Aggodalmának adott hangot a magyar és a szlovén külügyminiszter amiatt, hogy egyetlen nap alatt összeomlott a horvát bevándorló-ellátási rendszer, és Horvátország a bevándorlók ellátása helyett továbbküldi a migránsokat Szlovéniába és Magyarországra - tájékoztatta péntek reggel a Külgazdasági és Külügyminisztérium az MTI-t.
Péntekre virradó éjszaka megkezdődött az ideiglenes műszaki határzár építése a magyar-horvát határon, a kerítést 41 kilométeren építik ki, és az első védvonal még a nap folyamán el is készül - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Nem szabad elfelejteni, hogy a bevándorló ügy ez év elején kezdődött, ekkor kezdett a kormány a népvándorlásról beszélni, feszültséget keltett, ahelyett, hogy humanitárius tábort épített volna és felkészítette volna a rendőrséget – ezt Molnár Zsolt mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Migrációkutató Intézetet állított fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) - közölte az intézmény az MTI-vel, jelezve azt is: a humanitárius segítségnyújtás jegyében adománygyűjtő pontokat hoztak létre az ELTE karain.
Csongrád és Bács-Kiskun után újabb négy megye, Baranya, Somogy, Zala és Vas megye területére hirdette ki a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet a kormány.
A magyar-szerb határszakaszon 267, a horvát határ mentén 453 migránssal szemben intézkedtek a rendőrök csütörtökön - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken Szegeden, sajtótájékoztatón.