Késsel felfegyverkezve rabolt ki egy dohányboltot egy símaszkos férfi Óbudán szombaton késő este, a tettest a rendőrök elfogták - közölte a rendőrség honlapján.
Ha közelebbről megvizsgáljuk az észak-koreai vezér, Kim Dzsong Un munkamódszereit, rengeteg kivetnivalót találunk benne. Ez viszont azt is jelenti, hogy sokat is tanulhatunk belőle – írta nemrég az érzelmi intelligencia (EQ) egyik szakértője, Travis Bradberry a blogján. A Hetek cikke.
Peking amnesztiát hirdetett a börtönbüntetésüket töltők négy csoportja számára a II. világháború befejeztének 70. évfordulója, a közelgő kínai Győzelem Napja alkalmából - számolt be a helyi média a törvényhozás hétvégi döntéséről, amely hivatalosan a kínai elnök, Hszi Csin-ping aláírásával vált hatályossá.
A szexforradalom kétségtelenül nagyot robbant: ez a világ már nem ugyanaz, mint a hatvanas-hetvenes évek előtti. A digitális forradalom csak ráerősített erre, és sokan csak pislogunk, hogy nincsenek tabuk, nincsenek átléphetetlen korhatárok, de vannak kérdőjelek, szorongó szülők és főképp az átszexualizált világunk útvesztőjébe tévedt gyerekek, akikre ráömlik az internetes pornó. A Hetek cikke.
Holtan találtak egy 17 éves migránst szombaton egy embercsempészhajón, amely a török tengeri határ közvetlen közelében lévő Szími görög sziget felé közeledett, és amelynek legénysége összetűzésbe keveredett a görög parti őrséggel. A fiú egyelőre tisztázatlan körülmények között, feltehetőleg lőfegyvertől halt meg - közölték a hatóságok.
Izrael nem ellenzi Irán békés célú nukleáris programját, csak az atomenergia katonai felhasználása ellen tiltakozik - mondta az izraeli kormányfő Olaszországban.
Mintegy tízezer ember kényszerült elhagyni átmenetileg otthonát vasárnap a németországi Koblenzben egy második világháborús bomba hatástalanítása miatt - közölték a helyi hatóságok.
Molnár Csaba szörnyűséges tragédiának nevezte azt, hogy az osztrák autópálya mellett hagyott magyar teherautóban 71 menekült holttestét találták meg. A DK ügyvezető alelnöke az embertelen menekültpolitikát is hibáztatja, ami után az abból hasznot húzó lelkiismeretlen bűnözők 71 ártatlan ember, köztük nők és gyerekek halálát okozták, a rendőrség tájékoztatása szerint még Magyarország területén.
Elérkezett az ideje, hogy Európa politikai és diplomáciai offenzívát indítson a migráció problémájának megoldására a menekültek befogadásával és az emberkereskedelem leállításával - hangsúlyozta Matteo Renzi olasz miniszterelnök a Corriere della Sera olasz napilapban vasárnap megjelent interjújában.
Önálló adóügyi államtitkárság felállítását kezdeményezi a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály híradónknak azt mondta: nem Tállai Andrást javasolja az államtitkárság vezetésére, de azt nem árulta el, hogy kit. Tállai András Varga Mihálynak azt mondta, hogy - idézem - nem kíván most munkahelyet változtatni. Részletek a videóban.
Hatalmas tűz keletkezett vasárnap Szaúd-Arábia keleti részén az állami olajvállalat egyik lakótömbjében, legalább két ember meghalt, 105 pedig megsérült - közölték polgári védelmi tisztviselők.
Közel négy évig tartó bírósági procedúra után a Suzuki Motor Corp. részvényei visszavásárlásával véglegesen felszámolhatja partneri viszonyát a Volkswagen-konszernnel - jelentette be vasárnap a japán autógyár.
Óva intették a lengyel hatóságok a kincsvadászokat, hogy ásni kezdjenek a náci aranyvonat után. Szinte száz százalékig biztosak abban, hogy megtalálták a második világháború végén eltűnt szerelvényt, de azt is valószínűnek tartják, hogy a kincsekkel megrakott vonat alá van aknázva. Részletek a videóban.
Újabb menekültáradatra készülnek az osztrák hatóságok, Burgenlandban fokozzák a rendőrségi készültséget és további menekültbefogadó helyeket állítanak fel.
Feszült helyzet alakult ki a pályaudvar alsó és felső szintjén is: a menekültek Németországba szeretnének utazni, a rendőrök nem engedték felszállni őket a vonatra.
A brit belügyminiszter szerint az Európai Unió belső határait lebontó schengeni rendszer is felelős azokért a bűncselekményekért, amelyeket az embercsempészek a válságövezetekből menekülők ellen elkövetnek.
"Talán kevesebb menedékkérő megy majd Németországba" az ideiglenes műszaki határzár és az új magyar törvényjavaslat révén - mondta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lapnak Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.
Feszült helyzet alakult ki a Keleti pályaudvar alsó és felső szintjén is. A menekültek azt szeretnék elérni, hogy vonattal engedjék őket tovább Németországba. A rendőrség figyelemmel követi az eseményeket - írja a híradó.hu.
Elhagyhatta a braunaui kórházat az a három kiskorú menekült, akit szombaton válságos állapotban találtak az osztrák hatóságok egy furgonban, amelyben 26-an utaztak összezsúfolódva.
Az LMP valódi társadalmi konzultációt sürget a Belügyminisztérium törvénytervezetéről, amely a teljes magyar lakosságról arcképes adatbázist hozna létre.
Laurent Fabius francia külügyminiszter "botrányosnak" nevezte egyes kelet-európai országok viselkedését a menekültválsággal kapcsolatban, s Magyarországot külön bírálta a határzár miatt.
Füstmérgezésben meghalt egy idős ember Bükkszenterzsébeten - közölte a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóügyeletese vasárnap az MTI-vel.
Azonnali uniós lépéseket sürgetett a menekültek, illetve bevándorlók ügyében vasárnapi közleményében Nagy-Britannia, Franciaország és Németország belügyminisztere, akik egyben kezdeményezték, hogy a kérdést a következő két hétben vitassák meg az uniós belügy- és igazságügyi miniszterek.
Napos időre számíthatunk, csak vékony fátyolfelhőzet jelenhet meg időnként az égen, csapadék nem lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 32 és 37 fok között várható.