2015. augusztus 1. szombat

aug. 1
18:03
Milliárdos fejlesztések a természetvédelemben (ATV)
Soha nem látott mértékűnek nevezte a természetvédelmi fejlesztéseket V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár szombaton, a Vas megyei Szőcén tartott sajtótájékoztatóján.
aug. 1
18:12
Az LMP egyeztetést kezdeményez a közlekedési reformról (Infostart)
Ötpárti egyeztetést kezdeményez az LMP szeptember elejére a közlekedési reformmal és a közúti közlekedés piacnyitásával kapcsolatban - mondta az ellenzéki párt elnökségi tagja, közlekedéspolitikai szakszóvivője szombaton Pécsett, sajtótájékoztatón.
aug. 1
18:14
Az Emmi saját halottjának tekinti Sinkó Lászlót (Infostart)
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) megrendüléssel értesült arról, hogy hetvenöt éves korában elhunyt Sinkó László, a Nemzet Művésze. A Kossuth-díjas érdemes és kiváló művészt a tárca saját halottjának tekinti.
aug. 1
18:21
Felfüggesztették három velencei-tavi fürdőhely működtetését (ATV)
A szakhatóságok megállapították, hogy a Velencei-tó partján három szabadstrandnak – természetes fürdőhelynek – nincs engedélye, ezért a Fejér Megyei Kormányhivatal járási hivatala felfüggesztette ennek a három fürdőhelynek a „működtetését” – közölte a kormányhivatal szombaton az MTI-vel.
aug. 1
18:39
23 éremmel tért haza a magyar ifjúsági küldöttség (ATV)
A magyar küldöttség tagjai két bronzérmet szereztek a Tbilisziben szombaton záruló 13. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) utolsó versenynapján.
aug. 1
18:48
Kormányhivatal: három velencei-tavi fürdőhelynek nincs engedélye (Infostart)
A szakhatóságok megállapították, hogy a Velencei-tó partján három szabadstrandnak - természetes fürdőhelynek - nincs engedélye, ezért a Fejér Megyei Kormányhivatal járási hivatala felfüggesztette ennek a három fürdőhelynek a "működtetését" - közölte a kormányhivatal szombaton az MTI-vel.
aug. 1
18:51
Európa gondjának érezzük a bevándorlást (Metropol)
Az európaiakat az illegális bevándorlás aggasztja leginkább, a gazdasági kérdéseknél és a munkanélküliségnél is jobban.
aug. 1
19:15
Sztárként fogadták Hosszú Katinkát (ATV)
Nemcsak Magyarországon, hanem Kazanyban, a vizes világbajnokság helyszínén is óriási kedvenc Hosszú Katinka, aki hét egyéni számot vállalt a csúcsviadalon, melynek vasárnap kezdődnek meg úszóküzdelmei 50 méteres medencében.
aug. 1
19:24
Balog: emberi kapcsolatok nélkül nincs valódi összeköttetés két ország között (Infostart)
Emberi kapcsolatok nélkül nincs valódi összeköttetés két ország között, és nem működik a gazdaság és az üzleti élet sem - mondta az emberi erőforrások minisztere szombaton Budapesten.
aug. 1
19:27
Vizes vb - Kikaptak az USA-tól a pólós lányaink (Alternatív Energia)
Ezzel nem jutottak be a legjobb nyolc közé Kazanyban.
aug. 1
19:51
Megölték az IÁ-hoz kötődő terrorcsoport egyik vezetőjét (ATV)
Szelim Szulejmán el-Haramot tűzharcban ölték meg az egyiptomi katonák. Az iszlamista által vezetett Vilájat Színáa nemrég fogadott hűséget az Iszlám Államnak.
aug. 1
19:53
Eltűnt egy tizenhárom éves fiú a Tiszában (ATV)
A fiú Vezsenynél fürdött, ott tűnt el. A szolnoki tűzoltók és az Életjel Mentőcsoport keresi.
aug. 1
20:00
Esősebbre fordul az idő (Infostart)
Vasárnap többfelé záporok, zivatarok alakulnak ki, helyenként felhőszakadás és jégeső is lehet, A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 22 és 32 fok között valószínű.
aug. 1
20:03
Tiltakozás a két új befogadó állomás ellen (Metropol)
Az ideiglenes állomások a Baranya megyei Martonfán és a Zala megyei Sormáson épülnek. A hír váratlanul érte a településeket és tiltakozást váltott ki.
aug. 1
20:05
Eltűnt egy fiú a Tiszában Vezsenynél (Metropol)
A gyereket a szolnoki tűzoltók és az Életjel Mentőcsoport keresi.
aug. 1
20:21
Nem volt ötös a lottón (Metropol)
Nyerőszámok: 3, 32, 50, 59, 65. Nyeremények a cikkben.
aug. 1
20:39
Dühönghetnek a Diósgyőr szurkolói (Alternatív Energia)
Az utolsó percekben fordított a Videoton az OTP Bank Liga harmadik fordulójában.
aug. 1
20:41
Legyőzte a Puskás Akadémia a Paksot (Alternatív Energia)
Óriási hazai helyzettel indult a mérkőzés, ám Tischler ziccerben nem tudott a kapuba fejelni.
aug. 1
20:43
Kikaptunk az Egyesült Államoktól a vizes vb-n - Fotók! (Alternatív Energia)
Ezzel nem jutottak be a legjobb nyolc közé Kazanyban.
aug. 1
20:45
Én meg munkanélküli voltam Magyarországon! (Alternatív Energia)
aug. 1
20:57
Hatalmas tűz pusztított Túrkevénél is (Alternatív Energia)
Az oltást nehezítette, hogy a területet nehezen lehetett megközelíteni.
aug. 1
20:59
Jön az újabb hőséghullám - záporokkal tarkítva (Alternatív Energia)
Gomolyfelhők lehetnek az égen, de 32°C-ig is melegedhet az idő.
aug. 1
21:12
Eltűnt egy fiú a Tiszában (Infostart)
Eltűnt egy tizenhárom éves fiú a Tiszában Vezsenynél szombat délután - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője az MTI-vel.
aug. 1
21:14
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei (Infostart)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 31. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
aug. 1
21:16
Az unió polgárait az illegális bevándorlás aggasztja leginkább - a nap hírei (Infostart)
Mától érvényesek az új menekültügyi szabályok, hatályba lépett az új egészségügyi alapellátási törvény is. Több ingyenes partszakaszon tiltotta meg a fürdést az illetékes kormányhivatal a Velencei-tónál, de nem a vízzel van baj.
aug. 1
22:42
Eloltották a tüzet Túrkeve és Ecsegfalva között (Infostart)
Eloltották a Túrkeve és Ecsegfalva között az aljnövényzetben szombaton keletkezett lángokat a tűzoltók - közölte az MTI-vel S. Tóth Anikó, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Az MTI információi szerint a tűz 30-40 hektárnyi területet érintett.
aug. 1
23:00
Aligátorteknőst találtak Törökbálinton (Infostart)
Egy kifejlett nőstény aligátorteknőst találtak szombaton a törökbálinti erdőben. A veszélyes hüllőt befogták és a veresegyházi medveotthonban helyezik majd el - tájékoztatta az MTI-t Szilágyi István, a Fehérkereszt Állatvédő Liga elnöke.
aug. 1
23:57
Veszélyes teknőst találtak Törökbálinton (Metropol)
Az aligátorteknőst elszállították. Dögöt is eszik, erős a harapása és fertőzést is terjeszthet. Invazív faj.

2015. augusztus 2. vasárnap

aug. 2
6:57
Megtalálták a maláj gép egy darabját? (ATV)
Megérkezett Franciaországba az a repülőgép szárnydarab, amit szerdán sodort partra a víz az Indiai-óceán egyik szigetén. Egy katonai laboratóriumban vizsgálják, hogy a roncsdarab a tavaly lezuhant maláj géphez tartozott-e. Az eredmény akár már a jövő héten meglehet.
aug. 2
7:51
Országszerte munkásokat toboroz az ajkai autós cég (ATV)
Országjárásra indulnak ősszel az ajkai autóipari beszállító cégek, hogy a jelenleg betöltetlenül álló több mint 300 munkahelyre megfelelő szakembereket találjanak. Elsősorban szakmunkásokra, technikusokra, mérnökökre van szükség, de az alacsony képzettségűeket is várják betanított munkára. Ott toboroznak, ahol magas a munkanélküliek aránya, így többek között Miskolc, Nyíregyháza, Salgótarján, vagy…
aug. 2
8:00
Roma holokauszt - Emléknap az áldozatok tiszteletére (Infostart)
A Cigány Világszövetség párizsi kongresszusának határozata alapján 1972 óta világszerte augusztus 2-án emlékeznek meg a holokauszt roma áldozatairól.
aug. 2
8:09
Különben dühbe jönnek: elegük van az olasz borból a szőlősgazdáknak (ATV)
A Hetek információi szerint alföldi szőlősgazdák tüntetést szerveznek az olasz nagykövetség, illetve a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) borászati igazgatósága elé augusztus 12-re. Céljuk az, hogy visszaszorítsák az irreálisan olcsó olasz bor importját, ami szerintük nemcsak a szőlőtermelőket, de a tisztességesen dolgozó borászatokat is tönkre fogja tenni. Tavaly a kormány harcba…
aug. 2
8:11
Megint leszakad az ég (ATV)
A várható heves zivatarok és felhőszakadás veszélye miatt öt megyére másod-, hét további megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetéseket adott ki vasárnapra a meteorológiai szolgálat.
aug. 2
8:21
Riasztás! Vihar, jég, eső jöhet több megyében (Alternatív Energia)
Néhol pár óra alatt akár 50 milliméternél is több eső eshet.
aug. 2
8:23
Polgármestert választanak ma Dúzson (Alternatív Energia)
Ignácz István 2015. május 6-án indoklás nélkül mondott le tisztéről.
aug. 2
8:27
"Nem arannyal vannak kikövezve az utcáink" (ATV)
Franciaország, Nagy-Britannia és egész Európa globális migrációs válsággal áll szemben, amelyet hosszú távon csak az Afrikából Európába érkezők számának csökkentésével lehet megoldani - írta vasárnapi közös cikkében Theresa May brit és Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter.
aug. 2
8:29
800 katonát vetnek be a Boko Haram ellen (ATV)
Benin nyolcszáz katonával járul hozzá a Boko Haram nigériai iszlamista terrorszervezet ellen harcoló nyugat-afrikai nemzetközi haderőhöz - jelentette be Thomas Yayi Boni, az ország elnöke.
aug. 2
8:31
Akiket a pokol követ: lesz-e Kalifátus a Gázai övezetben? (ATV)
A legutóbbi Gázai övezet elleni izraeli hadjárat során az izraeli kormány azt nyilatkozta, hogy azért nem mozdítják el a Hamasz-vezetést, mert a keletkező politikai vákuumban valami sokkal rosszabb venné át a helyét. E sorok írója – jó pár európai és amerikai politikai elemzővel egyetértve – ekkor politikai porhintéssel vádolta Izraelt. Nagyon úgy tűnik, hogy mindannyian tévedtünk. A Hetek cikke.
aug. 2
8:33
Aligátorteknőst találtak Törökbálinton (ATV)
Egy kifejlett nőstény aligátorteknőst találtak szombaton a törökbálinti erdőben. A veszélyes hüllőt befogták és a veresegyházi medveotthonban helyezik majd el – tájékoztatta az MTI-t Szilágyi István, a Fehérkereszt Állatvédő Liga elnöke.
aug. 2
8:39
Erős szélre, jégesőre, zivatarokra figyelmeztetnek (Metropol)
Öt megyére adott ki másodfokú, nyolcra elsőfokú figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat.
aug. 2
8:45
Zavargások törtek ki egy finnországi neonáci felvonuláson (ATV)
Összetűzések törtek ki egy neonáci felvonuláson a finnországi Jyväskylä városában szombaton, a hatóságok 32 embert őrizetbe vettek az erőszakos cselekményekkel kapcsolatban.
aug. 2
8:47
Szabolcsi sikertörténet: A cigánybrigád dolgozni megy (ATV)
„Ha valaki leül egy fa alá, és csak nézi egész nap, hogyan dolgoznak itt az emberek a 38 fokos melegben, utána meg fogja becsülni a mezőgazdasági munkát. Sok roma embert foglalkoztatok, és nagyon meg vagyok velük elégedve. Az ő gyerekeik már nem közmunkások akarnak lenni, hanem nálunk szeretnének majd dolgozni, mint a szüleik” – mondja Szabolcs megye egyik nagy gyümölcstermesztője, a tiszadobi…
aug. 2
8:49
Ma este újabb bűntényt old meg Columbo az ATV-n (ATV)
Az olasz származású nyomozóról készült népszerű sorozatot vasárnaponként 19:15-től vetíti az ATV.
aug. 2
8:54
Polgármestert választanak Dúzson (Infostart)
Polgármestert választanak ma a Tolna megyei Dúzson.
aug. 2
8:56
Százmillió forinttal támogatja az állam az önkéntes mentőszervezeteket (Infostart)
Idén 100 millió forinttal támogatja az állam az önkéntes mentőszervezeteket - közölte a katasztrófavédelem.
aug. 2
8:57
Roma holokauszt: megemlékezéseket tartanak (Metropol)
Ma van a roma holokauszt nemzetközi emléknapja, ebből az alkalomból hazánkban is több helyen lesznek rendezvények.
aug. 2
8:57
Habzsolta a férfiakat a Barátok Közt volt sztárja? (Alternatív Energia)
Édesanyja szerelme is az ő kezét kérte meg.
aug. 2
8:59
Lassan vége a vakációnak: hétfőtől szállítják a tankönyveket (Alternatív Energia)
Idén szeptember 15-ig kell majd fizetniük a szülőknek.
aug. 2
9:03
Agyonlőttek egy közlekedési ellenőrzést végző rendőrt (ATV)
Agyonlőttek egy közlekedési ellenőrzést végző rendőrt szombat este az amerikai Tennessee állam Memphis városában, a tettes után hajtóvadászat indult - közölték hivatalosan.
aug. 2
9:05
Újabb illegálisan elejtett oroszlánokról érkeztek hírek Zimbabwében (ATV)
Vadászati tilalmat hirdettek a nagyvadakra a zimbabwei hatóságok annak a nemzeti parknak a körzetében, ahol egy amerikai fogorvos nemrég orvul megölte a Cecil nevű oroszlánt, az ország népszerű állatát, nemzetközi felháborodást okozva ezzel. Sajtóértesülések szerint két másik hasonló orvvadászati ügyet is vizsgálnak Zimbabwéban, azokat a híreket azonban szakértők cáfolták, hogy Cecile testvérét is…

Keresés