2015. július 21. kedd

júl. 21
5:18
Nem fontosak a romák (Alternatív Energia)
"A magyarországi romák kulturális önkifejező képessége a legerősebb egész Európában."
júl. 21
5:20
Vasfüggöny és börtön (Alternatív Energia)
Nem korbácsol indulatokat a menekültellenes kampány - állítja a Fidesz, holott fiatal nőt vertek meg Szegeden.
júl. 21
5:22
Péterfalvi Attila nem aggódik (Alternatív Energia)
"Nem fogjuk szó nélkül hagyni, ha magas költségtérítést akarnak kicsikarni."
júl. 21
5:24
Nyolchavi jutalomeső Csepreghynél (Alternatív Energia)
júl. 21
5:24
Földalap: nem irreális a 10 millió forint (ATV)
A Földművelésügyi Minisztérium és az Adatvédelmi Hatóság is úgy látja, hogy nem irreálisan magas az az összeg, amelyet az LMP képviselőjének kell fizetnie az általa kért adatokért. Az agrártárca államtitkára szerint Sallai Róbert Benedeknek még a régi infotörvény alapján számlázták ki a nettó 7 millió 770 ezer forintot, és azért ennyit, mert a képviselő összesen 750 ezer oldalnyi anyagot kért ki.
júl. 21
5:26
Botlatókövek a holokauszt zsidó és roma áldozatainak emlékére (Alternatív Energia)
Több mint 53 ezer botlatókővel állított emléket a fasizmus áldozatainak.
júl. 21
6:18
Ezt lépi Obama az iszlamistákkal szemben (ATV)
Segítséget ígért a Boko Haram elnevezésű iszlamista terrorcsoport elleni harcban Muhammadu Buhari nigériai államfőnek hétfőn a washingtoni Fehér Házban Barack Obama amerikai elnök.
júl. 21
6:20
Több időközi is lesz a hétvégén (ATV)
Két településen lesz időközi önkormányzati választás vasárnap: polgármestereket, önkormányzati képviselőket választanak.
júl. 21
6:22
WikiLeaks: a német külügyminisztert is lehallgatták az amerikaiak (ATV)
Az informatikai hírszerzésre szakosodott NSA éveken át lehallgatta Steinmeier és a német külügyminisztérium telefonjait is.
júl. 21
6:24
Szijjártó: a menekültügy megoldása európai felelősség (Infostart)
A Magyarországra nehezedő migrációs nyomás nem pusztán magyar, hanem európai kérdés, amelyre azonnali megoldásokat kell találni európai szinten - jelentette ki az uniós külügyminiszterek tanácskozását követően Szijjártó Péter tárcavezető.
júl. 21
6:24
Ma búcsúztatják Szabad Györgyöt (ATV)
Az 1989 utáni első szabadon választott Országgyűlés elnökét 10 órakor helyezik végső nyugalomra a Fiumei úti sírkert 28-as parcellájában.
júl. 21
6:36
Megműtötték a Szegeden összevert nőt (ATV)
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette a szegedi egyetemista támadóját. A lányt a barátjával együtt összeverték, mert a fiút menekültnek hitték. Állítólag másik áldozata is van a szombat éjszakának. Az ellenzéki pártok szerint az eset megmutatta, hogy a kormány menekültellenes kampánya felkorbácsolta az indulatokat az országban.
júl. 21
6:38
Videó: Gyurcsány szerint erre készül Orbán (ATV)
Nem tudom, miért titkolta a kormány Vida Ildikó lemondását, el nem tudom képzelni azt a gyakorlatot, amikor egy miniszterelnöki hivatal nem oszt meg egy ilyen információt az emberekkel – ezt Gyurcsány Ferenc mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
júl. 21
6:54
Történelmi mélypontra vághatják az alapkamatot Matolcsyék (ATV)
Az elemzők véleményének az átlaga szerint a monetáris tanács kedden további 10 bázisponttal újabb történelmi mélypontra, 1,4 százalékra viszi le az alapkamatot.
júl. 21
6:56
Magyarország nem fogad be menekültet (ATV)
Az Európai Unió tagállamainak belügyminiszterei hétfőn abban állapodtak meg, hogy a tagállamok önkéntes alapon összesen 54 760 menekültet és menedékkérőt fogadnak be a konfliktuszónákból, illetve abból a két uniós tagállamból, ahová a legtöbben érkeznek - közölte a miniszteri tanács soros elnökségét ellátó Luxemburg uniós képviselete.
júl. 21
6:58
Az USA ragaszkodik Guantánamóhoz (ATV)
Az Egyesült Államok jelenleg nem akar változtatni a kubai területen, a Guantánamói-öbölben működő amerikai haditengerészeti bázis bérleti szerződésén - jelentette ki hétfőn Washingtonban John Kerry amerikai külügyminiszter.
júl. 21
7:18
Nagyfa mellett épülhet fel az első sátortábor - lapszemle (Infostart)
A Napi Gazdaság úgy értesült, hogy Nagybaracska és Nagyfa mellett épül meg az első, migránsok elhelyezésére szolgáló sátortábor. A Népszabadság arról közöl cikket, hogy nem elégedett a Tiziano-kép 4,5 milliárd forintos vételi árával Pintér Gyula vállalkozó. A Magyar Nemzet pedig a bizonytalanságban lévő meddő párokról ír.
júl. 21
7:24
Meghalt egy autós az 51-es úton (Alternatív Energia)
Az érintett útszakaszt a helyszínelés idejére lezárták.
júl. 21
7:26
Ma lesz Szabad György temetése (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés volt elnökét 10 órakor helyezik végső nyugalomra.
júl. 21
7:28
Gyengült az euró (Alternatív Energia)
Több vezető devizához viszonyítva gyengült a forint.
júl. 21
7:30
Itt lesznek időközi választások a hétvégén (Alternatív Energia)
Polgármestereket, önkormányzati képviselőket választanak vasárnap.
júl. 21
7:30
Nem találták meg a Siófoknál vízbe esett férfit (ATV)
Estig keresték, de egyelőre nem találják a vízimentők azt a férfit, aki Siófoknál egy kajakról vagy kenuból beleesett a Balatonba, majd elmerült. Társát ki tudta menteni egy arra vitorlázó. A szigligeti strandon pedig egy 6 éves kisfiú okozott riadalmat, édesanyja a vízbe engedte, majd eltűnt. A gyerek később előkerült, szerencsére nem lett baja. A vízimentők óvatosságra intik a tavakban…
júl. 21
7:32
Rommá tört a FedEx-autó az M3-ason - Fotó! (Alternatív Energia)
A kisteherautó sofőrje súlyosan megsérült.
júl. 21
7:48
Agyba-főbe verte a rendőr a 73 éves bácsit (ATV)
Az esetnek tanúi voltak, felvételek is készültek. A jegyzőkönyvben mégis csak az szerepel, hogy az idős ember támadt a rendőrre. Az eljárás végül azért szűnt meg, mert a bácsi öngyilkos lett.
júl. 21
8:00
Pedofiloktól féltik kisfiúkat Rogánék (Alternatív Energia)
A frakcióvezető felesége egy meztelen fotót tett közzé a hároméves Áronról, de megbánta.
júl. 21
8:00
Felüljáró alá szorult egy kamion (Metropol)
A baleset a Kőbányai úton, a Kőbányai út és a Pongrácz út kereszteződésénél történt.
júl. 21
8:06
Már az internetet is betiltotta az Iszlám Állam (ATV)
Valószínűleg a kivégzős videók posztolása azért megengedett a kivételezetteknek. A tilalom egyébként Rakkára, az IÁ szíriai központjára, "a kalifátus fővárosára" vonatkozik. A lakosságnak négy napja van, hogy önként kikapcsolja otthon az internetet.
júl. 21
8:12
BKV: jövő év végétől állhatnak forgalomba a felújított metrókocsik (Infostart)
A tervek szerint jövő év végén állhatnak forgalomba az első felújított kocsik a 3-as metró vonalán - jelentette ki a BKV elnök-vezérigazgatója az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
júl. 21
8:18
Több a házasság, bátrabbak a szülők (Metropol)
Kicsit nőtt a házasságkötések száma, és megállt a gyermekvállalási életkor kitolódása is.
júl. 21
8:24
Felüljáró alá szorult egy kamion a Kőbányai úton (ATV)
Felüljáró alá szorult egy kamion pótkocsija a főváros X. kerületében kedd reggel - közölte honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).
júl. 21
8:36
Rettegésben a Rogán-család? (Alternatív Energia)
A frakcióvezető felesége egy meztelen fotót tett közzé a hároméves Áronról, de megbánta.
júl. 21
8:38
Százezreket fizetett volna egy táskáért Zimány Linda? (Alternatív Energia)
júl. 21
8:42
Összevert szegedi lány: megszólalt a Fidesz (ATV)
Terület- és lakosságarányosan Magyarországra érkezik a legtöbb bevándorló, ezért kényszerül a kormány intézkedésekre a migránsáradat megfékezésére. Erről a nagyobbik kormánypárt országgyűlési frakciójának szóvivője az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában beszélt.
júl. 21
8:54
Kiderült, mikortól utazhatunk a 3-as metró új kocsijain (Alternatív Energia)
A prototípus ősszel készül el, és ha sikeres vizsgát tesz, kezdődhet a felújítás.
júl. 21
8:56
Fürdőgatyában lazított a Balatonnál az államtitkár - Fotó! (Alternatív Energia)
A Fidesz volt szóvivőjét egy kiflit majszolva, gumimatracon ücsörögve kapták lencsevégre.
júl. 21
9:00
Rabszolgákat találtak egy zempléni drogtanyán (ATV)
Kábítószerrel visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Sátoraljaújhelyi Járási Ügyészség egy 60 éves helyi férfi ellen, mert a tanyáján indiaikender-ültetvényt alakított ki, amelyen személyi szabadságukban korlátozott munkásokat dolgoztatott – tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.
júl. 21
9:06
Két hónappal tovább tart az internet konzultáció (Infostart)
Szeptember végéig lehet megválaszolni az InternetKon20 kérdéseit. Két hónappal meghosszabbítják az internetről és a digitális fejlesztésekről szóló nemzeti konzultációt, így nem július, hanem szeptember végéig lehet válaszolni a kérdésekre - jelentette be a konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos az M1 aktuális csatorna esti hírműsorában.
júl. 21
9:12
Belépő trükkök (Metropol)
Az olcsóbb jegy végül sokkal drágább lehet. A Sziget szervezői sokféle „kreatív” megoldással találkoztak már.
júl. 21
9:12
Felkötné Snowdent egy volt szenátor (Alternatív Energia)
Chambliss hivatali idejében is többször kifejtette, hogy árulónak tartja a leleplezőt.
júl. 21
9:14
5 milliárd euróért kap vadászgépeket Egyiptom (Alternatív Energia)
Franciaország leszállította az első három Rafale-t.
júl. 21
9:18
KSH: emelkedtek a fizetések (ATV)
Májusban 1,5 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbiakhoz képest, a közfoglalkoztatottak nélkül számítva 4 százalékos volt a növekedés - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Áprilisban 3,6, illetve 2,6 százalékos volt a keresetek éves emelkedése.
júl. 21
9:36
Videó: kosz és egérürülék egy budapesti cukrászüzemben (ATV)
Lakossági bejelentés alapján egy budapesti cukrászüzemben tartott ellenőrzést a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága, ahol többek közt egérpiszok, lejárt minőség megőrzési idejű és jelöletlen alapanyagok, késztermékek sora fogadta a szakembereket. A múlt heti razzia alkalmával közel 2,7 tonna alapanyagot és készterméket foglalt le a hatóság.
júl. 21
9:54
Tízmilliókat sikkaszthatott egy karitatív egyesület vezetője (ATV)
Jelentős értékre, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt az Értetek Karitatív Egyesület elnöke és ügyvéd foglalkozású férje ellen a Nyírbátori Járási Ügyészség - tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője kedden az MTI-t.
júl. 21
10:12
35-36 fok és hőségriadó: folytatódik a kánikula (ATV)
Kedden is folytatódik a nyári kánikula, az ország számos pontján marad a hőségriadó.
júl. 21
10:30
Kínában is lecsapnának az iszlamisták (ATV)
Szíriából visszatért ujgur férfiakat tartóztattak le Kínában azzal a gyanúval, hogy külföldi kiképzésüket követően terrorcselekmények elkövetésére készültek - jelentette a Global Times című angol nyelvű kínai napilap kedden.
júl. 21
10:54
Áder: Szabad György a szabadságjogok érvényesüléséért dolgozott (Infostart)
Szabad György azt vallotta, a hazát csak a nemzet szabadsága, a polgári szabadságjogok érvényesülése teheti naggyá; ezért a szabadságért dolgozott és küzdött egész életében - mondta Áder János köztársasági elnök kedden Budapesten, a Fiumei úti sírkertben Szabad György temetésén.
júl. 21
11:00
Egy ember holttestét megtalálták a délegyházi tóban (Metropol)
Speciális búvárkészülékekkel keresték.
júl. 21
11:06
77 új botlatókő lesz hazánkban (ATV)
"Csak azokat felejtik el, akiknek a nevét is elfelejtik" – mondta az a német képzőművész, aki az elmúlt 17 év alatt 55 ezer európai helyszínen helyezte el a holokauszt áldozataira emlékező köveket az egykori áldozatok lakóhelye előtt. A művész most ismét Magyarországra érkezett, ezúttal 77 darab botlatókővel.
júl. 21
11:12
Czomba: 29 hónapja nőnek a reálkeresetek (Infostart)
Reálértékben is folyamatosan nőnek a keresetek 29 hónapja Magyarországon - hangsúlyozta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közzétett adataira reagálva sajtótájékoztatón Budapesten.
júl. 21
11:24
"Érdemem kevés, ezt a feladatot nem kerestem, de vállalom" Eltemették Szabad Györgyöt (ATV)
Szabad György azt vallotta, a hazát csak a nemzet szabadsága, a polgári szabadságjogok érvényesülése teheti naggyá; ezért a szabadságért dolgozott és küzdött egész életében - mondta Áder János köztársasági elnök kedden Budapesten, a Fiumei úti sírkertben Szabad György temetésén.

Keresés