A kormány ma nyújtja be az Országgyűlésnek a 2016. évi költségvetésről szóló előterjesztést. Az előzetes kormányzati közlések alapján a legfontosabb javaslatok között lesz a személyi jövedelemadó kulcsának 16-ról 15 százalékra történő csökkentése, a sertés tőkehús áfájának mérséklése 27-ről 5 százalékra, valamint a kétgyermekes családok adókedvezményének növelése.
A miniszterelnök legutóbbi országjárásán elvetődött Pécsre. Mostani szokásának megfelelően megint „eleresztett” egy meggondolatlan mondatot, ami valójában nagyon is tudatos volt.
A Népszabadság arról ír, hogy nehéz helyzetbe kerültek a tejtermelők. Budapesten tömegközlekedési járatokat kellene jelentősen ritkítani, ha 2016-tól csökkenne a BKV állami támogatása - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a főpolgármester.
A jegybank alelnöke a gazdasági bizottság keddi ülésén számolt be annak a részleteiről, hogy a bankok milyen mértékű kárt okoztak a devizahiteleseknek. A testület elnöke, Rogán Antal szerint az árfolyamgátba lépők a legnagyobb nyertesek.
Az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szerint „a bevándorlási válság biztonsági válság”, ezért azt szeretné elérni, ha az ENSZ jóváhagyná a katonai akciót. A menekülteket ugyanakkor nem küldené vissza akaratuk ellenére.
Az M4-es autópálya egy elhibázott ügy, nem volt megfelelően előkészítve, ami most zajlik, az csak kommunikációs trükk – ezt Jávor Benedek mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Az FC Barcelona hazai háromgólos sikerét követően idegenben 3-2-re kikapott a Bayern Münchentől a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének keddi visszavágóján, így 5-3-as összesítéssel jutott a fináléba.
Tudatosan adta az arcát 2002-ben a Fidesz kampányához és ma is Orbán Viktort tartja a legalkalmasabbnak a kormányfői posztra, de elégedetlen a Fidesszel. Kokó az Egyenes Beszédben politikai támadásról, az emberek szeretetéről és gyűlöletéről is a Fideszhez való viszonyáról is beszélt.
Kedd délután "a romokban levő egészségügy" miatt két felvonulást is tartottak Budapesten. A Clark Ádám tértől és a Hősök terétől is tüntetők indultak el a városon át követeléseiket hangoztatva.
Két külön jogszabályjavaslatot nyújtottunk be, az egyik arról szólt, hogy a politikusok vagyonosodását vizsgálni lehessen, nem azt mondjuk, hogy ne lehessen vagyonos egy képviselő, de legyen elszámoltatható – ezt Sallai R. Benedek mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Legkevesebb negyvenegy ember halt meg és többtucatnyian sebesültek meg egy, síitákat szállító autóbusz elleni támadásban szerdán a dél-pakisztáni Karacsi kikötővárosban - számolt be a pakisztáni rendőrség.
A tüntetés abban segít, hogy öntudatra ébredjenek az emberek, azt kell látni, hogy a jó szó, az értelmes beszéd lepereg a kormányzatról – ezt Mendrey László mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a május 21-ei tüntetéssel kapcsolatban.
A csehek 69 százaléka ellenzi az euró bevezetését, míg 24 százaléka támogatja – derült ki a CVVM prágai akadémiai közvélemény-kutató intézet áprilisi felméréséből, amelynek eredményét szerdán hozták nyilvánosságra Prágában.
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) szerint a Szegedi Ortutay Gyula Városi Kollégium nevéből törölni kell a névadót - közölte szerdai számában a Délmagyarország.
Borkai Zsolt szerint hideg fejjel kell dönteni a drogteszten megbukott két válogatott kajakos, Csipes Tamara és Dombvári Bence ügyében, s nem kell megbélyegezni őket hibájuk miatt.
Megszökött az ellene Ausztriában folyó bírósági per szünetében egy magyar férfi, akit nemzetközi körözés után Zalaegerszegen fogtak el a rendőrök - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-vel.
Az Országos Bírói Tanács elnöke szerint a magyar bírók fizetése európai viszonylatban igen alacsony. Hámori Attila az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: az új életpályamodell keretében jobban szeretnék megbecsülni a munkájukat jól végző kollégákat.
Az idén 3 százalék körüli, de inkább 3 százalék feletti növekedés lehet - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán sajtótájékoztatón a Parlamentben.
A második Orbán-kormány érdemi politikai fordulatot hozó akciója a rezsicsökkentés volt. A kormánypárt érzékelhetően most is keres egy ilyen „csodafegyvert”. Mindeközben létrehozta a nemzeti közműszolgáltatót, amivel minden felelősséget saját magára vállal. A Policy Agenda legfrissebb elemzésében megvizsgálta: ez vajon mennyire bátor és átgondolt lépés?
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) szerint a Szegedi Ortutay Gyula Városi Kollégium nevéből törölni kell a névadót - közölte szerdai számában a Délmagyarország.
Budapest szívvel-lélekkel az olimpiai pályázat mellett van, mert Magyarországnak minden szempontból megérné a 2024-es nyári játékok megrendezése - jelentette ki Tarlós István a Társadalmi párbeszéd az olimpiáért program keretében megrendezett konferenciasorozat első, budapesti rendezvényén szerdán.