÁSZ elnöke kedden sajtótájékoztatón Budapesten, miután megbeszélést folytatott Szita Károllyal, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökével.
Orbán Viktornak, Lázár Jánosnak és Mészáros Lőrincnek annyi pénze van, amit a fizetésük nem indokol, ezért kezdeményezünk vagyonosodási vizsgálatot – ezt Gréczy Zsolt mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Ötnapos tűzszünet sem elég ahhoz, hogy a Jemenben előállt katasztrofális humanitárius helyzetet orvosolni lehessen - mondta kedden az ENSZ Humanitárius Ügyeit Koordináló Hivatalának (OCHA) jemeni irodavezetője.
A kormány azt tervezi, hogy a 2020-ig terjedő uniós költségvetési időszakban 750 milliárd forintot, a korábbi háromszorosát fordítja a kutatás-fejlesztési (K+F) tevékenység támogatására - mondta Csepreghy Nándor, a magyar kormány fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára kedden Kecskeméten.
Európai elfogatóparancs alapján Németországban elfogtak egy 39 éves balatonmáriafürdői férfit, aki a rendőrség gyanúja szerint 1998 szeptemberében megölt egy taxisofőrt Domaszéken - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-t.
Együttműködési megállapodást írt alá Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Mérnöki Kamara (MMK) és a Magyar Építész Kamara (MÉK) elnökeivel, a legfontosabb közös feladatok között Lázár János az építésüggyel kapcsolatos állami bürokrácia jelentős csökkentését és az európai uniós források hatékonyabb és átláthatóbb felhasználását említette.
Kedden délután két felvonulást is tartanak Budapesten az egészségügy helyzete miatt. Emiatt délután nem lesz könnyű közlekedni, a két demonstráció útvonala kettévágja Pestet és Budát.
A tavalyi felajánlások kétszerese, mintegy 80 ezer ruha, cipő, játék és sporteszköz gyűlt össze a Premier Outlet jótékonysági akcióján. Az adományokat az Ökumenikus Segélyszervezet juttatja el a nehéz körülmények között élőknek országszerte.
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet 23 millió dollárt (közel 6,3 milliárd forintot) követel a februárban Szíriában túszul ejtett mintegy kétszáz asszír keresztény szabadon engedéséért cserébe - tájékoztatta kedden az EFE spanyol hírügynökséget egy keresztény forrás.
A Szaúd-Arábia vezette nemzetközi koalíció repülőgépei keddre virradóra légicsapást mértek egy rakétatámaszpontra a síita húszi lázadók uralta Szanaában. A bombázás kilencven halálos áldozatot követelt.
Orbán Viktor, Lázár János és Mészáros Lőrinc vagyonosodását is vizsgálná a Demokratikus Koalíció. A párt alelnöke szerint elfogadhatatlan, hogy miközben az átlag magyar dolgozókat és vállalkozókat az adóhatóság néhány forintért is képes vegzálni, addig sok esetben teljes nyugalommal eltűri, hogy egyesek milliárdokat felejtenek beírni a vagyonnyilatkozatukba.
Az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet betegeinek és orvosainak is körülményes a bejutásuk az épületbe a Frankel Leó úti felújítások miatt. Az InfoRádió úgy tudja: már több baleset is történt, mert a kerekesszékkel érkezők nehezen tudják kikerülni az utcai gödröket. Az intézmény eddig nem kapott információt a felújítási munkák ütemezéséről, befejezéséről.
Csehország és Szlovákia is ellenzi, hogy az Európai Unió az Európába érkező menekültek problémáját a kötelező kvótarendszer bevezetésével oldja meg - szögezte le a két ország miniszterelnöke a cseh-szlovák közös kormányülés után megtartott sajtótájékoztatón kedden a dél-morvaországi Valticében.
Életveszélyesen megsérült egy györgytarlói férfi, akit a saját házában támadott meg és próbált meg kirabolni két fiatal. A gyanúsítottakat elfogták és őrizetbe vették - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-t.
Kisebb, olcsóbb és könnyebben elérhető mérőeszközök hozhatnak forradalmi újítást az orvostudományban. Meskó Bertalan orvos-kutató az ATV Start-ban olyan, eddig jobbára csak a klinikákon hozzáférhető eszközöket mutatott be, amelyek hamarosan az orvos és a beteg dolgát is megkönnyíthetik az adott probléma hátterének feltárásában.
Kedd délután "a romokban levő egészségügy" miatt két felvonulást is tartanak Budapesten. A Clark Ádám tértől és a Hősök terétől is tüntetők indultak el a városon át követeléseiket hangoztatva.
Együttműködési megállapodást kötött a Miniszterelnökség a Magyar Mérnöki Kamarával és a Magyar Építész Kamarával. A kormány a bürokrácia csökkentését, szakmai segítséget, ötleteket és kezdeményezéseket vár a kamaráktól - mondta az aláírást megelőzően a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János hozzátette: kudarccal végződött az a törekvése, hogy az apparátuson belülről nyerjen szövetségest…
Az egészségügyben dolgozók helyzetének javításáért demonstrálnak kedden a fővárosban az ápolónők és az őket támogató szervezetek. Nagy Maya speciális mentős az InfoRádiónak elmondta: veszélybe került a betegellátás megszokott rendje; a dolgozók kiégtek, és a rossz fizetés miatt még az elhivatottak sem tudnak a szakmában maradni.
Nem hozott egyezséget a spanyol profi labdarúgóliga (LFP) és a játékosok szakszervezete (AFE) között kedden lezajlott tárgyalás, így továbbra is erősen kétséges, hogy folytatódnak-e a spanyol bajnokságok, köztük az élvonal küzdelmei.
Lezuhant az Európai Unió koszovói jogi és igazságügyi missziójának (EULEX) egy helikoptere a pristinai repülőtéren, a balesetben többen megsérültek - közölte a NATO kedden.
Akár már a jövő év elejétől csökkenhetnek az internettel kapcsolatos adók - mondta az internetről és a digitális fejlesztésekről szóló nemzeti konzultáció (InternetKon) előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos kedden Siófokon, a Media Hungary konferencián.
Legalább húsz ember meghalt, közöttük gyerekek, amikor a szíriai kormányerők egyik helikoptere kedden buszpályaudvarra dobott hordóbombát az ország északi részén fekvő Aleppó egyik felkelők ellenőrizte negyedében - közölte egy nem kormányzati szervezet.
Csehország és Szlovákia is ellenzi, hogy az Európai Unió az Európába érkező menekültek problémáját a kötelező kvótarendszer bevezetésével oldja meg - szögezte le a két ország miniszterelnöke a cseh-szlovák közös kormányülés után megtartott sajtótájékoztatón kedden a dél-morvaországi Valticében.
Béremelésért és az egészségügyi életpályamodell bevezetéséért kezdtek demonstrációt kedd délután Budapesten az ágazatban dolgozók a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) szervezésében.
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége keddi rendkívüli ülésén határozatot fogadott el a drogteszten megbukott két, volt válogatott kajakos, Csipes Tamara és Dombvári Bence ügyében. Ennek lényege, hogy eltiltásuk ideje alatt is biztosítsák számukra a lehetőséget sporttevékenységük folytatására.
A kémkedés elleni törvény megsértése miatt három és fél évi szabadságvesztésre ítélték a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egy volt ügynökét, Jeffrey Sterlinget, aki a The New York Times munkatársát beavatta egy olyan titkos művelet részleteibe, amelynek célja az iráni nukleáris program akadályozása volt - közölték kedden amerikai napilapok.
Két hónap alatt másodszorra akadályozták meg egy napilap megjelenését az egyiptomi belbiztonsági szervek, ezúttal egy olyan főcím miatt, amely előnytelen fényben tünteti fel Abdel-Fattáh esz-Szíszi államfőt - derül ki az Arab Hálózat az Emberi Jogi Információkért (ANHRI) elnevezésű szervezet keddi közleményéből.
Egy 37 éves szélsőjobboldali fanatikus, aki úgy érezte, hogy vörös haja miatt a társadalom peremére került, meg akarta ölni Károly herceget, a brit trónörököst és Vilmos herceget, a trón második számú várományosát azért, hogy egy napon a vörös hajú Harry herceg lehessen Nagy-Britannia uralkodója.
Egyebek mellett a biztonságos betegellátásért és a bérek emeléséért tüntettek kedd délután a fővárosi Kossuth Lajos téren az Őszintén az Egészségügyről Akciószervezet szervezésében, párhuzamosan a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) Hősök terén kezdődött tüntetésével.
Reprezentációs célokat szem előtt tartva kell helyreállítani a palota két északi szárnyát, hiszen ezeket az épületrészeket eredetileg is erre tervezték - mondta Potzner Ferenc Ybl-díjas építész kedden, a Nemzeti Hauszmann Tervet középpontba állító építész konferencián, a Várkert Bazárban.