Korcula szigetén 500 hektárnyi fenyőerdőt emésztett fel a tűz, a szomszédos Peljesac-félszigeten pedig körbezártak egy falut a lángok, több tucat lakót kitelepítettek.
Vádat emeltek a Balmazújváros polgármesteri hivatalát érintő ügyben vesztegetés miatt egy vállalkozó és a volt jegyző ellen - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.
Főként higiéniai szabálytalanságok miatt napokra felfüggesztették egy fővárosi cukrászüzem működését - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.
A kormányhivatalok szervezetébe integrálják az adóhatóságot – állította a szocialista Gőgös Zoltán az ATV Start című műsorában a rendelkezésére álló információk alapján. Vida Ildikó leköszönt NAV elnök felmondólevele is arra utal, hogy a kormány teljesen átalakítja az adóhatóság struktúráját, ahogyan Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter is beszédes részletekkel szolgált a témában két…
A héten a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) összes jegyautomatáján szoftverfrissítést végeznek a visszaélések csökkentése érdekében. Az eddigi esetek miatt a társaság feljelentést tett.
A Jobboldali Szektor (PSZ) kárpátaljai szervezetének harcosai kitörtek a (Munkács környéki) bekerítésből, és biztonságos helyre tartanak, hogy ne ölhessék meg őket – nyilatkozott Andrij Sztempickij, a PSZ katonai szárnyának, az Önkéntes Ukrán Hadtestnek (DUK) a parancsnoka a Znaj.ua ukrán hírportálnak.
A kisgyermekek, csecsemők folyadék-fogyasztására, bőrük védelmére és higiéniájukra fokozott figyelmet kell fordítani kánikula idején - mondta az InfoRádiónak Páldy Anna, az Országos Közegészségügyi Központ főorvosa.
Jobb elhelyezési körülményekért és az emberi jogok tiszteletben tartásáért tüntettek csaknem háromszázan az ausztriai Traiskirchenben hétfőn, késő este. A város polgármestere eközben a tartományi menekültelhelyezés kudarcáról beszélt.
Kártérítést ítélt meg kedden az Emberi Jogok Európai Bírósága egy nyugalmazott magyar tábornoknak, mert megítélése szerint fogva tartásánál sérelmet szenvedtek - az Emberi Jogok Európai Egyezményében lefektetett - jogai.
Mentőautó és személyautó ütközött a III. kerületi Flórián téren a fővárosban kedd kora délután, ketten megsérültek - közölte a rendőrség és a mentőszolgálat az MTI-vel.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 15 bázisponttal, újabb történelmi mélypontra, 1,35 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi ülésén. Elemzők szerint ezzel véget érhet az enyhítési ciklus.
A július 26-án, a mogyoródi Hungaroringen megrendezésre kerülő Formula 1 30. Magyar Nagydíjra 9990 forintos állójeggyel rendelkezők részére a MÁV-START díjmentes másodosztályú utazást biztosít bármely belföldi állomásról Gödöllőre - közölte a MÁV.
Magyarország továbbra sem kapott hivatalos értesítést az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalától (OLAF) az Elios Zrt.-vel kapcsolatban indított állítólagos vizsgálatról - közölte a Miniszterelnökség kedden az MTI-vel.
A Strandok éjszakája a magyarországi fürdők legnagyobb nyári együttműködéseként valósul meg, melyre az idei évben július 31-én, pénteken éjszaka kerül sor - közölte Magyar Fürdőszövetség.
Orbán Viktor kormányfő Nagy Mártont javasolja kinevezni a Magyar Nemzeti Bank alelnökének - tájékoztatta az MTI-t kedden Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Orbán Viktor kormányfő Nagy Mártont javasolja kinevezni a Magyar Nemzeti Bank alelnökének - tájékoztatta az MTI-t kedden Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) a sertés tőkehús általános forgalmi adójának 5 százalékra csökkentését jövő év elejétől nem ágazati előnynek tekinti, hanem egyfajta lehetőségnek, hogy a többi élelmiszerágazatban is csökkenhessen az áfa.
A kormány szerint az év végéig 300 ezer menekült is átlépheti a határt. A miniszterelnök nem fogadta el a NAV elnökének lemondását, vasárnapi zárva tartás ügyében állnak a népszavazás elé. Lázár János tájékoztat, kövesse itt percről percre
Kétféle határzár építéséről döntött a kormány a keddi ülésén, a könnyen átjárható szakaszokon csaknem négyméteres kerítést épít a Belügyminisztérium és a honvédelmi tárca - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden, a kormányülés szünetében tartott sajtótájékoztatón.
A magyar kormánynak minden magyar állampolgárát minden eszközzel meg kell védenie, Kárpátalján pedig joggal merül fel a kérdés, hogy az ott élő magyarok biztonságban vannak-e - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter arra a felvetésre, hogy az ukrán külügyminiszter bekérette Magyarország ukrajnai nagykövetét a magyar titkosszolgálatok ukrajnai tevékenységével kapcsolatos magyarországi…
Az első féléves államháztartási adatok alapján semmi nem veszélyezteti az idei, európai uniós módszertan szerinti 2,4 százalékos hiánycél tartását - mondta Adorján Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) költségvetéséért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten háttérbeszélgetésen.
Ashton Carter amerikai védelmi miniszter Benjámin Netanjahuval folytatott kétórás keddi jeruzsálemi tárgyalásán megpróbálta csökkenteni az iráni atomegyezmény miatt Jeruzsálem és Washington között meglévő feszültséget.
A görög kormány fejlesztési beruházások finanszírozására szánt privatizációs javaslatával szemben a hitelezők a törlesztéseket finanszírozó privatizációs megoldást kényszerítettek Görögországra - fejti ki Jánisz Varufakisz leköszönt görög pénzügyminiszter az FXstreet.com pénzügyi hírportálon megjelent cikkében.
Terrorizmus vádjával tíz hónapos felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy 18 éves csecsen származású fiút Ausztriában az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szervezethez való csatlakozás és terrorista cselekmény támogatása miatt.
Hamarosan hozzájuthat pénzeszközeihez az az 503 ügyfél, aki a Gain Capitalnél vezetett Buda-Cash számlákon tartotta értékeit. A Buda-Cash felszámolását végző Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (PSFN) már megkezdte az érintett ügyfelek behívását, hogy azonosításukat követően megadhassák, milyen számlára utalják át az őket megillető pénzeszközöket.
A Jobboldali Szektor szélsőséges nacionalista szervezettel szembeni további fellépés kapcsán az Egyesült Államok támogatja az ukrán állami vezetőknek azt az álláspontját, hogy a fegyverhasználat a kormány és a rendvédelmi szervek kizárólagos előjoga – erről Geoffrey Pyatt amerikai nagykövet beszélt kedden Ungváron.
A Századvég Alapítvány legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a magyarok 61 százaléka egyetért a magyar-szerb határra tervezett biztonsági határzár felépítésével.
A Századvég Alapítvány legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a magyarok 61 százaléka egyetért a magyar-szerb határra tervezett biztonsági határzár felépítésével.
Több tüzérségi lövedéket találtak Budapest I. kerületében, a Krisztina körúton. A környéket 50 méter sugarú körben lezárják - tájékoztatta a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs altisztje az MTI-t kedden kora este.
Várhatóan csütörtökön 20 órától hozzák nyilvánosságra a szeptemberben induló felsőoktatási képzések ponthatárait, amelyek a hivatalos kihirdetés után leghamarabb a www.felvi.hu oldalon lesznek elérhetők.