2015. augusztus 19. szerda

aug. 19
6:53
Mesterséges agyat fejlesztettek az Egyesült Államokban (ATV)
Először állítottak elő egy csaknem kifejlett emberi agy modelljét laboratóriumi körülmények között az Ohiói Állami Egyetem kutatói - közölte kedden a The Huffington Post hírportál.
aug. 19
7:03
Még 1000 fogyasztónál nincs áram Budapesten (Infostart)
A fővárosban éjfélkor még 2000 fogyasztónál nem volt áram a hétfői vihar után - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az InfoRádióban. Kedden kora reggelre ez a szám felére csökkent - tudta meg az InfoRádió az Elmű szóvivőjétől.
aug. 19
7:09
Kis: a terrorizmus egyfajta politikai kommunikáció (ATV)
A terroristák racionálisan gondolkodó emberek, a terrorizmus egyfajta politikai kommunikáció, csak ők a félelemkeltéssel operálnak – ezt Kis Álmos Péter mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a bangkoki merénylettel kapcsolatban.
aug. 19
7:11
Történelmet írt két amerikai katonanő (ATV)
Két katona történelmet írt azáltal, hogy ők az első nők, akik elvégezték az amerikai hadsereg fárasztó felderítő kiképzését – jelentette be hétfőn az amerikai hadsereg.
aug. 19
7:21
A keresztény magyar államalapítás és a kenyér ünnepe (Infostart)
Zászlófelvonás, tisztavatás, Magyar Ízek Utcája és Szent Jobb körmenet - egyebek mellett ezek a programok várják az érdeklődőket az ünnepen. Augusztus 20. államalapító Szent István királyunk ünnepe, nemzeti ünnep, Magyarország hivatalos állami ünnepe, egyben az új kenyér ünnepe. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása az ünnep történetéről:
aug. 19
7:27
Csökkent a benzin ára (Alternatív Energia)
A gázolajé ezúttal nem változott.
aug. 19
7:27
Sebastian Coe lett a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke (ATV)
A brit Sebastian Coe-t választották meg szerdán Pekingben a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) elnökének négy évre.
aug. 19
7:42
Kárfelmérés vihar után (Metropol)
A hétfői viharok és a rendkívüli csapadék miatt mintegy 2200 bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez, a tűzoltóknak közel 500 helyszínen kellett beavatkozniuk.
aug. 19
7:44
Még a héten kiderül, hogy kik jutottak kollégiumi helyhez (Metropol)
Magyarországon állami finanszírozásban nagyjából 25 ezer férőhelyet tudnak biztosítani a kollégiumok a felsőoktatási hallgatóknak.
aug. 19
7:45
Elvitték a gőzmozdonyt a Közlekedési Múzeum elől (fotó!) (Alternatív Energia)
A Krauss-Maffei gyártmányú 130 éves gőzmozdony új helyre kerül.
aug. 19
7:45
Mirkóczki: a kormány szavakban jobbról előzi a Jobbikot (ATV)
A Dublin III-as rendelet kötelez minket arra, hogy regisztráljunk minden menedékkérőt, aki itt lépi át az uniós határt, ennek értelmében ide fogják visszatoloncolni azokat a menedékkérőket, akiket például Németországból kiutasítanak a későbbiekben – ezt Mirkóczki Ádám mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
aug. 19
7:47
Csodás vagy félelmetes? - Mesterséges agy bőrsejtekből (Alternatív Energia)
aug. 19
7:47
Kakuk: a menekültügyre nincs gyors és olcsó megoldás (ATV)
A menekült társadalom olyan, mint minden társadalom, osztályokra tagozódik, vannak nagyon szegények, van a középosztály és a gazdagok. De a legtöbben olyan helyekről jönnek, amelyek emberi életre alkalmatlanná váltak – ezt Kakuk György mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
aug. 19
7:49
Szűk sávban mozgott a forint (Alternatív Energia)
Hét órakor az euró 309,20-, a svájci frank 286,50 forinton állt.
aug. 19
8:00
Szakszervezetek: nem életszerű a férfiak kedvezményes nyugdíjba vonulása (Metropol)
Szerintük valódi és átgondolt reformra van szükség a nyugdíjrendszer fenntarthatósága érdekében.
aug. 19
8:03
Egy asszonyt gázolt halálra a vonat (Alternatív Energia)
Nyíregyházán, a 38-as és 39-es vasúti kilométerszelvények között történt a tragédia.
aug. 19
8:21
Elvitték a gőzmozdonyt a Közlekedési Múzeum elől (fotók!) (Alternatív Energia)
A Krauss-Maffei gyártmányú 130 éves gőzmozdony új helyre kerül.
aug. 19
8:23
Teltház a szállodákban a hosszú hétvégére (Alternatív Energia)
Főként vízparti, illetve wellness- és gyógyszállodákban pihen a magyar, már aki teheti.
aug. 19
8:33
Czunyiné: időben megérkeznek a tankönyvek az iskolákba (Infostart)
Várhatóan augusztus 25-éig minden iskolába megérkeznek a tankönyvek - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
aug. 19
8:39
Idén megússza a botrányt a tankönyvellátó? (Alternatív Energia)
Czunyiné szerint időben ott lesznek a kiadványok az iskolákban.
aug. 19
8:39
Tóth Bertalan: nem leszek Orbán kihívója 2018-ban (ATV)
Nyári szenzációkeltés, hogy én leszek Orbán Viktor kihívója 2018-ban, nincs az MSZP-n belül miniszterelnöki casting – ezt Tóth Bertalan mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
aug. 19
8:41
Jön a hosszú hétvége, megteltek a szállodák (ATV)
Teltházzal üzemelnek a szállodák a csütörtökön kezdődő négynapos hosszú hétvégén a fővárosban és vidéken egyaránt.
aug. 19
8:43
Vihar: közel ezer fogyasztónál nincs áram Budapesten (ATV)
Közel ezer fogyasztónál szünetel még a fővárosban az áramszolgáltatás a hétfői felhőszakadás okozta vízbetörések miatt - tájékoztatta szerdán az Elmű szóvivője az MTI-t.
aug. 19
8:51
Erre ad pénzt az EU - lapszemle (Infostart)
Három programon keresztül pályázható meg az idei magyarországi uniós források több mint 90 százaléka - értesült a Magyar Nemzet. Megrohanhatják az adóhivatalt a családi otthonteremtési kedvezményt igénylők a Napi Gazdaság szerint.
aug. 19
8:57
Ő a CineFest életműdíjasa (Alternatív Energia)
A fesztivál nyitófilmje a Volt egyszer egy Vadnyugat lesz.
aug. 19
9:09
Több mint ezerhatszáz határsértőt tartóztattak fel Csongrád megyében kedden (Infostart)
Harminchét csoportban 1633 illegális bevándorlóval - köztük 372 gyermekkel - szemben intézkedtek a rendőrök Csongrád megye déli részén kedden - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán az MTI-t.
aug. 19
9:15
Guy Ritchie új dobása (Alternatív Energia)
Legyőzhetetlen hármas humorral teli történet a hidegháborús akciófilmben.
aug. 19
9:17
Még mindig közel ezer fogyasztónál nincs áram a fővárosban (Alternatív Energia)
A szivattyúzás ellenére újra és újra elárasztja a transzformátorállomásokat tartalmazó pincéket a víz.
aug. 19
9:27
EU: fokozott figyelmet kéne fordítani Magyarországra is (Infostart)
Szeptember elejétől tevékenykedhetnek a déli biztonsági kerítés hatékonyságának növelése érdekében az úgynevezett határvadász századok - jelentette ki Kovács Zoltán kormányszóvivő szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.
aug. 19
9:33
Faragó: felelősek vagyunk az éghajlati változásokért (ATV)
A mostani időjárási jelenségek a természet jelzései, egy-egy anomáliáról nehéz azt mondani, hogy ez bizonyíték a klímaváltozásra, de a sokasodó anomáliák már jelenthetnek valamit – erről Faragó Tibor beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
aug. 19
9:35
Lefejezett egy 82 éves tudóst az Iszlám Állam (ATV)
Khaled Aszaad több mint 50 évig dolgozott az ókori romvárosban.
aug. 19
9:37
Ősztől működhetnek a határvadász századok (ATV)
Szeptember elejétől tevékenykedhetnek a déli biztonsági kerítés hatékonyságának növelése érdekében az úgynevezett határvadász századok - jelentette ki Kovács Zoltán kormányszóvivő szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.
aug. 19
10:09
Titkosszolgálati szerv lehet az adóhatóság - Tállai lesz az adatkirály? (Alternatív Energia)
aug. 19
10:09
Embercsempész-vadászat indult Röszkénél? (ATV)
A hajnal óta tartó rendőrségi akció keretében embercsempészek tucatjait kapcsolták le a hatóságok.
aug. 19
10:11
Lázár belefáradt? Kiszállna a politikából (Alternatív Energia)
A politikus az üzleti élet felé fordulna, ám az - sajtóhírek szerint - nem a magyar üzleti élet lenne.
aug. 19
10:27
Háborúskodás a valós adatokért (Alternatív Energia)
Tény: 2600-2700 dolgozót elküldtek az áruházláncok.
aug. 19
10:27
Minden harmadik fiókját bezárja a Raiffeisen (ATV)
Jelentős létszámleépítést hajt végre magyarországi leányvállalatánál az idén és jövőre az osztrák Raiffeisen Bank.
aug. 19
10:29
Jelentkezzen, akit érint - Tovább nőttek a bérek (Alternatív Energia)
A KSH szerint bruttó 3,6 százalékos volt az emelkedés júniusban.
aug. 19
10:31
Fiókokat zár be és dolgozókat küld el Magyarországon a Raiffeisen (Alternatív Energia)
Minden harmadik bankfiókját bezárja.
aug. 19
10:39
Hétfőtől lezárják a Bem rakparti gyalogos- és kerékpárutat a Halász utcától a Batthyány térig (Infostart)
A Clark Ádám téri villamosalagút átépítése miatt hétfőtől lezárják a Bem rakparti gyalogos- és kerékpárutat a Halász utcától a Batthyány térig - közölte a Budapesti Közlekedési Központ szerdán az MTI-vel.
aug. 19
10:45
Újabb lezárással kell megbírkózni a fővárosban (Alternatív Energia)
Hétfőtől lezárják a Bem rakparti gyalogos- és kerékpárutat a Halász utcától a Batthyány térig.
aug. 19
10:47
Szeptembertől működhetnek a határvadász századok (Alternatív Energia)
Már a szó, hogy "vadász" is dermesztő.
aug. 19
10:49
Demonstráló gazdák akadályozzák a forgalmat (Alternatív Energia)
A traktoros akadályoztatás a Brüsszelt és Luxembourgot összekötő autópályán zajlik.
aug. 19
10:57
Szomszédaival gyilkolják le a parlagfüvet (Infostart)
Biológiai módszerrel történő parlagfű-mentesítést kísérletezett ki a Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Kara. A növényi alapú permetszert most szabadalmaztatják, a kutatásvezető szerint egy év múlva már kapható lehet.
aug. 19
11:03
Megöltétek az apámat! (Alternatív Energia)
A mentőkre támadt egy 20 éves fiatal.
aug. 19
11:03
Lebukott 32 millió házasságtörő (ATV)
Ellopták a világ legnagyobb félrelépést segítő társkeresőjének az adatait.
aug. 19
11:05
Mentősökre támadt egy férfi Kecskeméten (ATV)
Vádat emeltek Kecskeméten egy 20 éves férfi ellen, aki a rosszulléte miatt kihívott mentőkre rátámadt – tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.
aug. 19
11:07
Ismét kihallgatták a román kormányfőt (ATV)
Újabb kihallgatásra jelentkezett szerdán a korrupcióellenes ügyészségen (DNA) Victor Ponta román kormányfő, aki ellen okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnsegédlet gyanújával indított bűnvádi eljárást a vádhatóság június elején.
aug. 19
11:15
Helyreállt a bírósági informatikai rendszer (Infostart)
A rendkívüli időjárás következtében tapasztalt, a bíróságok központi informatikai rendszereinek működését érintő problémát szerda reggelre az Országos Bírósági Hivatal szakemberei az üzemeltetésben részt vevő partnerekkel közösen elhárítottak.
aug. 19
11:21
Dolgozókat küld el, és harmadolja fiókjait az egyik nagybank (Alternatív Energia)
Idén és jövőre is jelentős létszámleépítést tervez Magyarországon a Raiffeisen.

Keresés