Női és polgári szabadságjogokat védő szervezetek sürgetnek vizsgálatot szövetségi és kaliforniai polgárjogi hivataloknál a női filmrendezők hollywoodi diszkriminációja miatt.
Rekordszintre emelkedett tavasszal a német export, ugyanakkor gazdasági szakemberek a termelés lelassulásáról beszélnek, a munkavállalók pedig sorozatos sztrájkokkal követelnek magasabb béreket. Ipari vezetők a belső fogyasztás töretlen emelkedésében bíznak, azonban a belkereskedelmi adatok már a fogyasztás visszaeséséről tanúskodnak. A vasutassztrájk sorozatos ismétlődése is csapást jelent a…
Hat amerikai tengerészgyalogossal és két nepáli katonával a fedélzetén kedden mentőakció közben Nepálban eltűnt az amerikai tengerészgyalogság egyik helikoptere.
Moszkva kész a konstruktív együttműködésre Washingtonnal, de csak abban az esetben, ha az egyenlőségen alapul és mentes a nyomásgyakorlástól - hangsúlyozták kedden az orosz külügyminisztériumban azzal kapcsolatosan, hogy John Kerry amerikai külügyminiszter megbeszéléseket folytatott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és Szergej Lavrov külügyminiszterrel.
Petíciókat adtak át tüntető egészségügyi dolgozók Budapesten az egészségügyi államtitkárnak, amelyben egyebek mellett szakdolgozói életpályamodellt, béremelést és megfelelő finanszírozást követeltek.
A magyar izraeli kapcsolatokat méltatta Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, amikor Niszim Ben Sitrittel, az izraeli külügyminisztérium főigazgatójával tárgyalt kedd délután Jeruzsálemben.
Kisiklott a gyermekvasút utolsó kocsija kedden délután, nem sérült meg senki, de a baleset miatt szerdán nem jár a gyermekvasút - közölte a Mávinform kedd este az MTI-vel.
Konferenciák, kulturális gálaműsor, könyvbemutatók és a pünkösdölő néphagyományok felelevenítése is várja az érdeklődőket az V. Magyar Világtalálkozón és kísérőrendezvényein május 22. és 31. között országszerte.
Rendkívül ritka, kihalás fenyegette fajokhoz tartozó, részben a brazil állam tulajdonát képező majmokat loptak el ismeretlen tettesek egy francia állatkertből a hétvégén.
"Én biztos, hogy egyetlen nácival sem fogok összeborulni" - ezt mondta az MSZP elnökhelyettese Híradónknak annak kapcsán, hogy Gyöngyösön az MSZP-és polgármester Jobbikos alpolgármesterrel dolgozik együtt.