Rendkívüli gyűjtőakciót hirdetett a Migration Aid nevű civil szerveződés, miután arról értesült, hogy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal a szokásosnál jóval több menedékkérőt indított útnak Budapest felé. Zsohár Zsuzsanna, az önkéntesek egyik vezetője az InfoRádiónak elmondta: nemcsak ezzel a problémával kell megküzdeniük, hanem azzal is, hogy az eső elöntötte a migránsoknak kijelölt…
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is sokszoros, mintegy hétszeres volt a túljelentkezés a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) honvédtiszti alapképzéseire. Ez a szigorú felvételi követelményekkel együtt garantálja a professzionális haderőhöz szükséges utánpótlást a Magyar Honvédségben - nyilatkozta Benkő Tibor honvéd vezérkari főnök az MTI-nek.
Szünetelt a vasúti közlekedés szerda reggel az ausztriai Parndorf és Magyarország között, mert egy nagyobb, a sínek mentén gyalogoló menekültcsoportra bukkant a rendőrség - számolt be online híroldalán az ORF osztrák közmédia.
Piaci árfolyamon, de összesen 31 milliárd forintos támogatással forintosítják a devizaalapú személyi és autóhiteleket a kormány és a bankszövetség által szerdán aláírt megállapodás alapján - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Szünetelt a vasútforgalom Ausztria és Magyarország között szerdán reggel - közölte a Mávinform. Ezzel kapcsolatban az ORF osztrák közmédia online híroldalán arról számolt be, hogy a vasúti sínek mentén gyalogló nagyobb menekültcsoport miatt nem jártak a vonatok.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt a feladatot kapta a kormánytól, hogy szervezze meg a menekültek gyermekeinek oktatását - mondta Balog Zoltán miniszter az állami kitüntetések átadása után szerdán az MTI-nek.
Folytatódnak a heves harcok Kelet-Ukrajnában, a kijevi hadműveleti parancsnokság szerdai jelentése szerint az éjjel Donyeck környékét érte a legtöbb támadás, s a szakadárok lakott területeket is lőttek.
Sürgős eljárásban fogadhatja el a parlament a büntető törvénykönyv (Btk.) illegális bevándorlással összefüggő szigorítását, a Fidesz és a KDNP szeptember 3-ára és 4-ére javasolja összehívni az Országgyűlést.
Vérfagyasztó "becsületgyilkosság" történt egy észak-indiai faluban: egy tinédzser lány viszonyt folytatott az unokatestvérével, fivérei ezért lefejezték, majd a levágott fejét körbehordozták a faluban, ahol laknak - közölte a rendőrség szerdán.
Nem mutattak ki mérgező cianidot az első nagy eső során, amely az észak-kínai Tiencsin várost érte a vegyianyag-raktárak egy héttel korábbi felrobbanása után - jelentette a helyszínről a Hszinhua hírügynökség szerdán.
Doppingbotrányok miatt akár egy ország teljes küldöttségét is kizárhatják sporteseményekről, jelesül olimpiáról is, ha a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) valóban benyújtja az erről szóló javaslatát.
A Raiffeisen Bank idén szeptemberben 15 bankfiókját zárja be Magyarországon, így 67 fiókkal működik tovább, alkalmazottainak száma pedig az év eleji 2200-ról némileg 2000 alá csökken - mondta Heinz Wiedner, a bank vezérigazgatója szerdán Budapesten a pénzintézet féléves eredményeit értékelő sajtótájékoztatón.
Sürgős eljárásban fogadhatja el a parlament a büntető törvénykönyv (Btk.) illegális bevándorlással összefüggő szigorítását, a Fidesz és a KDNP szeptember 3-ára és 4-ére javasolja összehívni az Országgyűlést.
Megkínoztak, majd halálra vertek egy tizenhét éves fiút Bangladesben, mert állítólag ellopott egy mobiltelefonszettet - közölte a CNN amerikai hírtelevízió internetes felületén a bangladesi rendőrség nyilatkozatára hivatkozva szerdán. Az áldozat a negyedik 18 év alatti fiatal, akit öt hét leforgása alatt meglincseltek.
Négy mérkőzésre szóló eltiltással büntette a Spanyol Labdarúgó Szövetség (RFEF) Gerard Piquét, a bajnoki címvédő és Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona válogatott védőjét a hétfői Szuperkupa-mérkőzésen tanúsított viselkedése miatt.
A spanyol Rototom Sunsplash reggae fesztivál visszahívta a váratlanul kitiltott amerikai-zsidó származású zenészt Matisyahu-t, hogy az eredeti terveknek megfelelően tartsa meg augusztus 22-i koncertjét.
Közel ezer helyen nincsen még áramszolgáltatás a tegnapelőtti vihar miatt, de az ELMŰ-nél nem tudják megmondani, hogy az itt lakók mikor fogják tudni újra tölteni a mobiltelefonjaikat, vagy használni a mikrót.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt a feladatot kapta a kormánytól, hogy szervezze meg a menekültek gyermekeinek oktatását - mondta Balog Zoltán miniszter az állami kitüntetések átadása után szerdán az MTI-nek.
Újabb lezárások lesznek a fővárosban a Budaörsi úton, a közműépítés és útfelújítás várhatóan 90 napig tart - közölte szerdán a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Bruttó 2-2 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.